A thaiföldi fővárosban, Bangkokban bóklászva bukkantam erre a rendkívül alapfokú kínai építőkészletre, buddhista szerencsemedálok, régi képeslapok és fából faragott, méretes péniszek között. A furcsa angolsággal megfogalmazott tájékoztató szövegből kiderül, hogy a Ferrari F 310-es típusát igyekeznek ábrázolni a „sztérikus" (értsd: térbeli) modellel. Mivel fillérekbe került (ha jól emlékszem, talán 30 bath-ot, azaz mintegy 230 forintot fizettem érte, még alkudni is csak 5 bath-ot volt pofám), azonnal lecsaptam, rá, már csak azért is, mert szó szerint könnyű volt hazahozni.

Buddhista szerencsemedálok, régi képeslapok és fából faragott, méretes péniszek között találtam Bangkokban

Miután itthon kialudtam magamat, azonnal nekiláttam az összeszerelésének, ami nem igényelt semmilyen segédeszközt, és alig egy órát vett igénybe, de ment volna harminc perc alatt is, ha céltudatosan dolgozok, nem pedig félálomban dugok a kanapén egymásba különféle elemeket. Meg persze ösztönből dolgoztam, ahelyett, hogy az egyes elemekre nyomtatott számozást figyeltem volna, így besikerült egy-két megtorpanás és kisebb visszabontás.

A modell anyaga két oldalán papírral borított vékony műanyaghablap

A modell anyaga két oldalán papírral borított vékony műanyaghablap (figyelem, ez új szó, tessék megjegyezni). Az alkatrészeket négy ilyen lapból kellett kipattintgatni, majd a kipattintgatott alkatrészekből ki kellett még pattintgatni az összeillesztésre szolgáló nyílásokat kitöltő műanyaghablap-darabkákat is.

A stancoló szerszámot igen nagyvonalúan szerkesztették meg

Mivel a stancoló szerszámot igen nagyvonalúan szerkesztették meg, az egyes alkatrészek körvonalai és a nyomtatott ábrák csak a kivételes esetben passzoltak – tessék csak megnézni a kerekeket, központosításnak szinte nyoma sincs, igen alapos válogatás után sikerült négy olyan darabot találni, amin legalább nagyjából eltalálták a középpontot, így megfelelt a legkülső, látható rétegnek.A kerekek ugyanis négy-négy rétegből állnak – én viszont némi nézelődés után úgy döntöttem, hogy hátra kerüljön öt réteg, előre meg csak három, mindjárt versenyautósabb az eredmény.

Nem csal a csomagoláson levő grafika: élőben is pont olyan csúnya az összerakott makett, mint a rajzon

Miután elkészült a nagy mű, elégedetten hátradőlve konstatáltam, hogy az eredmény a rettenetes és a borzasztó között helyezkedik el. A sok pattintgatás és dugdosás után kapott modell csak nyomokban emlékezetet egy F1-es Ferrarira, és bár 3D-s, mégis egy kétdimenziós Schumacher vezeti. Ha alaposan megszemléljük a készterméket, több érdekességet is felfedezhetünk. Például, hogy bár elvileg ez egy olcsó kis gyerekjáték, mégis legalább tíz helyen rajta van a Marlboro cigaretta logója, viszont, dacára, hogy ez egy Ferrari, a márka sárga címerpajzsáról mégis mindenütt következetesen eltüntették az ágaskodó lovat. Szórakoztató az aerodinamikai szárnyak állása is: az első kerekek előtt levő rézsút az égre mered, a hátsó olyan meredek szögben áll, hogy fékszárnynak is beválik. Ha ilyen beállítás mellett egy igazi torpedónak nagy gázt adnánk, felrepülne az egekbe.

Szórakoztató az aerodinamikai szárnyak állása is

Na de kicsire nem adunk, mert a móka és a sikerélmény bőven megért párszáz forintot: ez a kínai puzzle csúnya, mint a bűn, olcsó, mint a szerelem, és egy óráig éppoly szórakoztató, mint a szex.

Akiben feltámad a féktelen dugdosási vágy, és boldogul a thai írással, akár meg is rendelheti, más, hasonlóan bumfordi egyéb modellekkel együtt, ( http://www.wonderthai.com/catalog/product_info.php?products_id=638). De gyanús, hogy elég csak kisétálni a józsefvárosi piacra: csodálkoznék, ha nem díszelegne ott valamelyik standon, integető szerencsemacskák és életveszélyes hajsütővasak illusztris társaságában.

Akarsz egy kézzel készült Chip Foose remeket magadnak? Hetek kérdése, és teljesülhet a vágyad.

Annyi csak a bökkenő, hogy az öreg Chip a nevét és a dizájn ötleteit adja a dologhoz, Chip Foose zseniális ötletekkel áll elő, amiket aztán látványosan, pénzt nem kímélve valósít meg egy tapasztalt szakemberekből álló csapat. Gyakran maga a mester is flexet, hegesztőpisztolyt és kalapácsot ragad, hogy az és úgy készüljön el, amit a fejében elképzelt.

Az amerikai Revell frissen publikált újdonsága, amit a Revell saját és Foose facebook oldalán is megmutattak, az 1968-as Pontiac Firebird, amit nemsokára a '67-es Dodge Coronet követ. A Firebird az Overhaulin harmadik szériájában készült el, egy volt tengerészgyalogos volt a szerencsés kiválasztott. Davidnek sosem sikerült összeszednie annyi pénzt, amiből az álmai Firebirdjét meg tudta volna építeni, így az obsitos kocsiját Foosék vették kezelésbe.

Elég jól sikerült az átépítés, többen is megcsinálták 1/25-ben, igaz ehhez egy régi Revell készletet és a saját kreativitásukat tudták csak használni. Aki most megveszi a Revell újdonságát, valószínűleg ugyanennek a régi kitnek a frissen fröccsöntött verzióját kapja a dobozban, de biztos vagyok benne, a Foose-felnik már friss alkatrészek lesznek, és a dekorral sem kell sokat bajlódni, a dobozban benne lesz a matrica is.

Épp csak elkötik a Porsche Carrera GT-tés az Audi R8-at, máris nyomukban a rendőrség. Minden egység a a tarkójuba liheg, még egy Hummer is bekapcsolódik az üldözésbe. Esélytelennek tűnik a menekülés, a zsaruk mindent megtesznek, hogy elkapják a csibészeket. A hajsza közben egyedi autókat, sportkocsikat törnek, és egy tanker is kigyullad.

A film költségvetése kb 20 dollár lehet, a kinyomtatott homlokzatok, meg a lángokhoz használt színes papír és a tempera, amivel az útburkolati jeleket festették, biztos kijön ennyiből. A stáblista sem túl hosszú, egy emberes mutatvány az egész.

Olyan hibátlan száguldozást sikerült Gardy Kirbyek összehozni, hogy az embernek gusztusa támad a szőnyegpadlón hemperegve, gumicsikorgást és szirénázást hallatva drifteltetni a medzsókat.

Gyűjteményem eddigi fénypontját mutatom be nektek, legutóbb már láthattatok belőle egy részletet, méghozzá az egyik ülés formájában. Azóta kettő lett belőle és bekerült a végleges helyére - de ne szaladjunk ennyire előre.

