A Carrera VB-re természetesen mindenki készült, saját pályán, saját autókkal összeomlásig lehetett gyakorolni otthon, de azt senki nem tudta, melyik autótípussal és milyen nyomvonalon fognak a versenyzők a világbajnoki címért vetélkedni. Mikor a Carrera-standhoz értünk, egy akkurátusan letakart, óriási asztal fogadott minket, a szobányi Carrera-lepedő alatt bújt meg a bajnoki pálya és a futamokra kiválasztott autók.
Talán pont ennek, a meglepetésnek volt köszönhető, hogy a legelső futamon a holland lány, a mi Benjaminunknál csak egy évvel idősebb Kaijleigh Teijken tudta a legrövidebb idő alatt lefutni a tíz kört. Hiába, a nőkről azt mondják, kockázatkerülően vezetnek, ami egy ilyen versenyen első és utolsó helyezés között is dönthet.
Később már nem tudta megismételni a bravúrt, mindenki fel tudta mérni a pályát, lassan ráált a versenyzők keze az Audi R8-akra. A két legkisebb résztvevőnek sajnos esélye sem volt beleszólni a gyakorlottabb versenyzők dolgába. A tehetség, higgadtság mellé elengedhetetlen a tapasztalat, különösen a versenytapasztalat.
Tóthék több trükköt is elleshettek itt a többiektől. Aki figyelmesen nézte a különböző klubok színeiben, vagy szinte családi tradíciót folytatva versenyző srácokat, fontos tudással gyarapodhatott.
Minden futam előtt mehettek pár bemelegítő kört a résztvevők. Már itt lehetett látni, hogy a kevésbé tapasztalt pilóták egészen másképp lassítanak, mint a profik. A kontrollert nem csak egyszerűen felengedik, hanem gyorsan nyomkodják, szinte ABS szerűen működtetik azt, hogy a kocsik lassulása ne legyen túl hirtelen, a kanyarokban kevésbé törjön ki a gép feneke (hiszen ezek az autók csak hátul hajtanak és fékeznek).
A bemelegítő körök után a kevésbé tapasztalt versenyzők csak a rajtkockájukra állították az autójukat, és vártak. Az öreg rókák még matattak kicsit: egy ilyen versenyen a gumik tapadása létfontosságú. Minden futamhoz vadonatúj autókat adott a Carrera (ez közel 100 db digitális, 1/32-es versenyautót jelentett). Ezeknek a gumija még szűz volt, talán egy kis formaleválasztó is maradt a felületükön. Ezért –illetve a pályáról összeszedett port letakarítandó- a versenyzők lelkesen nyalogatták az ujjukat, majd átdörzsölték az összes gumit. Volt, aki még kisebb burnoutot is csinált a célegyenesben: az autó fenekét finoman megemelve teljes gázt adott, így a gumi hozzádörzsölődött a pálya felületéhez. Gondolom, melegebb sokkal nem lett a gumi, de tisztább, jobban tapadó felülettel már a rajtnál, illetve az első kanyarban is komoly előnyre lehetett szert tenni.
A köröket ezred másodpercre mérték, de nem a leggyorsabb kör, hanem a selejtezőkben, illetve az elődöntő futamaiban futott időket összesítve alakult ki a sorrend. Így az is lehet, valaki úgy lesz döntős, hogy egy futamot sem nyert, de az összideje mindenkinél jobb. Ettől még persze minden versenyző ideges volt, igyekezett a leggyorsabb lenni. A nyomás nagy volt, így kivétel nélkül mindenki hibázott, volt kanyar, ahol egyszerre három autó pörgött a hátán, mint valami versenydíszbe öltöztetett büdösbogár breaktánc-csapat. A segítők igyekeztek minden autót a leggyorsabban a pályára tenni, de előfordult, hogy ez a versenyzőnek túl lassúnak tűnt, volt is artikulálatlan ordibálás. Szerencsére a szpíker gyorsan lehűtötte a hangulatot, hiszen a versenyző saját hibájából csúszott ki az autó, nem a pattanásig feszülten figyelő versenybírókkal kell emiatt ordítani.
A selejtezők után az elődöntőkben már csak régóta versenyző pilóták feszültek egymásnak, sajnos Benjaminnak nem sikerült bejutnia. Ez azonban szerencsére nem szegte a kedvét, láthatóan ugyanolyan lelkesedéssel nézte a többiek versenyét, mint előtte. Nem nehéz belátni, csodának kellett volna történnie ahhoz, hogy egy hétéves meg tudjon verni olyanokat, akik már tizensok éve versenyszerűen slotcaroznak egy klubban, ahol akár hetente rendeznek futamokat. Hiába, a kulturális különbség ezen a téren is óriási, tőlünk nyugatabbra a klubélet minden területen sokkal fejlettebb, legyen az slotcar, RC-modell vagy veterán autós vagy virágkötő klub.
Csoda nem történt, de becsülettel megküzdött Benjamin a 12. helyért. A nála idősebb holland lányt fölényesen előzte meg, az egészen más kor- és súlycsoportban induló Sebastian de Latour és Francesco Cian Seren idejétől pedig alig maradt le. Meggyőződésem, hogy pár év, és kitartó gyakorlás komoly eredményeket hozhat Benjaminnak.
Délután három óra körül már megvolt a döntősök névsora. Manuel Radlinger, Markus Loth, Jakub Kuligowski és Hans Hüttlinger indulhatott a fődíjért. Csak előtte még szervezett látogatást tett a Carrera csapat a Nürburgring boxainak tetején elkülönített részen, hogy onnan nézhessük meg négykor az ADAC 24 órás versenyének rajtját. Sok idő nem maradt a bambulásra, ötkor már kezdődött is a döntő, ahol nem csak a dicsőségért, de a bő hárommillió forint értékű főnyereményért mentek csatába az ifjak. Elismétlem, csak hogy mindenkiben tudatosuljon: a fődíj egy tízezer euró értékű utazási csekk!!
