Az RCX nevű modellvásárra azért utaztunk ki egy kis stand, bemutatópultok és mintadarabok társaságában, hogy partnereket keressünk, illetve megnézzük, hogyan reagál az amerikai piac a Dension okostelefonos kontrollerjére, amivel szinte bármilyen modellt lehet egy iPhone vagy androidos cucc használatával irányítani. A Discoveryn látható autó- és motorépítős műsorokból már megtudtam, rendes amerikainak a legtöbbet használt szava az awesome. Ha valami olyasmit lát, ami tetszik neki, már szakad is ki belőle: Awesome!! Nos, a hömpölygő érdeklődő-tömegnek mutogatva, mit tud a kütyü, folyamatos halk és hangosabb awesome-ozás volt hallható, ami azért jó, mert lassan nekem is ráállt a szám. Így már a megfelelő tudás birtokában tudtam körülnézni a placcon.

Sajnos a kék Bruisert még az építés alatt láttam, ezért csak az amazing, great és unbelievable szavakkal tudtam apa és két fia tudomására hozni, mennyire tetszik az öreg Toyota. Hiába no, ha valakit gyerek-/serdülőkorában igazán megfog valami, évtizedekre rabul tudja ejteni. Ray Leung, a büszke tulaj még az első fizetéséből vette meg a vágyott Tamiya Bruiser modellt, de a hozzá való elektronikára, rádióra nem futotta belőle, ezeket csak a második csekkjéből tudta kifizetni. Összerakta, játszott vele, közben arra gondolt, micsoda királyság lehet beleülni egy ilyen modellautóba, és tolni neki árkon-bokron át.

 

Egy rendes gyerek, ha felnő, valóra váltja az álmait. Az évek alatt sok eredeti Tamiya Bruisert halmozott fel, egy felújított darabot adott cserébe egy Toyota HiLux pickupért, így a szerszámkészítő nekiállhatott megvalósítani az álmát: egy nagyra nőtt modellautóval kocsikázni. A HiLux restaurálós precizitással épült, igaz, itthon az OT-vizsgán furcsán néznének az emberre, ha bizonygatni kezdené, a matricázás, a lökhárítók, a kis fülke-szerűség a platón mind az eredetivel megegyező és korhű. Hiszen igazi autón ezek korábban sosem voltak. A véletlenek egybeesése, hogy mire elkészült Ray a kocsival, a Tamiya újra kiadta a Bruisert, így egy vadonatúj dobozzal fotózhattuk össze a kocsit.

 

Természetesen a nagy gyártók képviseltették magukat az RCX-en, ki közvetve, ki közvetlenül. A Traxxas bemutatta a legújabb agymenését, a menetkész dragstert. Van hozzá karácsonyfa, rajtoltató elektronika, időmérő kapu. A dragstert a zöld jelzésre tőgázt húzó sofőr parancsára elektromos hajtás lövi ki, minden porcikájában az igazi dragstereket idézi, egy fontos részletet leszámítva: a modellnek rugózott az első futóműve. Ez érthető is, hiszen a parkolókban kialakított hevenyészett dragpályák nem olyan tökéletes felületűek, mint a speciálisan épített dragstripek. Mindenesetre finom kidolgozottságú cucc, simán megállja a helyét a polcon, kiállítási tárgyként is.

Egy ilyen kiállítással egybekötött vásárnak az igazi hangulatát a klubok, gyűjtők adják. A szabadtéri területeken folyamatosan bemutatóztak a modellezők. Motorkerékpárok, utcai és offroad versenyautók váltották egymást a betonon, de bent is volt érdekes látnivaló: egy kis területen a nagyoktól elirigyelt traktoros műfaj, az RC tractor pulling hogyanját lehetett megnézni. Gyönyörű versenytraktorok próbálták a lehető legmesszebbre elcibálni a méretarányosan, kínos precizitással elkészített súlygépet. A vontatmány hivatalos elnevezését nem tudtam, de meglepetésemre kiderült, van magyar tractor pulling egyesület (gondolták volna?), az ő honlapjuk segített a helyes kifejezés megtalálásában.