Ez az első makett, amit ilyen formában valósítottam meg, és valószínűleg a készítője sem gondolná, hogy amit ő virtuálisan megalkotott, nálam ott áll az asztalon. A Google 3D modell megosztó oldalán találtam rá, az első volt amire rákerestem, mivel személyes kedvencemről van szó. Bármilyen formában szeretem a Nissan SX sorozatát, vagyis a Silviát. Lehet S12-es, S13-as, S14-es vagy S15-ös, számomra a legszebb autó, és mióta makettezem, ilyet szerettem volna építeni, de egyáltalán nem volt belőle letölthető sablon vagy modell, valószínűleg azért, mert nem túl ismert autó.

A Google 3D-s részéről is kevesen hallottak, még informatikus körben is tágra nyílt szemekkel hallgatták, miről beszélek. Ugyanúgy működik, mint egy képmegosztó oldal, csak ide egy bizonyos programmal, a Google Sketchuppal készített modelleket lehet feltölteni. A program alapverziója ingyenes, de az is bőven elég arra, hogy ha valaki ért hozzá, megalkosson bármit.

Sajnos ez a program arra nem jó, hogy kiterítsük a modellt kétdimenziós rajzzá, ehhez egy másik programra, a Pepakurára volt szükségem. Szintén ingyenes, teljes verzió, tehát eddig nem költöttem semmit a hobbimra. Az utóbbi program azonban nem tudja kezelni a Sketchup kiterjesztését, ezért először át kellett konvertálnom, csak utána tudtam piszkálni a modellt kedvemre. Babra munka, de megéri foglalkozni vele.

Miután kiterítettem az alkatrészeket, addig rendezgettem a lapokon, hogy minél kevesebb papírt használjak, így kaptam meg a nyomtatható állapotot. A textúrákat nem tudja átvenni a Pepakura, ezért fehér minden alkatrész, de ennek én örültem, mivel minden porcikáját átdolgoztam összeragasztás után. A legnagyobb előnye ennek a módszernek, hogy a megtervezett modellek minden arányukban igazodnak a valódi darabhoz, így a legélethűbb formájában építhető meg a makett.

Tömítőanyagot egyáltalán nem használok, pusztán a zselés pillanatragasztó és a festékrétegek adta lehetőségeket használom ki csiszoláskor, így a lényeg nem változik: ez még mindig papírmakett. Miután összeraktam a kasznit, az egészet átitattam akril-lakkal, ami száradás után lehetővé teszi, hogy foszlás-, és szakadásmentesen dolgozzak az alkatrészen. A tető és a karosszéria külön készült el, így maszkolás nélkül festhettem az előbbit feketére.

A beltér eredetileg nagyon silány volt, nem voltak kezelőszervek, sem ülések, de ez így volt jól. Így szabadabban dolgozhattam ki a részleteket, és saját elképzeléseim szerint építhettem meg az üléseket, amiket külön töltöttem le a Googleról. Itt is minden papír.

A legnagyobb kihívás a hátsó szélvédő volt, mivel három ablakfelület találkozik, és így alkot egybefüggő ablakot. Hajlítani nem lehet a vetítő-fóliát, vagyis lehet, csak nem marad meg az így kialakított forma. Három helyett egy darabból vágtam ki az egészet, ezért nem teljesen íves a darab, ez az egy rész, ahol jelentős az eltérés az eredeti autótól.

A kerekeket egy barátom tervezte nekem, mert ilyeneket sem tudtam beszerezni. Az ötágú Nismo drift felnikre teljesen ráültettem a kasznit, annyira, hogy az első kerekek még épp el tudjanak fordulni. A kormányművet szigetelt rézvezetékkel oldottam meg - tulajdonképp a szigetelés van ragasztva, és benne a vezeték szabadon forog. Sokáig törtem rajta fejemet, végül ezt a megoldást találtam a legegyszerűbbnek.

A legközelebbi makettben már szép is lesz a futómű, nem csak egyszerű és használható. Egy veterán autón dolgozom, amin minden részlet maximálisan ki lesz dolgozva.

Szerintem minden fiúgyerek vágyott ilyenre. Én valamikor a hetvenes évek elején láttam először effélét egy Matchbox-katalógusban. A tengelyre boholygalacsinokat húzó szőnyegeken való tologatás, a zsebben csiszolódás, a homokozó betonszélén való rendőrkanyarok miatt bekövetkező, menthetetlen erózió, az ebédlőasztalon történő kakaófoltba gázolás után felcsillant a remény – lehetne a mecsiket jól is használni.

Zsong az élet Tomicavárosban

A másfél éves fiam – mint a 18 hónapos gyerekek általában – két dolgot tud fixen és nagyon: mozogni valamint kíváncsiskodni. Ez a két tulajdonsága szinte megfoghatatlanná teszi bármilyen fotón, hiszen az esetek kilencven százalékában vagy egy motion blur-ben tovatűnő színes pacát, vagy egy kicsi – fényképezőgép felé nyúló – tenyeret látni a képeken. Iszonyat nehéz értékelhető képet készíteni róla, mondom ezt úgy, hogy hosszú órákig vadásztam egy izzó féktárcsát az éjszakában háromszázzal mozgó autókon.

Kivéve, ha valami eléggé leköti ahhoz, hogy ne vegye észre a fényképezőgépet. Ez leginkább lefekvés előtt fordul el és fixen három dologhoz kötődik. (Ezért a borzalmas, vakuzott képek, elnézést.)

Már nyúl és futna el velük

Mivel újabban már komoly – bár meglehetősen sajátos – szókinccsel rendelkezik, így a köztünk lévő kommunikáció határai is nagyra tágultak. Valami miatt leginkább autós kifejezéseket kedvel, így ha azt hallom, hogy pakol, akkor tudom, hogy valahol egy kisautót párhuzamosan állított, azaz parkolt le a másik mellé (biztos, hogy rá fogunk lépni). Wheelers Dealers-t néztünk együtt, amikor elhangzott a besze azaz a beszerel-szó rövidítése, a pot pedig a pótkereket jelenti. Így egy rövid Baba pako pot besze csibesz-jellegű kódolt üzenetből kiderül, hogy megint kedvenc, piros Fiatját (500L) parkolta le, de egy csibész ellopta a kerekét és fel kell szerelni a pótkereket.

Sajnos azonban a mintegy nyolc évvel ezelőtt vásárolt Bburago-verseny csinkvéhez nincs pótkerekem (naná, hogy ő törte ki). Gurulni gurul ugyan, de csak amolyan féloldalasan, mintha éppen most vergődne le a 67-es Monte-Carlo-rali utolsó gyorsaságijáról három keréken. Ez pedig nem jó, főleg azért, mert nagyon szereti és tényleg messzire képes elgurítani (jól gurult és meglepően egyenesen), de sokáig csak szomorúan mutogatta a Fiat 500-ról szóló kis könyvben (kicsit pontatlan, de jó képekkel teli) az ugyanilyen piros kisfityót négy kerékkel.

Igen, a címlapon a piros, odabent a kék, azt is rendre meg kell keresni

Ezért egy pillanatig sem haboztam, amikor az egyik benzinkúton megláttam az otthoni kis 500-as szakasztott mását, de rendőrautóként!

