Hezitáltam, kisautóblogra való-e a Sierra lefestése, vagy sem. Aztán rájöttem, hogy tökéletesen helyénvaló itt kitárgyalni a dolgot.

Sivatagi festésű Rolls Royce páncélos

Nagyon egyszerűen meg tudom magyarázni. Kezdjük azzal, hogy játszós autó, tehát kicsit erőltetett módon így is kapcsolódhat. Sokkal fontosabb azonban, hogy a festés minden egyes mozzanata a makettezésben gyökerezik. Én már akkor matt fekete és szürke autókat festettem,mikor még jogosítványom sem volt. Elő is fogom keresni a romokat, valahol még meg kell legyen a matt fekete RS500 Sierra, a szürke topcsoppolt bogár, meg esetleg a Robocop Taurus, bár ez utóbbi emlékeim szerint elég hiányos volt már a dobozba kerülés pillanatakor is, amikor elköltöztem a szülői házból.

Már vagy húsz éve vonzódom a matt festésű autók iránt, volt mattszürke Barkasom, az első Transitom is volt matt szürke-terepfoltos, majd fekete, a Caprim matt fekete, majd szürke terepfoltos, az Intruderem szürke terepfoltos majd matt fekete. A fagyis is matt szürke lett, igyekeztem a RAF Tornadók színvilágát leutánozni. Az az igazság, hogy az air superiority grey mindennek jól áll. Gondolom nem szorul komoly magyarázatra, hogy a sok  szürke rejtőfestésű F-16, F-14, MiG-29 és egyéb makettek összerakása miként hatott a projektjárgányok színválasztására. Az a baj, hogy a festésig mind eljutott, de valahogy a low visibilty feliratok, jelzések mindről lemaradtak.

Szép nagy felület. Bizony, a szürke jó rejtőszín!

A Sierra az elmúlt két tél alatt szerzett pár harci sebet, meg ugye az évek is hagytak rajta nyomot rendesen, ezért ért már bennem az elhatározás, hogy kap valami gyorsan kivitelezhető új festést. Ilyen esetben pedig csak matt felület jöhet szóba.  Még akkor is, ha az utóbbi időben boldog-boldogtalan matt feketére, meg matt szürkére fóliázott autóban feszít. Még a BMW is előjött gyárilag matt festésű kocsikkal. Kezd divat lenni, de engem ez nem tántorít el, különben is, én kezdtem előbb.

Se szürkét, se feketét nem akartam, viszont a sivatagi sárgára festett harceszközök mindig is nagyon tetszettek. Egy egy desert yellow Hummertől sírva tudtam fakadni, mikor a CNN-en mutatták az első öbölháború képeit. Szerencse, hogy nem száradtak ki a könnycsatornáim, amennyi Hummert és RAF vadászrepülőt akkoriban mutogattak. Akkor a szín már meg is lenne, kicsit patkány autóm sivatagi sárga festést kap.

Sivatagi Patkányok a különlegesen felszerelt Willys Jeepjeikben

Itt megállt egy kicsit a folyamat, gondolkodóba estem. Sivatag. Patkány. Sivatagi patkány. Desert Rats. Ó, csodás, kezd kialakulni egy úgynevezett koncepció. Hiszen a Sierra nem csak német, de brit autó is, a brit hadseregnek meg van egy legendás alakulata, a Desert Rats. Készen vagyunk, irány a festékes polc.

A bőség kezdeti zavara. Trikolor alapszínekből kezdtem kevergetni

Szinte minden korábbi esetben Trikolort használtam, minden fontos szempontnak megfelelt. Ez a Trinát matt sorozata, alapszínek, meg pár egyéb árnyalat is beszerezhető. Az ára kimondottan baráti, és a legfontosabb: bitang jó matt felületet ad, ha ügyesen festünk. Elárulom a titkot, nekem milyen módszer jött be eddig legjobban. Pontosabban két módszer.

Az egyik esetben (amit a Habanám matt zöld festésénél alkalmaztam) a festéket vastagon fújtam fel a felületre, egészen tükörfényes lett a bevonat. Erre azért volt szükség, hogy a lehető legjobban fedjen a szín, és vastag is legyen a bevonat. Hagytam megszáradni, másnap pedig egészen elhígítva a festéket, nagyon sok menetben, gyakorlatilag csak átködöltem a fényes alkatrészeket. A végeredmény teljesen matt felület lett, ami szinte finom csiszolópapírnak is elmenne.

A másik esetben nem volt időm ilyen sok időt várni a száradással, ezért eleve sok vékony réteggel dolgoztam. Ez azért jó, mert a mattító adalék nem tud beágyazódni a vastag festékrétegbe, így tökéletesen fénytelen lesz a kifújt festék. Egyébként a legolcsóbb, OBI/Baumax/Praktiker boltjaiban is beszerezhető, kompresszorkiegészítő készletben lévő szórópisztollyal dolgozom, ez a feladat nem igényel profi szerszámot. Megjegyzem, sikerült már ebből a pisztolyból szép fényes felületet is fújnom.

Az utóbbi, vékony rétegekkel operáló technikát alkalmaztam most is. A korábban kissé fénysérült lökhárítót és jobb első sárvédőt annyira helyre pofoztam, hogy messziről emlékeztessen az eredeti formára. A lemeznél egy kis kalapács, a lökösnél PUR-hab és üvegszálas műgyanta használata segített a kívánt eredmény elérésében. Ne legyenek senkinek kétségei, az igényeim alacsonyak voltak, nem akartam én hibátlan előkészítést a négyrétegű gyöngyház alá. Úgyis jön majd egy gumifal, vagy szalagkorlát, nem kel túlzásokba esni.

A sok bedobott reklámújságnak is van ám haszna!

Legtovább talán a nem festendő felületek kimaszkolása tartott. Mert persze katonai, meg harctéren festett a koncepció, de azért bizonyos szint alá nem megyünk. Meg különben is, szerintem jót tesz a látványnak a homokszín és a fekete alkatrészek kontrasztja. Kevéske időt felemésztett a szín kikeverése is. Nem akartam én belebonyolódni mindenféle színmintákkal való összehasonlításba, meg színspektrométeres elemzésbe, elfekvő festékkészletek rendelgetésébe. Fogtam a maradék festékeimet, és nekiálltam kotyvasztani. Illetve egy doboz okkersárgát vásárolnom kellett, ez volt a kiindulási alap. Igazából csak fehéret és feketét kellett hozzá tenni, és sikerült kikevernem egy olyan színt, amire barátnőmmel közösen azt tudtuk mondani, hogy egész jó. Mert ugye a színválasztásba a nőket is bele kell vonni. Látod drágám ott azt a cuki NATO terepmintás Abramset? Az a svéd rejtőmintás Leopard, az valami csodás...

Végül is, három szín elég volt a megfelelő árnyalat kikeveréséhez

Egy nagy vödör nitrohígító és az előre bekevert két liter festék csak arra vártak, hogy felhasználjam őket. Talán nem mondtam, egy műhely előtti placcon, a szabad ég alatt fújtam a kocsit. Szél nem nagyon volt, de az eső lába a távolban bizony a földig ért. Szerencsére, csak akkor kezdett picit szemetelni, mikor már a harmadik hártyavékony rétegnél tartottam. Sikerült komoly felhőszakadás nélkül befejezni a festést. Elkezdtem lehámozni a takarásokat, mikor leszakadt az ég. A festék, a sok vékony réteg miatt addigra már egészen jól meghúzott, de ezért még messze volt a száraztól. Eleinte aggódtam, hogy most mi lesz, aztán rájöttem, hogy a csatamezőn átfestett hadigépek esetében a kutya nem foglalkozik az ilyesmivel, legyen színe, oszt kész. Sőt, igaziból így akartam.

Az utolsó réteg festék felfújása után elkezdett zuhogni

Ezzel kissé megnyugtattam magam, és míg száradt a festék, csináltam két homokszínű Ford emblémát a kocsira. A Sierra feliratot direkt fújtam együtt a kocsival, és úgy gondoltam, a kék ovál elég hülyén mutatna a homoksárga felületen. Csak annyit kellett tenni, hogy a korábban leszedett oválok hátulját megcsiszoljam, ott, ahol a kék terület van. Érdemes kicsit több időt szánni rá, és nem durva papírral húzni meg a felületet, mert úgy a karcokban megülhet a kék festék (tudom mit beszélek, az egyik jelvényről pont emiatt le is kellett mosnom a kékes-homokszínt). Ha már eltűnt a kék szín, a krómozott betűk és keret megmaradnak, az egészet telibe lehet festeni hátulról. Nekem kimondottan tetszik a végeredmény.

Homoksárga Ford-ovál. A sisakot egy régebbi kényszerpihenőm alkalmával dekoráltam

Végső simításként fel szerettem volna festeni a Desert Rats emblémáját. Szerencsére elég egyszerű a forma, egyetlen színnel is felfesthető. Szabad kézzel elég macerás lett volna, betűkivágás meg kicsit puccos megoldás lenne egy ilyen autón: csináljunk stencilt!

Képszerkesztőben megfelelő méretűre nagyítottam a patkányos logót, kiprinteltem, majd az egészet egy kartonra ragasztottam. Éles pengével kivágtam a körvonalakat, figyelve arra, hogy a keret és a belső részek között maradjon anyaghíd, különben kiesik a közepe. A patkány farkánál egy kicsit libegős volt a forma, oda utólag raktam egy merevítést. A kész stencilt kis mágnesekkel rögzítettem a kasztnin, az egyszerűség kedvéért flakonból fújtam a feketét. Óvatosan leemeltem a mágneseket, majd a stencilt, a patkány szemét sniccerrel belekarcoltam a fekete festékbe. Természetesen a stencil alá is beszórt a spray, a körvonalak nem mindenhol voltak élesek, de ez most inkább tetszett, mint zavart.

