Rendhagyó emberkísérletet hajtottam végre a hétvégén. Kitaláltam, hogy a Bburagótól kapott bő, egy tucat apró alkatrészből álló Mv Agusta F4S sportmotor-modellt egyszerűen odaadom imádott unokaöcséimnek, hogy rakják össze. Jóllehet, a terméket nyolc évnél idősebb gyerekeknek ajánlják, már számtalanszor bebizonyosodott, hogy András és Attila, hat és háromnegyed éves kora ellenére bonyolultabb feladatok megoldására is képes.

Néhány dologra nem számítottam, de kezdjük inkább azzal, ami kellemes volt.

A képeken látható formás, arányos kismotor összeszerelésének első teendője valójában felnőtteknek való. Hogy ne mozduljanak el az apró alkatrészek, miközben a játékboltban ide-oda teszik, majd alkalmasint odavágják a szüleiket kérlelő gyerekek a dobozt, mindent erősen rögzítettek az átlátszó műanyag alapon. Így a felhasználónak nagyjából két választása maradt, ha hozzájuk akar férni: vagy számol némi természetes lemorzsolódással, szemet huny a letört tükör és/vagy rendszámtartó fölött, vagy egyszerűen körbevágja az egészet ollóval, és úgy szedi ki a darabokat a foglalatukból.

Abszolút hozzá nem értőként kellemes meglepetés volt számomra, hogy a tapintás és a játék közbeni elhasználódás szempontjából lényeges tank, és ülésidom valóban fémből készül a kis MV-n. Fém a teljes oldalborítás is, így tartósnak ígérkezik a kész motormodell. Persze ez nem nézegetni való tökély, valóban játékmotort készített a Bburago.

Meglepetésemre az amúgy érzelmes Andris és nem a műszaki érdeklődésű Attila látott hozzá lelkesebben az összeszereléshez. Mivel ikrekről van szó, a versengési késztetés hamar belendítette Attila kezét is, de mielőtt elkezdték volna egymás fejét püfölni, végül úgy alakítottam a munkarendet, hogy aki éppen nem szerel, annak fotóznia kell, majd néhány perc után csere következik.

A kis Bburago motorhoz adnak csavarhúzót is, méghozzá kifejezetten gyerek kezébe való fajtát. Ezt, a munka zenitjén, a fontos feladatai ellenére figyelmét bámulatosan megosztó Attila szinte végig a szájában tartotta, majd amikor sikerült megszereznem tőle, dacosan egy egyforintosra cserélte.

Már egyben volt a váz és a külső burkolat, verejtékező halántékkal a helyére csavaroztam a hátsó lengőkart a saját kis rugójával, mire észrevettem, hogy a fiúkból kezd végleg elmúlni a figyelem. Lehet, hogy egy első osztályos, majdnem hétévesnek legfeljebb háromnegyedóra a kapacitása? Dönthettem, hogy egymással pörölnek-e, vagy az egyik, a helyzetben magát vesztesnek érző elvonul és csak a szokásos egy perc lelki rekreációt követően tér vissza a motorszereléshez. Sajnos csavarozni kellett az első és hátsó kereket, illetve a rendszámtartót és az ülés alatt végződő kipufogót is, amivel szintén meggyűlt a bajom. Nem hiszem, hogy akár egy nyolc- vagy tízéves gyerek számára egyszerű dolog volna a műanyagba menetet vágni a fém csavarokkal, ezt jobban ki kéne dolgozni ezeken a kis modelleken. A csavarkötések végül stabilak lettek, de ezt el is várjuk a várható terhelés ismeretében.

Az MV Agusta egy óra alatt szépen összeállt, semmit nem törtünk el. Andris felpattintotta a három féktárcsát a kerekekre, Attila pedig a helyére tette az első futóművet, így minden bonyodalom ellenére összhangba kerültünk a tanulságos délután végére.

A végső fotózás nehéz pontja volt, hogy a helyére pattintott oldaltámasz rendszeresen visszacsukódott a motor súlyától, ezen nem sikerült úrrá lennünk. Mindegy, így legalább lehetett sokszor próbálkozni, újra és újra forgatni és fényképezni a csodás kis sportmotort.

Mivel derekasan megküzdöttek a feladattal a srácok, úgy döntöttem, nekik adom az F4-et azzal a feltétellel, hogy nem vesznek rajta össze. Ez lesz a következő feladatuk. A levezetésnek szánt közös játékban hamar akadt két másik, értelemszerűen számtalan parkett-kilométert futott társa is az új szerzeménynek. Sem a teljesen műanyag, orridomát vesztett BMW R 1200 CL, sem a Kawasaki KDX nem érhetett az olasz sportgép nyomába szépségben. Megtanultuk utánozni a gépek hangját, tologattuk egy kicsit őket, volt néhány leejtéses próba is, és ezzel ért véget a nagy közös kaland.

Érdemes leülni játszani a gyerekekkel. Megtanultam tőlük, hogy nem csak az válhat potenciális szerelővé, aki amúgy a világ összes csavarkötését csillogó szemmel vizsgálgatja, hanem bármelyik kisfiú, akihez golyóálló türelemmel leülünk, hogy együtt tanuljunk meg valami újat. Az unokaöcséim rettentő fogékonynak mutatkoztak a modellmotor összeszerelésére, a türelmük pedig biztosan gyorsabban fejlődik majd, ha újra és újra belevágunk valami hasonlóba.

Addig jó volna, ha az olaszok megoldanák a kismotor apró problémáit. Kitalálhatnának valamit a csutkakormány végleges rögzítésére is, azt ugyanis a fiúk másnap, a pompás MV, barátoknak tartott bemutatóján elvesztették, mert egyszerűen lefordult a helyéről.