Tízezer szavazat kell a Lego Cuusoo oldalán ahhoz, hogy felkerüljön egy ötlet a cég fejeseihez, akik aztán eldöntik, hogy megvalósítják-e. A Vissza a jövőbe időgépe nyert, jövőre jön a DeLorean Lego-változata.

Marty McFly a piros mellényében, Doki a sárga szerkóban, meg persze az időgép maga lesz a készletben, amelynek egyelőre csak a prototípusát mutatták meg. Maszasi Togami és csapata dolgozta ki a tervet, amit aztán a Legónál tovább finomítottak, mielőtt gyártásba adták volna. Az időgépet négy, szintén filmes ötlet közül választották ki.

Egyelőre se ára, se piacra kerülési dátuma nincs a DeLoreannek, de Togami máris példa értékű döntést hozott. Az őt illető 1%-os jogdíjat felajánlotta Michael J. Fox Parkinson-kórt kutató alapítványának.

Az emberiségnek mindig lesz egy kis része, akiknek állandó belső késztetésük van arra, hogy valamilyen járművel gyorsabban menjenek, mint az a másik őrült, akit eddig tartottak a leggyorsabbnak. Supák Tibi, akivel együtt ücsörögtünk az Autó-Motor szerkesztőségének egyik szobácskájában, mostanában unatkozott, és összegyűjtötte a száguldás őrültjeinek a csúcsteljesítményeit, a 268 km/órával haladó biciklistől az autón át a leggyorsabb sínen száguldó izékig, amit már nem szeretnék vonatnak hívni, tekintve, hogy tízezer km/óránál is gyorsabb. A könyvecske egyébként nem titkoltan a gyerekeknek szól, szépen elmagyarázza, mi a csoda az a fékezőernyő, a szénszálas karosszéria, képein megcsodálhatjuk, hogyan épül fel egy sugárhajtóműves világrekorder autó. Egyszóval tökéletes arra, hogy egy gyereket megfertőzzön a technika iránti érdeklődéssel. Aztán majd kinövi, vagy úgy marad, ahogy mi is.

Száguldás
Földön, vízen, levegőben

A technika robbanásszerű fejlődésével, az egyre-másra születő találmányok és újítások felbukkanásával a hírnévre, dicsőségre vágyók végtelenül sok alkalmat találnak versenyszenvedélyük kiélésére. Noha a száguldás lovagjainak földön, vízen és levegőben zajló versengésében manapság egyre inkább a műszaki csodák viszik a prímet, az igazán szenzációs eredmények ember és gép összehangolt csúcsteljesítményéből születnek.

Egy felvezető autó mögött a leggyorsabb bringás 268 kilométeres óránkénti sebességgel tekeri a pedálokat. Van, aki 600 kilométeres tempóval száguld motorja nyergében. A bűvös határt, a hangsebességet már rég túlszárnyalta egy rakétahajtóműves repülő, ám egy kiszáradt sóstó medrében a négy keréken guruló szuperszonikus gépcsodák is bizonyították, hogy a száguldásnak a földön sincsenek mozdíthatatlan határai. A pöfögő gőzmozdonyok helyét átvették a sínek felett lebegő mágnesvonatok és az 570 kilométeres sebességgel száguldó TGV, ám a leggyorsabb  síneken száguldó masina, egy rakétaszán jócskán túlszárnyalta a 10 000 km/órás határt is.

A szelek szárnyán suhanó vitorlások mellett jókora hullámokat vetve húznak el a sugárhajtóműves versenyhajók. Egy nyugdíjba vonuló repülőgép alig egy óra alatt átrepült Amerika fölött, míg a pilóta nélküli kísérleti repülő már a hangsebesség tízszeresét ostromolta. Egy ember 39 kilométer magasan kilépett a semmibe, és hangsebességgel zuhant a föld felé...

A sebességrekordokat felvonultató kötet sorra veszi a technika csodáit és az emberi teljesítőképesség határait feszegető sportembereket, kellemes időtöltést garantálva a száguldás szerelmeseinek. A kiadó célközönségének megfelelően a kötet elsősorban a fiatalabb korosztálynak ajánlható, de egészen biztos, hogy a téma iránt érdeklődő felnőttek is találnak benne újdonságot.

Pista kompetitív alkat. Legyen az egy ártatlan hétvégi örömautózás, sorbanállás az ebédnél vagy éppen a legújabb slotcar szett tesztje, mellette indulni nem lehet, csak ellene. Még ki sem bontottuk a csomagot, már világos volt, hogy övé a Morgan, hiszen emlékezett a tavalyi nagy Carrera-meccsre, ahol a Porsche rendőrautó mindig rondán kikapott. Most sem történt másképp.

Furcsa páros, nem gondolnánk, hogy ki fog alul maradni

Ha autótesztet írnék, a megvolt címkét kapná, hiszen a Carrera nagyobbra nőtt pályája, az 1:32-es már volt nálunk párszor, idénre viszont új fícsört fejlesztettek: drót nélküli távirányítót.

Ezt kell beügyeskedni a pályába

A legfontosabb, amit tudni kell erről az utólag megvehető szettről, hogy csak és kizárólag a Digital pályához lehet csatlakoztatni. Ezt elsőre mi nem vágtuk le, hiszen a csomagoláson látszik egy külön pályaelem, amit be kell toldani, meg a két távirányító, olvasni meg rendes trollhoz illően nem szoktunk, csak végszükség esetén. Úgyhogy azt gondoltuk, kompatibilis bármilyen analóg pályával, amivel össze lehet dugni, de ez tévedés. A rádiós adó-vevőnek kell egy aljzat, ami csak a digitális pálya vezérlőelemén található meg. A nálunk porosodó analóg pályával így aztán zátonyra futottunk.

Aki tud olvasni, láthatja, hogy a Wireless szett nem jó az Evolution pályához

Második nekifutásra viszont már csukott szemmel összepakoltuk a frissen érkezett digitális pályát. A távirányítókat egy kiscsoportos óvodás is tudná párosítani az adó-vevővel, itt mindössze egy-egy gombot kell nyomkodni a kézigázon és a pályára rádugott wireless egységen.

Pista próbálja összehenkölni a kézi vezérlőt az autóval

Az autókkal viszont vacakoltunk egy sort, amíg az, és csak az indult el, amelyiket vezérelni szerettük volna. Szigorú rituálét kell követni, hogy összebarátkozzon a kézi irányító a Porschéval és a Morgannel, kétszer meg kell nyomni a sávváltó gombot, levenni, majd visszarakni az autót a pályára, aztán megint kétszer kattintani. Vagy fordítva, megint elfelejtettem.

Leírás nélkül nem megy

De miután ez sikerült, azonnal elkezdheti üldözni a rendőr-Porsche az úriembernek tűnő morganest. A wireless technikának szerencsére nincs késedelme, észre sem venni, hogy hiányzik alóla a kábel. Mivel digitális a pálya, sávot is lehet váltogatni, vagyis szó szerint nyomába lehet eredni a másiknak, aminek persze mindig az a vége, hogy valaki besokall, és többé-kevésbé látványos pályaelhagyással fejezi be a versenyt. A Porsche rendszerint alulkormányzottan tolja ki az orrát, a Morgant pedig néha sikerült felborítani is. Ilyenkor nagy truváj a zsinórnélküliség, mert nem kell eldobni a kézigázt, hanem oda lehet ugrani a kavicságyba került autóhoz, és visszadobni a pályára.

Nem véletlenül mosolyog a morganes

Hogy a Carrera a német humor jegyében direkt rontotta-e el a rendőrautót, talán sosem tudjuk meg. Annyi biztos, hogy a gyengébb tapadás miatt teljesen esélytelen volt a Porsche az első világháborús technikával szemben. Hiába adtuk körbe a távirányítót, esélytelen volt, akinek a kék-ezüst autó jutott. A morganes félgázon öblögetve is körbeautózta a fakabátokat. Nézzék meg saját szemükkel.

Sokféle slot-car pályához volt már szerencsénk az elmúlt években, a legegyszerűbbtől a legfejlettebb rendszerig, de a Carrera kínálatából az Evolution tűnt a legjobb kompromisszumnak. Az ára még épp a megfizethető kategóriába esik, mivel nem tartalmaz komplikált elektronikát. Ehhez kínálják a legtöbb féle autót is - de a tesztelés során kiderült, hogy a helyzet korántsem ennyire egyszerű.

Az Evolution rendszer áll a legközelebb a klasszikus slot-car hobbihoz. Az 1:32-es méretarány egyfajta világszabvány, ami nem véletlen. A pálya még nem túlzottan nagy - egy kisebb összeállítás elfér egy átlagos gyerekszoba padlóján - de az autók sem túl kicsik. Minden gyártó kínál pályákat és autókat ilyen méretben, és bár az utóbbi években gyorsan terjednek a digitális megoldások, ezek gyártónként eltérőek, míg az analóg rendszerek bizonyos mértékig kombinálhatók is. Nem túlzás azt mondani, hogy aki komolyabban érdeklődik a hobbi iránt, az előbb utóbb egy 1:32-es rendszer mellett köt ki.

Már a doboz felbontásakor kiderült számomra, hogy ez a slot-car pálya nem egyszerű gyerekjáték. A pályaelemek pontosak, jól tapadó felületűek, strapabírónak tűnnek, és az összeállításkor szorosan rögzíthetők egymáshoz - egyébként teljesen azonosak az 1:32-es digitális rendszer elemeivel. Az egyetlen különbség, hogy ezúttal nincs sávváltás: itt a távirányító fixen az egyik sínhez tartozik, és nem valamelyik autóhoz párosítható, mint a digitális rendszereknél. Ennek megfelelően szigorúan kétszemélyes a játék, ez azonban nem feltétlenül baj.

Az összerakás simán ment, az Evolution rendszer egyetlen nagy hibája csak az autók felrakása után derült ki. Itt ugyanis nem szabályozható az autók sebessége, mint a digitális rendszernél, így eleinte több időt töltöttünk a száguldás közben kirepülő modellek összeszedésével, mint a játékkal. Régebben úgy oldották meg a problémát, hogy állítható feszültségű tápegységeket alkalmaztak, de amennyire tudom, ilyet nem kínálnak az Evolution pályákhoz. Az autók persze így is vezethetők egy kis gyakorlással, de sokat elvesz az élményből, hogy elég egy kis ujjremegés, és már repül is az autó a szoba sarkába.

Némi barkácsolási hajlammal és alapvető elektromosságtani ismeretekkel persze összeüthetünk egy állítható tápegységet, de a gyár érthető módon inkább a digitális pálya kialakítását támogatja. Elvben ehhez is jó alap az Evolution, hisz a pályát nem kell lecserélni, csak az irányítóegységet. De ha azt is figyelembe vesszük, hogy az autókat is át kell építeni a digitális rendszerre, vagy újakat kell vásárolni, akkor könnyen kiderülhet, hogy összességében eleve olcsóbb digitális pályával kezdeni a játékot.

Ehhez a készlethez persze eleve kaptunk két, közel egyforma autót. A viszonylag egyszerű formájú Ferrari 599-esekkel egész jó versenyeket tartottunk a fiammal, miután belejöttünk az irányításba, de kaptunk két másik autót is. Ezek nagyon precízen kidolgozott, maketteket megszégyenítő gépek, szinte sajnáltam kiszedni őket a dobozból - és ez az alaposság a legtöbb Evolution autóra jellemző. A Porsche 911 GT1-esben még pilóta is van - és persze élethű módon alakították ki a légterelőket is. Ezzel gondunk is akadt használat közben: a Porsche rendszeresen elhagyta a spoilerét, bár el nem tört - szépen vissza lehetett pattintani a helyére.

A különböző autók különbözőképpen is viselkedtek a pályán, ami valószínűleg az eltérő súlypont-magasságból és a gumik méretéből adódik. A Scirocco - amely a nürburgringi 24 órás versenyen bevetett gyári VW versenyautó hű mása - bizonyult a legnehezebben vezethetőnek, de a Porsche sem volt olyan stabil, mint a két Ferrari. Ez ugyan érdekesebbé tette a játékot - hisz alkalmazkodni kellett az autók viselkedéséhez is - de versenyzésre mégis a két egyforma, és persze kevesebb kiálló alkatrészt viselő Ferrari bizonyult alkalmasabbnak.

Néhány napnyi tesztelés után azt mondanám, az Evolutionnel játszani egyértelműen nagyobb élmény, mint az 1:43-as Carrera pályák bármelyikével, és sokkal igényesebb, tartósabb holminak tűnik azoknál. Ami még mellette szól, az az ára: egy alapkészlet már 40 ezer forint alatt is elérhető, míg a digitális pályák ennek durván a duplájába kerülnek. Ám ez már egyértelműen nem a gyermekjáték-kategória, és nem csak a vételár miatt: valahol itt kezdődik a hobbi, ami már nem csak ideig-óráig köti le az embert.

Az XM és a BX mellett a DS a kedvenc autóm. Biztosan véletlen, hogy három régi francia autó, ebből három hidrós. Szörnyű nyomás ez az ember fejében. Mostanában ráadásul megint kiújult, mint egy kellemetlen betegség. Szeretem a DS-t, amikor csak tehetem DS-ezek. Szerencsés ember vagyok, havonta legalább egyszer látok élőben DS-t, és van időm is elbarangolni a szememmel a domborulatain. Beleszagolgatni, ritkán vezetni is engedik.