Ilyen egyszerű stencilt gyártani

A kocsi innentől kezdve - legalábbis ami a külsejét illeti - készen állt a játékra. Elégedett vagyok a végeredménnyel, mert egyenletesen matt felületet sikerült fújni, szerintem jól is áll a kombinak a szín. Meg aztán modelleztem is egy kicsit, igaz, most 1:1 méretarányban.

Csodálatos dolog látni a fejlődést, főleg, ha az ember ezt a saját gyermekén látja. Cirka tíz hónapja járt nálunk a Carrera Verdák családjának első tagja, s akkor még rejtegettük Timi elől, igaz, a végén lebuktunk, és kiderült, hogy tud vele játszani, hiába nem éri el az ajánlott életkor felét sem. Ez a kislány két és fél évesen még képtelen volt elsajátítani a nemi sztereotípiáknak megfelelő érdeklődést, mint babák és hasonlók. Pedig esküszöm, nem erőltettük az autós vonalat. Igaz, nem is tiltottuk.
Azóta annyi a változás, hogy lett egy barbie-utánzata, és már érdeklődve nézi a rajzfilmek közötti babareklámokat. Utána fogja a húszcentis Land Rover Freelanderét, amit még a típus bemutatóján kaptam, teleülteti hupikék törpikékkel, és következetesen az anyját nyúzza azzal, hogy autózzon vele.

Biztos mi is hibásak vagyunk. Az autók iránt nem fogékony szülők lánya hiába kérdezgetheti a szüleit, hogy „ez milyen autó?”, ha azok nem tudnak rá válaszolni, és egy idő után feladja. Nálunk viszont még a feleségen is képben van, még a ritkább autókkal is, hiszen évekig dolgozott az Autó Magazinnál és Autópiacnál. Ebből jönnek aztán az olyan fura dolgok, hogy megyünk az utcán a lányunkkal csini rózsaszín ruciban, és ő közben hangosan sorolja, épp milyen autót lát: „Ez egy cuzuki... ez meg egy pontiak. Ez nagyon litka. Ez meg egy koda....képzeld apa, ma megtanultam a malutit!”

A sorszámozott filmekkel előítéleteim vannak, de a 2-es pálya határozottan jobb volt, mint az első

A Verdák 2-es pályát már eszünkbe sem jutott rejtegetni, elvégre a gyerek már elmúlt hároméves. Tudja, hogy kell játszani vele, elvégre két és fél évesen is tudta. A Verdák 2 filmet még nem láttuk, úgy gondoltuk, hogy majd ha megjelenik DVD-n, megvesszük. A csomagban így csak egy ismerőst találtunk, Matukát. Finn McMissile, akit a magyar verzióban Flynn McKémbridzs néven fut állítólag, nem tudtuk hová tenni, de Timi áthidalta a problémát. Ő lett Villám McQueen, és kész. Elvégre az első részben volt kék festéssel (álmában), tehát még hihető is.

Retrojátékos anzikszünk számomra kedvenc állomásához érkeztünk. Azokhoz a játékokhoz, amilyenekből nekem sose vettek, pedig mindig rettentően vágytam ilyenre. Nem mintha nem lettek volna jó játékaim, de valahogy én inkább Legót meg Merkurt kaptam a szüleimtől, meg nagyon jó autókat, de a versenypálya mindig kiesett a látókörükből, én meg nem mondtam nekik. Kiskoromban nem volt szokás még a rendelés a Jézuskától – az a korszak csak később, kamaszkoromban jött.

Hű, mennyire ruszki

Nyerges Viktor frankofón – legalábbis ha autókról van szó. Az informatikával foglalkozó, 17 éves fiatalember öt éve kezdett 1:18-as modelleket gyűjteni, és érdeklődése gyorsan a francia márkák felé fordult. Már az első modellje is francia volt egyébként, egy Solido 1/18 Renault R8 Grodini Rallye Monte Carlo. A gyűjtögető hajlamú emberek mind gyanúsak – Viktor kedvenc hobbija például az 1:1-es autók takarítása…

- A 2007-ben megrendezett első magyarországi World Series by Renault rendezvény adta meg a kezdőlökést, nagyon megtetszettek ott a francia autók. Nyilván az is hozzájárult ehhez, hogy a családban több francia autó van. Sokan azt mondják, hogy csakis a német autók a jók. Én viszont nem szeretem egyiket sem, egyedül még a japánokkal vagyok kibékülve.

Meghatározó pillanat Monsieur Ragnotti oldalán

Hát, így. Viktor franciaautó-gyűjteménye jelenleg már megközelíti a 70 darabot. Mivel ennyit bemutatni meghaladja a poszt terjedelmét, megkértem az ifjú gyűjtőt, válasszon ki öt autót a kollekciójából, és indokolja is meg, miért ezek a kedvencei. Nézzük hát, mire bukik egy franciaautó-rajongó!

Solido 1/18 Citroen C4 WRC Rallye de France - Tour de Corse 2008

Nem lehet elnagyoltnak nevezni: kamera, antennák, gyorszár, minden rajta

A modellről:
Az autót a Solido gyártja. A cég 2009-ben adta ki ezt a modellt, ebben az időben nagy változásokon mentek át a Solido modellek, javult a kidolgozás minősége, ami ezen az autón is szépen látszik.

Masszív zsanérokon nyílik a géptető

Az autóról:
A nagy sikereknek örvendő Xsara WRC-t váltotta a C4 WRC. Az utcai C4 Coupe változatából építették. 2007-ben állt először rajthoz, a Citroen Sport színeiben. 2008-tól fel került rá a Red Bull logo is. Ez a modell a Tour de Corse-on indult versenygép mása. 2010-ben fejezte be a pályafutását, és Sebastien Loeb a hetedik világbajnoki címét szerezte meg vele.


Norev 1/8 Citroen DS23 Pallas.

Ezt hívják kortalan szépségnek

A modellről:
Az autót a Norev gyártotta le, a cég a piac egyik régi, elismert szereplője, és szintén francia. A Veron testvérek alapították 1946-ban. Érdekessége, hogy a felfüggesztése állítható az eredetihez hasonlóan, bár csak két állás kapcsolható: a STOP, amikor az autó teljesen leereszkedik, illetve a haladó állás, ami az utazó magasság. Az eredeti autón volt még egy, a haladónál magasabb állás, illetve egy szerviz-állás.

Gyönyörű, részletes beltér, nem csak a pedálokat, a szőnyeg gumibetétjét is leutánozták

Az autóról:
1955-ben szenzációt keltett a Párizsi Autószalonon fejlett hidraulikus rendszerével, ami a felfüggesztést, a kormányművet és a fékeket is meghatározta. Már a Szalon első napján 12 ezer megrendelés érkezett az új modellre. A DS francia kiejtése megegyezik a „Déesse” szóéval, ami istennőt jelent, ezért is nevezik gyakran így magyarul az autót. A Créative Technologie egyik legismertebb ikonjából 1975-ig 1 456 115 darab készült. 1962 De Gaulle francia elnök ellen merényletet kísérelnek meg Párizs környékén, Petit-Clamart-ban. A fekete Citroën DS-t, melyben utazott, több lövés is érte, két abroncsa kilyukadt, ám különleges felfüggesztésének köszönhetően az autó megőrizte stabilitását, így az elnök teljes sebességgel menekülhetett el a helyszínről.

Solido 1/18 Peugeot 205 TI16 Pikes Peak, A. Vatanen.

Ha ekkora spojlereket is lehetne kapni a Homasitában, gyorsan hiánycikké válnának

A modellről:
Szintén a Solido által gyártott, régebbi darab. 2009-ben amúgy újra kiadták, de nem változtattak az autón, csak átdobozolták. Már elég ritka darabnak számít, a B csoportos (Group B) változata szinte beszerezhetetlen, azt én is keresem.

Nagyon részletes a kidolgozás. Ha kell, talán még a biztosítékokat is ki tudnánk cserélni

Az autóról:
Az amerikai Pikes Peak versenyen indult, utcai alapja a ritka, középmotoros 205 TI16. A Gr. B változat felturbózott kivitele, szó szerint. Az 1.8-as motor két Garett turbófeltöltőt kapott, előre és hátulra hatalmas szárnyakat kapott, hogy az úton tudjon maradni, amikor a közel 600 lóerős duplaturbós motor mind a négy kerékre rászabadítja a nyers erőt. A Pikes Peak egyik legnagyobb sztárja volt, rekordját hosszú ideig nem tudták megdönteni.

Norev 1/18 Renault Alpine A442-B

Klasszikus verseny-Renault színek

A modellről:
A Norev által gyártott remekmű. Az autón sajnos semmi nem nyílik, de nem is bánkódok emiatt, mert gyönyörű. Nagyon ritka darab ahhoz képest, hogy nem rég adták ki, nemcsak nálunk van kevés belőle, de külföldön is.

Van is teteje, meg nincs is

Az autóról:
A Renault Alpine A 442-* autók a Le Mans csúcs kategóriájában indultak. Három évet futott ez a típus. A "B" jelzés azt jelöli, hogy a pilótafülke fedve volt egy plexi buborékkal, míg a "A" jelzésű autó nyitott volt. 1978-ban Le Mans- győztes autót egy 2.0 V6 Gordini Turbo motor hajtotta, ami 490 lóerőt adott le. Ennek a típusnak a végsebessége 350~360 km/h volt. Ezt követte az A443-as változat, amiben egy 2.2 literes V6-os Gordini Turbo dolgozott, ez az autó a Mulsanne egyenesben sokáig tartotta a sebességrekordot 380 km/h-val. Mivel ekkoriban bontakozott ki a Forma 1-ben a turbó-korszak, a Renault otthagyta a 24 órás versenyt, és az F1-re koncentrált.