Hű, nem egész ezer forint volt és van kis villogó a tetején (gyerekül: tete), valamint nagyon mókás, Polizia Stradale (nem sztrádát, hanem közutat jelent) – matrica az oldalán és egyáltalán: pöpecül néz ki a másikkal együtt.

Természetesen mindkettő kínai gyártmány, de ez már nem jelent okvetlenül egyet a ramattyal. 1:43-es méreterányukhoz és olcsóságukhoz képest meglepően részletgazdagok, jól festettek, még a matricák is olvashatók, vannak szép, bordázott üléseik és fém karosszériájuknak köszönhetően nagyon sokat bírnak.

Na igen, a képbe belóg a Szorgos Tréler. Hál' Istennek már lemerült benne az elem

Mondanom sem kell, hogy a kis rendőrautó osztatlan sikert aratott és ennek örömére azonnal meg kellett próbálni kitépni az ugyanolyan kék képét a könyvből (ez az, melynek másik oldalán a Topolino látható) több-kevesebb sikerrel. Nem nagy kár, hadd olvasson a gyerek, az értékrendje rendben van: könyv és autók, nem lesz ezzel baj. Azt hiszem, ideje lesz megtanítanom Volvót rajzolni, nem lesz nehéz...

Az ember gyakran hiszi, miközben törtet előre célpontja felé, ez egész város egy gigantikus zúzda. Jobbról kegyelmet nem ismerve bevágnak, balról leszorítanak, a pizzafutár a tükrödbe akasztja a kendácsolt dobozát. De téged sem kell félteni, szűk féktávon szúrod a másik elé a kocsit a kanyarodósávban, úgy szlalomozol a kocsik közt, mint ha az életed múlna rajta, ki ér előbb a piros lámpához. De ez a fogcsikorgató őrjöngés csak angolkisasszonyok délutáni teázgatása a Banger Racinghez képest.

Nincs kegyelem!

Hogy mi a túró a Banger Racing? Magyarul roncsderbinek hívnánk, de ennyire egyszerűen nem lehet elintézni. Nem az a cél, hogy megsemmisítsd az ellenfél autóját, hanem hogy te érj célba legelőször. Sok esetben nem is törheted össze szándékosan az ellent, de ha esetleg közben megsemmisül a másik kocsija, hát így járt.

Naná, Rollsal is lehet, miért is ne?

Hogy mivel lehet rajthoz állni? Számtalan osztályban lehet nevezni, a Reliant Robinoknak fenntartott futamoktól a lakókocsis, egymáshoz láncolt autós, egymás tetejére építet autós (az alsó gázt ad, a felső kormányoz), meg persze a kisteherautós indulók is kijátszhatják magukat.

Komoly vasalások, merevítések, A.S. szabvány szerint. Ahogy Sikerül

 

Természetesen bizonyos elvárásoknak meg kell felelniük a kocsiknak (erősítések az ajtóknál, bukóvasak, stb.), de igazából olyan átalakításokat végeznek, amilyeneket csak akarnak, legfeljebb egy másik osztályba sorolják a sofőröket.

 

Halottaskocsik, limók és Reliant Robinok

Persze vagyunk sokan, akik gyávák lennének ahhoz, hogy padlóig taposott gázzal verjük telibe a másik furgont. De az ilyen penészvirágoknak is kijár a rombolás öröme. Mi kell hozzá? Hát RC autó. Naná, hogy a britek vannak emögött az idiótaság mögött is (ha nem ők találták volna ki, akkor a japánok rendezték volna meg az első versenyeket, de abban iskolás lányok, manga figurák és használt női fehérnemű is szerephez jutott volna).

Csinos autókat összetörni a legnagyobb élvezet

Természetesen van Reliant Robin kasztnis verseny (csak hogy Mr Bean is kitombolhassa magát a háromkerekű rém abriktolásával), lehet lakókocsis futamokat is rendezni, de csinálnak mindenféle, kimondottan Banger Racingre optimalizált kasztnit is. Legnagyobb örömömre van csőrös Ford Transit is.

Csőrös Transit fagyiskocsi

Nehéz elképzelni, milyen egy ilyen RC-autós üsd-vágd, nem apád? Tessék csak megnézni, itt egy videó. Hülye angolok, angol hülyék:

 

Itt nincs sírás, nyavalygás, hogy jajj, nekimentek az autómnak, jujjistenem, megkarcolódott. A segítők sem állítják talpra. Majd a következő csattanástól visszafordul, mehet minden tovább.

 

Ugyanez lakókocsikkal:

 

 

Van az a makettezés, amikor megveszel egy dobozt sok pici alkatrésszel, levágdosod őket egyenként az öntőkeretről. Óvatosan, figyelve arra, hogy ne sértsd meg, mert csak egy van belőle, és ha elrontod, mehet a kukába az egész alkatrész, mert nem tudsz még egyszer neki állni. Pontosabban tudsz, csak meg kell rendelni az új alkatrészt és az újra pénzbe kerül.

Gyönyörű maketteket lehet csinálni a boltban vásárolt, dobozolt műanyag alkatrészekből, de érteni kell hozzá. Pluszban megfelelő eszközöket is kell vásárolni hozzá, megfelelő kiegészítőket, festékeket, ragasztókat satöbbi. A papírmakettezés nem erről szól. Ez ennél sokkal egyszerűbb, olcsóbb, annyi van belőle, amennyit akarunk, csak az otthon lévő papír mennyisége és a nyomtatóban lévő festék az, ami korlátozhatja az építést.

Papírmaketteket is vásárolhatunk, leginkább online oldalakról nagyjából egy-kétezer forintért plusz postaköltség. Nagyon sok cég gyárt mai napig, sokszor 50-60 oldalas füzetekből kivágható papírmaketteket. Ezekben a nyomtatás nagyon szép minőségű nem kellenek utómunkálatok az építéskor esetleg csak élfestést igényelnek, hogy két alkatrész összeragasztása után ne maradjanak fehér vonalak.

Van azonban még olcsóbb megoldás is. Rengeteg papírmakett kering az interneten is amivel csak annyi a dolgunk, hogy ingyenesen letöltjük és megfelelő vastagságú papírra kinyomtatjuk. Kedvünkre válogathatunk autók, repülők, hajók, épületek sőt, még idióta japán figurák között is ha éppen azzal szeretnénk díszíteni szobánkat.

Ez az Aston Martin is egy ingyenesen letölthető makett, egy a sok közül, amik elég részletesek és méretarányosak. Van teljes értékű beltere, ami ritka a papírmakettek között. Nagyon szép részletes felniket csináltak hozzá, és kidolgozott a festése a festése. Háromféle kinézetben tölthető le, az eredeti oldal sajnos már nem működik, de nagyon sok megosztó oldalon megtalálható kétféle zöld textúrával, az egyiknek sárga a hűtő maszk pereme a másiknak piros, és ezzel a világoskék textúrával is letölthető.

A felnik alapból szürkék, én ezeket kicsit feljavítottam, mert sokkal jobban mennek az autó színéhez a fekete kerekek. Végül még a teljes összeillesztés és a szélvédők beragasztása előtt két réteg akril-lakkal fújtam le az autót, hogy úgy csillogjon, mint az igazi.

