Ezek a vasutasok igazi őrültek. Figyelj jól a részletekre, mert minden asztalon el van rejtve minimum egy pisilő bábu a bokrok között – hangzott Sipos kolléga tanácsa a nürnbergi Spielwarenmessén. E két mondattal a fejemben indultam a kiállítás egy méretes csarnokának irányába. Így visszagondolva, talán nem ok nélkül volt az a csarnok a kiállítás egy kieső szegletén, messze minden mástól.
Néhány ezer átszellemülten játszó felnőtt férfi látványa után, laikusként azt hittem, a perverz vasutasok már nem tudnak majd meglepni. Tévedtem.
A vasutas szerelem egy érdekes jelenség. Azon túl, hogy középiskolásként négy éven át, heti öt nap élveztem az Esztergom–Budapest-vonal kényelmét, semmi sem köt a vasutasok világához, így kívülállóként sosem tudtam megérteni ezt a fajta rajongást. A szerelem azonban nyilvánvaló, áthatja az egész szakmát, és ez Nürnbergben sem volt másként. Amikor idős urak bakternek öltözve állnak gondos munkával elkészített terepasztalaik mellett, az már több mint hobbi. A szakmának a szellemisége olyannyira átragad a modellezőkre, hogy nincs különbség modellezők vagy szakmabeliek között – vasutazás, a vasút szerelmesei ők mind.
Egy külön kis világot létrehozni, megépíteni nehéz feladat. A terepasztalok szerelmeseinek azonban ma már minden adott ehhez. A Spielwarenmessén tucatszám sorakoztak a kiegészítőket kínáló cégek. Műfák és figurák minden méretben, műhó, műsóder, műrozsda – el nem tudom képzelni, hogyan jutott el ilyen szintre a modellezés. Talán mindig volt valaki, aki alaposabb, élethűbb tájat akart alkotni a másiknál. Kemény, áldozatos munkával és az átlagosnál némileg jobb kézügyességgel mindig sikerült túllépni a legjobbakon, mígnem ide is betört a lelketlen gyártási folyamat, az úgynevezett tömegtermelés, és értelmét vesztette a szöszmötölés.
Persze a hardcore modellezők munkáin ma is látszik az odaadás. Ahhoz, hogy terepasztalunk kitűnjön, nem elég a piaci zacskós fa. Ám ez első sorban mégiscsak egy szakmai kiállítás volt, kőkemény árukínálati harccal, ahol a termék versenyez, nem a kézügyesség.
Magyar vonatkozás itt is akadt. 2010-ben Liszt Ferenc, míg tavaly az Aranycsapat tiszteletére matricáztak fel egy mozdonyt a MÁV Csoportnál. Előbbi a 2011-es Liszt emlékév, utóbbi a londoni Wembley Stadionban aratott történelmi 6-3-as siker 58. évfordulójának alkalmából kapott ünnepi díszítést. Mind a két mozdony visszaköszönt Nürnbergben, méghozzá a csarnok talán legszebb vitrinjében, ahol ott állt még mellettük Széchenyi és Sissi királyné egy-egy mozdonya is. Talán a készítők, talán büszkeségeink érdemeit emeli, hogy sehol máshol nem kellett furakodnom fényképért annyit, mint itt. Mindenki a csodájára járt, ami dorogiként külön jó érzés volt, hisz' az Aranycsapat két, a mozdonyon mosolygó tagja, Grosics Gyula, valamint Buzánszky Jenő is erősen kötődik a városhoz.
Na, de a perverz vonulatról: pisilő bábut az első terepasztalon sikerült találni, ahogy az első romantikázó idős pár felfedezése sem járt sok keresgéléssel. Ezek azonban már-már közhelyes próbálkozásnak tűntek a kert végében fürdőző pucér lánykák láttán, és volt itt még szomszédot lesből fotózó bábú, patakba zuhanni készülő kisfiú, és kaláccsal a kézben suhancot kergető idős asszony is.
Elképesztő volt látni azt a mindössze három négyzetméteren terpeszkedő, csodaszép, havas kis falut, ami olyan élethű volt, mintha egy giccses német film egy jelenetéből született volna, de egy napelemmel borított garázs látványa is jó érzéseket keltett. Első találkozásomat modellvasutakkal nagyrészt ez a sok kiegészítő határozta meg, pedig biztos vagyok benne, hogy a mozdonyok, a sínek és a technika legalább ennyire érdekes és sok rejtélyt tartogat.
Humor, miniben, német módra - hm, nem is rossz.