Universal Hobbies 1/18 Renault Clio V6 3.0 24V Phase 1

Elsőre talán fel sem tűnne, mennyivel szélesebb, mint a polgári Clio

A modellről:
A modellt egy szintén híres francia gyártó, az Universal Hobbies (UH) gyártotta le. Nagyon szép és részletes darab. Az UH egy ideig 1/43-as mezőgazdasági modelleket gyártott, de nemrég bejelentették, hogy még az idén újra elkezdi az 1/18-as modellek gyártását is. Ez a modell sem tartozik a tömegcikkek közé.

Még légzsákra figyelmeztető matrica is került a műszerfal oldalára

Az autóról:
A franciák mindig is tudtak meglepéseseket okozni, és igen ötletes megoldásokat kitalálni. A hot hatch-ek terén nagyon ott vannak. Senki nem gondolta, hogy egy Clio méretű autóba belepakolnak középre egy 3 literes V6-os motort, de ők megtették. 2000-ben mutatták be az autót, az első változat 227 lóerőt adott le. Nem éppen bevásárló autónak készült, a csomagtartó elől, a volt motortérben kapott helyett. Csak két ülés van benne, hátul dolgozik az erőmű, amihez egy hatsebességes kézi váltó, és tekintélyt parancsoló megjelenés társul.

Aki a gyűjteményben található többi modellre is kíváncsi, itt tekintheti meg őket: (http://modellauto.vsg4.hu/)
 

Csak úgy nézelődtem a tecsőn. Idekattint, odakattint, aztán egyszer csak valami olyan videót látok, amire ismét a jól ismert ezt nem hiszem elb..meg!! szemdüllesztéssel tudtam reagálni.

Lassan tényleg hozzá kéne szoknom ahhoz, hogy ne gondoljam, hogy távirányítású modellből már minden elképzelhető marhaságot láttam. Repülő versenykamion, egyedi építésű, benzinmotoros harckocsi, dragster autók - ki tudja hányféle agyament dolog mellé tehettem pipát, ez is megvolt.

De tegnap megint kiderült, semmit sem láttam. Már az első pillanatban lemerevedtek az egérmozgató izmaim, mert tényleg nem gondoltam, hogy ilyen tényleg van. Többmotoros traktorpulling modellek... És mikor az ember már tényleg azt hiszi, oké, most már tényleg nem lehet újat mutatni, hát beindítják a gázturbinás MODELLTRAKTORT!

Fel ne tegye senki a kérdést, mi értelme van. Semmi. Jó móka, mérnöki kihívás egy ilyen modellt megtervezni, kivitelezni. Azért csinálják, mert csak. Ettől jó.

Mert létezett ilyen játék már régen is, bizony, igazi szimulátorosban. Kicsit ki kellett egészíteni ugyan képzelőerővel a használatát, némiképp felül kellett emelkedni az agy, pontosabban chip nélküli vezérlőrendszer ügyetlenségén, kiszámíthatóságán, de higgyék el, óriási buli volt játszani rajta.

Akkor. Amikor még nem volt minden mobilban tíz játék. Tehát nem tudtuk, mi a jó.

Egy rettentő unalmas játék leendő pixelművészeknek

Nem mondom, kicsit zavarban vagyok a Carrera Digital 1:32-es pályájával kapcsolatban. Mert egyik oldalon ott a profi és jó minőségű termék, a másikon viszont ott a riasztó beszerzési ár, ami azonnal száműzi közeléből a destruktív gyermekeket és a buta felnőtteket, akik egyszerű játékként tekintenek rá.

Mert nem az. Olyannyira nem, hogy már akár ebben a formában (de egy pár kanyarral kibővítve mindenképp) is alkalmas kisebb háziversenyek lebonyolítására, netán szórakoztatóhelyeken való bevetésre. A szett ugyanis profi, mindent tud, amit tudnia kell, mi is őrületes meccseket vívtunk vele anno, ehhez elég volt pár egyszerű szabályt felállítani. Az mondjuk már akkor feltűnt, hogy az alapáron 74 151 forintos készletben található Forma-1-es autók szépen kidolgozottak, ám első szárnypróbálgatásra nem túl alkalmasak, mert nehezen viselik a koccanásokat, ez-az letörik, lepattan róluk. Szerencsére minden visszatuszkolható a helyére, de a tizedik elhagyott első szárny után már úgy hagyjuk. Ezért egy óra játék után az autók úgy néznek ki, mint Bernie Ecclestone Mad Max-rémálma. Karosszériás autó kell ezekhez, a vak is látja.

McQueen szép, műanyagházas díszdobozban nagyon jól mutat

És itt jönnek a képbe a Verdák, melyekkel két legyet üthetünk egy csapásra, hiszen végre a gyermek is önfeledten tombolhat, ráadásul – kis jóindulattal – a felnőttek is strapabíró autókhoz jutnak.

Kétségtelen, hogy egy Villám McQueen közel sem olyan menő, mint egy Capri RS3100, de iszonyat masszív, aprólékosan matricázott, egyszóval pontosan olyan, mint a mesében. A baja csak az, hogy Verdascóhoz képest bénább a pályán, márpedig a gyermek azt akarja majd, hogy McQueen nyerjen, úgyhogy apának előbb-utóbb valami cselhez kell folyamodnia, ha nem akarja az újfent üvöltő gyermeknek elmagyarázni ezredszer, hogy a szomszéd Petike nem azért verte meg, mert ügyesebb, hanem mert Verdasco súlypontja mélyebben van, tengelytávja hosszabb, nyomtávja szélesebb, ezért a centrifugális erő elleni harcot később veszíti el. Kell egy lapos mágnes az aljára, helyreáll a világ rendje.

Alacsonyabb súlypont, szélesebb nyomtáv. A gyerekek nagyon el tudnak keseredni, ha McQueen folyamatosan veszít. Egy kis mágnessel segíthet ezen apa

Persze ne gondoljunk azonnal arra, hogy teljesen esélytelen McQueen, lehet vele nyerni, sőt, érzésre egyenesben gyorsabb, de kell hozzá a rutin. (Külön plusz pont, hogy a két Verdák-verda az analóg pályákon is használható, elég egy kis kapcsolót átbillenteni hozzá.)

Ennek ellenére a digitális pálya magában hordozza az öröklét ígéretét: az elemek kapcsai szilárdan tartanak, a szalagkorlátot sem tudja kiütni a teljes sebességgel belerongyoló Verdasco, sorját szinte sehol nem találunk, még a pályaelemek alján sem. A használati utasítást jóformán csak a pályarajznál és a kontroller-programozásnál kell felütni, azt is csak egyszer, minden egyértelmű és világos. Az összerakás nettó 25-30 perc apának. Ha már kész, akkor nem könnyű maradandó kárt okozni benne, nyugodtan hagyhatjuk a gyerekeket játszani, apró dolog nem törik, csak nyomni kell a gombot, a meseautók pedig száguldanak ezerrel és mindenki boldog. Lehet sávot váltani, üldözni a másikat, lelökni, menekülni és egyáltalán, a sávváltás és az önálló irányíthatóság száz százalékkal megdobja az élményt.

Helyigénye nagy, cserébe elég masszív, bírja, ha elhúzzuk, a kapcsok szilárdan tartanak

Hely azonban kell hozzá, ez tény, a pálya simán elfoglal egy 4-5 négyzetméternyi helyet (inc. felhasználók) így nagyobb lakás/játszóhelység javasolt hozzá. Mindenképpen érdemes beszerezni két karosszériás autót és plusz két kontrollert (így már tudunk négyen játszani) de ezzel már könnyen 100 ezer forint felett járunk. Ennyiért már Csikós flottát helyez forgalomba.

Talán éppen ezért (és a helyigény miatt) én biztosan a kisebb, 1:43-as Digital-készletet preferálnám, gyermeknek pedig ott a Verdás Go!!!-kezdődoboz, azzal ugyanúgy önfeledten eljátszik.

Ez már inkább felnőtteknek való játék, de a Verdák-készlettel néha odaengedhetjük a gyerkőcöket is

A felnőtteknek pedig maradjon meg a véres küzdelem a forró műanyagcsíkon, az elmosódott szalagkorlátok mellett, 32-szeres kicsinyítésben. Ez nem gyerekjáték, bár ideig-óráig azzá válhat.

Egy jó kis slotcarozás ma este? – kérdeztem barátnőmet, persze egyből benne volt. És akkor még nem is tudta, hogy Villám McQueen és Francesco Verdasco párbaj lesz a nappaliban. Ugyan még nem láttam a Verdák 2-t, de előkelő helyen van a megnézésre váró filmek listáján, csak gyerekeket kellene kölcsönkérni hozzá, hogy legyen alibi és ne nézzen hülyén a pénztáros.

Kicsit sajnálom, hogy a filmmagyarító bagázs Verdascóra keresztelte át Francesco Bernoullit: értem én a verda-Verdasco párhuzamot, de kár volt kukába dobni a finom utalást a holland matematikusra, aki az áramlástan egyik alapigazságát fogalmazta meg a róla elnevezett egyenlettel. Mindegy, nálunk már csak Verdascóként fogják ismerni a kissrácok a sötét oldalt képviselő formula-autót, így legalább nem gonosz digóként gondolnak Bernoullira, hanem csak később utálják meg a fizikaórán.

De csapjunk inkább bele a tesztbe, mert úgy gondoltam, rendesen kipróbálom a slágernek ígérkező Verdák2-szettet, amely a Carrera Go!!! egyik kisebb méretű különkiadása a filmhez, de az alap nyolcashoz képest ez is egy óriási pálya.

Ha már a nyolcasnál tartunk, ennyi éves kortól ajánlja a gyártó a játékot, és legalább ennyi négyzetméteres szoba is kell hozzá, mivel a pálya nagyjából másfélszer két méteres területet foglal el, és akkor még nem telepedtünk le mellé.