 
Van néhány hiba a maketten, aki jól megfigyeli, észreveszi, de én nem fogom elárulni hol. Ezek azért vannak mert nagyjából fél évet állt a makett félkészen, és hirtelen fejeztem be. Ami szembetűnő, hogy az egyik tükör hiányzik, ennek az az oka, hogy a fotózás során sokat mozgattuk és ez nem tetszett neki. Sajnos nem volt a szerkesztőségben egy csepp pillanatragasztó sem, hogy megoldjam a problémát.

Mint mindenkinek, nekem is van egy hobbim. Sokan csinálják, amit én, de kevesen vannak, akik így csinálják, ahogy én. A papírmakettezés sok ember számára ismert, de amikor megmutatom, hogy én mit csinálok, az első reakció rendszerint az, hogy „ Úristen, ez olyan mintha igazi lenne!” Aztán mindenki elkönyveli, hogy őrült vagyok.

Én féltettem az autót, de a kollégák ragaszkodtak hozzá. 

Egy ideje már nem a szokványos módszerrel dolgozom, ami úgy néz ki, hogy letöltöm az internetről, kinyomtatom, összerakom és kész. Sokáig csináltam ezt, de egy idő után elfogytak a megépíthető, igényes és arányos makettek. Ezért új utakat kerestem.

Háromszor épült újjá a hátulja, mire elérte a végső kinézetet. 

Először elkezdtem túrni a fórumokat, ahol nem csak olyanok írogatnak, akik simán autókat építenek, de saját maguk meg is tervezik 3D-s programmal. Erre a Lamborghini Gallardóra is így találtam rá. Írtam egy e-mailt a készítőjének, és ő készséggel küldte el nekem a fájlt, ami a modellt tartalmazta. Egyetlen probléma volt vele, hogy még nem volt teljesen kész, csak egy béta verzió volt. Nem voltak részletek: lámpák, ablakok, kormány, műszerek, motor. A beltér is elnagyolt volt, és még kerekek sem voltak hozzá. Egyszóval volt egy csupasz vázam.

Nyitható ajtók, zárni kicsit problémás.. 

Nagyjából megépítettem, amit lehetett, ez nem is volt hosszú idő. Utána következett nagyjából egy év, amit az elnagyolt és szögletes karosszéria tömítgetésével és csiszolgatásával töltöttem. Gél pillanatragasztót használok a kartonpapír ragasztásához, ez talán a leghasználhatóbb anyag ehhez a műfajhoz. Száradás után műanyag szilárdságú lesz, így bármilyen módon lehet csiszolni. Hogy a papír is hasonló állagú legyen, összeragasztás után ecsettel híg akril-lakkal itatom át a papír alkatrészeket. Így száradás után megfelelő keménységű az egész darab a szépítgetéshez.

Saját tervezésű és kivitelezésű Lamborghini felnik. 

Miután megvolt a karosszéria, matt fehér alapozó festékkel több rétegben lefújtam, majd teljes száradás után három réteg akril-lakk következett. Ezután kialakítottam a nagyjából megtervezett belteret, kisebb felújításokra volt csak szükség, mint például a középkonzol részletezésére, és a műszerek beszerzésére, amire tökéletesek voltak régi autó-motor újságokból kivágott mérőórák.

 

A felniket magam terveztem, sok réteg vastag kartonpapír összeragasztása után faragtam ki belőlük a megfelelő küllőket. Matt fekete festék után szintén akril-lakkot kaptak, majd behelyeztem őket a gumiabroncsokba, amelyek egy korábban letöltött autóhoz készültek. Végül bekerültek a szélvédők - ezeket írásvetítő fóliából vágtam ki, miután pontosan levettem a mintát az kaszniról. Kapott még rácsokat, amelyek kivételesen bolti darabok (egy műanyag Civic makettemhez voltak), valamint feliratok, emblémák kerültek fel, amelyek külön is kaptak két lakkréteget.

Csak a két üléssel voltam megelégedve, azok nem lettek átalakítva. 

Mióta az autó elkészült, egy versenyen voltam már vele, két másik autóval együtt, de helyezést sajnos nem értem el. Ezért a következő versenyre két új makettel készülök, amelyek még ennél a Lambónál is izgalmasabbak. Az egyik már készen várja, hogy felkerüljön a Kisautó blogra.

 Körülbelül 1:16-os méretarányú

Délután négykor elrajtolt az ADAC 24 órás verseny teljes mezőnye, mi egy kicsit még nézelődtünk, de öt előtt vissza kellett érnünk a gigantikus Carrera-pálya mellé. A döntő perceken belül kezdődött.

Igazi vihar előtti csend a pályán

A döntősök felkészültek

Carrera Kapitány és a két ruhásszekrény nagyon vigyáz a trófeára

Úgy tűnik, az MP3 hallgatás a legjobb taktika: a 40 kört a Greenday-t fülében bömböltető Manuel Radlinger tette meg a legrövidebb idő alatt, második Hans Hüttlinger lett. A harmadik helyért még volt egy kis feszült csata, de végül az osztrák Markus Loth kapta a bronzérmet. Az osztrák gyereken jót mosolyogtam, a nagy pózolásban akaratán kívül kicsit miszterbeanesre vette a figurát.

A gokartban Benjamin még bizonytalan volt, de profin viselkedett

 A Carrera VB-re természetesen mindenki készült, saját pályán, saját autókkal összeomlásig lehetett gyakorolni otthon, de azt senki nem tudta, melyik autótípussal és milyen nyomvonalon fognak a versenyzők a világbajnoki címért vetélkedni. Mikor a Carrera-standhoz értünk, egy akkurátusan letakart, óriási asztal fogadott minket, a szobányi Carrera-lepedő alatt bújt meg a bajnoki pálya és a futamokra kiválasztott autók.

Talán pont ennek, a meglepetésnek volt köszönhető, hogy a legelső futamon a holland lány, a mi Benjaminunknál csak egy évvel idősebb Kaijleigh Teijken tudta a legrövidebb idő alatt lefutni a tíz kört. Hiába, a nőkről azt mondják, kockázatkerülően vezetnek, ami egy ilyen versenyen első és utolsó helyezés között is dönthet.

Igazi vihar előtti csend a pályán

Később már nem tudta megismételni a bravúrt, mindenki fel tudta mérni a pályát, lassan ráált a versenyzők keze az Audi R8-akra. A két legkisebb résztvevőnek sajnos esélye sem volt beleszólni a gyakorlottabb versenyzők dolgába. A tehetség, higgadtság mellé elengedhetetlen a tapasztalat, különösen a versenytapasztalat.

Tóthék több trükköt is elleshettek itt a többiektől. Aki figyelmesen nézte a különböző klubok színeiben, vagy szinte családi tradíciót folytatva versenyző srácokat, fontos tudással gyarapodhatott.

Minden futam előtt mehettek pár bemelegítő kört a résztvevők. Már itt lehetett látni, hogy a kevésbé tapasztalt pilóták egészen másképp lassítanak, mint a profik. A kontrollert nem csak egyszerűen felengedik, hanem gyorsan nyomkodják, szinte ABS szerűen működtetik azt, hogy a kocsik lassulása ne legyen túl hirtelen, a kanyarokban kevésbé törjön ki a gép feneke (hiszen ezek az autók csak hátul hajtanak és fékeznek).