Szeretem, erre vágyom. Napi használatra persze tökéletesen alkalmatlan, hiszen a megbízhatósága csak rövid utakon teszi alkalmassá ötmillión innen. Erről álmodozom, hogy majd egyszer veszek, a nem is olyan távoli jövőben. Persze nem ötmillióst, hanem sokkal sokkal olcsóbbat, maximum 6000 Eurósban gondolkodom. Tudom, ez az alapkészlet, ez voltaképp csak a papír ára, és a belépőjegyé egy sokmilliós, évekig tartó szívásfergetegbe, reménytelen, és nem létező alkatrészek méregdrága szállításába, önkívületi páros lábbal ugrálásba egy készlet tűgörgő, vagy hidrogömb láttán. Tudom. És mégis.

Vágyálom, olyan ami motivál

Mikulás napján megnyílt végre a Duna Pláza második emeletén a Carrera Játszótér, ahol mostantól bárki kipróbálhatja az RC autók és slot carok legjobbjait. Az Európában egyedülálló felszereltségű terem ünnepélyes megnyitójára a Carrera két ismert arca, a Dakar-rali legtapasztaltabb magyarja, Szalay Balázs, és a szemtelenül fiatal Tóth Benjamin, a Carrera slot car magyar bajnokságának győztese, az idei világbajnokság tizenkettedik helyezettje volt hivatalos. Mivel a játékautózás egy sajátos világ, a hierarchiája megkövetel bizonyos előjogokat, így hiába az a sok, sivatagban eltöltött versenykilométer, a szalagot a kisiskolás vághatta át.

Itt még fenn a szalag

Benjamin vezetésével betódult a Játszótérre az a bő kéttucat sajtós, és az a mindössze négy gyerek, aki eljött a megnyitóra, ám mielőtt mindenki rávetette volna magát a játékokra, Sipos kolléga tartott egy rövid ismertetőt a pályákról, melyekhez igen sok köze van, és faggatta a megjelent vezetőséget. A formális beszédek után a Carrera támogatását élvező Szalaynak jutott pár kérdés.

Mindenki Siposra figyel

A tizenkettedik Dakarjára készülő opeles elárulta, hogy ugyan neki is van otthon egy slot car pályája, de azt még az előtt vette fiának, hogy a márka a szponzora lett. Most viszont nagy a bőség, mindenhova jut egy pálya: egy remek marketinghúzásnak köszönhetően a dél-amerikai versenyre is visznek magukkal – jól fog az jönni a táborban unatkozó csapattagoknak, amíg a versenyzőpáros a sivatagot rója. Az viszont már egy érdekes élethelyzet, hogy egy kemény nap végén, több száz dűne után, a 6,2 literes Chevy V8-assal hajtott Mokka kormányát egy apró sebességszabályzó karra cseréli Szalay, és levezetésként elzümmög néhány kört a játékkal. Márpedig ez a terve vele. Sőt, a legnagyobbakat, Stéphane Petterhanselt, Robby Gordont, vagy akár Nászer el-Attiját szeretné kihívni egy-egy menetre.

A slot car pályán mindenki egyenlő

Már csak egy kötött elem volt a programban, mielőtt kipróbálhattuk volna mind az új pályákat, ez pedig egy slot car-futam Benjamin és Balázs közt. A hétköznapokban kevés olyan szituáció akad, amikor egy Golf GTI egyenlő ellenfele lenne egy Formula–1-es Red Bullnak, ahogy egy nyolcéves se gyakran aláz meg versenypályán egy tapasztalt negyvenest, de ez a Játszótér, itt ez teljesen rendben volt.

Együtt a profi és a kezdő

A különös csata után indult a szabadrablás és a nyüstölés. Természetesen a gyerekek voltak az elsők, akik megszállták az RC autók távirányítóit, és letesztelték a csatornacsövekből összeillesztett pályát. Nem akármilyen megpróbáltatás volt az, ami ott ment: az avatatlan kezek és a nehéz terep bizony nem kímélik a fürge autókat. Az 1:20-as RC-k átlag ötször álltak falba körönként, de a gyakorlottabbaknak azért sikerült érintők nélkül letudni a pályát. Sipos elárulta, hogy ez már egy kompromisszum után született megoldás, és a próbák alatt méretesebb járgányokat küldtek a csövek közé, de rá kellett jönniük, hogy az 1:16 nem ide való. Az 1:20 viszont tökéletes választás, ahogy a nyomvonal is. Jelenlegi állapotában a pálya tanulásra kiváló.

Az ugratónál jobb vigyázni

Mivel nem kötött az útvonal, mindenki megválogathatja a maga szintjének megfelelő utat. Kezdésnek legjobb talán a külső íven körözni, így a négy derékszögű kanyar után már csak egy ugratót és egy kövekkel tömött rázós szakaszt kell letudni. Sokkal nehezebb, mint elsőre gondolnánk, de ha ez már megy, érdemes bemerészkedni a belső részre, ahol a szűk kanyarok között egy furcsán tapadó, homokot imitáló szivacsos szakasz tréfál meg mindenkit. Igazi kihívás, már csak ezért is megéri betérni a Játszótérre.

Mestermű csövekből

Az RC-k után azt hinné egy laikus, a slot car könnyű műfaj. Ott van két nyomvonal, csak a gázt kell adagolni, és néha átsorolni egyik ívről a másikra. Közel sem így van. A slot car az a játék, ami a legkevesebb mozgás mellett igényel rengeteg figyelmet. Bár mindössze egy kart kell markolni, és két gombot jól adagolni, egy pillanatig sem lehet levenni a szemet az autóról, mert megvan kisiklás. Sokaknak ettől elmegy a kedve az egésztől: megunják, hogy két kanyarnál többet nem képesek az úton maradni, pedig ez a játék épp akkor lesz igazán élvezhető, amikor eljutunk arra a szintre, hogy tizedekkel faragjuk le saját rekordunkat.

Nagy figyelem kell hozzá

A Carrera Játszótéren egy Hungaroringet formázó 1:32 DIGITAL pályát raktak össze. Nem fukarkodtak az elemekkel, és egy hosszú, élvezetes vonulatot építettek. Azt hiszem, még egy slot car-szkeptikus is szívesen hazavinne egy ilyet – kérdés persze, hogy kinek van otthon ehhez ennyi szabad négyzetmétere. Rosszabb esetben marad az 1:43-as autókkal kapható Go!!!, amihez már készült hungaroringes kiadás.

Mindenki a pályát méregeti

A méretes terem két végén terpeszkedő pályákon túl, két Nintendo Wii-vel lehet még itt játszani. Eltartott pár percig, mire megtaláltam a rokonságot a Carrera és Mario közt, pedig a kapcsolat csupán annyi, hogy – oly sok más mellett – a Mario Kart nevű játékról is készült már slot car pálya, és autó. Nem mondom, hogy az élményfaktor ugyanaz egy RC-zés és egy wiis Mario Kart esetén, de amikor egy csinos hosztesz adja az instrukciókat arról, hogy a pingvint, a banánhéjat, vagy a tehenet miért jobb messze elkerülni, valahogy nem hiányzik a slot zizzenése, vagy az RC elektromotorjának hangja, a legjobb pedig, hogy a hölgyet akár is ki lehet hívni egy kör Mariózásra.

Vonzó egy játék ez a Wii

A Játszótér immár látogatható, bárki ingyen betérhet, és tesztelheti az ott található összes játékot. Az amortizációba talán jobb bele sem gondolni, azért vakarja fejét a Carrera. Nekünk csak az önfeledt autózás marad, na meg a szívfájdalom, amikor otthagyjuk a termet. Aki teheti, feltétlen menjen el a Duna Plázába, és próbálja ki, milyen a slot carozás felső kategóriája, és hogy milyen egy RC autóval épített pályán versenyezni. Garantált élmény gyereknek, felnőttnek egyaránt.

Nemrég írtam róla, a Carrera egyedülálló létesítményt tervez megnyitni. December 6-án délután ünnepélyesen átadják a két versenypályát, ettől a pillanattól fogva bárki kipróbálhatja magát és persze a Carrera autóit.

Lesz egy hagyományos Carrera  autópálya, ahol slot-carokkal lehet a századmásodpercekért küzdeni. Tessék csak beletúrni az emlékezetükbe, milyen is volt anno a csehszlovák meg keletnémet versenypályákon csapatni, itt össze lehet hasonlítani, milyenek voltak akkor és milyenek ma a vájatvezetéses versenyautók. Nem akarom senki örömét elvenni, de itt nem lesz szájat görbítő nosztalgiázás, hogy bezzeg a régiek mennyivel jobbak voltak.A mai autók, annak ellenére, hogy az alapelv ugyanaz, sokkal kifinomultabb szerkezetek, mint a 20-30 évvel ezelőttiek. Nem csak a tapadásukat segítő speciális mágnesek miatt, de ma már akár digitális rendszerrel vezérelhetőek, a versenyek állása számítógéppel is követhető.

Nem kell nagyon hunyorítani, hogy lássuk, a slot-car pálya a Hungaroring íveit mintázza

Az már csak az élmény megkoronázása, hogy a Hungaroring vonalvezetését idézik meg a szobányi pályán. Itt nem lenne nehéz Karottának két perc alá vinnie a köridejét, igaz, a Hangyásszal esélye sem lenne ezeknek a kanyaroknak a bevételére.

Sima egyenesek, ugratók, trükkös kanyarok és off-road elemek az RC pályán

A másik pályán a Carrera új modellei számára épült. Rádiótávirányítású autók korábban nem voltak a patinás gyártó kínálatában, most azonban rögtön olyan szetteket találunk a kínálatban, amik a távirányítású játékok kategóriájában egyedülálló tulajdonságokkal bírnak. Rövid idő alatt feltölthető lítium-polimer akkumulátorok, 2,4 GHz-es frekvencián üzemelő rádiók, köridőmérő berendezés is van a többféle árú, méretű és tudású autók és hajók közt.

Szalay Balázs is csatlakozott a Carrera-istállóhoz

A pályán kipróbálhatják, milyen egy off-road autóval ugratni, homokbuckákon vagy köves talajon száguldani. Tisztára, mint Szalay Balázs, a Carrera által támogatott magyar Dakar-versenyző. A körbekerített pályán körökön át lehet gyakorolni, hogy legjobb egy-egy kanyarkombinációba bemenni, az ugrató előtt érdemes-e elvenni a gázt, de sokaknak már az is határtalan élmény, ha sikerül falnak koccanás nélkül végigmenni a pályán. Higgyék el, ez nem olyan, mint egy üres parkolóban körözgetni. 

Ne feledjék, 2012 december 6-án, 15 óra után már hivatalosan is nyitva áll a közönség előtt a Duna Plaza második emeletén található Carrera-Happy Box terem, ahol akár a következő Carrera-bajnokságra is lehet készülni. Emlékeztetnék mindenkit, hogy idén, a Carrera VB-n a győztes egy tízezer eurós nyaralást nyert. Ezért már tényleg érdemes elmenni, és gyakorolni a pályán. Ja, talán még nem mondtam: mindezt ingyen. 

A biztonság szemlélet. Nem begyakorolt trükkök és fogások, hanem gondolkodásmód. Éppen ezért, a közlekedésbiztonsági szakemberek már a legkisebbeknél is próbálják ösztönözni a jó hozzáállást. A közlekedés biztonságáról szóló Mikulás-napi vagy Gyerek-napi eseményekre bárki kilátogathat, aki gyermekére némi közlekedésbiztonsági ismeretet szeretne ragasztani. Mint láttuk, nem lehet elég korán kezdeni.

Képaláírás

Az ORFK Balesetmegelőzési Bizottsága és a Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány a hétvégén rendezte meg a Mikulásnapi Minikreszt, ahol óvodások és kisiskloások kaphattak ízelítőt a helyes és biztonságos közlekedés nehézségeiből. A Rendészeti Szervek Kiképző Központjába érve már az esemény kezdete előtt szép számmal érkeztek a kisebb-nagyobb családok, akik a nedves időjárás miatt a sátorcsarnokba és az ORFK kosárpályájára szorultak. Hideg kezeiket a bejárat előtt felállított, sátrakból osztott forró tea melegítette. A rendezvény párhuzamosan zajlott a két teremben: a sátorban hosszú padok fogadták az énekelni és a Mikulástól ajándékot bezsebelni szándékozó gyerekeket, míg a kosárpályán ügyességi versenyen lehetett megmutatni ki mennyire szokott a rúdkormányhoz.

Az óvodásokat roller, míg az iskolásokat kerékpárok várták. Az ügyességi pálya nyomvonala elég szűkre volt szabva ahhoz, hogy csak a legjobbak tudjanak rajta végigmenni anélkül, hogy letennék a lábukat. Ezzel megmutatva, mennyire fontos a mindennapi közlekedésben járműveink biztos uralása. Egy teljes forduló után a gyerekek egy lámpával ellátott mini-zebrához értek, amivel a szervezők felhívták figyelmüket arra, hogy közlekedés közben nem elég csak a jármű irányítására figyelni. Egy szűken bójázott U-kanyar után szlalommal zárult a kihívás. A legtöbben a visszafordító kanyarban hibáztak, lerugdosva a pályát határoló fakockákat, és a szlalomot is csak kevesen tudták megoldani. Ennél a feladatnál általános hiba volt, hogy szűken akartak fordulni, holott nagy ívben kanyarodva, szinte félköríveket leírva könnyen teljesíthető a kihívás. Voltak is olyan gyerekek, akik egy sebességgel suhantak át a bóják között.