Bár nincs nyolcéves gyerekem, így nem tudom hitelesen igazolni, de valószínűleg szükség lesz apa segítségére a pálya összeállításához. Mi is elszöszmötöltünk kábé egy órát, amíg felkerültek a matricák a zászlókra és mindennek megtaláltuk a helyét – végül már annyira türelmetlenek lettünk, hogy csak a kanyarok külső ívén igen célszerű szalagkorlátokat pattintottuk fel, a kizárólag esztétikai funkciót betöltő zászlócskákkal és bannerekkel nem vacakoltunk.

A fasor itt egyben szalagkorlát is

Meg kell hagyni, csinos díszletet rittyentett a Carrera McQueen és Verdasco köré, arasznyi magasságú fasor és plakát tölti be néhány kanyarban a terelő szerepét, az emelkedőn pedig egy olaszos viadukt-ihletésű kartoncsíkot biggyeszthetünk a pálya mellé, csak a hangulat kedvéért. Sajnos a barlangbejárat-szerű felüljáródekort már nem lehetett rendesen felcsíptetni, mert a kelleténél kicsit magasabbra szabták, így vagy a pálya állt csálén, vagy a papír vetemedett.

Két egyforma tudású autóval jobbat lehetne játszani

Ha közelebbről nézegetjük, az autókon is nagyon mókás részleteket fedezhetünk fel, a Lightyear gumifelirattól kezdve a Verdasco hátsó szárnyán olvasható Ciao McQueen szövegig. Az egész készlet igazából nagyon mutatós, bár afelől vannak kétségeim, éles bevetés esetén mennyi ideig bírnák két vásott kölyök nyüstölését a kétcentis pöcökre tűzött óriásdíszletek.

El voltunk kényeztetve eddig a komolyabb Carrera-szettekkel: az 1:32-es és a digitális cuccok minőségére nem lehetett panasz, míg ez a Go!!! készlet azért érezhetően olcsóbb benyomást kelt. A konstrukciós megoldások ugyanazok – például az elemeket egymáshoz rögzítő fülecskék nem hagyják szétcsúszni a pályát, ami a legidegesítőbb hibák közé tartozik a slotcarozásnál, de néhány sínt izomból lehetett csak összeilleszteni, miközben veszettül oda kellett figyelni, hogy ne essen benne kár. Ehhez ügyes apa kell, nyolcévesek jobb, ha nem próbálják meg.

Egy drift, ami nem jött össze

A minőségi szóráson kívül még kicsit odafigyelhettek volna a tervezők az oszlopokra is: a hosszú egyenes emelkedőn az alacsony tartópillér a levegőben lóg, ha felrakjuk a kartondíszt, és a szűk spirálban is máshová kell tenni a bütyköt, mint amit a leírás ír, de különben érdekes pályákat lehet összerakni a huszonhárom elemből – még két különböző ívű kanyar is van.

18+

Végül csak összeállt a Porto Corsa, és már nyomtuk is a szabályzókat. Az első körökben széles vigyorral virgonckodtam Bernoullival, elnézést, Verdascóval, mert nagyon jó tempót lehetett autózni vele. Sokkal gyorsabbnak tűnik, mint a DTM-es Merci vagy akár az Audi és a hétköznapi F1-es szetthez képest sokkal masszívabb is: egy este nyüstölés után nem esett le róla semmi. Ami a legjobban tetszett, mégis az volt, hogy nem bután bukfencezik ki a pályáról, hanem először kiteszi a farát a kanyarban, így kis szerencsével még meg lehet támasztani a szalagkorláttal.

Villám McQueen sajnos kevésbé ügyes, a súlypontja jóval feljebb van a nagyobb átmérőjű kerekek miatt, amelyek a motort is feljebb kényszerítették a mosolygós piros kasztniban. Talán csak a szimpátiafaktor miatt barátkoztam mégis össze vele, nagyon próbáltam felvenni Verdasco tempóját, de tudjuk, mi a vége a nagy erőlködésnek: McQueen legtöbbször a szalagkorlátot egyengette. Abból a szempontból viszont ő is jól vizsgázott, hogy a számtalan bukfenc meg sem látszott rajta.

McQueen hasít, de nem elég gyors...

A meglepő fordulat Verdasco nyeréssorozata után az volt, amikor megfordítottuk a menetirányt: ekkor McQueen belelendült, és pár kört rá tudott verni a gonosz olaszra, ami egyből izgalmassá tette az egyre laposabb versenyt. Igazából ez lenne a legfontosabb az ilyen jellegű pályáknál, hogy a két autó közel azonos tudású legyen – erre mindenképpen figyeljen oda, aki nem csak egyéjszakás kalandnak szerzi be a slotcar-készletet.

Bár egy ilyen pálya esetében úgy érzem, inkább az a kérdés, meddig bírja apa/anya a kölykök nyüstölését, ha meglátják az áruházban Villám McQueent, Matukát vagy Verdascót.

A Lego éltet, okosít, de akkor is nyomorba dönt! Walt Disney szintúgy. Erre ezek ketten összeálltak, és így kirántották a szőnyeget a családi költségvetés alól. Tették mindezt úgy, hogy boldogan dobáltam az ezreseket a játékbolt kasszájába. Jó okom volt rá: megjelentek a Lego Verdák!

Már többször volt róla szó, hogy a kilencvenes években a Lego a tönk szélén állt. A teljes csődtől többek között a licencvásárlás mentette meg , elsősorban a Star Wars-készletek. Aztán jött még mellé NBA, Spongyabob, Denevér- meg Pókember, Toy Story és még néhány másik. A felsorolásból látszik az új irány létjogosultsága, hisz' a Lego azóta szárnyal. A sikert még az sem gátolta, hogy a licencelt készletek jóval drágábbak egy átlag doboz Legónál.

Ez a pit crew kötelező beszerzés. Bár Lego-emberkék nincsenek,
és licencelt készlet, az ára mégsem annyira rossz

Személyes elfogultságomat az 1/28-as RC autók irányában sosem tagadtam. Sőt. Ezért van az, hogy nem tudom nem azonnal világgá kürtölni az alábbiakat.

Alaposan körülnéztem, falrengető újdonságot itt még nem láttam

A mai napon egészen különleges dolgon akadt meg a szemem. Eddig egy nyikkot sem lehetett hallani arról, hogy a Kyosho valami még sosem voltra készülne a kategóriában. Nürnbergben alaposan körülnéztem a standjukon, de semmi nem utalt arra, hogy a Mini-Z sorozatot egy egészen új irányba bővítenék.

Erre ma meg ezt találtam pár Kyoshóval foglalkozó blogon:

Ezmiez?

Elkerekedett szemekkel ültem a monitor előtt: mi ez? Összkerekes lenne? Á, biztos nem. 2,4 GHz-es a rádiója, az világos,mostanában minden új Mini-Z-t ilyennel hoznak ki. Nekiálltam túrni a netet. 

Tenyérnyi buggy!

Kiderült, tévedtem: összkerekes a kicsike. Naná, a Kyosho első sikeres, láncos(!!) összkerék hajtású buggyjának a mintájára készült -gondolom, ebben a méretben már nem erőltetik a láncos hajtást. Zseniális, most már lehet 1/24-as offroad pályát is építeni:))

És igen! Mind a négy kerekét hajtja a zsebrakéta

Persze lehetett eddig is, hiszen a Mini-Z Overland és Monster sorozat, illetve az X-mods Truckin' autók is offroad autók. Sőt, vannak más ennél is kisebb méretű gépek is, illetve 1/24-ben is találni a piacon pár modellt.

Az ős Optima. Az első kerekek hajtását lánccal oldották meg

2011 novemberére ígérik az autót, még csak a képeken nézegethetjük -szeptemberben csepegtetnek még egy kis infót a japánok-, de azt nyugodtam megígérhetem, elsőként fogunk beszámolni az újdonságról!

Pár mondat erejéig térjünk vissza a múlt heti vasútmodell kiállításhoz. Vasárnap is kiugrottam, mert tényleg lenyűgözött a hely hangulata, és ezt a barátnőmnek is meg akartam mutatni, ezért őt is vittem magammal. Persze a modellek marhára nem érdekelték, de a csarnoktól tátva maradt a szája. Azért nem szabadult könnyen, a legszebb részleteket kutyafuttában megmutattam neki, mikor annál a szerkezetnél megállt, ami a mozdonyokat mozgatta a csarnokban.

Talán postai vagon lehetett régen

Amíg fényképezett, nézelődtem, és elkerekedett szemmel néztem egy vagont: ezt meg hogy a francba nem vettem észre tegnap? Persze, tudom miért. Nem voltak nagy, látványos feliratok rajta, ezért azt hittem, hogy csak a terület lezárásaként toltak be egy kiszuperált vagont. De mekkorát tévedtem.

Nem nehéz megfejteni a tábla jelentését

Az oldalán látható szlovák feliratot olvasgatva, a régen oroszból tanult pár kifejezés halvány emlékét felhasználva rájöttem, ez bizony a komárnoi modellező klub utazó helyisége áll előttem. Az ötlet egyszerűségében zseniális -biztos nem ők az elsők és egyetlenek, akik ilyen módon oldották meg a terepasztaluk stílusos és praktikus tárolását és szállítását. De akkor is, most komolyan, mennyire lehet klassz dolog, egy vasúti kocsiban tartani a vasútmodellező szeánszokat?

Vasútőrülteknek maga a mennyország

Bent terepasztal, relikviák, táblák szlovákul és magyarul. A kicsinyített vasutasvilágban a dolgok a régi csehszlovákiát idézik: Tatrák, Skoda Popularok mindenfelé. A vagon egyik végében valamiféle kiszolgáló helyiség van, érdekes konstrukciójú ablakkal (vajon ez gyárilag is rajta volt a vagonon, vagy a klub készítette utólag?). A kijáratnál egy kis szuvenírbolt-szerű működik, mindenféle képeslappal, faliórával, vasút modellekkel, kiegészítőkkel. Kicsit csábítottak a különféle Tatra teherautó modellek, amik a számomra idegen 1/87 méretarányban készülnek, de sajnos/szerencsére nem volt összeállítható csőrös Tatra a kínálatban, készen meg nem veszek. Hiába, aki makettezett, az már csak maga szereti összeépíteni a kisautókat.