Kicsit nyálas dolog, de javítja a tapadást, ha az ember megnyalja az ujját és úgy törli le a gumikat

A bemelegítő körök után a kevésbé tapasztalt versenyzők csak a rajtkockájukra állították az autójukat, és vártak. Az öreg rókák még matattak kicsit: egy ilyen versenyen a gumik tapadása létfontosságú. Minden futamhoz vadonatúj autókat adott a Carrera (ez közel 100 db digitális, 1/32-es versenyautót jelentett). Ezeknek a gumija még szűz volt, talán egy kis formaleválasztó is maradt a felületükön. Ezért –illetve a pályáról összeszedett port letakarítandó- a versenyzők lelkesen nyalogatták az ujjukat, majd átdörzsölték az összes gumit. Volt, aki még kisebb burnoutot is csinált a célegyenesben: az autó fenekét finoman megemelve teljes gázt adott, így a gumi hozzádörzsölődött a pálya felületéhez. Gondolom, melegebb sokkal nem lett a gumi, de tisztább, jobban tapadó felülettel már a rajtnál, illetve az első kanyarban is komoly előnyre lehetett szert tenni.

Laptopról vezényelték a versenyt, ezredmásodpercre mérték az időt

A köröket ezred másodpercre mérték, de nem a leggyorsabb kör, hanem a selejtezőkben, illetve az elődöntő futamaiban futott időket összesítve alakult ki a sorrend. Így az is lehet, valaki úgy lesz döntős, hogy egy futamot sem nyert, de az összideje mindenkinél jobb. Ettől még persze minden versenyző ideges volt, igyekezett a leggyorsabb lenni. A nyomás nagy volt, így kivétel nélkül mindenki hibázott, volt kanyar, ahol egyszerre három autó pörgött a hátán, mint valami versenydíszbe öltöztetett büdösbogár breaktánc-csapat. A segítők igyekeztek minden autót a leggyorsabban a pályára tenni, de előfordult, hogy ez a versenyzőnek túl lassúnak tűnt, volt is artikulálatlan ordibálás. Szerencsére a szpíker gyorsan lehűtötte a hangulatot, hiszen a versenyző saját hibájából csúszott ki az autó, nem a pattanásig feszülten figyelő versenybírókkal kell emiatt ordítani.

A versenybírók szava szent

A selejtezők után az elődöntőkben már csak régóta versenyző pilóták feszültek egymásnak, sajnos Benjaminnak nem sikerült bejutnia. Ez azonban szerencsére nem szegte a kedvét, láthatóan ugyanolyan lelkesedéssel nézte a többiek versenyét, mint előtte. Nem nehéz belátni, csodának kellett volna történnie ahhoz, hogy egy hétéves meg tudjon verni olyanokat, akik már tizensok éve versenyszerűen slotcaroznak egy klubban, ahol akár hetente rendeznek futamokat. Hiába, a kulturális különbség ezen a téren is óriási, tőlünk nyugatabbra a klubélet minden területen sokkal fejlettebb, legyen az slotcar, RC-modell vagy veterán autós vagy virágkötő klub.

Benjamin feszülten koncentrál

Csoda nem történt, de becsülettel megküzdött Benjamin a 12. helyért. A nála idősebb holland lányt fölényesen előzte meg, az egészen más kor- és súlycsoportban induló Sebastian de Latour és Francesco Cian Seren idejétől pedig alig maradt le. Meggyőződésem, hogy pár év, és kitartó gyakorlás komoly eredményeket hozhat Benjaminnak.

Zsúfolt boxutca és rajtrács, tömött lelátók

Délután három óra körül már megvolt a döntősök névsora. Manuel Radlinger, Markus Loth, Jakub Kuligowski és Hans Hüttlinger indulhatott a fődíjért. Csak előtte még szervezett látogatást tett a Carrera csapat a Nürburgring boxainak tetején elkülönített részen, hogy onnan nézhessük meg négykor az ADAC 24 órás versenyének rajtját. Sok idő nem maradt a bambulásra, ötkor már kezdődött is a döntő, ahol nem csak a dicsőségért, de a bő hárommillió forint értékű főnyereményért mentek csatába az ifjak. Elismétlem, csak hogy mindenkiben tudatosuljon: a fődíj egy tízezer euró értékű utazási csekk!!

 Unalmas PR-maszlagnak tűnhetett, mikor mindenkit arra bíztattunk, menjen, jelentkezzen, tegye próbára magát a Carrera magyarországi bajnokságában. Voltak, nem is kevesen, akik komolyan vették, családostul mentek szerencsét próbálni. Nem kis meglepetésre Tóth Benjámin nyerte a magyar sorozatot (pedig édesapja is indult). Nos, Benjámin és a Tóth apuka egész biztosan nem bánta meg a nevezést, az első helyhez járt a repülőjegy a Carrera VB-re.

Rendes boxutca, szerelőkkel

Ügyesen szerveztek a Carrerások, ugyanakkor rendezik meg (kis túlzással betétversenyként) a futamokat a Nürburgringen, mikor az ADAC 24 órás versenye zajlik. Azok, akik a nemzeti bajnokságokból kijutnak, garantáltan életre szóló élményekkel gazdagodnak, mert lássuk be, nem minden nap pacsizhat az ember a legendás Hans-Joachim „Strietzel” Stuckkal, nézheti a versenyt a paddockból. Gyanítom, a Carrera VB győztese az élményeken túl komoly nyereményeket is hazavihet - az itthoni győztesek is irigylésre méltó díjakat kaptak, akinek ilyesmire fájna a foga, a következő szériában maga is próbát tehet.

Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni!

Nem csoda, hogy Benjámin az utolsó otthon töltött estéjén is gyakorol, hogy a lehető legjobb eredményt érje el. Komoly dolog, ha az ember saját pályán róhatja a köröket, csiszolhatja a tudását, reakcióidejét. Szerencsére Tóth Antal, a nem kicsit büszke apuka valódi slot-car rajongó, így a fia egy terepasztalszerűen megcsinált, komoly digitális pályán készülhet.

Ha az ember megőrül, a versenyautók helyett tolókocsis nagyikkal lehet egymást üldözni. A nagyikat aerodinamikailag optiomalizált kockás takaró segíti a jó eredmények elérésébben

Tóth apuka igazi megszállott, a modern 1/32-es és 1/24-es Carrera autók mellett számtalan régi versenyautót gyűjtött össze, köztük sok olyannal, amelyiknek a gyártója már rég nem foglalkozik elektromos autópályákkal. Találtam harmincéves Matchbox autókat, negyven-ötvenéves Fleischmann és Märklin kocsikat, de még keletnémet Tyrell hatkerekűket is.

Keletnémet autópályákhoz készült a Tyrell Six Wheeler

Míg mi a csodálatos gyűjteményt nézegettük, emlékeink között kutakodtunk, a régi csehszlovák versenypályákat emlegettük, Benjámin a pályán kergette a kedvenc Mustang tűzoltó parancsnoki autóját. Igaz, nem ez a leggyorsabb, legügyesebb autó, de kétségtelenül az egyik leglátványosabb. Mikor én vettem évekkel ezelőtt magamnak egy Go! pályát, az első dolgom volt egy fényhidas Porsche rendőrautót beszerezni. Autópályára kell Cobra 11 is, nem?

