Szerkesztőségünkben ugyan csak Angélának van elég vér a Angéla az, aki gyakorlottan és ellenőrzött körülmények között repül – majd hagyja el ezer méter magasan ezen repülő dolgokat – de a repülés szerelmesei többen vannak.
Én, bár imádom a repülést, de mindig is nyúl voltam ahhoz, hogy kiugorjak, elég volt a bungee jumping, soha többet, köszi.
Ennek ellenére – vagy éppen ezért – imádok mindent, ami repül. Legyen az kerecsensólyom, légcsavaros Bf109 vagy éppen tetszőleges helikopter. Annak idején én voltam az, aki elárasztotta a szerkesztőséget olcsó, kínai kis helikopterekkel. A pozsonyi Tescóban 10 eurót kértek darabjáért, rendelt is hármat a szerkesztőség, Csikós még otthonra is kért egyet, nem tudom, repül-e még, de nincsenek illúzióim: valójában 10 euróért is iszonyatosan túlárazott vackok voltak azok. Infrás távirányítással, amely megbolondult a napsütéstől, hatótávja alig 10-12 méter és mindene műanyag volt, még a transzmissziós rendszer fogaskerekei is valami iszonyatosan puha, igénytelen, újrahasznosított joghurtos-dobozból készültek, a törzskeretek (ami valójában inkább váz), a kitámasztók, egyszóval minden. Ha sokáig napon hagyták, egy vöröses-fehér tócsává olvadt össze.
Mókázni persze lehetett velük, az Index Tech-rovatának dolgozóinak foga alatt mai napig megcsikordulnak a bitek, amikor felemlegetjük a szép napokat: én, Papp Tibi és Csikós ádáz légicsatákat vívtunk a három kis szúnyoggal, a cél, hogy a saját rotorszelünkkel földhöz csapjuk a másik gépet. Ehhez leginkább fölé kellett repülni és elfogni előle a levegőt. Persze hamar összetört mindegyik kis helikopter, háromcsatornás távirányítójuk karjai iszonyatosan erős rugók ellenében mozogtak, pontatlanok voltak mint egy rossz, régi Kensington joystick, a gépek giroszkóp nélkülisége miatt pedig folyamatos trimmelésre szorultak a táv oldalán található kis tekerentyűvel. Ahogy az emberek elkezdték venni őket, úgy verték fel az árukat, ma már tízezer forint alatt alig találni és az is ugyanez a fos minőség. Sajnálatos, mi is felhagytunk a költséges repülés-hobbival, büszke gépmadaraink roncsai most is a szerkesztőségi mindenes polcos szekrény sarkában hevernek, már csak Winkler madárpókja csodálkozik rá a néhai sustorgó rotorok kuszaságára, sic transit gloria mundi.
A múlt héten azonban ismét felizzott a csendes gyűlölet a szerkesztőségi terem másik sarkában: megjött a Carrerától az RC Green Chopperem és ennek – rajtam kívül – csak kevesen örültek.
Természetesen ez is koaxiális elrendezésű, mint szinte az összes, olcsó kis repülő izé. Illetve nem teljesen, hiszen a rotorlapátok állásszögét változtatni nem lehet (illetve a felső önmagától képes billegni, de ez csak passzív, röpsúlyos a rendszer), ebben a méretarányban ilyen bonyolult mechanikát soha meg nem fizetne senki. A koaxiális rotor-elrendezés nagy előnye, hogy a farokrotor meghajtása nem von el teljesítményt (kábé 15-30 százalékot) a hajtóműtől, a két – ellentétes irányba forgó – rotor pedig kiegyenlíti egymás forgatónyomatékát. Az előre-hátra haladáshoz nem kell a kollektív karral játszani folyamatosan, hiszen a gép nem veszít magasságot, ellentétben a standard – farokrotoros – helikopterekkel.