Még jó, hogy csak HO méretarányban gyártják őket. Különben az összes pénzem Tatrákra költeném

Nem bírtam magammal, meg kellett kérdeznem a pult mögött álló úriembert: mégis, hány éves ez a vagon. Mert ugyanis meg voltam róla győződve, hogy még a szocializmusban bocsájtotta valamelyik brigád a klub rendelkezésére, természetesen előtte szocialista felajánlásban önkéntesen felújították az egészet, akár kommunista szombatokat is vállalva a kielégítő végeredményért. De kiderült, nem is tévedhetnék nagyobbat. Megtudtam hogy a rendszerváltás előtt semmi szükség nem lett volna egy ilyen ideiglenes klubhelyiségre -hacsak nem kiegészítőként-, mert a korabeli klubokat kellően támogatta az állam, lett volna hol űzni a vasútmodellezést. Azonban mikor a kilencvenes évekre megváltozott minden, elmúltak az ilyen jellegű támogatások (ahogy az úriember ízes tájszólással mondta áztán jött á kemény ékonomiká), szükség lett egy klubhelyiségre, így nagyjából tizenöt éve készült el a klubvagon.

Egy kis támogatás mindenkinek jól jön

Akárhogy is, az ötlet csodás, de az a szerencse, hogy nem űrhajó modellekkel foglalkozik a klub -nehéz lenne egy kiszuperált Szojuz vagy Vosztok egységet, esetleg egy Burant szerezni a klubgyűjtemény bemutatására.

Ma délben belém hasított valami. Negyed órával később már komoly lelkifurdalásom volt. Tudom, most az lenne a legegyszerűbb, ha elsunnyognám az egészet, úgy legalább kevesebb szemrehányást kaphatnék.

Ez nem a valóság. Illetve az, csak méretarányosan lekicsinyítve

De kemény leszek, férfiként állok az olvasók elé: elkúrtam. Hogy mennyire, azt döntse el mindenki maga. Az van ugyanis, hogy elmentem a Máv Északi Járműjavító üzemébe. Mert hogy ott nagyszabású vasútmodell kiállítást tartanak, egy kis RC vonatkozással. Én az utóbbi miatt voltam hivatalos, mivel a HDS team drifterei bemutatóztak, és egy kis ízelítőt is adtak a nagyérdeműnek a Dension friss fejlesztésű WiRC rendszerével is. Ezért mentem ki, megnézni, milyen a móka, mit szólnak az emberek a cucchoz. Mehettem volna múlt héten is, mivel a kiállítás két hétvégén át zajlik, de akkor más fontos elfoglaltságom miatt erre nem tudott sor kerülni. Néha ki kell menni versenypályára is, megkergetni a kétszáz Eurós Sierrát, na.

Michelisz Norbi mindenhol ott van. Ez még a legelső, nullszériás kasztni. Készül a sokkal részletesebb matricalap!

Amikor beértem az Eiffel-csarnokba, elakadt a szavam. Ez az a kiállítás, ahová a barátnőmet is elvihetném, remegő térddel állna meg az épület minden szegleténél. A történelem kézzel tapintható, mindenféle kiállítás nélkül is, ráadásul odavan az ilyen régi indusztriális épületekért. Tehát adva van egy ipartörténeti gyöngyszem, ahol a vasútbuzik minden bizonnyal azonnal térdre borulnak, ezt pedig megfejelik végeláthatatlan terepasztal mennyiséggel. Még én is elszédültem, hát még valami rendes 424, Nohab, vagy Szili rajongó.

Itt valamikor mozdonyokat javítottak

 Az RC autóknál pár percet időztem, gyorsan megnéztem a harckocsisokat is, ahol két Tiger I. feliratú pólós ember segített egy harmadiknak, hogy egy Sherman páncélost hozzanak ismét harckész állapotba, míg a háttérben a hevenyészett városrom-díszlet között egymást lődözték a tankok. Gyorsan a terepasztalok felé kanyarodtam, még a szemem sarkából észrevettem a Csepel műhelykocsit, a veterán személyautókat, és éreztem, nagyon kevés választ el, hogy én is úgy kapkodjam a levegőt, mint a kissrác mellettem, akit az anyjának kellett csillapítania minden egyes látnivalónál.Érdemes tisztában lenni avval, hogyan csillapíthatja az ember a hiperventilláció tüneteit.

Nem az otthoniakkal beszélget, hanem a három méterre lévő kolléga osztja meg a forgalmi információkat a következő állomással

A kiállítás nem mondható vérprofinak, kicsit esetlegesnek tűnhet az egész, de a lelkesedés, az elhivatottság minden kiállított kis vagonon érződik. Úgy szántottam végig a területet, hogy fél szemmel a képernyőn néztem a fényképezendő dolgokat, fél szemmel meg már a következő célpontot kerestem. Közben folyamatosan szentségeltem, miért nem jöttem ki már múlt héten, mert akkor megírhattam volna az egészet, és most rajtam kívül tömegek kapkodhatnának friss levegőért, gyerekek téphetnék ki magukat apjuk karjából, hogy őrültként futkoshassanak a kisvasutak között.

Sajnos a mai napom is elég sűrű vot, gyorsan végigrohantam, lefényképeztem, amit tudtam, elintéztem az egyéb dolgaimat, és most nekiálltam, gyorsan leírni a látottakat, hátha lesznek még, akiknek holnapra jó programötletet adok. Nem szaporítom a szót, nézzék meg a galériát, alaposan elemezzék ki a képeket, mert teli vannak érdekességekkel. Sajnos idő nem lenne, mindet képaláírással ellátni, ezért (is) elnézést kérek, megígérem, jövőre, ha időben tudomásomra jut a kiállítás, hamarabb írok róla.

Ha tudnak, menjenek ki holnap, zseniális vasárnapi program!

A tavaszi OT-expón, a Totalcar standon kiállított modellek-makettek közül párat már megnéztünk. A mai adag az első, ami a durvább cuccok közül való.

Ha nem lenne a dobozokban semmi, akkor is kellenének, annyira jól néznek ki

A japókról tudjuk, hogy egészen furcsa a kapcsolatuk gyakorlatilag mindennel. Ha valamit szeretnek, azt olyan rajongással tudják imádni, hogy az ember csak néz bután a túlzásokat látva. Ez a helyzet a mangákkal, animékkel –magyarul képregényekkel, rajzfilmekkel is. És ha egy képregényhős, vagy sorozat népszerűvé válik, akkor tolltartó, mobiltelefon tok, üdítőital, autó, motor, videojáték, minden készül róluk-velük. Remélem senki nem gondolta, hogy majd pont a makettek maradnak ki a szórásból.

Tavaly voltam Csikósékkal először Ornbauban, a német Fecskebarátok Egyesületének (VDH, Verein der Heckflossenfreunde) éves gigatalálkozóján. Nagy klub, sok taggal, tehát a találkozó is nagy. Van itt minden, ami csak egy találkozón lehet, nyitva áll a klub összes helyisége a publikum előtt, meg természetesen kirakodóvásárt is rendeznek.

Idén is kikocsikáztunk -én az öreg 108-assal, amit tavaly sikerült vérre menő licit-csatában megvennem, de a többiek is öreg 123-akkal, meg állólámpákkal jöttek. Irtózatosan készültem az útra, lényegesen többet foglalkoztam a kocsival, mint amennyi törődést tavaly megkapott a hazaút előtt. Nem, mint ha tavaly több baj lett volna vele, de azt akartam, most se legyen. Nem is volt, szépen megjárta Ornbaut oda-vissza. Persze sem a készülődést, sem az utat nem intézzük el ennyivel, sok mesélnivaló szorult belém,  illetve nagy türelmű útitársamba, Koncz Janiba,de most szorítkozzunk csak a kisautós részekre.

Nekem úgy tűnik, ha valaki oldtimerezni akar, akkor annak a Mercizés egyfajta menekülőút. A könnyebb választása. Biztosan tartják az értéküket, az alkatrészellátás nagyon jó, komoly felhozatal van a piacon régi Benzekből, szóval egészen fájdalommentes dolog -csak éppen elcsépelt. Picit pironkodom is miatta, de hát így sikerült. Persze ez az elterjedtség a modelleknél, játékoknál is tetten érhető: nagyjából az összes modellt, típust meg lehet venni otthonra, a polcra. És természetesen Mercedes Modellgyűjtő klub is van,  a hivatalos klubújság néhány példánya a klub-kávézóban várta, hogy bárki belelapozzon.

A VDH klubhelyiségeiben találtam pár érdekes kisautót. A klub a Fecskék köré szerveződött, ezért nem is csoda, ha sok fecske modell van a tárlókban. De nem ám valamelyik aktuális, hiperrészletes modell, hanem olyanok, amikkel apáink, nagyapáink játszottak. Esetenként kicsit bumfordiak, de mindenképpen aranyos kis játékautók.

Miközben vadászkutyaként kerestem a zsibvásárban azokat az alkatrészeket, amiket szeretnék a 108-hoz még beszerezni, a hol napsütéses, hol esőcsöpögős időben sikerült összefutnom az élet igazi császáraival. Mert hát kik az igazi életcsászárai, ha nem azok a hatévesek, akik piros kabrió 300sl-ben üldögélve nyalogatják a fagyit, oldalukon egy napszemüveges szöszivel. Hiszen nincs gondjuk semmire, a személyzet minden nap megcsinálja a reggeli-ebéd-vacsorát, mos és főz rájuk, lesik minden óhajukat, ha meg esetleg mégsem úgy történne minden, mint ahogy azt egy hatéves elképzeli, egy kis toporzékolással sok minden elérhető. Ja, és a pénzügyekkel sem kell törődni, az is a személyzet dolga. Ráadásul a személyzetet nem kell név szerint szólítani, tökéletesen megfelel az anyu, apu is. Ha pedig kocsira kap a kis életművész, fütyülhet a környezetvédelmi zónákra is, hiszen az ő autója tisztán elektromos.Élni tudni kell, na.