Száguld a tűzoltó Mustang

Péntek este már nem tudunk gyakorolni, repülés van, szállás elfoglalása, izgatottan ágyban forgolódás, aztán szombaton irány a Nürburgring, ahol a kisautókkal 11 órakor rajtolnak az első selejtezőkben. Délután fél háromtól kis szünet a döntő előtt, de pihenni nem sokat lehet, mert ekkor van az ADAC 24 órás startja, amit mindenki egész közelről figyelhet.

Ott leszünk, tudósítunk, tessék szíves drukkolni, remélem ezen a nemzetközi versenyen is sikerül elérni valami komoly eredményt egy fiatal, magyar versenyzőnek. Bár arra kicsi az esély, hogy egy egész lelátó orkánként ordítsa: Beeni! Beeni! Beeni!, de ha most a kommentek közt kapunk pár biztató szót, sokat segíthet.

Megjegyzés: a 24 óráson lesz olyan csapat, ahol magyar pilóta is részt vesz: Walter Csaba a 236-os rajtszámú BMW M3 egyik sofőrje lesz. Igyekszünk őt is elcsípni, az meg csak természetes, hogy a huszonnégyórásról is beszámolunk, igaz nem a kisautóblogon.

Még decemberben zajlott le a Carrera-bajnokság magyarországi döntője, amelyet egy iskolás kissrác, Tóth Benjámin nyert meg, megelőzve sok felnőtt vetélytársát. Beni ezzel a Carrera világbajnokságán való részvételre is jogot nyert, amelyre most szombaton kerül sor a Nürburgringen, a 24 órás, nagy autóversennyel párhuzamosan.

A pálya ismerős lesz - a világbajnokság is 1:32-es szériakocsikkal zajlik majd

Kőkemény vetélkedésre számíthatunk, hiszen a bajnokot egyenes kieséses rendszerben, három fordulóban választják ki. Először három, egyenként 15 körös futamra kerül sor, ezek összesített ideje alapján rangsorolják a résztvevőket, akik közül innen már csak a legjobb nyolc juthat be a középdöntőkbe. A futamok előtt mintegy két perc bemelegítésre lesz lehetőség, hogy meglegyen a szükséges pályaismeret. A középdöntőben már 20 körös futamok során választják ki a négy döntőst, akik végül egy hosszú, 40 körös versenyben küzdhetnek meg a bajnoki címért. Figyelembe véve, hogy a nemzeti Carrera-bajnokságok győzteseiből áll majd a mezőny, úgy gondoljuk, Beninek nem lesz könnyű dolga, de bízunk benne, hogy hozza a magyar bajnokságon mutatott formáját, és épp olyan keményen és precízen versenyzik majd, mint ott.

A bajnoki győzelem, még itthon. Reméljük, Németországban is nagy lesz az öröm

A magyar csapat holnap indul útnak, és persze a Kisautó blog is jelen lesz, hogy tudósítson az eseményekről. Mindenki mást arra kérünk, szorítson a fiatal magyar bajnokért, aki most hazánkat képviseli a slot-car sport nemzetközi szintjén.

Egyelőre magam is nehezen dolgozom fel: a kisautóblog egyenesen Kaliforniából, Long Beachről jelentkezik. Itt zajlik a hétvégén az RCX nevű, alapvetően RC kiállítás. Mi másért is jöttünk volna Rézmányi kollégával ki, ha nem azért, hogy a Dension által fejlesztet wifis vevőt mutassuk be az érdeklődő kaliforniai népeknek. Tegnap csak gyorsan felállítottuk a standot, a mai napon (szombat van, már itt is, csak kilenc órával korábban, mint otthon) kezdődik a show. Most sok időm nincs, de ezt muszáj, egyszerűen muszáj megosztanom mindenkivel:

Ez nem modell, ez egy igazi Toyota pick-up!

Még egy Tamiya modell, aminek egy Tamiya modell volt az eredetije. Már meséltem a Sand Scorcher mintájára készült, VW Bogár alapú dűnejáróról. Eredetileg egy régesrégi Tamiya RC modell készült ezen a néven, legendává lett, majd valaki úgy gondolta, aprólékos munkával csinál egyet magának, csak akkorát, amibe be is tud ülni.

Az eredeti Bruiser katalógus-fotója

Ez pedig a Tamiya Bruiser, egy Toyota pick-up formájú, rendesen létraalvázas, laprugós, mechanikus váltós autójának a mintájára készült. Hihetetlen munka, majd mesélek még róla bővebben.

Igen sok idő eltelt azóta, hogy bezárt a Nürnbergi Spielwarenmesse, én viszont eddig csak az akkor sebtiben küldött posztokkal számoltam be a hacacáréról. Ilyenkor az ember kalóztámadást, nyílt utcán rátámadó oroszlán falkát szokott felhozni mentségül, miért is ez a hosszú üresjárat. Nem próbálkozom ilyesmivel: a kiállítást követően volt elég sok tennivaló, ez nehezítette meg a posztolást, de ha minden jól megy, érdekes hírekkel jöhetünk vissza nemsokára.

Az a kis fekete doboz középen ennyi mindent tud vezérelni. Telefonról

Mi már rég kész vagyunk, a többiek még ezerrel dolgoznak

A nézőktől karnyújtásnyira egy legenda

Egy ősöreg Kettler pedálos gokart, azaz Kettcar

Dalmata-vekker bemutató német celebbel, dalmata hosztesszekel, okos kutyákkal, mosolygós kislánnyal

Apám az egykori sportsérüléseit nyögve időről-időre gyógyfürdőben kötött ki. A mostanra méregdrága cseh Karlsbad (Karlové Vary) akkor még aránylag egyszerű módon látogatható volt a csehszlovák állampolgárságú földi halandók számára is, így ha tehette, évente elugrott fiatalodni.

Gyerekként mindig örültünk, ha visszajött, mert a fényképei között volt pár vagány nyugati autó és motor, másrészt a városban már a szocializmusban is volt Lego bolt – ha jó volt a bizonyítvány, mindig hozott.

Akkoriban még nem volt nagy truváj az év végi színjeles, így szépen gyarapodott a gyűjtemény – gondolom a szüleim is elégedetten nézték, hogy órákig szüttyögök a szőnyegen őrületes cuccokat teremtve.

A csavarozós vasjáték nekem kimaradt. Életemben egyszer, harmadik általánosban játszottam olyannal, amikor máig imádott osztályfőnököm, Bohuš tanító néni az iskolai játékraktárból valahogy kikönyörgött pár dobozzal – amúgy mélyen hallgattak róla, hogy ilyen is van.

33 éves koromig kellett várnom az második lehetőségre. Azt hiszem, akárcsak bármilyen csavarozás és szerelés, ez se nekem való – sokkal jobban élvezem a Legót, máig. Ennek ellenére két hír megírása között örömmel raktam össze a pótkocsis kistraktort, amit Sipos úr hozott Nürnbergből. Igazi kínai német minőség - az instrukciók alapján hamar összeállt a fémjáték, igaz, a zacskóban maradt két fölösleges alkatrész, és ezeknek egy darabig még kerestem a helyét, mielőtt befejezettnek tekintettem volna a nagy művet.