Természetesen hátrányai is vannak a megoldásnak. Maga a rotoragy iszonyatosan bonyolult, a rotorlapátok (főleg a régebbi ilyen gépeknél) képesek voltak egymásba verni – utóbbit a Kamov mérnökei megoldották, extrém merev rotorfejet és lapátokat használnak ma – jelentős volt a légellenállásuk (előbbi technológia ezen is segített), költségesebb az előállításuk. Ennek ellenére könnyebben vezethetőbbek, mint a farokrotoros gépek és sokkal jobban manővereznek.
Igen ám, de a kis szöcskének farokrotorja is van, azon egy kis elektromotor hajtotta légcsavar trónol, ez taszítja előre ill. húzza hátrafelé a pöttöm, pár grammos gépet. Tény, hogy nem adja le annyira az orrát repülés közben, de finoman azért játszani kell a gázkarral, ellentétben az olcsó vackokkal, ezekkel – szerencsére – lehet.
Maga a távirányító jól kitalált, kézre esik, két nyúlványában menetes kar-hosszabbítókat találunk. Sokkal finomabban, pontosabban irányítható a helikopter, a karok ellenállása remekül eltalált, finoman röcögve mozognak előre-hátra és nem húzza őket vissza rugó, akár fix gázállást is tudnak.
A kis gép legnagyobb előnye azonban a tény, hogy giroszkópos stabilizátorral rendelkezik, ezért nem igényel folyamatos trimmelést, meglepően simán, szépen repül (természetesen trimmelhető, de eddig nem kellett, stabilan tartja a helyét). Nagy plusz még a tény, hogy 2.4 Gigahertzen üzemel, nem infravörös, hanem teljes mértékben rádiós távirányítású. Legsérülékenyebb részeit alumínium váz védi, leszállótalpai is ebből készültek, rotortengelye is alumínium és bár legnagyobb meghajtó fogaskereke műanyag, mégis sokkal komolyabb és precízebb konstrukció, mint a néhai Apokalipszis lovasai a pók mellett. Egyáltalán nem lötyög, fix és tartós, négy-öt komoly, A-osztályú rep-eseményt már túlélt.
Természetesen odakint korlátozott mértékben használható, hiszen mindennemű légmozgásra iszonyatosan érzékeny, tökéletesen használható lenne pl. a Bernoulli-hatás vagy a párnahatás szemléltetésére. Leszálláskor, földközeli repüléskor utóbbira érdemes nagyon figyelni és folyamatosan játszani a gázzal, mert könnyen földhöz vágja magát a gép, egyáltalán: minden közeli tárgyról visszaverődő légörvény komoly kihívás elé állítja a pilótát. Ha látjuk, hogy nagyon szoros a hurok, akkor érdemes észben tartani, hogy az utolsó előtti pillanatban kapjuk le a gázt, így legalább a rotorlapátoknak nem esik baja. A kis alutest sokat kibír, de a sérülékeny lapátokra érdemes vigyázni.
Sajnos nem volt sok időnk a videózásra, de áll még a fogadásom Papp Tibivel, hogy egy sört fizet, ha sikerül leszállnom a szerkesztőségi telefonfülke csücskére, erre gyúrok. Kell hozzá némi kitartás, de már elég jó szintre fejlesztettem háromcsatornás kezelési-skillemet (bár ez a videón nem látszik, de majd!), a többiek pedig lassan megszokják, hogy a büntetés a levegőből érkezik.
Remek játék, a jobb minőségűek közül való, 14 520 forintot kérnek érte jelenleg, ami nem kevés, cserébe strapabíró és javítható az elérhető pótalkatrészekkel (más gyártók alkatrészeivel csereszabatos!), csodásan repül és gyorsan feltöltődik. Bár ha túltárolták, akkor legalább egy fél nap, amíg az akkumulátor eléri kapacitásának a felét, ez először bosszúságra adhat okot, mert úgy tűnik, hogy nem működik a töltés, de nem kell rohanni a játékboltba reklamálni: 5-6 töltés után már teljes a kapacitás, intenzív manőverezés mellett 10-12 percet bír és egy fél óra alatt ismét feltöltődik.
Óvatlanul át fogom küldeni a feleségemnek ezen blogposzt linkjét, közeleg a Karácsony…