Képaláírás

A legjobbak persze azt is tudták, amit sok felnőtt nem vesz komolyan: mi kell a biztonságos kerékpáros közlekedéshez? Sisak, lámpák, zárt cipő, hangzottak a válaszok. A résztvevő 3000 család 1050 gyereke közül a legjobbak Bburago kisautót, sporteszközöket, KRESZ-játékokat kaptak a Mikulás-csoki mellé, mely játékok egy részét az ORFK, egy részét pedig cégek ajánlották fel. Tizenhét család új kerékpárokat is hazagördíthetett.

A Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány immár 15 éve rendez hasonló eseményeket, sokszor az ORFK segítségével. KRESZ-táboraikba, kerékpártúráikra jelentkező gyerekek megtanulhatják, elsajátíthatják a biztonságos közlekedés alapjait, és ami talán a legfontosabb, megérthetik a miértjeit.

Carreráék nem férnek a bőrükbe. Nem elég, hogy minden évre kihoznak valami slot caros újdonságot, de tavaly elkezdték az RC-területet is meghódítani. Így szlogenjük, Motorsports at home, már tágabban is értelmezhető, mert a semmi közepén is lehet versenyezni a távirányítós autóikkal.

Látványtervek is készültek -ez még a legelső verzió

Hogy minél több emberhez eljusson az élmény (és persze hogy a lehető legtöbben vásároljanak Carrera kínálatából),  a magyar Stadlbauer gondolt egy merészet. Állandóra telepített versenypályát csinálnak slot caroknak és RC autóknak. A Duna Plaza második emeletén található helyiség bizonyult a legjobb választásnak, oda elfér egy nagy 1/32-es digitális pálya, meg van hely a távosok kergetéséhez is. Csak pálya nem volt az RC autókhoz. Edvi Tímea, a Carrera, pontosabban a magyar Stadlbauer marketing managere megkért, segítsünk a pálya megtervezésében, kivitelezésében. Voltak pillanatok, mikor átkoztam a percet, amikor igent mondtam, de azt hiszem, sikerült látványos és egyedülálló pályát csinálni.

A pályát szárazpróbának vetettük alá, egy focipályán szereltük össze, szerencsére ifjabb Fischerék segítettek a nyúzópróbában

Pedig nem tűnik bonyolultnak a feladat. Kell egy hely, ahol biztonságosan lehet csapatni a kisautókkal. Az autók lehetőség szerint egy meghatározott nyomvonalon haladjanak. A felfestés nem elég, mert azon át lehet hajtani, és a kocsikázás fogalmatlan fel-alá száguldozássá válik, amiben az autók és a nézők is megsérülhetnek. Tehát kell valami, ami kordában tartja az autókat, bírja a kölykök kíméletlen gyepálását, könnyen telepíthető, stb.  Csatornacső! -mondta Ubulka, aki a kivitelezés oroszlánrészét csinálta. És milyen igaza volt. Erős, mint a fene, egymásba lehet tolni őket, vannak ívek, elágazók, végdarabok... A pálya ívét már ki tudjuk jelölni, sőt, a csöveket lehet szépen dekorálni is, az autók szőnyegen futhatnak, de valahogy bele kellene vinnünk egy kis játékot.

Kipróbáltuk, milyen terepviszonyok ideálisak. Ez mondjuk pont nem jó

Ugrató, az kell, nem vitás. Jó lenne köveken, homokon csapatni. Csak a kövek beszorulnak a különböző alkatrészek közé, a homokot széthordják a kisautók. Valamit ki kellene találni. Részletekbe nem mennék, mindenesetre a kavicsokat fixen rögzítettük, a homokos pályarészt is megoldottuk úgy, hogy senkinek nem fog homok korcogni a foga alatt. Azt, hogy mindezt hogyan sikerült megoldani, mennyi problémával szembesültünk a próbák és a végső kivitelezés során, nem részletezném, még most is a sírás kerülget mindannyiunkat. A lényeg, hogy sikerült, sem Ubulka, sem Csabi, Ubul jobbkeze nem kezd idegesen tikkelni, ha a pályára gondol, és már én sem forgolódom lázas verejtékben éjszakánként.

A pálya kész, csak pár kiegészítő kell, és mehet az éles bevetés

Elfogult vagyok, tudom, de szerintem elég pofás lett. A legkisebb, 2,4 GHz-es rádióval szerelt Carrera RC autó gyönyörűen ugrik, lelkesen kanyarodik, átszáguld a kavicson-sivatagon -ez utóbbi már önmagában is sok fejtörést okozott. Úgy kellett kivitelezni a műdomborzatot, hogy lehetőség szerint semmilyen körülmények között ne akadjon el a kisautó.

A pálya, pontosabban pályák a hétvégén már próbaüzemben nyitva lesznek, jövő héten ünnepélyes keretek közt meg is nyitják. Addig még kerül pár hangulatfokozó elem a helyiségbe, meg a pályákat üzemeltető fiatalok is beletanulnak a játékba. A fene sem gondolta volna, hogy ennyi dologra kell odafigyelni játék közben, de bizony, mire összeírtam minden fontos szempontot, két zsúfolt A/4-es oldal lett tele. Szerda délután a nagyjából húszfős társaságot elláttuk mindenféle információval, ami a slot car pálya és az RC-pálya használatához kellhet. Jó volt látni, hogy a fiúk-lányok mennyire lelkesek voltak, figyeltek, kérdeztek, én pedig legjobb tudásom szerint válaszoltam is. Kicsit olyan volt, mint tanárbácsinak lenni, ami meg kell hagyni, furcsa érzés, a tanárokkal sosem voltam igazán jó viszonyban. Most már tudom, nehéz lehet tanárnak lenni.

Már a slot-pálya is áll, zajlik a dekorálás

A sok infót eldaráltam, majd mindenki kipróbálhatta az autókat. Mivel volt egy nagyobb méretű gép is, amivel körözni lehetett, felhívtam mindenki figyelmét, hogy a kisebbik kocsi sokkal ügyesebb, a nagy Jeep kicsit esetlenül mozog ezen a pályán, igazából a nyílt terepen érzi otthon magát. Ekkor jött a pillanat, amire minden bizonytalan férfi vágyik. Feltettem a kérdést, ki melyik kocsival szeretne játszani, és a lányok mind a kicsit szerették volna. Aztán a pályán határozottan érvényesítették az akaratukat. A fiúk által vezetett Jeepet hol hátulról, hol elölről taszajtották meg. Egyik pillanatban azt láttam, hogy a Jeep maga alá gyűrte a kis buggyt. Már éppen megjegyzést akartam tenni, hogy micsoda dolog így rávetődni a védtelenre, mikor a lány ártatlanul közölte, hogy ő mászott a másik alá. Olvastam, hogy angol tudósok szerint a mai fiatal lányok nagyon is kezdeményezők, de hogy ennyire... 

Nem kis meglepetésemre a lányokat is érdekelték az RC autók, kérdeztek, aztán kegyetlenül kergették a kisautókat

Azt gondolják, hogy a csajok csak bénáztak, azért mentek a másik autónak? Bbreeeet - rossz válasz. Tessék csak elmenni a Duna Plazába, kapásból két tökéletes kört (nem kell, hogy gyors is legyen) nyomni egymás után. Rögtön kiderül, nem is olyan könnyű pályán autózni. És tudják mi a legszebb az egészben? Hogy mindez ingyenes. Igen, jól értették, egy forintot sem kell azért fizetni, hogy a pályán elkenjük a másik száját, és megmutassuk, ki a jobb a slot car-, vagy az RC-pályán. 

Természetesen a hivatalos megnyitón is ott leszünk, megmutatjuk, milyen az, mikor végre telt ház van egy hazai versenyen.

Egyelőre üres a helyiség, nem játszik benne senki, de ez nem marad már sokáig így

Az autós újságíró az élet császára és a kisautós újságírónak is elég király a dolga. Sőt, a kisautós világban kiskirályoknak is van hely: a színes medzsók tesztelésébe másokat is bevonhat, a forgalmazó nem nézi rossz szemmel, ha nem csak az arra kijelölt személy próbálgatja a portékát.

Építés közben megszűnik a külvilág, pár percre még Ricsiből is jó gyerek lesz

Így esett, hogy a Carrerát is forgalmazó Stadlbaueréktől tesztre kapott Bburago halálhurkos pályának a kicsomagolását és tesztjét kiskorú P. Richárdra bíztam. Ugyanis nevezett személy alaposan gyanúsítható komoly autófüggéssel, mindenfelé kisautózással, hangos berregéssel és gumicsikorgás-utánzással. Fellelési helye: szülei lakása, az ovi, meg ahová apa-anya, meg a nagyapja viszi. Különös ismertetőjele a körülötte folyamatosan őt csitítani próbáló rokonok, ismerősök, valamint a mindenhová magával cipelt legalább két verdás kisautó, három Ferrari, egy busz, és néha (bár lassan leszokik róla) valamilyen thomasos vonat. A nála lévő kisautókat bárhol, bármilyen körülmények közt képes használni, így a zsúfolt éttermekben, családi összejöveteleken is számítani kell kíméletlen fellépésére.

Rendes fiúgyerek lázba jön egy ilyen pakk átvételekor. A gyereknyi doboz kirángatása a zacskóból villámtempóban megy

Szóval Ricsi lett az, aki legelőször üzembe helyezhette a pályát. Nem mondom, komolyan erőt kellett vennem magamon, hogy fényképezés helyett nehogy én is az elemek összetolásával foglalkozzak – hiába vagyok egyre vénülő majom, még most is bepárásodik a szemüvegem, mikor eszembe jut, mennyire vágyakoztam egy Matchbox pálya után. Estéken át lapozgattam a dollárboltból zsákmányolt prospektust, és arról álmodoztam, lesz egyszer nekem is. Sajátom nem lett ugyan, de Kaszál Norbitól, apám kollégájának a fiától néha kölcsön kaptunk egy ilyen pályát. Sőt, neki még olyan extrája is volt a pályához, amiről sokan még nem is hallottak talán: elektromos gyorsító. Na, az volt csak az igazi királyság.

Korabeli Matchbox katalógus egy oldala: felül a kilövő, alul az elemes gyorsító. Iszonyat menő dolog volt

Én fogcsikorgatva, izzadva tartottam magam, nem szálltam be a játékba, gondosan fényképeztem, és csak néha segítettem szóban, mit hogyan is kellene. Ricsi apja azonban nem tudott semmilyen mondvacsinált indokkal megálljt parancsolni játszhatnékjának. Először csak az elemek felmatricázásában segített az ördögfiókának, majd a pálya összerakásában is. Mondjuk elfért a felnőtt segítség, mivel voltak elemek, amiknek az összecsúsztatásához Ricsi ereje kevés volt, illetve mikor összeállt a pálya, az első gurítás után kiderült, finomhangolás kell a pálya tökéletes működéséhez.

Naná, hogy apa sem maradhat ki a játékból, megengedtük neki, hogy matricázzon

Felsorakozott a rajthoz a két autó, az indítóállás az ebédlő asztal szélére lett rögzítve. Szerencsére nem lett családi perpatvar, Ricsinek a sárga 928-as Porsche tetszett, apjának meg a Z8, így mindketten a saját autójuknak drukkolhattak. Volna. Amint lenyomta Ricsi az indítópöcköt, a két autót meglódította a gravitáció, de azonnal kiugrottak a pályából, keresztben csúszva érkeztek a hurkokhoz, majd nagy csattanással a földre estek. Ezt egymás után háromszor is eljátszottuk. Megpróbálták az indítóállás nélkül, szabadkézből rajtoltatni a kocsikat, de azok a hurok tetetején szánalmasan hanyatt estek. Gyuri kijelentette, hogy az autók nem jók, ezért szalajtotta Ricsit, hozzon másik kocsikat. Én viszont erősködtem, hogy ha egy készletben vannak a kocsik és a pálya, akkor működnie kell a játéknak.

A talpon az a zöld pöcök hivatott megakadályozni az elemek szétcsúszását, de az összeszerelést is megnehezíti

Megpróbáltam egy magasabb asztalhoz áttenni a pályát, de nem hozott javulást, a kocsik nem akartak rendesen futni a pályán, és ha esetleg gurulva el is érték a hurkot, ismét háton pörgés lett a dologból. Közben sikerült az indítóállást rögzítő szorítót megrepesztenem, túlságosan jól akartam fixálni az asztal pereméhez. Tanulság: senki ne feszítse túl a menetes szorítót! Közben megérkezett Finn McMissile, alias Flynn McKémbridzs, a brit titkos ügynök a Verdák 2-ből, és csont nélkül leszáguldott a pályán, végigrobogott a hurkon, és a pálya végén egy csodálatos ívű ugratással hagyta el a rámpát. Rod Redline ugyanúgy, a legkisebb fennakadás nélkül süvített le a pályán, hogy aztán valamelyik könyvespolc alá szoruljon.

A pálya áll, az autók elindultak, de vagy keresztbe állnak ...