 Mindannyian tudjuk, az autógyárak között egészen furcsa kapcsolatok léteznek. A kilencvenes években az ember kapkodta a fejét, ha meglátott egy Pontiac Le Mans-t: de hát ez egy Opel Kadett! Aztán jöttek a Daewoo Racerek, meg Nexiák amik szintén Kadettek. Vagy a Geo Metrok, amik Suzuki Swiftek, és Dodge Coltok, amik Mitsubishi Coltok.

Pontiac Le Mans, egy majdnem Opel Kadett

Az én személyes kedvencem a Mercury Tracer volt, ami egy kissé átfaragott BF sorozatú Mazda 323-ból született, aztán a BG-s modellkódúból is lett Tracer, sőt, az amerikai Ford Escort alapjait is ez a Mazda szolgáltatta. De hogy van olyan Mazda, ami eredetileg Audi volt, meglepett.

Mercury Tracer, született Mazda 323

Mikor a 323 TXL Mazdám modelljei kapcsán kutattam a neten, érdekes projektre bukkantam. Egy die-cast gyűjtő oldalán találtam egy Mazda 323 sedan modellre. Ami azonnal értetlen monitorra bambulást eredményezett: az kizárt, hogy matchbox méretben valamelyik cég gyártotta volna a 323 sedant, és még sosem hallottam róla.

Persze, hogy nem, ez egy egyedi gyártású modell. Az átlagnál nagyobb kalandvággyal megáldott építő, Sinisa Pismestrovic eltökélte, hogy mindenképpen megcsinálja a saját, eredetileg az amerikai piacra gyártott Mazda Protegéjének a modelljét. Ez a BG sorozatú Mazda 323 Sedan USA-béli változata, nagyobb lökhárítókkal, motoros biztonsági övekkel.

Ez a Protege lebegett a modellező szeme előtt

A nulláról építkezni túl nagy feladat, keresett hát Sinisa egy kiindulási alapnak megfelelő modellt. Egy erősen viseltes, Majorette gyártmányú Audi 90 lett teljesen szétfaragva. A tetőt levágta, az eredeti fröccsöntött fém karosszériát  hol reszelővel, hol UHU Repair All ragasztóval alakítgatta, addig, míg meg nem kapta a Mazda formáját. Jól sikerült a BG sorozatú Mazdákra jellemző övvonal, a tető és az oszlopok is adják az eredeti arányait.

Jó fantázia kell hozzá, hogy egy laposra taposott Audi 90-ben meglássa valaki a Mazda 323-at

Természetesen egyedi üvegek kellettek az autóba, de ezért nem kellett a Salgótarjáni síküveggyárba menni: Hot Wheels kisautók csomagolásához használt átlátszó műanyagot vágta és formázta addig, míg ki nem adta. Már csak a lökhárítók, hűtőrács és a lámpák fentebb említett ragasztóból való megformálása volt hátra, meg a fényezés és részletfestés.

Itt már helyén a tető, az oszlopok és a legfontosabb formák már alakulnak

Irtózatosan tetszik a végeredmény, abszolút jól visszaadja az eredeti arányait, persze nem egy makett minőség,vannak nem kellőképpen finom részletek,  de láttunk már die-cast kisautóból sokkal elnagyoltabbakat is. És ez csak a legelső ilyen jellegű projektje a készítőnek.

És tényleg hasonlít!

Egészen sok és szép autót csinált azóta, érdemes a honlapját átnézni, meglepő kiindulási pontokból még meglepőbb végeredmények születtek: Subaru Imprezából Mazda Xedos 6, VW Jettából Daihatsu Applause, Ford Probe-ból Mazda MX-6 (igaz ezek a valóságban nagyon közeli rokonságban vannak egymással). Az átalakításokon túl a modell-restaurálások is igen impozánsok.

Ezek a vasutasok igazi őrültek. Figyelj jól a részletekre, mert minden asztalon el van rejtve minimum egy pisilő bábu a bokrok között – hangzott Sipos kolléga tanácsa a nürnbergi Spielwarenmessén. E két mondattal a fejemben indultam a kiállítás egy méretes csarnokának irányába. Így visszagondolva, talán nem ok nélkül volt az a csarnok a kiállítás egy kieső szegletén, messze minden mástól.

Néhány ezer átszellemülten játszó felnőtt férfi látványa után, laikusként azt hittem, a perverz vasutasok már nem tudnak majd meglepni. Tévedtem.

A modellezés elengedhetetlen kellékei

 Milyen világ az, ahol a gyerekeket is munkára fogják, hangos, olajos, gépzsírszagú lánctalpas munkagépek nyergébe ültetik? Mesevilág. Vannak kivételezettek, akik megélhetik a meséket. Ahogy az egyik videó kommentelője írta: a kis srác nem is tudja, mennyire szerencsés.

Nem kétséges, apunak súlyos becsípődése lehet, ha nekiáll legyártani egy robbanómotoros, lánctalpas traktort vagy buldózert, csak hogy a 3-4-5 éves kölke munkagépezhessen kicsit. De hány gyerek adná oda egész éves csokoládé- és savanyúcukorka-járandóságát, csak hogy ovi vagy suli után egy ilyennel játszhasson a homokozóban. 

A sárga buldózer sofőrje láthatóan nem érti, mi miért történik, de nem hinném, hogy könnyen elengedné a botkormányokat, mikor vacsorához hívják. Csodálatos John Deere munkagép, pöfögő motor, hetyke John Deere bézbólsapi -mi kellhet még egy háromévesnek?

Zseniálisak a kommentek is a videó mellet: " 4-5 évesen akár nyuszit is öltem volna egy ilyenért!" "Ennek a kissrácnak óriási csalódás lesz felnőni"

A másik gép egyenesen valami rajzfilmből léphetett elő. Furcsa, bugyuta arányok, bumfordi formák, de a részletekre itt is ügyeltek. A műszerfalon kapcsolók és egy kerek óra, a kipufogón szikrafogó csappantyú. Ráadásnak ott van a vonóhorog hátul, ami sejteti, készülnek majd kiegészítők is a géphez. A kölyök láthatóan tudja mit miért csinál, jön-megy, kanyarodik, tolat, mindezt szakszerűen, gumicsizmában -hogy is nézne ki egy rendes melós edzőcipőben. Télen kap egy hótolót, és mehet letakarítani a kocsibejárót.

A harmadik buldózer valamivel nagyobb, és minden bizonnyal hótolásban jeleskedne leginkább, ugyanis hómobil és fűnyíró alkatrészekből lett összebarkácsolva. Láthatóan elég potens gép, van benne erő.

Ki milyen munkagépre vágyott kiskorában? Kinek teljesült a végya?

A Formula–1 olyan, mint egy közös nyelv, amit mindenkinek, aki bármi érdeklődést mutat az autók felé, értenie kell – talán a történelme, a romantikája követeli mindezt. Eladható vele bármi: öngyújtó, ruha, de még a kenyérpirító is. A marketingesek imádják, az emberek zabálják, éppen ezért, nincs nélküle nagy autós rendezvény.