Egy kupac dísztárcsa között találtam egy piros Fecskét. Kidolgozásra, részletességre majdnem hozta azt a színvonalat, amit a nyolcvanas években, de egy kicsit a kilencvenesek elején is tudtak a siófoki bazársoron kapható fröccsöntött kisautók. Igaz, jó húsz-harminc évvel korábban készült, mint a trafikáru játékok.

Volt még a területen egy említésre méltó, már-már antik kiskocsi, aminek könnyfakasztóan szépen kopott-öreg fa szerkezete volt, a kerekei viszont kicsit elütöttek a régi felépítménytől. A számomra legkedvesebb találat azonban egy zöld-fehér, POLIZEI feliratos 450 SEL volt.

Pontosan ilyen drótos távirányítós kocsit kaptunk öcsémmel nagybátyámtól, még valamikor a nyolcvanas évek elején. (Vagy még korábban? Fene se tudja) Már többször kerestem anyáméknál, de egyiket sem találtam. Persze már vettem magamnak e-bayről másikat, igaz, mentős festéssel, de a lényeget tudja. Lesz teszt is róla, akkor fellebbentem a fátylat, mi is a lényeg ezeknél az autóknál. Mindenesetre érdekes volt látni az eredeti festésű gépet, ráadásul rá volt hanyagul dobva egy Matchbox S klasse rendőrautó is -ez is meg volt kölyökkoromban. Mókás, hogy ilyen 116-os Merci rendőrautót több gyártó is kiadott, de sehol nem találtam fényképet eredetiről. 126-ost már hamarabb találni, a világhálón keringő képek közt, volt belőle pár, rendes mercis minden bizonnyal csak a német nevén, sonderschutz wagenként emlegetné -páncélozott kocsiként különleges védelmi feladatokat láttak el, mint például nagyobb pénzszállítmányok biztosítása.

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy Magyarországon nem csak 116-os, de 108-as rendőrautók is futottak, különleges feladatokra voltak ezek is befogva, leginkább állami vezetők konvojának felvezető autói voltak. A policecars.hu-n találni képet mindkét típusról. A fotókat nézegetve azonban furcsa dologra lesz figyelmes az ember: mégis, miért kell egy ilyen jellegű feladatra hosszabb, SEL verziókat befogni? Pár napja hallottam egy lehetséges magyarázatot: a rendőrséghez került kék-fehér autók eredetileg mind feketék voltak. Ez pedig azt jelentette, hogy először miniszterek hivatali autójaként funkcionáltak, majd egy adott futásteljesítményt letudva átvándoroltak a rendőrségi garázsba, így lett belőlük kétszínű fényezésű előfutó autó. Más épelméjű magyarázatot én sem tudnék, miért is lett volna szükséges a nagyságrendekkel drágább SEL beszerzése ilyen feladatra.

Bár kisautót nem vettem, nem jöttem haza üres kézzel: velem tartott a hazaúton pár dísztárcsa, kárpit alkatrész, meg apró szirszarok. Mindenesetre nosztalgikus érzések kerítettek hatalmukba, nemsokára előveszem az emlegetett távos mercit, és megénekelem.

Az ember, ha utazgat, olyat is megtesz, amit nem tervezett be előre, netán amiről megfogadta, hogy semmiképpen nem teszi meg. Például autómodelleket vásárol. Így jártam én is Amerikában, ahol már az első nap sikerült mintegy véletlenül betévedni egy San Jose-i Toys ’Я’ Us áruházba, majd néhány olcsó kisautóval távozni. Az utolsó napra is jutott vásárlás, amellyel ráadásul ledőlt egy korábbi szilárd elhatározásom, hogy nem veszek meg egyetlen karaktert sem a Verdákból, nem, nem soha.

Tessék szépen mindent megvenni

A fogadalom azért született, mert egyrészt úgy gondoltam (persze, tévesen), hogy nem vagyok én már gyerek, másrészt, mert egyszer megvettem valami leértékelt újságot három Verda-autóval. Ezek silány minőségű műanyag vacaknak bizonyultak, csalódottan beraktam őket az amerikai Hot Wheels gyűjteménybe, de persze onnan is kilógnak. Csak azért szereztem be ezeket, mert lassan-lassan megkedveltem, majd megszerettem a Verdákat, mint filmet. Nem volt egyszerű a folyamat, mert ha már Pixar, akkor én Wall-E rajongó vagyok, a Cars-t nagyon hollywoodinak és közhelyesnek találtam első nézésre. Sokszori nézésre is az persze, de a karakteres, szerethető figurák eladják, a film nyomán pedig sokmillió kisautót adtak el világszerte, méghozzá nem is olcsón.

Régi és új ismerősök

Villám McQueen és társai megnyerték a gyerekek és a felnőttek szívét – csoda-e, ha a fél földgolyó már lázban ég, hiszen az USÁ-ban az elmúlt hétvégén mutatták be a második részt, amit nálunk épp egy hónap múlva, július 28-án vetítenek először. Méghozzá 3D-ben, és persze nagyfelbontású IMAX-változatban is! Az USÁ-ban parádésan fogadta a közönség a Cars 2-t: a bemutató hétvégéjén 68 millió dollárt hozott a konyhára a Pixarnek és további tizennyolc országban összesen a 43 millió dollár bevételt tehát összesen 110 millió dollárt produkált. És ez még csak az első hullám. A legtöbbet, 9,3 millió dollárt az orosz mozilátogatók fizettek, másodikak a mexikóiak 8,1, harmadikok pedig a brazilok 7,6 millió dollárral.

Úúú, odass, mozog a szeme!

A Pixar nemcsak a filmmel, de a merchandising termékekkel is egy vagyont keresett, és most sem akar lemaradni az üzletről: a műanyag kütyük gyártása már a premier előtt beindult, és az új film karakterei tavasszal az amerikai boltokba kerültek.

Kkhirály!

Így botlottam bele én is, ha jól emlékszem, valamelyik Target áruházban a Pixar és a Mattel közös kollekciójába, amiből, darabonként öt dollárért, meg is vettem négyféle modellt. Illetve, kevertem a két sorozatot: Lightning McQueen és a King még a Verdák 1-ből való, Matuka (Mater), és az új film másik nagy sztárja, Finn McMissile viszont a másodikból. Igazából csak az Aston Martin kupéból megformált brit mesterkémet akartam megvenni, de aztán megsajnáltam, és gyorsan hozzácsaptam a többieket. Sajnos Doc Hudsont nem találtam a polcokon, pedig őt még elhoztam volna.

Tessék, a műanyag is tud rozsdásodni

Sanyi barátommal hosszan vizsgálgattuk az átlátszó dobozba zárt modelleket, hogy vajon fémből vagy műanyagból készültek-e, végül úgy döntöttünk, hogy legalább nyomokban fémet is tartalmaznak. A kidolgozás minőségére a modellgyűjtők csak legyintenének, ugyanakkor a célközönséget nem ők alkotják, hanem a gyerekek, akik játszani fognak ezekkel a kisautókkal, a széthullásig. A méret stimmel, gyerekkézben pont jól elférnek McQueen-ék, a filmbéli karaktereket sikerült pontosan átültetni a valóságba, az apró kidolgozási hiányosságok pedig a kicsiket nem fogják zavarni. Egyedül Matuka darujának kötélzete hat bántóan műanyagnak, de lehet, hogy az is csak a felnőtt szem számára. A doboz hátoldalán ott az új széria tizenhárom tagjának a felsorolása, Matukától Gremig, és a felirat, hogy „Gyűjtsd össze mindet!” Sokan eleget fognak tenni a felszólításnak, hiszen 75 dollár, az nem egy nagy pénz Amerikában, a szülők szívesen kicsengetik, hadd örüljön a gyerek.

Ha már megvan, lehet kipipálni

A merchandising-roham természetesen nem merül ki a Mattel modellsorozatában: a LEGO is betársult a projektbe, és nemcsak az autókat kínálja, de rengeteg kiegészítőt is, gyakorlatilag a Cars teljes világát fel lehet legóból építeni. Ezt hangsúlyozandó, a mozitrailert legófigurákkal is leforgatták! De a bemutató előtt két hónappal az összes játék- és ajándékbolt tele volt Cars 2 kispárnákkal, iskolatáskákkal, tolltartókkal, hűtőmágnesekkel és trikókkal. Alaposan felkészültek a vásárlók rohamára, ami, határozottan állítom, nagy lesz.

Miért? Azért, mert a Verdák 2 elég jó filmnek ígérkezik. Az alkotóknak sikerült új dimenzióba emelni a sztorit, fordulatos forgatókönyvet készítettek, és remekbe szabott új karakterekkel bővítették a szereplőgárdát. Az egész világ Verdákat fog nézni és vásárolni, ez nem is vitás.

Csinos titkosügynök-verda

Az autóversenyzés-szál természetesen megmaradt, ám a történet egy James Bond-stílusú kémsztorival bővült. Csak nagyon röviden: mialatt Villám McQueen a Japánban, Olaszországban, Angliában, Ausztriában és Franciaországban zajló nemzetközi versenyen a világ legjobb autója cím megszerzésért küzd, Matuka némi félreértés következtében a jó és a rossz világméretű harcának közepébe keveredik. Ezt Finn McMissile (James Bond DB5), és igen csinos segítője, Holley Shiftwell vívják a versenyt megzavarni akaró Professor Z (Zündapp Janus) és két segítője, Acer (AMC Pacer) és Grem (AMC Gremlin) ellen. Van itt minden bőven: sebesség, intrika, háború és szerelem, és mindez, hála a technika fejlődésének, három dimenzióban.