Olyan nincs, hogy a Bburago pálya a saját autóival ne működjön. Gondolkozzunk. Gyuri állítása szerint pár éve kapott a Ricsi egy hasonló pályát, a kocsik még megvannak. Rá is vágtam, hogy igen, egy Ford Focus, meg egy Subaru Impreza van a másik szettben, még gondolkodtam is, melyiket hozzam el a tesztre, aztán a Porsche-BMW páros mellett döntöttem. Gyorsan előkerült a régi Focus, feldobtam a pályára, és ha nem is tökéletesen, de végigment a pályán. Alakul a dolog, de nem az igazi. Gyuri már többedszerre mondta el, hogy nehezéket kellene tenni a hurkokhoz, hogy a pályának megmaradjon az íve, és a kocsik súlya ne rángassa az egész miskulanciát. És tényleg, még a leírásban is ott van, hogy tegyünk a hurkok talpához, az érkezési oldal alá könyvet vagy más nehezéket.

A gyerekek gyorsan megtanulják, a szótárak nagyon hasznos segítői az embernek

Két termetes szótárral kiékeltük a pályát, és innentől bármelyik autó, bármelyik oldalról indítva gyönyörűen végigszáguldott. Egy hajszálnyival még most is szebben rajtolt a Focus, ezért simán le tudta hagyni a Porschét, de még a BMW-t is. A különbség a kisautók formájának köszönhető. A Focusnak mélyen leér a spojlere, a két sportkocsinak viszont nagyon ék alakú az orra, ezért mikor az indító pöcköt lenyomja az ember, a Focus csak akkor indul el, mikor teljesen lesüllyedt a pöcök.

A Focus mélyre húzott köténye miatt csak akkor tud nekilendülni, mikor a fül már teljesen a kocsi alatt van

A Porsche és a BMW már hamarabb megmozdul, de mivel a pöcök még nem süllyedt el teljesen, a fenéklemeznél fogva kicsit kiemeli az autókat, lassít is rajtuk, de fontosabb, hogy bizonytalanná teszi a mozgásukat a pályán. Hát ilyen kevésen tud múlni a győzelem, a technikai sportokban a jó eredményhez szükséges az elemzés és a kiértékelés. Nem mindegy mivel állunk rajthoz, ami az egyik pályán jobb eredményeket ér el, a másikon lehet, elbukik. Ilyenkor tisztában kell lenni a gép adottságaival és megfelelő taktikát választani. Úgy tűnt, hogy az indítópöcök hirtelen, gyors lenyomása javított a sportkocsik viselkedésén. A fene se gondolta volna, hogy egy ilyen kőbalta egyszerűségű játéknál is bőven van min gondolkodni.

A kitartó elemzés és kísérletezés meghozta az eredményt: nagy sebességgel átszáguldottak az autók a halálhurkon...

Rendhagyó emberkísérletet hajtottam végre a hétvégén. Kitaláltam, hogy a Bburagótól kapott bő, egy tucat apró alkatrészből álló Mv Agusta F4S sportmotor-modellt egyszerűen odaadom imádott unokaöcséimnek, hogy rakják össze. Jóllehet, a terméket nyolc évnél idősebb gyerekeknek ajánlják, már számtalanszor bebizonyosodott, hogy András és Attila, hat és háromnegyed éves kora ellenére bonyolultabb feladatok megoldására is képes.

Néhány dologra nem számítottam, de kezdjük inkább azzal, ami kellemes volt.

A többség a felfelé nyíló sirályszárnyas ajtókról ismeri a Mercedes 300 SL-t – de annyit minimum általában tudnak róla, hogy ez valamilyen régi, autóipari ékszer. A hozzáértők azt is tudják, hogy a maga idejében bitang erős és gyors autó volt, már-már versenykocsi, de azért voltak rajta ütközők, rendszámok, még rádió is szólt benne. De az „Dreihundert Ezel” sokkal több volt a fentieknél.

Emitt a kupé, amott a roadster

Az ötvenes évek Ferrari Enzóját tisztelhetjük benne.

Eredetileg nem is szánták közúti forgalomba, az első 300 SL-ek olyan versenyekre készültek, mint a mexikói Carrera Panamericana, a Le Mans-i 24 órás, vagy a Mille Miglia. Azok még nagyon egyszerű, díszítetlen, sallangmentes autók voltak, motorjukban is karburátor keverte a benzint levegővel, a befecskendező csak később jött.

Vannak megkerülhetetlen dolgok az ember életében. Gyerekkorában minden fiú vágyik távirányítós autóra, mecsboksz-garázsra, LEGO-várra. De egy időben mindennél jobban szeretné, ha a Jézuska a fa alá tojna neki egy pedálos autót. Mert azt tényleg ő vezetheti, lehet menőzni a csajok előtt, legyorsulni a szomszéd Hüjepistikét, sőt, ha nagyon kell, akár világgámenésre is teljesen alkalmas. Az ember első igazi autója.  Van, aki gokartra vágyik, van, akinek inkább valami Ferrarit mintázó gépre fáj a foga, sőt, az extrém érdeklődésűek mindenféle valós munkavégzésre is alkalmas kistraktorokra gerjednek. Én pedálos Moszkvicsot szerettem volna. De nem kaptam. Lett helyette rokonok által levetett, nyugatnémet gokart (ami egyébként átkozottul menő volt, a játszótér legkirályabb kisautójának számított, de én csak Moszkvicsra vágytam, nem becsültem a kincset eléggé). Az az igazság, hogy az ilyen jellegű vágyak az emberbe mélyen beágyazódnak, de nem örökre temetődnek el, észrevétlenül fortyognak a mélyben, csak várják, hogy mikor törjenek felszínre.

Ez a konkrét Kettcar lett az enyém, miután a képen látható, bűnős nyugatnémet játszótéren duhajkodó unokatesóm kinőtte

Éppen ezért nem csoda, hogy mikor felfedeztem a pedálos Moszkvics topikot az Index fórumai közt, viszonylag rendszeresen olvasni kezdtem. Ezzel egy öngerjesztő folyamat indult el, a szürke hamu alatt mélyen parázsló bírvágy kezdett felerősödni. Egy-egy fellángolásomat azonban gyorsan lefeketítette a honi kínálat ára és minősége. Roncstelepre való, nyomorék, félszemű, horpadt és rozsdás Moszkvákat adtak 20-30 ezer forintokért. Mire egy ilyet rendesen kipofoz az ember, felkutatja az összes hiányzó alkatrészt, kilakatol(tat)ja, fényez(tet)i, simán százezernél jár a költség. Ráadásul ezeken a kis gépeken szinte garantáltan eltörték a műanyag kormányt, semmivé foszlott a plexi, gyűrött sztaniolcsíkká változtak a lökhárítók és hűtőmaszkok. Ezek beszerzése, pótlása szinte reménytelennek tűnt.

Az eredeti kormányokat a profik aluból öntöttekkel pótolják. Fényezve pont úgy néznek ki, mint az eredeti

Persze, ahol igény van, ott megoldás is lesz hamar. A plexiket viszonylag egyszerűen után lehet gyártani, a kormányokat fémből öntötték újra, és elindult a pedálosmoszkvis-bontózás is. Ez már jó 6-8 éve volt, azóta egyre többen kezdtek el hobbi szinten foglalkozni a pedálosokkal, megszületett a dedikált pedálos Moszkvics honlap. És a szemem előtt kezdtek az árak lassan, de biztosan az égbe szökni. Éreztem, lépnem kell.

Ez lett az én saját, első, külön bejáratú pedálos Mioszkvicsom. Már megérte felnőni

A Vaterán találtam egy egész ígéretes darabot, le is ütöttem, már nem emlékszem pontosan az összegre, de éppen a fájdalomküszöbömön innen volt. Valahol Budaörsön vettem át az eladótól. Szép, használt, patinás, de nem leharcolt gép. Plexije nem volt, de a kormány ép, mindene működik. Isten bizony, jobban örültem neki, mint ha hatévesen kaptam volna. Kisuvickoltam, nézegettem egy kicsit, majd rájöttem, a boltban kitűnő dekoráció lesz. Rendszeresen meg akarják venni, de én nem adom –mégis csak az első pedálos Moszkvicsom! A vicc, hogy nem csak apukák, de anyukák is párás szemmel nézegetik, és abból, ahogy mondják a kölköknek, hogy „Nézd, pedálosmoszkvics ilyenem volt nekemis!”, egyértelmű, gyerekkoruk legkedvesebb emlékei fűződnek ezekhez a pléhkasztnis játékokhoz.

Attila és a gyűjtemény egy része

Ezek után nem csoda, ha a Vaterán éppen futó promóciójában, amiben az ország legfanatikusabb gyűjtőjére lehet szavazni, pillanatnyilag toronymagasan vezet Tóth Attila. Száznál is több pedálos autója van, javarészük Moszkvics, de találunk Csajkát, Ladát, egyedi gyártású gépet. Szerencsére személyesen is megnézhettem a kollekciót, ami okozott is pár meglepetést. Először is kiderült pár szó után, hogy anno tőle vettem a saját Moszkvicsomat. Aztán most először láthattam a legelső pedálos, a gömbölyű Moszkvics ősét. Mert hogy igazából ez a Moszkvics nem is Moszkvics, és a szovjet elvtársak hozott anyagból dolgoztak. Hogy másoltak-e, vagy megvásárolták a szerszámokat, jogokat, nem tudni, mindenesetre az eredeti Giordani kisautót alaposan átdolgozták. Láthatóan fontos szempont volt az olcsó gyárthatóság, a költséghatékony termelés. A míves első lámpa helyére egy ügyes húzással beépítették a Pobeda beltéri világítását, a hátsó lámpa szovjet gyerekbicikliről származik. A küllős, központianyás kerekek helyett szimpla, dísztárcsás felniket kapott a Moszkvicsra keresztelt, de eredetileg Studebakert mintázó pedálos. Természetesen elmaradtak a ködlámpák, és a legkirályabb pedálosautó extrák, amit valaha életemben láttam: a karos indexek. Igen, jól olvasták, olyan karos irányjelzők, mit amilyeneket a negyvenes-ötvenes évekig használtak sok autónál. A műszerfalon lévő kis karral, huzalok segítségével lehetett mozgatni a karokat, így jelezni a körülöttünk rollerral, biciklivel, ne adj Isten pedálos lovas fogattal randalírozó csibészeknek, merre is fogjuk luxusautónkat kormányozni.

Az első Gömbik még alvázasok voltak

A koppintás Gömbi (pedálos Moszkvics terminológiában csak így hívják őket) után jött a már jól ismert doboz formájú Moszkvics, ami ténylegesen az eredetit mintázta. Ezeket a kocsikat 1994-ig gyártották, méghozzá rendes soron, szalagon, mint az igazi autókat. Ezeknél megkülönbözetnek első és második szériás, illetve átmeneti (másfeles) szériát. Más a korábbiak kereke, rendes alu ütközőjük van, műbőr huzatú az ülésük, csak hogy a legfontosabb különbségeket említsük. Természetesen mindből van Attilának, a gyűjteményben igyekszik minden évjáratból (1968-1994), minden kivitelből egyet szerepeltetni. Van köztük közel gyári állapotú, romosra játszott, teljesen átalakított, de szinte roncsként sem értékelhető is.

A kormánytól jobbra, azzal a kis karral lehet mechanikusan működtetni az irányjelzőket

A Moszkvicsok közt álldogál pár teljesen egyedi építésű gép is. A „pápamobil” a legenda szerint valamelyik nagy jármű gyárban (Ikarus? Csepel? Rába?)dolgozó mester kezeiből került ki, nem véletlenül kerültek fel az autóipari világítótestek, a sok alumínium alkatrész, köztük a lökhárítóként funkcionáló kapaszkodó. A Willys Jeep azonban mindent visz. Az eredeti konstrukció szerint elől-hátul működő felfüggesztése volt, de később a hátsó rugókat alu idomokra cserélték. A hajtás strapabíró kerékpár alkatrészekből készült, rendes felfújható gumikon gurul a gép, nyitható a gépháztető, fel-le hajtható a szélvédő – igazi mestermunka.

A Willys műszakilag egy csodásan kivitelezett prototípus, természetesen vannak gyengéi is

Attilát természetesen elkapta a gépszíj, aki sokat forog régiségek közt előbb-utóbb mást is elkezd gyűjtögetni: a polcon számtalan izgalmas szódás- és üdítős üveg, sorakozott. Ezeket nézegetve ismét elkerekedett a szemem, mert még sosem találkoztam krahádlis üveggel. Ezeket az üdítős palackokat nem kupakkal zárták le, hanem egy, a palackba „beépített” üveggolyóval, amit az üvegben uralkodó nyomás feszített neki a gumitömítésnek. Nevét onnan kapta, hogy mikor az üveget felnyitandó benyomták az üveggolyót, az jellegzetes hangot adott ki magából, amit németes műveltségűek csak krachnak mondtak. Hát ezért krahádli.

A gyűjtőszenvedély már csak olyan, hogy bármire kiterjedhet. Így lesz az embernek komoly szódásüveg kollekciója

Házigazdámnak persze nem csak komplett autói, de alkatrészei is vannak szép számmal, a bontottak mellé nemrég sikerült egy komolyabb kontingenshez hozzájutnia. Ebben eredeti plexik, lámpák, kapcsolók és gyári, zsírpapírba csomagolt szerszámkészlet is volt. Meg is mutatta, milyen az eredeti plexi és az utángyártott verzió – különbséget nem sokan vennének észre, de látszik, az eredetit formára fröccsöntötték, az utángyártott sík lemezből lett hajlítva. Tapintásra az eredeti sokkal ridegebbnek tűnt, el tudom képzelni, mennyire szilánkosan tört. Egy–egy óvodai baleset során patakokban folyhatott a kispajtások vére, akit nem kaszabolt össze a bódé lemezeinek éle, az belehasalhatott a szétrepedt plexi darabjaiba –nem csoda, hogy a kölkök nagy bánatára az óvónénik nem szívesen használták őket.

