Csikós azt mondta, értékesebb, ha nem bontom ki. Úgyhogy nézegettem pár napig az átlátszó műanyagon át, mint a kissrácok a vágyott tárgyat a kirakatban. Egy hét múlva már vékony porréteg gyűlt össze a vízszintes felületeken, kezdett igazi gyűjtői kinézetet ölteni. Itt kaptam észbe. Ez olyan, mint a múzeumban, üvegfal mögött felbakolt, kirepedezett gumikkal szikkadó autók, amelyek úgy néznek ki, mint valami százezer éves múmia, nem mint egy közlekedési eszköz. Tarthatatlan állapot. Feltéptem a csomagot.
Hiszen ez egy játékautó! Azért potyog a maláj gépsorról, hogy egy háromplusz éves kölyök tologassa brümmögve a nappaliban, neki a szegélylécnek, ha éppen sikerült kikerülni a szembejövő Hakosukát meg az asztallábat. Ez nem egy vitrinnek gyártott, részletgazdag, valósághű gyűjtői makett, hanem egy mecsboksz, még ha Hot Wheels is. (Az a szomorú realitás, hogy a Matchbox és a Hot Wheels ma már egyazon céghez tartozik - a szerk.)
És ezért nekem sokkal nagyobb öröm, mint bármilyen ragyogó kidolgozású, kilincsbarázdákat is méretarányosan megörökítő modell-nullakettes. Egyrészt, mert jó tologatni az asztalon, hiszen erre találták ki, másrészt, ami sokkal fontosabb, a felcseperedő generáció is időben megismerkedhet a klasszikus formákkal.
Ráadásul nem akármilyen nullakettest faragtak a Hot Wheels-nél. Jó az alap is, egy kereklámpás, krómrácsos 2002-es, de megvadították, hasonló szélesítésekkel, mint ami a gyári 2002 turbón van, az első hótoló is hasonlít a gyárira, és túlméretes, talán kicsit túlságosan is széles úthengerkerekeket tettek alá. Mindenesetre bitangul néz ki, még a matricázást is eltalálták - így, ahogy van, elfogadnám 1:1-es méretarányban is.
Gergő lepett meg vele egy péntek délután, teljesen váratlanul. Az a Gergő, akinek igen pöpec kék Mazda RX-7-esét régebben szereltem. Ki gondolta volna, egy RX-7-es után bányászott az áruház turkálós dobozában, ahová mostanában kiöntötték az új Hot Wheels sorozatot. Van közte minden, ami régi és vagány, Hakosukától Ford Falconon át Datsun 510-esig. Mazdát végül nem talált Gergő, viszont kezébe akadt a 02-es, így én jártam jól.
Bár rugózása nincs, nagyon szeret gurulni a 2002-es. Most is, ahogy verem a billentyűzetet, két hüvelykujjammal lökdösöm előre-hátra. Mecsboksznak tehát kiválóan bevált, bár az ajtaját szívesen nyitogatnám. Legalább az ablak le van tekerve gyárilag, így rendesen be lehet nézni az utastérbe. A műszerfal stimmel, sportülések vannak benne, cső nincs. Ejnye, egy ilyen szigorú autóba én már tennék bukóketrecet.
Az arányai is tökéletesen el vannak találva, igazából kicsit jobb a narancssárga Schucónál is. A vékony tetőoszlopok, a motorháztető osztásai, a hűtőrács, egyszerűen minden ott van, ahol lennie kell. Egyedül az öntvény minőségébe lehetne belekötni, de minek, hiszen ez egy játék, annak meg csodás.
Igazából még mindig nem térek magamhoz, milyen fantasztikus ötlet a Matteltől, hogy elővette a hatvanas-hetvenes évek legendás autóit, és a hevített változatokból csinált zsebrakétát. Akinek éppen jó korú gyereke van, boldogan, gátlástalanul pakolhatja tele a kosarat. Akinek nincs, de ilyesmi autókról fantáziál nap mint nap, szintén meg fogja tölteni az íróasztalfiókot a játékautókkal. Akinek meg ilyen vagy hasonló van, megszállottként fogja keresni a sajátját a kupac mélyén, és közben garantáltan kezébe akad egy-két érdekes darab. Aztán ha nincs meg a saját, kárpótláskánt megveszi az egyiket magának. Vagy a barátjának.