Az angol nyelvű verzió valóságos sztárparádé: McQueennek Owen Wilson, Matukának Laurence The Cable Guy kölcsönzi a hangját továbbra is. McMissile angol hangja Michael Caine, Holley Shiftwellé Emily Mortimer, Gremé Joe Mantegna, Mama Topolinóé Vanessa Redgrave, Lewis Hamiltoné pedig maga Lewis Hamilton… Az első rész népszerű Doc Hudsonja nem szerepel a Cars 2-ben, időközben ugyanis elhunyt az őt „meghangosító” Paul Newman, és az alkotók úgy döntöttek, nem keresnek másik orgánumot a figurához.

Ha a sok játék és dísztárgy nem lenne elég: az amazon.com-on már kapható a film zenéje. Akiknek pedig még ez is kevés, készüljenek, mert 2012-ben Kaliforniában, a Los Angeles-i Disnyeland területén megnyílik a Cars témapark. Ötvenezer négyzetméteren építik fel a Verdák ikonikus helyszínét, Radiator Springs-t, és sokféle játékkal és látványossággal szórakoztatják majd a látogatókat.

Azoknak, akiket mélyebben is érdekel a téma, itt egy oldal, ahol a karakterekről találhatnak részletes infókat (halkan jegyzem meg, a japán Le Mans-verdának nem sok köze van így ránézésre a Mazda wankeles versenyautójához, inkább valami modern Toyotára hasonlít).

Nem káromkodok én, kérem, csak egy szólás-mondást idézek meg, ne haragudjon meg rám senki. De elnézegetve azt a műanyaghalmot, amit egy kellemes emlékeket felidéző kartondobozban találtam, egész egyszerűen feltört belőlem ez a bizonyos szarból várat mondás.

Sokaknak lehet ismerős a doboz

Van nekünk egy törzsolvasónk-kommentelőnk a Belsőségen, Kisautón, szóval általában a TC-n, akit csak Figyejjémmá néven ismerünk. Igazán rendes srác, neki köszönheti a TC-stáb azt a hihetetlen, rendkívüli Vidámpark látogatást, amiről én sajnos lemaradtam, de mindenkinek, aki ott volt, garantáltan örök élmény. Szóval, rendes srác, csak az Opel Astra szókapcsolatot nem szabad kiejteni előtte, mert elködösödik a tekintete, és feltörnek belőle az emlékek. Bármikor, bárhol, bárkivel megosztja őket, akár többször is. Ha azonban nem tépjük fel a fájó sebeket, csodás ajándékokkal lepi meg az embert. Például egy ősöreg, de komplett KP készlettel.

Akkora szíve van Figyejjémá barátunknak, hogy még a tél végén felhívott, szeretne adni nekem valami apróságot. Erőtlenül tiltakoztam kicsit, de mikor kiderült, miről is van szó, bírvágyam leküzdötte a jólneveltségemet. Hát már hogy a bánatba is utasíthatnék vissza egy eredeti Kovozávody Prostéjov márkájú MiG-19 makettet? Gyári doboz, sosem volt még összerakva, benne az originális matricalap, összerakási útmutató, ami csak kell, minden. Mint ha csak ma vették volna le a Triál polcáról a köpenyes kiszolgálók.

A doboz masszív kartonból, tűzve. Cél az örökkévalóság

Hogy miért is jutott eszembe ez a címben is említett durva mondás? Mert aki élt még az előző rendszerben, tudja, hogy a választék és a minőség, mint olyan, elég kérdéses volt, az élet minden területén. Természetesen játékban, modellben is. Valahogy úgy alakult, hogy hozzánk hivatalos állami úton csak KGST országokból érkeztek műanyag makettek. Voltak szovjet, lengyel, NDK-s meg csehszlovák modellek, de úgy látszik, a magyar, román, bolgár és ki tudja még milyen elvtársak nem gyártottak/-hattak modelleket. Nem is tudom, összesen hány gyártó lehetett, de nem volt túl sok, és a palettájuk sem volt olyan színes, mint a kapitalista konkurenciáé. De legalább olcsók voltak. Persze nem is lehetett nagyon magas színvonalat elvárni tőlük, de az is igaz, a nyugati gyártók közt is akadt, aki igénytelen kivitelben bármikor felvette a versenyt a vasfüggönyön inneni termékekkel.

A légbeömlő körül több apró alkatrészre elegendő anyagfelesleget kell majd eltávolítani

Azért a pár forintért, amit a zsebpénzünkből az üvegpulton áthajolva átadtunk az eladónak, aki az Anker pénztárgépbe beütve az összeget, a nagy csilingelés közepette kinyílt fiók bakelit pénztálcájába dobálta be az aprót, nem várhattunk valami sokat. Így legalább nem volt nagy a csalódás. Egy-egy készleten annyi sorja, anyagfelesleg volt, amiből kis túlzással egy komplett másik kit is kijött volna. A részletgazdagság meglehetősen viszonylagos volt, a mérethűség, méretpontosság meg inkább olyan témák, amiket az ember egy ilyen makettnél nem emleget. Általában szocialista országok repülőit modellezték le, testvéri/baráti országok dekorját adták hozzájuk.

Így fessed le Csehszlovák vagy Szovjet MiG-19-ed

Szovjet gyártású MiG-19, a matricalapon pakisztáni, csehszlovák és szovjet felségjelek. Az alkatrészek száraz összepróbálása is problémás, mindenfelé oda nem illő, felesleges plasztik gütymők nehezítik sorsunkat, amiket gondosan el kell távolítani ragasztás előtt. Néhol akkora feleslegekkel találkozhatunk, hogy már a száraz próbák is kudarcba fulladnak, nem illeszthetők egymáshoz a darabok. Ha azonban a kezdő makettező összeragasztgatta valahogy, esetleg sikerült nem összefogdosni a pilótafülke plexijét ragasztós kézzel, egész repülőformájú modellt kaphatott az ember, és ha még le is festettük ezüst festékkel (a jó öreg hőálló ezüstöt vajon hányan használták erre a célra?), feldobáltuk a vizes matricákat, olyan pofás makettünk lett, amit a mellékelt talapzatra sem szívesen tett fel az ember, mert folyton Őrjárat az égeneset kellett játszani a géppel.

Nem valami szószátyár az összerakási útmutató. Vannak ilyen kis alkatrészek, azokat ragasszad össze, oszt kész

Persze nem csak a kezdők, a haladók is ugyanebből a sovány, játékbolti választékból nézhették ki maguknak a következő projektet. Ők aztán végeláthatatlan szöszmötölésbe kezdtek háromnézeti rajzokkal, minden lehetséges trükköt bevetve igyekeztek formahelyesebbé és részletesebbé tenni az alapmodellt. Előkerültek fém, fa, műanyag alapanyagok, alkatrészek, a legfurcsább, adott esetben egyedi szerszámok. Olyan makettek készültek ezekből a készletekből, amire még a saját szülő fröccsöntőszerszáma sem ismert volna rá. Mert bizony, van helyzet, mikor az ember kénytelen a meglévő kiindulási alapanyagból várat építeni. A kényszer pedig nagy úr, és bebizonyítja, hogy igenis, sok munkával még így is lehet minőségi végeredménye a mókának.

Ez a készlet azonban minden hiányosságával együtt szerethető. Igaz, leginkább azért, mert egy darabka történelem, még ha mint termék silány is. Nem is tudom, össze akarom-e rakni. Így talán sokkal izgalmasabb, és a sok problémával sem kell szembesülnöm, meg a javítgatásokat is megspórolom. Pedig érdekes projekt lehetne, de erre most se időm, se energiám.

Tényleg, nincs valakinek az olvasók között ilyen korabeli, profin feljavított szocialista makettje?

 

 

 Mint azt egy korábbi belsőség posztban jeleztem, kint jártam a hétvégi WTCC futamon. Illetve az azt megelőző sajtótájékoztatókon.Mi dolga volt a Kisautóblognak a WTCC-n? A válasz nem túl bonyolult. Manapság szinte nincs olyan autós megmozdulás, aminek ne lenne valami kisautós vonatkozása. Sok nagyautó-gyár bemutatóján kisautókkal kedveskednek az újságíróknak, de aminek most lehetünk szemtanúi, az - talán nem túlzás - szenzáció.

Még szerencse, hogy a Tamiya 1/10-es modellje majdnem egy-az-egyben olyan, mint a Michelisz-versenygép.

Van nekünk egy Michelisz Norbink, aki jelenleg a túrakocsi világbajnokságban versenyez, nem is rosszul, ugye (aki a törött BMW-t emlegetné ezen a ponton, annak felemelném a mutatóujjam: igaz, hogy összetörte, de utána ezzel a ronccsal a legjobb köridőt futotta a második versenyen). Norbinak van egy lelkes szponzora, a Dension. Sokan nem tudják még hová tenni ezt a márkanevet, de a világ sok táján cseng jól a magyar cég neve. Ők többek közt autóipari beszállítók, sokan az iPhone-os rendszereik miatt ismerik őket, de szinte összeszámolhatatlan, mennyiféle kütyüt gyártanak autókba, autóbuszokba.

Stimmel a fényezés, és még a szponzormatricák is felkerültek.

A Densionnál pedig elgurult valakinek a gyógyszere. Egyszerre többeknek is. Eredetileg csak egy olyan modellautót akartak, amilyennel Norbi versenyez. De persze az ilyen elektronikákkal szöszmötölő alakoknak mindig támad valami földtől elrugaszkodott ötlete. Mert ha már távirányítós modell, miért ne irányíthatnánk egy iPhone-nal? Hiszen légijárművet már csináltak mások, a Parrot AR.Drone szintén iPhone-nal irányítható. A különbség annyi, hogy a budapesti srácok nem egy kész járművet terveztek, hanem "csak" egy vevőt. Ami persze kameraképet ad, rongyosra konfigurálható, annyi beállítási, finomhangolási lehetőséggel bír, hogy most meg sem próbálom mindet leírni. És ezt persze beleépítették egy Michelisz-kisautóba. De beépíthető szinte bármibe, ugyanúgy csatlakozik, mint bármelyik RC modell rádió-vevője.