Frissen szerzett alkatrészkupac

Egy biztos, akinek ilyenje volt kiskorában, azt nem lehetett kivakarni a Moszkvicsból, mindenhová azzal kellett menni, és ha már annyira megnőtt a büdös kölök, hogy az ülést már nem lehetett eléggé hátratolni, akkor fogták magukat, és a csomagtartóra ülve hajtották a gépet. Éppen ezért olyan Moszkvicsot találni, amelyiknek a csomagtartója nincs behorpadva, különösen nehéz feladat. Akinek jó állapotú pedálosa van, becsülje meg, de ha nem kötődik hozzá, bocsássa áruba, sokan vannak még, akiknek valóra válthatja gyerekkori vágyát egy ilyen, manapság már csak életveszélyes vacaknak tekintett pléhdarab.

A legkegyetlenebb tesztelő még nincs kétéves. Andrásnak hívják és a fiam. Nem véletlenül esett rá a választásom, hiszen irkálhatok én mindenfélét a sok kisautóról, de alapvetően – pláne, ha nem egy gyűjtői vitrinlakóról van szó – úgy is a gyereknél köt ki előbb-utóbb. Azért van, játék, nem dísz.

Így amikor kézbe kaptam a Carrera-féle hátrahúzós kisautót (aki tudja, hogy van-e ennek pontos megnevezése magyarul, az írja meg), egy percig sem volt kérdéses, hogy felkérem: próbálja ki.

Az 1:43-as Pull Speed-sorozatba tartozó autók egy az egyben a Carrera ugyanilyen méretarányú slot-car pályáinak autóit (Go!!! vagy Digital 143) másolják, tulajdonképpen ugyanaz a karosszériájuk és a padlólemezük is, azzal az eltéréssel, hogy itt nem mikroelektronikát és áramszedőt, hanem egy egyszerű, pull-back-mechanikát találunk. Hahá, nem tudták még ezek, hogy az alig kétéves gyerek mellett mekkora hátrahúzósautó-szakértő lettem rövid idő alatt, alaposan a körmére néztünk, elvégre 2315 forintért már legyen pöpec!

Hogy mitől pöpec valami? Például attól, hogy sokáig ellenáll a hátrahúzós kisautók két legjellemzőbb halálnemének. Elsősorban a hajtáslánc-kiszakadásnak. Mivel a kisebb gyerekek leginkább úgy húzzák fel a kisautót, hogy rátenyerelnek, a földhöz szorítják testsúlyukkal és így húzzák hátra, így a műanyag padlólemezre erősített pöttöm kis motor-áttétel-hajtás-kombó egy idő után enged és kiszakad vagy – jobb esetben – kipattan a padló aljából. Utóbbi esetben még egy kis ügyességgel (és ha szétszedhető, akkor kétkomponensű ragasztóval) visszakendácsolható a helyére, de ez – sajnos – nem jellemző. Ettől a ponttól kezdve nem működik az apa megjavítja-szisztéma. Menthetetlenül a roncstemetőbe kerül az autó.

A kis, rendőrségi Cooper, amit a fiam rendre lemorrisozik (pedig egész ügyes, a kutyacsont Escortot meg tudja különböztetni a kortárs Asconától, ami szép teljesítmény ebben a korban, pláne, hogy jellemzően raliautók formájában látja őket), ebből a szempontból jól áll, mert nagyon szilárd műanyag tokot kapott az erőátviteli rendszer (ha hívhatjuk így), kiszakadni nem fog, inkább a féltengelyek engednek majd idővel.

A második leggyakoribb ok a gumilefordulás és az azt követő elhagyás. Minden gyakorló apa tudja, hogy a házban-lakásban egy vándorló fekete lyuk található, amely random elnyel dolgokat, majd sok idő elteltével ugyanolyan véletlenszerűen kiköpi a tér egy másik pontján. Találtam már én is miniatűr Porsche Cayenne-bal fényszórót a szerelőbakancsomban és így jár minden kisautó-abroncs is. Elveszik, majd akkor kerül elő, amikor már nem kell.

Masszív tokban a hajtáslánc, magas műanyaggyűrűn feszülnek a gumik

A gumik elhagyása azonban komoly dolog. Ráadásul, ha már egyszer lefordult, akkor ezentúl mindig le fog, így itt is segíthet valami kevésbé agresszív ragasztó, amellyel rögzítjük a felnihez. A mi hátrahúzós-kollekciónk több darabos, van itt minden: Shell-kutas Ferrari (törékenynek tűnik, de csak gumilefordulással küzd), fém 601-es Trabant, nyitható ajtókkal és csomagtérrel (ez már a pőre felniken sem gurul, a motorja végleg szétesett), négy Disney-Verda (ezek közül már csak Matuka képes önerőből mozogni, természetesen gumi nélküli felnin, de bírja) egy pici, sárga iskolabusz és a már bizonyítottan legtartósabb: egy fémkasztnis Maisto SLK-Mercedes. Ez és a Ferrari ádáz versenyeket bonyolít a nappali és a bejárati ajtó közötti előszoba-parkettán, ahol jellemzően a Mercedes rajtol jobban, de a Ferrari legalább kétszer olyan messzire gurult. Eddig, mert a kis Mini kenterbe veri őket, csak arra kell figyelni, hogy ha reccsenésig hátrahúzzuk, akkor félúton csinál egy rendőrkanyart és visszajön. Azt hittem először, hogy hiba, de nem, így működik.

Szép és arányos kis modell, egészen felismerhető részletekkel. Természetesen az autótípus-felismerő német autóskártya-dobozon. Az ott van fixen az ágy mellett

A Maisto-SLK-nál zseniálisan van megoldva az abroncskérdés, ott teljesen be van peremezve a gumi a felni hátulján a tengelyig, így nem tud lefordulni róla. Kicsit aggódtam a Carrera-kisautó miatt, de megvizsgálva láttam, hogy jó mély barázda van felnin, erősen harap és tart a kis abroncs.

Pedig kap rendesen, mert a gyerek nem úgy működik, ahogy kéne. Valami furcsa megfontolásból nála a csoda nem három napig tart. Valami miatt erősen kötődik a dolgaihoz és minden áldott nap megfuttatja minden autóját. Mindet. Azt is, amelyiknek már nincs kereke (ilyen a barcelonai reptéren vásárolt iskolabusz- és tűzoltóautó) és jaj, ha valamelyik hiányzik, akkor képes órákon át keresni. Szóval nem lesz könnyű sorsa a Mininek. Amely – azon felül, hogy messze gurul és gyors – még szirénázik is ha megnyomják a tetején lévő fényhidat.

Igen, néha vissza kell kapcsolni a hangot. Mondjuk egy órára elég is

Ez persze egy darabig jó, de másfél óra nettó víjú-víjú után azért áldjuk a tervezőket, hogy tettek egy kikapcsológombot az aljára. Mondjuk az is igaz, hogy a szomszéd, aranyos Margit néni annyira fél a sötétben, hogy az éjszakai lefekvés előtt bekapcsolja a Kossuth rádiót és reggelig hallgatjuk mi is (valamint szklerózissal küzd, így hetente többször is bemutatkozunk egymásnak), úgyhogy egy kis szirénázás igazán csak otthonossá varázsolja a lakást, semmi különös nem történt.

Szerintem a fényhíd lesz a gyenge pontja, be kell vallanom, nem adtam neki pár óránál több időt, de most – lassan négy nap használat után – is bírja és a helyén van, a kisautó bőszen szirénázik, a gyermek pedig immáron három résztvevős futamokat bonyolít a még össze nem rakott gardróbszerkény négyméteres vezetősínjén, melynek egyik végét apa felpolcolta, hogy lejtsen. (Csodásan meg lehet spékelni alagutakkal, kisvasútból származó híddal ugrató gyanánt stb.)

Igaz, mostanra kicsit viseltes már, de ez inkább csak kozmetika kérdése, mert autózott már vele a kutya hátán, természetesen ebédkor az autó is kapott egy fél kanál gulyáslevest, majd egy kis csokipudingot valamivel később. Így most úgy néz ki, mintha átgázolt volna egy félelmükben magukat összecsináló NDK-s úszónő-csoporton: kicsit szőrös, az eleje piros és csokifoltos.

De működik, hibátlanul és ez nagy szó. Ezen autók eddig 95 százaléka elvérzett az első pár napon. Ígérem, nyomon követem sorsának alakulását és visszatérünk még rá.

Abban a pillanatban, ahogy rájött, hogy szirénázik, már megpecsételődött a Mini sorsa

Az egyszerű utcai autók sorsa úgy tűnik, simán leképezhető az 1:24-es méretarányra is. Amíg új egy modell, a gyári állapot a menő, de amikorra már az értéke javát elveszítette, na akkor jön a tuning. A Bburago Street Tuners sorozatában csupa kifutott típus található, olyan állapotban, ahogy ezt egy átlagos fiatal vásárlója az utcán is használja: nagy kidörgő, ültetés, dögös felni.

Valószínűleg szobrot kapott az a marketinges, aki ezt kitalálta a meglévő öntőminták további hasznosítására – gondolom, aztán elteszik őket, és úgy 25-30 év múlva kinyomnak egy veterán sorozatot is, pláne ha egy olyan ikonikus típusról van szó, mint a PT Cruiser.

Bocsássák meg nekem, hogy elfogult vagyok a Chrysler retróautójával, de hát mit tegyek? Megegyezik a monogramunk, és mint autó is tetszik. Szóval, egymásnak vagyunk teremtve. Olyannyira, hogy valamikor, az egyik szülinapomra kaptam a feleségemtől egy 1:24-es PT Cruisert, amit aztán a kislányom természetesen lenyúlt, anélkül, hogy tisztában lenne vele: ő is PT. A régi autóim közül már nem sok van meg eredeti állapotában, csak egy Bugatti Atlanic, azt is néha előveszi Timi, és beülteti Törpillát. Aztán megy vissza a kocsi a vitrinbe.

Az én PT Cruiseremnek nem volt ennyire szerencsés a sorsa, mert a kislányom valamiért átkozottul vonzódott, és vonzódik a mai napig az autókhoz. Végül is nem baj, pár Barbie-val és Én kicsi pónimmal kezd helyreállni az egyensúly. Viszont a PT Cruisert nagyon hamar kisajátította, azaz még picike volt, és egyáltalán nem tudott vigyázni a dolgaira. És persze következetesen elöl hagyta a szoba közepén, hogy amit nem ő tört le róla (mint a csomagtérfedelet), azt elvégezzük mi. Mondjuk rálépünk. Hát ezért ilyen zakkant a futóműrendszer. Nagypapa az egyik nyaraláson megreparálta valamennyire az autót, például eszkábált rá új csomagtérajtót. Ha tudta volna, hogy megvan az eredeti...

A Bburago-féle új kiadás lényegében alig különbözik tőle, a tuningot leszámítva. Az látszik, hogy az öntőminták azonosak, csupán a feliratokat cserélték le az alvázon: például már megszűnt a DaimlerChrysler, és az új verzió már nem Thaiföldön, hanem Kínában készült. És meglepő módon a mi régi példányunk Maisto. Ami a tuningot illeti, mások a felnik, az ötödik ajtóra került egy tetőspoiler, illetve a lökhárító alá került egy komolyabb szoknya. A dögös dupla kipufogót simán felcsavarozták a régi, normál fölé, ami a modell műanyag alaplapjára fixen volt odaöntve.

Hű, és majd elfelejtem: az üvegezés narancssárga! Mivel a kisautón az összes üveg egy darabból van, így az első szélvédő is ilyen színű – hát, ez az NKH-nál biztos nem menne át a vizsgán. De Timinél átment: egész este dínókat szállított a PT Cruiser. Meg is beszéltük utána Vályi Pistával, hogy mennyire jók a Bburagók, azok bírják, ha a gyerek játszik velük, teljes súlyukkal ránehezedve, nem csak dísznek jók. A szülői tapasztalat, az tapasztalat, csak az a bibi, hogy neki kisfia van.

A jellegzetes formát, a 911-es alakját már több mint 40 éve őrzi a Porsche, hiszen ők is úgy tekintenek rá, mint az igazi, eredeti formára. Ez hozta meg a nagy sikert a versenysportban és a közúton, ez tette a márkát igazán ismerté.

Értem, miért Halloweenezik még nálunk is egyre több ember. Nincs ennek nálunk hagyománya, de az biztos, hogy a kölkök imádják. Lehet nyafogni, hogy ez nem igaz magyar tradíció, de nekem ezzel semmi bajom, furcsa, szokni kell, de tudjuk jól, hogy a gyerekeknek kevés annál jobb időtöltés létezik, mint a barátaikkal jelmezbe öltözve bohóckodni. Különösen akkor lesz kellemes egy ilyen amerikából importált népszokás, ha apu és anyu valami egyedi (és jó) jelmezzel lepi meg az utódokat.

Nyuszi vagy, McFly?

Cory, a büszke anyuka olyan helovínes kiegészítőt csinált a fiának, hogy az egyéves Coopernek egyetlen piros pufi mellény is elég volt jelmeznek. Egyik kedvenc oldalamon, a stipistopon találtam erre a csecsemő méretű DeLoreanre, amit nem apu, hanem anyu rittyentett össze némi hullámpapír, ezüst festék és egy filléres játékból. Nem is tudom mi ezeknek a szakszerű megnevezése, nevezzük babatolókocsinak. Tudják, amit ha akar lábbal hajt a gyerek, de van egy fogantyúja is, amivel tolni is lehet az elfáradt trónörököst (vagy éppen kordában tartani a hiperaktív ördögfiókot).