A nürnbergi Spielwarenmesse-n a Formula–1-mánia egészen szélsőséges megnyilvánulásait lehetett látni. Az, hogy a Minichamps-nél Vettel Red Bullja, a Schucónál pedig a 30-as évek Grand Prix-korszakának egy legendája, egy Mercedes-Benz W25-ös állt, még nem számít kimagaslónak – nagy cégekről van szó, megtehetik.

Red Bull a Minichamps standján

Az ördög azonban itt is a részletekben bújt meg, pontosabban a standok olykor kevésbé szembetűnő polcain. A legérdekesebbeket talán a Minichamps kis ablakaiban lehetett látni. Púder, rúzs, körömlakk, szempillaspirál és rendszámtábla darabok – ezek alkották a díszletet a minden korból való F1-es modelljeik körül. Ötletes párhuzam, de nem egyedül ezért volt érdemes végiglesni náluk.

Érdekes koncepció

Hihetetlen dolgokat képes produkálni egy kiállító, ha valami egyedivel akar előrukkolni. Alonso tavalyi Ferrarijából kilenc különböző standon láttam, kilenc eltérő kivitelt. Ilyen sláger téma volt még a hatkerekű Tyrell és Damon Hill 0-ás rajtszámú Williamse. A Minichamps ellenben nem csak dekorban volt kreatív. Az egyik ablakban az autósport egy méltán elhíresült momentumát örökítették meg. Bizonyára sokan emlékeznek rá – vagy legalább hallottak már róla –, amikor az 1991-es brit nagydíjon Nigel Mansell saját Williamsén vitte el a boxutcáig Ayrton Sennát a levezető körben, miután a brazilnak kifogyott az üzemanyag az autójából. Az a sporttörténelmi két perc köszönt vissza Nürnbergben, a körömlakkok között.

Egy legendás pillanat

Dicsérendő az az alaposság, ahogy kidolgozták azt a pillanatot, de ennél is becsülendőbb az a tény, hogy egy ilyen (egy kívülállónak szubkulturális marhaságnak tűnő) darab eljuthatott odáig, hogy elkészült. Megtervezni, legyártani, majd – jobb esetben – forgalmazni, vevőket találni rá időt igénylő és költséges folyamat. Nem csak annyi, hogy ráteszünk egy kapaszkodó Sennát egy már kész Williamsre.

Ha már figurák: volt itt minden. Senna zászlóval, Andretti zsebre tett kézzel, Senna csípőre tett kézzel, flegma Vettel, kimért Alonso és sisakját bontó Hamilton. 

Sennák sora

Szerencsére nem csak a Formula–1 képviselte a motorsportot Nürnbergben. Voltak figurák motorosoknak esernyőt tartó lányokról, komplett kerékcsere- és tankoló személyzetről, versenypálya mellett álló fotósokról, stopperes csapatfőnökökről és ami a legabszurdabb, dr. Wolfgang Ullrich-ról is. El sem tudom képzelni, ki és milyen szándékkal vesz otthonra egyet a Le Mansi-i 24 órás versenyekről elhíresült audis csapatfőnök figurájából, mindenesetre ebből sem volt hiány a Spielwarenmesse-n.

Mintha maga dr. Wolfgang Ullrich állna az üvegen túl

A marketingesek keze messzire elér, egész a kisgyermekkorig. Sőt, talán ott a legerősebb. Bár itt már halványabb a Formula–1-es rokonság, ígéretes próbálkozásokból nem volt hiány.

Nem lehet elég korán kezdeni

A Carrera nem kicsinyeskedik, ha a nürnbergi Spielwarenmesse-ről van szó. Minden évben övék az egyik legnagyobb stand a kiállításon, és mindig igyekeznek odaparkoltatni magukhoz valami érdekességet. Tavaly egy Ferrari 5999XX állt náluk, idén pedig egy R18-as Audival vonták magukra a figyelmet. 

Nagy stand, sok újdonság – követeli az üzletpolitika, és józan ész. A Carrera több érdekességgel készült Nürnbergre, köztük valami olyannal, amire mi, magyarok egyből fölkapjuk a fejünket.

A kihagyhatatlan hoszteszek és az R18-as Audi

A slotcarok a Carrera profiljának legfontosabb részét képezik. Több kategórián belül (1:24, 1:32 és 1:43) árulnak vájatvezetéses autókat, melyekhez a cég széles körben vásárolt exkluzív licenceket. Többek között Sebastian Vettel Red Bulljának, vagy Fernando Alonso Ferrarijának másolása is kizárólagos joguk. A legkisebbeknek szánt osztályuk a Go!!!, amely egy egyszerű pályából és 1:43-as méretarányú autókból áll. Ehhez a kategóriához jön hamarosan egy Hungaroring-kiadás. Mint a Go!!! első lokalizált pályája, a Hungaroring a Vettel-Alonso párossal lesz kapható. A magyar zászlós címkével színesített dobozban egy 3,6 méter hosszú, önmagát keresztező pálya lesz, amely a suzukai aszfaltcsíkkal ugyan nagyobb rokonságot mutat, mint a mogyoródi ringgel, de a fő, hogy a miénk.

Talán sokan emlékeznek még a 2010-es karácsonyi vásár alatt, az Allée bevásárlóközpont földszintjén felállított Hungaroringre. Az egy egészen más kivitel volt, elemekből, szabadon lett összerakva, és vonalvezetése egész közel állt az eredetiéhez.

A Go!!! Hungaroring doboza

Ugyancsak az újdonságok közé tartozik az a nemrégiben bemutatott új távirányítású rendszer, amely a Carrera 1:24-es és 1:32-es méretarányú autóihoz lesz elérhető. A WIRELESS+ nevű vezeték nélküli technológia rádió jele a 2,4 GHz-es frekvenciát használja, hat autó egyidejű irányítását engedi és 15 méter távolságig működik. Az irányítókarok akkumulátora közvetlen a versenypályába épített töltőegységhez csatlakoztatható. Egy töltéssel nyolc órát lehet vele játszani, használat nélkül pedig húsz napon át feltöltött marad.

A WIRELESS+

A Carrera az 1:24-et jelöli meg a vájatvezetéses versenyzés királykategóriájaként. Az 1:24 – a Go!!!-val ellentétben – messze nem gyerekjáték, célközönsége az autósportot kedvelő férfiak; azok közül is az elvetemültebb fajta. Nürnberg után több új 1:24-es modellel érkezik. A Classic Speed készlet nemrég bővült az 1966-os Le Mans-i 24 órás győztes (Bruce McLaren és Chris Amon) Ford GT40 Mk II-essel, de hamarosan jön az 1971-es Daytonai 24 órás győztes Porsche 917K, egy Ferrari-különlegesség, és egy, a Le Mans-szériában használt Audi R8-as méretarányú másolata is. Az 1:32 sem marad ki a sorból: többek közt két Shelby Cobrával és a rali-világbajnoki mezőny új különlegességeivel, így Sebastian Loeb DS3 WRC-jével és a Mini Countryman WRC-vel frissítik ezt a kategóriát.