Volt egy óriási Mini Z pálya, egész nap mentek a gyakorló futamok és versenyek. Minél többet látom ezeket az 1:28-as versenyautókat, annál jobban kedvelem őket. Nézzék csak meg, egy egész versenyistálló, szervizállással, szerszámokkal, töltőkkel, mindennel elfér egy 50x50 centis asztalon. Irtózatosan precíz gépek, hihetetlenül pontosan irányíthatók, de csak azok tudják igazán élvezni, akik nem szenvednek gigantomániában. Egy profi 1:28-as kisautó árából egész nagy 1:8-ast is lehet kapni, és sokan azt hiszik, van értelme a kettőt egymáshoz hasonlítani. Pedig nincs. Az élmény mennyisége és minősége marhára nincs összefüggésben a modell méretarányával.

 

Az legnagyobb pofaleszakadás azonban a gyűjtőknél volt. Folyton döngetjük a mellünket, hogy mi európaiak sokkal komolyabb történelemmel rendelkezünk, mint az amcsik, a mi tárgyi emlékeink sokkal fontosabbak. Ez alapvetően igaz, de ha azt nézzük, ők a modern kori dolgokkal kapcsolatban rendelkeznek sokkal komolyabb hagyományokkal, azokon a területeken, amik ma meghatározzák a mindennapjainkat. A XX. Században szinte minden hamarabb terjedt el és vált napi használatúvá náluk, mint nálunk. A harmincas-negyvenes évekből megmaradt kis körpályás, póznához kikötve száguldozó modellek egészen lenyűgözőek voltak. A műfaj kezdetei Kaliforniához köthetők, a harmincas évek második felében jelentek meg az elsők. Nem kellett sok idő, míg a repülőmodellekhez kifejlesztett motorokkal hajtott kisautók már akár jóval százhatvan feletti tempóval pörögjenek körbe-körbe. Megismételném az adatokat: harmincas évekbeli kisautók százhatvannal egy körpályán. Hihetetlen.

Egy szerényen meghúzódó standon olyan autók álltak, amikről sosem gondoltam, hogy valaha is élőben láthatom. Awesome-tolulásom lett a felfedezéstől. Az óriási, sugárhajtóműves, áramvonalas alumínium karosszériával borított modell gyönyörű volt. Különleges alváza, futóműve igazán egzotikus látvány volt, de a mellette parkoló Shelby Cobra mindent vitt.

 

Egy megszállott, bizonyos Gary Conley építette a V8-as motort, sőt, a komplett autó az ő agyament zsenialitását dicséri. Nem sokat tudok hozzáfűzni, 1:4 méretarányú V8 motor mechanikus feltöltővel, üvegszálas karosszéria, 4 db hidraulikus tárcsafék, központi csavaros alufelnik, Good Year mintájú abroncsok, rozsdamentes kipufogó rendszer, bőrkárpit, vízhűtéses motor. Ha valaki menetkészen szeretne ilyet venni, alsó hangon tizennégyezer dollárja legyen a dologra. Az alábbi videóban egy meglehetősen idegesítő stílusú kislányt és a Conley Cobra részletes bemutatását láthatjuk.

 

Egy standon büszkén tették szemlére az „ősrégi” RC versenyautókat. Hihetetlenül szép, míves munkák, mindegyiken látszott, hogy egyedi, klasszikus módszerekkel készült, szívvel-lélekkel épített modell. Ezek még abból az időből származtak, amikor ha valaki távirányítású modellel akart száguldozni, előbb meg kellett építse magának.

 

Volt még slotcar pálya, ahol mindenki kipróbálhatta magát, csodálatos, bevásárló kocsi méretű egyedi harckocsikkal tartott bemutató, mindenféle tuning cuccok, kiegészítők kis és nagy modellekhez, és nem utolsósorban fém kisautó modellek. Még a Hot Wheels kisautók legendás dizájnere is elcsíphető volt pár szóra, láthatóan szívesen találkozott a rajongókkal. Igazából csak nagyon felületesen tudtam végigfutni a kiállításon, többet láttam belőle a fényképezőgép kijelzőjén keresztül, mint a saját szememmel, mert csak rövidebb időre mertem elhagyni a standot, Balázsnak folyamatosan ját a szája, az awesome-ok közé beékelt kérdésekre szünet nélkül kellet válaszolgatni, ez pedig egyedül nem megy.