Utak? Ahová mi megyünk, ott nincs szükség utakra...

Az egész autót Cory építette meg, csupán a világító kiegészítők beszerelésében segített a férje. Ebből is látszik, érdemes a lánygyerekeket is elvinni autós eseményekre, mert Cory elmondása szerint gyerekkorától vitte az apja mindenféle autó kiállításokra, versenyekre, imádja az kocsikat, különösen kedveli a a Vissza a jövőbe trilógia DeLorean időgépét. Mikor a fia szeptemberben kapott egy piros, ujjatlan pufidzsekit, az apja meg is jegyezte, tiszta Marty McFly -innen már csak egy apró ugrás volt a bébi-időgép legyártása. Mivel Cooper anyukáját jól nevelték, most ő az egyik legmenőbb egyéves széles e világon. Csak azt sajnálhatja, hogy pillanatok alatt kinövi a gépet, de ha minden évben új autót kap, az sem lesz őrületes kiadás, a családi kassza bírni fogja.

Ez már a Vissza a jövőbe kettő autója, hiszen a kerekeit maga alá tudja fordítani

Egyre kell csak ügyelni: ha nem érik el a 88 mérföld/órás sebességet, hiába van pontosan beállítva az időgép, nem lesz időugrás.

Szerkesztőségünkben ugyan csak Angélának van elég vér a Angéla az, aki gyakorlottan és ellenőrzött körülmények között repül – majd hagyja el ezer méter magasan ezen repülő dolgokat – de a repülés szerelmesei többen vannak.

Én, bár imádom a repülést, de mindig is nyúl voltam ahhoz, hogy kiugorjak, elég volt a bungee jumping, soha többet, köszi.

Rendes, tisztességes dobozban érkezik, bár kisebb, mint sejteti

Ennek ellenére – vagy éppen ezért – imádok mindent, ami repül. Legyen az kerecsensólyom, légcsavaros Bf109 vagy éppen tetszőleges helikopter. Annak idején én voltam az, aki elárasztotta a szerkesztőséget olcsó, kínai kis helikopterekkel. A pozsonyi Tescóban 10 eurót kértek darabjáért, rendelt is hármat a szerkesztőség, Csikós még otthonra is kért egyet, nem tudom, repül-e még, de nincsenek illúzióim: valójában 10 euróért is iszonyatosan túlárazott vackok voltak azok. Infrás távirányítással, amely megbolondult a napsütéstől, hatótávja alig 10-12 méter és mindene műanyag volt, még a transzmissziós rendszer fogaskerekei is valami iszonyatosan puha, igénytelen, újrahasznosított joghurtos-dobozból készültek, a törzskeretek (ami valójában inkább váz), a kitámasztók, egyszóval minden. Ha sokáig napon hagyták, egy vöröses-fehér tócsává olvadt össze.

Tölthető akku a távhoz, nyakbaakasztó, rádiós távirányítás, RTF, azaz Ready to Fly-modell

Mókázni persze lehetett velük, az Index Tech-rovatának dolgozóinak foga alatt mai napig megcsikordulnak a bitek, amikor felemlegetjük a szép napokat: én, Papp Tibi és Csikós ádáz légicsatákat vívtunk a három kis szúnyoggal, a cél, hogy a saját rotorszelünkkel földhöz csapjuk a másik gépet. Ehhez leginkább fölé kellett repülni és elfogni előle a levegőt. Persze hamar összetört mindegyik kis helikopter, háromcsatornás távirányítójuk karjai iszonyatosan erős rugók ellenében mozogtak, pontatlanok voltak mint egy rossz, régi Kensington joystick, a gépek giroszkóp nélkülisége miatt pedig folyamatos trimmelésre szorultak a táv oldalán található kis tekerentyűvel. Ahogy az emberek elkezdték venni őket, úgy verték fel az árukat, ma már tízezer forint alatt alig találni és az is ugyanez a fos minőség. Sajnálatos, mi is felhagytunk a költséges repülés-hobbival, büszke gépmadaraink roncsai most is a szerkesztőségi mindenes polcos szekrény sarkában hevernek, már csak Winkler madárpókja csodálkozik rá a néhai sustorgó rotorok kuszaságára, sic transit gloria mundi.

Íme, az egész rendszer elfér egy A4-es lapon

A múlt héten azonban ismét felizzott a csendes gyűlölet a szerkesztőségi terem másik sarkában: megjött a Carrerától az RC Green Chopperem és ennek – rajtam kívül – csak kevesen örültek.

Természetesen ez is koaxiális elrendezésű, mint szinte az összes, olcsó kis repülő izé. Illetve nem teljesen, hiszen a rotorlapátok állásszögét változtatni nem lehet (illetve a felső önmagától képes billegni, de ez csak passzív, röpsúlyos a rendszer), ebben a méretarányban ilyen bonyolult mechanikát soha meg nem fizetne senki. A koaxiális rotor-elrendezés nagy előnye, hogy a farokrotor meghajtása nem von el teljesítményt (kábé 15-30 százalékot) a hajtóműtől, a két – ellentétes irányba forgó – rotor pedig kiegyenlíti egymás forgatónyomatékát. Az előre-hátra haladáshoz nem kell a kollektív karral játszani folyamatosan, hiszen a gép nem veszít magasságot, ellentétben a standard – farokrotoros – helikopterekkel.

Természetesen hátrányai is vannak a megoldásnak. Maga a rotoragy iszonyatosan bonyolult, a rotorlapátok (főleg a régebbi ilyen gépeknél) képesek voltak egymásba verni – utóbbit a Kamov mérnökei megoldották, extrém merev rotorfejet és lapátokat használnak ma – jelentős volt a légellenállásuk (előbbi technológia ezen is segített), költségesebb az előállításuk. Ennek ellenére könnyebben vezethetőbbek, mint a farokrotoros gépek és sokkal jobban manővereznek.

A távirányító két szárában találjuk a karhosszabbítókat

Igen ám, de a kis szöcskének farokrotorja is van, azon egy kis elektromotor hajtotta légcsavar trónol, ez taszítja előre ill. húzza hátrafelé a pöttöm, pár grammos gépet. Tény, hogy nem adja le annyira az orrát repülés közben, de finoman azért játszani kell a gázkarral, ellentétben az olcsó vackokkal, ezekkel – szerencsére – lehet.

Maga a távirányító jól kitalált, kézre esik, két nyúlványában menetes kar-hosszabbítókat találunk. Sokkal finomabban, pontosabban irányítható a helikopter, a karok ellenállása remekül eltalált, finoman röcögve mozognak előre-hátra és nem húzza őket vissza rugó, akár fix gázállást is tudnak.

Pontosan és precízen mozog mindkét kar. A szürke gombokkal lehet trimmelni, de eddig nem kellett

A kis gép legnagyobb előnye azonban a tény, hogy giroszkópos stabilizátorral rendelkezik, ezért nem igényel folyamatos trimmelést, meglepően simán, szépen repül (természetesen trimmelhető, de eddig nem kellett, stabilan tartja a helyét). Nagy plusz még a tény, hogy 2.4 Gigahertzen üzemel, nem infravörös, hanem teljes mértékben rádiós távirányítású. Legsérülékenyebb részeit alumínium váz védi, leszállótalpai is ebből készültek, rotortengelye is alumínium és bár legnagyobb meghajtó fogaskereke műanyag, mégis sokkal komolyabb és precízebb konstrukció, mint a néhai Apokalipszis lovasai a pók mellett. Egyáltalán nem lötyög, fix és tartós, négy-öt komoly, A-osztályú rep-eseményt már túlélt.

Tisztességes alu-váz

Természetesen odakint korlátozott mértékben használható, hiszen mindennemű légmozgásra iszonyatosan érzékeny, tökéletesen használható lenne pl. a Bernoulli-hatás vagy a párnahatás szemléltetésére. Leszálláskor, földközeli repüléskor utóbbira érdemes nagyon figyelni és folyamatosan játszani a gázzal, mert könnyen földhöz vágja magát a gép, egyáltalán: minden közeli tárgyról visszaverődő légörvény komoly kihívás elé állítja a pilótát. Ha látjuk, hogy nagyon szoros a hurok, akkor érdemes észben tartani, hogy az utolsó előtti pillanatban kapjuk le a gázt, így legalább a rotorlapátoknak nem esik baja. A kis alutest sokat kibír, de a sérülékeny lapátokra érdemes vigyázni.

Szép megmunkálás, sehol egy sorja, ez biztató. Finom és precíz kis szerkezet

Sajnos nem volt sok időnk a videózásra, de áll még a fogadásom Papp Tibivel, hogy egy sört fizet, ha sikerül leszállnom a szerkesztőségi telefonfülke csücskére, erre gyúrok. Kell hozzá némi kitartás, de már elég jó szintre fejlesztettem háromcsatornás kezelési-skillemet (bár ez a videón nem látszik, de majd!), a többiek pedig lassan megszokják, hogy a büntetés a levegőből érkezik.

Remek játék, a jobb minőségűek közül való, 14 520 forintot kérnek érte jelenleg, ami nem kevés, cserébe strapabíró és javítható az elérhető pótalkatrészekkel (más gyártók alkatrészeivel csereszabatos!), csodásan repül és gyorsan feltöltődik. Bár ha túltárolták, akkor legalább egy fél nap, amíg az akkumulátor eléri kapacitásának a felét, ez először bosszúságra adhat okot, mert úgy tűnik, hogy nem működik a töltés, de nem kell rohanni a játékboltba reklamálni: 5-6 töltés után már teljes a kapacitás, intenzív manőverezés mellett 10-12 percet bír és egy fél óra alatt ismét feltöltődik.

Óvatlanul át fogom küldeni a feleségemnek ezen blogposzt linkjét, közeleg a Karácsony…

Előítéletes vagyok, ezt nem tagadom. Ha valaki terelt már komolyabb RC autót, annak a játékautók nem sok meglepetést tartogathatnak. A gyerekeknek szánt távos modellek sajnos nagyon nagy részben a gagyi szintet ütik csak meg, igaz, legalább nagyok, és világít a lámpájuk. Ezeken kívül azonban nincs egy olyan pont, amire az ember elismerően csettinthetne. Ha azt mondanám, a hideg kiráz ezektől a játékbolti vackoktól, nem járnék messze a valóságtól. 

Gusztusos a doboz, a legfontosabb infókat egy pillantással le lehet olvasni

Az a baj, hogy a nevenincs távos autóknak színvonaltalan a rádiójuk, gagyi az akksijuk (már ha nem 9 voltos elemmel mennek), a töltő említésre sem méltó (ezt mondjuk sok modell szintű autó töltőjéről is el lehet mondani), a kormány és a motorvezérlés csak a kanyarodik-nem kanyarodik, megy-nem megy módokat ismeri. Hát ezért féltem kibontani a Carrera Red Jumperjét. Biztos, hogy én vagyok a megfelelő személy a tesztelésre? Számíthatok bármi jóra egy 12-13 000 Forintos kisautótól?

6 hónap garancia sokakat megnyugtat

Kibúvóm viszont nem volt, ezzel a kis méretű, 1/20-as méretarányú géppel távlati terveink vannak, muszáj kipróbálni. A dobozon jól hangzó ígéretek csábítják a vevőket. Először is: hat hónap garancia. Ennek örülünk. Aztán aszongya: akár 20km/h-val is tud menni. Jó hír. Jó esetben 40 perc játékidőt biztosít az akksi. Ez mondjuk tényleg jó hír, mert a 10-15 percet bíró autók simán az őrületbe kergetik a gyereket, meg az apját is. 80 perc alatt feltölthető lítium-ion akkumulátort adnak a kocsihoz. Na, ez tényleg nagyon jól hangzik. És állítólag servotronic, meg 2,4 GHz-es a rádió. Nos, a 2,4 GHz hasznos dolog, nincs kristálycsere, frekvencia-hiszti (nem a Danubiusra, meg a többi kerrádióra kell gondolni, hanem hogy ugyanazon a frekvencián akar játszani Lajoska, meg a kis Dzsasztin, aztán ebből egymás autójával rendezett akaratlan ámokfutás lesz csak). A Servotronic rendszeren viszont jót mosolyogtam. Rendes szervó ebben a kocsiban, mikor még a trimmelést is ugyanolyan, a kocsi aljára szerelt pöcökkel kell elvégezni, mint a teszkós szutykon? Na ne már!

Gyorsan, könnyen értelmezhető, mit kapunk a pénzünkért cserébe

Kicsomagolva a dobozból aztán jönnek kellemes és nem olyan kellemes meglepetések. Az ütköző elöl túl lent van, szerintem bele fog érni mindenbe. A kerekek rugózottak, de nincs lengéscsillapításuk. Sem a gázt, sem a kormányt nem lehet finomhangolni a távirányítóról. Ugyanakkor nem csak a kocsi akksija van a dobozba csomagolva, hanem a távba való elemek is. Az akkumulátorban is van elég szufla, hogy pár kört forduljak vele, sőt, kiderül, vagy negyed órát bohóckodtam, mikor az akkumulátor még bőven ereje teljében volt. Jó is az, ha a gyereknek nem kell órákat várnia kicsomagolás után, hogy játszhasson.

A segge az égben, az orra az útra szegezve: agresszív a kiállása

A buggy, köszönhetően a csillapítatlan rugóstagoknak, a viszonylag sima aszfalton is pattog, mint a nikkelbolha, ugratáskor erősen fejnehéz, folyton orra akar bukni, de a sérülésektől jól megvédi a túlméretes ütköző. Ugyanakkor elég agilis és gyors a kisautó, szépen kanyarodik. Persze nem a modelleknél megszokott rendes szervó van beépítve, hiába a hangzatos servotronic felirat, de egész jól kormányozható, finoman lehet korrigálgatni is az ívet. A karosszéria jópofa, pofás a dekor rajta, a felnik krómszínben csillognak, a bütykös gumik enyhe terepen is jó tapadást biztosítanak. 

A kormánymű finomhangolását (trimmelését) ugyanolyan pöcökkel lehet elvégezni, mint a már több évtizede kapható játékoknál

A kocsi elejére szerelt rugalmas ütközők egészen durva falnak csapódásokat is elnyelnek -tudom, mert direkt tőgázon hajtottam bele mindenféle tereptárgyba. A Red Jumper simán lepattant, egyedül a nagy lendülettel elkövetett falnak tolatáskor sikerült lesántítani a kocsit, de ekkor is egyetlen rugóstag helyre pattintásával megint járóképessé tehető a gép.

A távirányító könnyű, érdekes kiképzésű a háza, valószínűleg egy hatévesnek sem zsibbasztja el a kezét. Ügyes megoldás, hogy ha pár percig nem használja az ember a gépet, magától lekapcsol, így spórol az elemekkel és akksival.

A távirányító még a kisebbeknek is kézreesik és a kocsi sem túl nagy

Nem csak elől-hátul rugózott a felfüggesztése, de rendes difi van a hátsó tengelyen. Az első kerekeket nem forgatja az elektromotor, ez egy tisztán hátsókerekes gép. Normál használatban ez nem hátrány, a motor ereje nem bizonyul túl soknak, anélkül lehet kigyorsítani, hogy kontrollálhatatlan csapkodásba kezdene a kocsi.

Kicsit esetlennek tűnik, de nagyon hasznos a kocsi orrán található ütköző

Az első benyomásaim egész jók, bár ha gonosz vagyok, az egyszerű szupermarketi gazdaságos RC-kisautók után nem voltak magasak az elvárásaim, ezért azokat nem nehéz megugrani. Mindenesetre úgy tűnik, lényegesen jobb portéka, mint amire számítottam (hiába, nekem a hobbi-RC modellek a kedvenceim), az eddigiek alapján azt mondom, nem rossz kezdő autó egy ovisnak, sőt a nagyobbak is jót játszhatnak vele. Az meg, hogy hogy bírja majd a gyűrődést, kiderül. Mert ez a kisautó fog még tőlem kapni rendesen. Hosszútávú tesztnek vetjük alá, épségét és szépségét fogja áldozni, hogy másoknak majd jó móka lehessen a versenypályán csapatni. Hogy hol? Azt is nemsokára megtudhatják.

Egy biztosnak tűnik: az ár/érték aránya rendben van, inkább ilyenre költsön pénzt az ember, mint egy feleennyibe kerülő, a kicsomagolás után öt perccel játszhatatlanná váló gazdaságos izére.

A Mattel és a Chevrolet együttműködésének köszönhetően rendezték a Hot Wheels Apák és Fiúk napját a Millenáris Fogadóban. Már nem sokkal a rendezvény megnyitása után teltház fogadta az újonnan érkezőket: hosszan kígyózó sorokban várakoztak a száguldásra kész kissrácok. Tűkön ülve várták, hogy átvehessék a tesztautóikat. Aki minden feladatot teljesített, nyeremény-kisautót vehetett át a lepecsételt versenyfüzet ellenében.

A gyerekeknek saját kezűleg épített pályákon, klasszikus halál hurkon, gyorsítón sőt, dinoszauruszon kellett átküldeniük a kisautókat, de akadt több méter hosszú, falra függesztett akadálypálya is. A Hot Wheels újdonsága, a Ballisticks is helyet kapott a feladatok között. Ebben a játékban a különleges, golyóvá gyűrhető kisautókat lehetett kilőni egy kis ágyúból. Földetérés után az autó szétpattan, és folytatódhat a száguldás.

A narancssárga építőelemek összeillesztése mellett kemény fizikai munka is várta az ifjú pilótákat. 3D-s gömbben tapasztalhatták meg talán először életükben, milyen erők hatnak egy igazán gyorsan manőverező autóban vagy repülőben. Egy jó pilóta nem csak vezetni tud, de karban is tudja tartja az autóját, ezért kereket is kellett cserélniük a srácoknak. Volt, hogy apa segített nekik levenni a kereket, de szemtanúja voltam nagyon komoly csapatmunkának is.

Videojátékos feladatok is akadtak bőven. Játszhattak a Nintendo wii szenzoros játékaival, így csak toporzékolniuk kellett, ha futni akartak, vagy úgy csinálni mintha egy kormányt tekergetnének, a joystick szorongatása helyett. A legnépszerűbb azonban a piros Shelby Cobra demoautó volt, melybe két monitort, két kormányt, és versenyüléseket telepítettek, hogy a virtuális versenypályákat is meghódíthassák a gyerekek.

A rendezvényről természetesen nem hiányozhattak a példaképek sem. A Hot wheels Csapatok versenyzői teljes versenyfelszerelésben, személyesen ellenőrizték az újdonsült tesztpilóták terveit. A Chevrolet jóvoltából a felnőtteknek is akadt csemegézni való, a kabrió Camaro minden apukát és anyukát elvarázsolt, de a lényegesen olcsóbb új családi Chevyt, a Cruze kombit is szemügyre vehették.

A nagy érdeklődés annak is köszönhető, hogy a rendezvény ingyenes volt, így apu pénztárcája sem bánta, hogy a gyerek kipróbálja a Hot Wheels vadító pályáit és a hozzá tartozó autókat. A Hot Wheels Shopban persze minden kissrác válogathatott kedvére, amit ki is használtak. Gondoltam én is körbenézek, keresek magamnak egy JNC-s Hakosukát, de már nem fértem a pultokhoz.

Nem túlzás azt állítani, a Hot Wheels idén mindent megtett azért, hogy a csapból is ők folyjanak. Extrém autós és motoros mutatványokat bemutató videók öntötték el a megosztó oldalakat, ráadásul nem csak sok, de érdekes és tényleg menő kunsztot mutattak be, igazi járművekkel.

Minden további nélkül megcsinálták a játékautópályáikat 1:1-es méretarányban, különlegesen felkészített kocsikkal megcsinálták a halálhurkot, akkorákat ugrattak, hogy az ember a látványtól is szédült.

Persze nem sikerülhetett minden mutatvány tökéletesen...

Most vasárnap, 28-án a Hot Wheels családi napot szervez a Chevrolet-vel közösen, a budapesti Millenáris Parkban, pontosabban a Millenáris Fogadóban, ahol mindenki kipróbálhatja, milyen lehet métereseket ugratni, lezuhanni az autóval a looping tetejéről. És közben senkinek sem lesz bántódása, ráadásul valamilyen versenyt is ígérnek a szervezők. Tessék elmenni, megnézni, milyen a buli, gyanítom, hogy jól fog apu is, meg a gyerek is szórakozni. Fontos szempont lehet, hogy nem kell belépőt fizetni (tehát ingyenes), sőt, nem csak játékautókat ígérnek a szervezők, de igazi Shelby Cobrát, meg Chevrolet Camarot is. Bár a rendezvény neve Hot Wheels Apák és Fiúk napja, ahogy a Mattelt ismerem, anyunak, meg a húginak sem kell legörbült szájjal a fiúk autózását nézni, biztosan lesznek rózsaszín játékok is.

Mert ha olyan kicsi lehetnék, hogy egy 1:14-es modellel elüttethetném magam, szólhatnék az egyik holland dilinyósnak, riassza a saját építésű mentőautóját. Egy W111-es Mercedesből átépített mentőt. Lehet, hogy a sok elektronikától nem férnék be hátra a betegtérbe, de akkor már akár mögé is köthetnék a hordágyamat. Sőt, talán úgy még jobb lenne, mert kívülről láthatnám ezt a fergetegesen szép modellt.

Hátulról nézve is gyönyörű. A homokfúkt ablakok nagyon hangulatosak

Mikor a videót megláttam (nemsokára azt is elmesélem, hogyan bukkantam rá), először azt hittem, egy igazi Fecske-mentő van a képen. Aztán látszott, hogy szépen kidolgozott RC-modellek mozognak a filmben, a mentőn felkapcsolják a lámpákat, majd a tetején lévő kéklámpát is. Na, én itt sikítófrászt kaptam. Mert ez nem egy egyszerűen megvillogtatott LED, vagy rizsszem izzó. Sőt, nem is a nagyon apró LED-ekből összerakott, forgótükrös villogót szimuláló cucc. Ebbe az 1/14-es méretarányú modellbe egy igazi, rendes, működő forgótükrös villogót gyártottak! Kerestem a neten, hátha találok máshol is ilyet, amit esetleg meg lehet venni, de nem jártam sikerrel.

Egyszerűen lidércesen jól néz ki, ahogy a forgótükör által fókuszált kék fénypont végigfut a garázs falán, tisztára, mint az igaziaknál. És még a forgás sebessége is stimmel. Aztán, mivel holland mentőautóról beszélünk, a már mozgó mentőautó tetejéről készült snitteknél jól hallhatjuk a meglehetősen furcsa túú-díí-dűűű-dííí szirénát is.

Így néz ki a modellbe rejtett technika és a beltér

Gyönyörűen kivitelezett modell, két fórumon is találtam képeket róla, a modelltruckforum.com-on kiderült, az építő egy hivatásos holland tűzoltó, az RC Euro FireFighters-en pedig már az is világossá vált, az elektronika koránt sem foglal el annyi helyet, hogy a belteret ne lehetett volna elég részletesen kivitelezni. Ha sikerülne összetöpörödnöm, akár a hordágyhoz is szíjazhatnának.  

Így nézett ki az eredeti GAMA Mercedes kisautó

Az átalakításhoz két régi GAMA Mercedes W111 "nagyfecske" adta az alapot. Ezek valószínűleg madzagos-távos autók voltak, a kasztnikat alaposan szétvágta az építő, és a holland Visser nevű különleges felépítményeket gyártó cég stílusában totálisan átépítette. Mivel a Visser-mentő alapjául a W110-es "kisfecske" szolgált, az autó orra is alapos átalakításon esett át. Elég jól sikerült a meló, ha egy igazi Visser-fecskét nézünk, igazán kötözködős hangulatban kell lenni, hogy fogást találjunk a modellen.

Így nézett ki az eredeti Fecske-mentő

A Visser egyébként megdöbbentő átépítéseket csinált, a Regtur nevű Flickr felhasználó képeiből össze is gyűjtöttem pár mentőautót, a képekre kattintva felugró galériában megtalálják őket. Faragtak mást is, például halottaskocsit (pontosabban pompakocsit), sőt, manapság is csinálnak mindenfélét: mentő- és tűzoltóautókat, de a Boxer nevű páncélozott szállító harcjárműhöz is gyártanak speciális modulokat.

Hollandiában így nézett ki egy Citroen DS alapú mentő

Ami a fecskementőt illeti, én vagy négyszer megnéztem a videót, de nem tudok rájönni, hogy sikerült ilyen kicsiben megoldani a forgótükrös villogót, ami ráadásul ennyire jól működik. A bécsi Modellbau-Messe csütörtökön nyit, természetesen most is ott leszek, megnézem, hátha valakinek van már ilyen kéklámpával ellátott modellje. Akit érdekelnek a modellek, üljön kocsiba, vonatra, biciklire, érdemes kilátogatni erre a négynapos rendezvényre, mert ilyen minőségű felhozatalt nálunk sajnos nem látni.

Az RCX első napján kiszúrtunk Balázzsal egy Camarót, ami a szabadtéri parkoló közepén állt. Gyönyörű, fakó, mállott fényezésű, igazi kaliforniai-lepattant öreg autó volt, irtózatosan erős kisugárzással. Az első kérdésre odaadtuk volna érte a Murano CC kulcsát. Aztán este a gazdájával is összefutottunk, egy ázsiai srác nézte értetlenül, miért állunk a kocsija mellett és ingatjuk a fejünket. Miután megbeszéltük, hogy oda vagyunk a gépéért, élvezettel mesélt róla, majd a kulcsot elfordítva elrotyogott a long beachi naplementébe.

Ütött-kopott Camaro

Másnap a standon álldogáltunk, mikor egy Willy's Jeep gurult elénk, a sofőr kézmozdulatokkal kormányozta a gépet az emberek közt, és jobbra-balra fordítva a fejét pásztázta a terepet. A többiek teljes harci felszerelésben, merev tekintettel néztek maguk elé. Mit mondjak, furcsa, mikor egy ekkora katona a sisakja alól ránk sandít. Pillanatokon belül megjelent az egység parancsnoka is, kezében egy távirányítóval. Ahogy az egyik botkormányt mozgatta, úgy forgatta a fejét a GI Joe. Azonnal megismertük emberünket, ő volt a camarós srác, csak most egy 1/6-os méretarányú jeepet vezetett, pár méterre lemaradva a kocsitól figyelte a nézők reakcióit.

A Dension stand előtt futottunk újra össze Jackkel

A kiállításon egyébként is mindenki nagyon közvetlen volt, de Jack már ismerősként köszöntött minket, csak azon csodálkozott, hogy itt látja viszont a tegnapi két srácot. Természetesen érdeklődött, hogy mit is állítottunk ki, majd mikor a WiRC élő képéről és a kamerával készíthető felvételekre terelődött a szó, elmesélte, hogy ő a modelljeivel filmet forgat, komplett harci jeleneteket ad elő. Egy kicsit meglepődtünk a dolgon, de manapság mindenki fotózik, videózik, kézenfekvő, hogy egy kis kamerával legyártsa a maga Kelly hőseit.

Akár egy teljes tankcsatát el lehetne játszani. Hátul természetesen egy ázsiai bácsi nézi a haditechnikát

Ha már ennyire haverságba keveredtünk, úgy éreztem, ő lesz a megfelelő ember, hogy megkérdezzem, ami már a kiállítás megnyitása óta piszkálta a csőrömet: miért ennyire felülreprezentáltak az ázsiaiak ebben a modellező hobbiban. Akárhová néztem, kínai, japán, koreai és még ki tudja milyen származású srácok, férfiak pöckölgették a távirányítókat, csavarozgatták a modelleket.

Ray Leung és fiai készítették aTamiya Bruiser 1:1-es változatát

Jack azonnal kész válasszal állt elő: kulturális hagyományaik lehetnek a dolog mögött. Az ázsiaiak imádnak uralkodósat játszani. Vagy éppen varázslósat. Elég csak annyit tenniük, hogy erősen akarják, hogy a tank megmozduljon, és már el is indul arra, amerre a Nagyúr parancsolja. Oké, nem árt, ha tudja kezelni a távirányítót a Nagyhatalmú Vezér, de akkor is, az ő szavára, akaratára mozdulnak meg dolgok, irányíthat egy kisebb hadsereget. Ennél a pontnál széles mozdulatokkal elkezdte utánozni a kínai filmekben látható harcsabajszú varázslókat, akiknek tekintete villámot szór, kezük egyetlen mozdulatára sziklák csusszannak arrébb. Hirtelen uralkodóvá vált, aki hirtelen intésével ezreket küld csatába, fél pillantásától kemény harcosok rogynak térdre.

Jack Yang éppen utasításokat ad a seregnek

Meg aztán ott a frusztráltság, hogy családfőként már se az asszony, se a gyerekek nem azt teszik, amit ő mond. Mikor kínaiul vonja felelősségre a taknyosokat a kupleráj miatt, azok már angolul feleselnek. Ilyenkor elég kézbe venni a távirányítót, és helyükre kerülnek a dolgok -itt az történik, amit én akarok! A katonák nem feleselnek, a járművek is azt csinálják, amit én parancsolok. Logikus magyarázatnak tűnt a dolog, még ha csak viccelődtünk is, az előadás meg különösen meggyőző volt.

Naná, hogy meggyőző volt, ahogy a varázslót eljátszotta nekünk Jack Yang, mert mint kiderült, ez a magas, jóképű srác színész, már mi is láthattuk több tévésorozatban szerepelni, videójátékok karaktereit mintázták róla. No, azért ne gondoljunk őrületes címszerepekre, inkább csak epizód szereplések ezek, de az imdb jegyzi őt, a Jack Yang nevet beütve a keresőbe az ő képei ugranak fel elsőként.

Este a hotelban Balázs rá is keresett a Jack által emlegetett videóra, amin az általa forgatott csata látható. Ügyesen megcsinált kis filme, amiben M5 Stuart harckocsi akaszkodnak össze egy Tigrissel:

Szemből támad

Hol van már a tavalyi hó, kedves barátaim, Hol? Lassan már az idei is megérkezik, ami rossz hír, mert fűteni kell majd, a gáz pedig drága, nagyon drága, nem magyar embernek való. Hogy valami jó hírrel is szolgáljak a rezsiköltségek várható emelkedése mellé, a Sipos úr által rám bízott Suzuki 1600 RC modell már nem lesz bontatlan dobozban a karácsonyfa alatt, mert megembereltem magam, és közel hét hónappal a kitűzött határidő után: összeszereltem.

Motivációs ábra a dobozon: kedves barkácsoló. ilyened lesz, ha el nem rontod

Talán még emlékeznek rá páran: sokáig kerülgettem ezt a feladatot, mint macska a forró kását – de aztán vettem egy mély levegőt, meg egy nagy kanalat, és villámgyorsan bekebeleztem. Finom volt, jelentem.

A Biblia

Az igazság az, hogy az ember rögtön az elején túl is esik a legnehezebb részen: a diffi és az elsőkerékhajtás összeszerelésén. Remegő kézzel gépzsírozza és dugdossa a helyükre az apró fogaskerekeket és egyebeket, majd csodálkozva tapasztalja, hogy a bonyolult kis szerkezet, dacára annak, hogy ő maga rakta össze, működik.

Helyére került a motor

Az önbizalom ettől kezdve - nem kis részben az igen precíz összerakási útmutatónak köszönhetően - fokról fokra nő, egészen addig, amíg az áttetsző, pillekönnyű karosszériát kezünkbe nem vesszük, és rá nem jövünk, hogy ezt nemcsak festeni kell (belülről, több rétegben, ami egyébként gyorsan száradó akrilfestékkel nem nagy ügy), hanem vágni is. Félig kicsorbult háztartási ollóval precíz sárvédőíveket alkotni nem annyira mulatságos, és nem is tökéletesen sikeres.

Kezdődhet a matricázás

A másik művelet, amivel vért lehet izzadni, a matricázás. Hatmillió-kétszáztizenhatezer-négyszázhuszonegy vagy –huszonkettő különféle dekorelemet kell felnyalni a karosszériára, amikkel vagy az a baj, hogy nagyon kicsik, vagy az, hogy nagyon nagyok. Az utóbbi a komolyabb probléma, mert a karosszéria és a matrica közé nagy lelkesedéssel bújnak be légbuborékok, amiket utólag már nem könnyű eltüntetni. Én azt a módszert választottam, hogy tűheggyel kiszúrtam őket, és lepréseltem a matricát. Nem elegáns módszer, elismerem, de végül is működött. A feladat természetesen az, hogy elsőre buborékok nélkül helyezzük fel a matricákat – sok sikert hozzá mindenkinek.

Andersson legyen a sofőr, vagy Wilks?

Nem hittem el Sipinek, hogy egy ilyen modellt egy nap alatt össze lehet rakni, pedig igaza lett, három alkalommal ugyan, de összesen nyolc munkaóra alatt elkészült a Suzi. A legizgalmasabb pillanat persze az elektronika beszerelése és életre keltése volt – mivel a katalógusban szereplőktől eltérő típusú vezérlést kaptam, itt igénybe vettem a telefonos segítséget, majd legnagyobb meglepetésemre azt kellett tapasztalnom, hogy működik az autó. Igazság szerint: megy, mint az állat. Miután erről meggyőződtem, visszavittem a gazdájának, nem volt szívem koptatni. Hogy mi lett vele, nem tudom, kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét, és Sipos Zoltánt.

A vezérlés beszereléséhez telefonos segítséget vettem igénybe

Két fontos megjegyzésem van a végére. Nem, inkább három.
1. A nulláról felépíteni egy ilyen autót, ami aztán a szemünk láttára tényleg elindul – hatalmas móka, jó kaland.
2. Ha gyermekeinket is bevonjuk az építésbe, rengeteget tanulhatnak abból, hogyan állnak össze, és miként működnek egy autó részegységei, a futóművek, a felfüggesztések, a rugózás, a kormányzás, esstébé. Ez hasznos lesz nekik, hasznos lesz nekünk, de az igazi haszon, hogy együtt töltjük velük az időt.
3. Ugyanezen megfontolásokból egy RC-autó tényleg hasznos ajándék lehet karácsonyra, és ráadásul, ha már mindenki megunta a családban és a baráti körben a gyötrését, a kombinált szekrény polcán is jól mutat, dísztárgyként évszázadokon át képes funkcionálni.

2005 és 2007 között Per-Gunnar Andersson egy ilyen Swift 1600-assal versenyzett, és 2007-ben másodszor nyerte meg Suzukival a Junior Rally VB-t (első bajnoki címét egy Ignis S 1600-assal szerezte meg 2004-ben). Csapattársa, Guy Wilks három éven át versenyzett Swifttel, s összesen öt futamgyőzelmet szerzett, és 2005-ben a második helyet szerezte meg a bajokságban. A Tamiya készletben mind az Andersson (31), mind Wilks (32) matricák benne voltak, én végül az Andersson-matricázást választottam.

Igen, magyar a rendszám

Pár érdekes videó, ráadásnak:

Van, aki a levegőben látja legszívesebben. Megáll a mondás: mindenki hülye, csak én vagyok helikopter.

Ez a videó kicsit alaposabban mutatja be a technikát.

Csikós azt mondta, értékesebb, ha nem bontom ki. Úgyhogy nézegettem pár napig az átlátszó műanyagon át, mint a kissrácok a vágyott tárgyat a kirakatban. Egy hét múlva már vékony porréteg gyűlt össze a vízszintes felületeken, kezdett igazi gyűjtői kinézetet ölteni. Itt kaptam észbe. Ez olyan, mint a múzeumban, üvegfal mögött felbakolt, kirepedezett gumikkal szikkadó autók, amelyek úgy néznek ki, mint valami százezer éves múmia, nem mint egy közlekedési eszköz. Tarthatatlan állapot. Feltéptem a csomagot.

A rajz a csomagon nagyon hívogató, csillogó hűtőráccsal, alászedett kerékkel

Hiszen ez egy játékautó! Azért potyog a maláj gépsorról, hogy egy háromplusz éves kölyök tologassa brümmögve a nappaliban, neki a szegélylécnek, ha éppen sikerült kikerülni a szembejövő Hakosukát meg az asztallábat. Ez nem egy vitrinnek gyártott, részletgazdag, valósághű gyűjtői makett, hanem egy mecsboksz, még ha Hot Wheels is. (Az a szomorú realitás, hogy a Matchbox és a Hot Wheels ma már egyazon céghez tartozik - a szerk.)

Szemre megvan a 200 lóerő

És ezért nekem sokkal nagyobb öröm, mint bármilyen ragyogó kidolgozású, kilincsbarázdákat is méretarányosan megörökítő modell-nullakettes. Egyrészt, mert jó tologatni az asztalon, hiszen erre találták ki, másrészt, ami sokkal fontosabb, a felcseperedő generáció is időben megismerkedhet a klasszikus formákkal.

Legalább 15-ösnek látszanak a kerekek az autóhoz képest

Ráadásul nem akármilyen nullakettest faragtak a Hot Wheels-nél. Jó az alap is, egy kereklámpás, krómrácsos 2002-es, de megvadították, hasonló szélesítésekkel, mint ami a gyári 2002 turbón van, az első hótoló is hasonlít a gyárira, és túlméretes, talán kicsit túlságosan is széles úthengerkerekeket tettek alá. Mindenesetre bitangul néz ki, még a matricázást is eltalálták - így, ahogy van, elfogadnám 1:1-es méretarányban is.

A színek is hasonlítanak a 2002 turbo matricázására

Gergő lepett meg vele egy péntek délután, teljesen váratlanul. Az a Gergő, akinek igen pöpec kék Mazda RX-7-esét régebben szereltem. Ki gondolta volna, egy RX-7-es után bányászott az áruház turkálós dobozában, ahová mostanában kiöntötték az új Hot Wheels sorozatot. Van közte minden, ami régi és vagány, Hakosukától Ford Falconon át Datsun 510-esig. Mazdát végül nem talált Gergő, viszont kezébe akadt a 02-es, így én jártam jól.

Nagyjából 1:66-os

Bár rugózása nincs, nagyon szeret gurulni a 2002-es. Most is, ahogy verem a billentyűzetet, két hüvelykujjammal lökdösöm előre-hátra. Mecsboksznak tehát kiválóan bevált, bár az ajtaját szívesen nyitogatnám. Legalább az ablak le van tekerve gyárilag, így rendesen be lehet nézni az utastérbe. A műszerfal stimmel, sportülések vannak benne, cső nincs. Ejnye, egy ilyen szigorú autóba én már tennék bukóketrecet.

A gyári és a tuning

Az arányai is tökéletesen el vannak találva, igazából kicsit jobb a narancssárga Schucónál is. A vékony tetőoszlopok, a motorháztető osztásai, a hűtőrács, egyszerűen minden ott van, ahol lennie kell. Egyedül az öntvény minőségébe lehetne belekötni, de minek, hiszen ez egy játék, annak meg csodás.

Akárhonnan nézzük, jó kiállása van

Igazából még mindig nem térek magamhoz, milyen fantasztikus ötlet a Matteltől, hogy elővette a hatvanas-hetvenes évek legendás autóit, és a hevített változatokból csinált zsebrakétát. Akinek éppen jó korú gyereke van, boldogan, gátlástalanul pakolhatja tele a kosarat. Akinek nincs, de ilyesmi autókról fantáziál nap mint nap, szintén meg fogja tölteni az íróasztalfiókot a játékautókkal. Akinek meg ilyen vagy hasonló van, megszállottként fogja keresni a sajátját a kupac mélyén, és közben garantáltan kezébe akad egy-két érdekes darab. Aztán ha nincs meg a saját, kárpótláskánt megveszi az egyiket magának. Vagy a barátjának.