Még csak a bétatesztelésnél tartanak, aminek rövidesen vége (talán még van lehetőség jelentkezni tesztelőnek), és hamarosan a piacra kerül a végleges WiRC. Wi, mert WiFi alapú a rendszer, RC, mert távirányító. Most tényleg nem mennék bele, mennyi lehetőség rejtőzik ebben a kis szerkezetben, ígérem, egy mindenre kiterjedő exkluzív tesztben beszámolok a kütyüről, maradjunk annyiban, hogy még nem látjuk a lehetőségek végét. Többes szám, mert abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a srácokkal együtt dolgozhatok a végleges termék kialakításában, így aztán elég közeli forrásból származó információkkal tudok szolgálni, amint valami érdekes történik a WiRC háza táján.

Mindenesetre az már a legelső sajtótájékoztatón látszott, hogy nem csak a megszállottak, de a laikusok is élénken érdeklődnek egyrészről az 1/10-es Michelisz BMW iránt, másrészről az iPhone-nal irányítható modell is megragadta a fantáziájukat. Ezek után természetes volt, hogy a Hungaroringen a Dension sátornál a modellt is megmutatják, ezért egy rögtönzött drift pályán - még szokványos rádiótávirányítással ugyan - csapattak a HDS Team tagjai az egyik fekete-narancs BMW-vel, illetve ha alkalom adódott, én is megmutattam, hogyan is működik a WiRC.

Bár a pálya rögtönzött volt, a siker így sem maradt el. Sokan érdeklődtek, hol lehet kapni ilyen karosszériát. Türelem, intéződik!

 Miután a hétvégén először megmutattuk a nagyközönségnek a WiRC-t, most pedig az első, szaksajtóban megjelenő beszámoló is megjelent (ezek lennénk mi) a szerkezetről, már csak azt kell figyelni, mikor jön ki a piacra. Lehetne szerénykedni is, de én azt gondolom, ez, így, ebben a formában világújdonság, és ráadásul itt készül Magyarországon, ami számunkra még különlegesebbé teszi. Szerintem a hamarosan olvasható teszt mindenkit meggyőz arról, hogy a Densionos fejlesztők olyat hoztak létre, csak most egy egészen új területen, ami nemzetközi figyelemre is méltó.

Nem szokatlan, hogy valaki csomagot kap a szerkesztőségben, de jobbára olajos vasdarabok érkeznek. Egy lámpa Árpád készülő Yamahájához, Mercedes-alkatrészek Csikósnak, netán egy pár hengerfej-dekli a Cougarhoz, szóval csupa férfias, nehéz dolog, férfias játékokhoz való. Ehhez képest meglepetésként hatott, ami Winkler legújabb dobozából előkerült.

Főszerkesztőnk asztalán tucatnyi, amerikai izomautókat mintázó játékautó sorakozik, de ezek az újak valahogy nem passzoltak a képbe. Nem csak a méretarány miatt: négy egyforma, kicsit torz Mustang-makett került elő a dobozból, ennyi pedig egyértelműen sok lenne a jóból. Winkler titokzatos volt, azt felelte a keresztkérdéseinkre, hogy nem mondhatja el, miért rendelt ilyen játékokat, és hogy mivel kapcsolatban szánja őket ajándéknak. Beszélt valami szerződésről, de hogy ki, hogyan és miért kötelezte ilyen komoly titoktartásra, azt sem árulhatta el.

Pista levelesládájában egy érdekes üzenet landolt még márciusban, ezzel a szöveggel: „Nem tudom esetleg beleférnék-e kisautós blogba a kocsimmal. Addig még egyszer-kétszer kipróbálom, hogy menjen mindene, mire jöttök. Ami fontos, fülvédőt hozzatok, 100dB körül szól a cucc”. Az aláírásban egy link, csicso.com. Hozzám már azzal került, hogy nézzem meg, valami házilag épített távirányítású autó. Az oldalon videók az építésről és a már működő, közel méteres autóról. Érdekesnek tűnt, de nyakig voltunk épp az OT Expo szervezésében, így félreraktuk a projektet. Végül május elején került újra elő a téma, és bár Hódmezővásárhelyre kellett utazni érte, Sipos Zolival úgy döntöttünk, ezt mindenképp megnézzük.

Attila még a városszéli krosszpályát is megszerezte, így eleve oda indultunk. Egy kicsit korábban érkeztünk a megbeszélt időpontnál, szerencsénkre, mert tanúi lehettünk a nagy belépőnek. Láttuk ugyan képeken a gépet, de nem gondoltuk, hogy ekkora lesz. A Mammut elnevezés nem nagyképűség: bár a pontos méretarányt a készítői sem tudtak mondani, teljesen elfoglalta a családi egyterű hátulját, úgy, hogy a hátsó üléssort előre is döntötték. Úgy 1:4-es vagy 1:5-os lehet, persze nem is hasonlít egy életnagyságú autóhoz, így kicsinyítési arányról beszélni nem feltétlenül értelmes.

Amíg a fiúk felkészültek a játékra, mi alaposan megnéztük magunknak a gépezetet. Eléggé szokatlan szerzet, elöl tisztességes, kettős keresztlengőkaros felfüggesztéssel, hátul viszont egy különös, egy csapon függő merev híddal, amelyen meglepő módon rajta ül a motor és a teljes hajtás is. Kiderült, hogy az építéshez az alapot egy 50 köbcentis kínai gyerek-quad adta, bár a motoron, a hátsó tengelyen, a kerékagyakon és a kerekeken kívül nem maradt az eredeti gépből semmi. A fura hátsó futómű is azért készült, mert csak így tudták megoldani, hogy rugózzanak a hátsó kerekek, de közben a hajtólánc ne csavarodjon a motorhoz képest.

A váz és a futómű egyébként egész komoly megoldásokat is tartalmaz. Négyzetes zártszelvényekből dolgoztak a fiúk, majd porfestették a vázat. A négy lengéscsillapító is saját gyártmány, ahogy az egész első lengőkar-készlet és a hátsó segédváz is. A tervezés kezdetben komoly CAD-rajzokkal kezdődött - Attila partnere képzett mérnökként háromdimenziós terveket is készített - de ahogy az építés haladt, a helyszíni problémamegoldásra helyeződött át a hangsúly. Kiderült például, hogy a hátsó rugózó keretet tartó csap nem bírja a terhelést, így jóval vastagabbra kellett cserélni. A szerkezet irányítását gyári 2,4 GHz-es adóvevővel és nagy teherbírású szervókkal oldották meg. A benzintartály és a vevőelektronika különös módon közvetlenül a tető alá került, azért, hogy minél kevésbé érhesse szennyeződés.

Tankolás a tető alá. Érdekes megoldás, de működik.

A fülvédőt otthon felejtettük, de azért túlélhető a kipufogó nélküli ötvenes hangja. Először Attila mutogatta, hogy hogyan megy a gép, és bár egyszer ledobta a láncot, meggyőzőnek tűnt. Meglehetősen gyorsnak bizonyult, és elég látványos fordulókat adott elő. Ez a méret egyébként már elég félelmetes mozgás közben, és valóban nem is veszélytelen: a tizenegynéhány kilós gép 40-50 km/h körül is száguldhat - ha eltalál valakit, az garantált lábtörés.

Eleinte meglehetős gyanakvással méregettem a Mammutot, de aztán összeszedtem a bátorságomat, és elkértem az irányítót a gazdájától. Szerencsére a krossz-pálya egyik mélyebb katlanjában viszonylag veszélytelenül próbálgathattam, mire is képes egy ilyen garázs-gyártmány. A gumik egy kicsit kopottak voltak már, így a laza talajon, emelkedőn nehezen kapaszkodik a Mammut, és Attila is mondta, hogy nem nagyon foglalkoztak futómű-hangolgatással. Eleinte volt ugyan egy kis gond az iránytartással - a gép meglehetősen orrtolósra sikerült, és a diffi hiánya is érződött - de hamar rá lehet érezni: nagyobb gázadásokkal és ellenkormányzással rá lehetett beszélni, hogy arra menjen, amerre akartam. Néhány perc után a nagy akarásban aztán rossz irányba tekertem a kormányt az egyik fordulásnál, így sikerült eltalálni egy kilométeres körzetben az egyetlen nagyobb pocsolyát. Ez volt az a pillanat, amikor visszaadtam a távirányítót, megköszönve az élményt.

Nagy baj nem történt, csak az autó orra lett vizes, így még nekiálltunk az ugrató-projektnek. Attila megküldte a vasat, ami legalább három méter repülés után ért földet. Ilyet állítólag nem is próbáltak még vele - alighanem ezért nem derült még ki, hogy az egyik hátsó lengéscsillapító nem elég erős, hogy elviselje a féloldalas leérkezéskor a terhelés nagyját, így a Mammut lesántult. Egy darabig még találgattuk, hogy mi lehet a baj, aztán elpakoltunk, és mivel már elmúlt dél, megkértük a vendéglátónkat, hogy mutasson egy jó éttermet a közelben.

Ebéd közben aztán újabb részletekre derült fény. Az első alkatrészek elkészítésétől az első önerőből megtett méterekig bő fél év telt el, azóta csak tökéletesítgették a gépet. A projekt durván másfél éve tart, azóta néhány helyen meg is mutatták a nagyméretű terepjárót, ám Attila azt mondja, most már vitrinbe kerül a Mammut. Néhány lelkes támogatóval a hátuk mögött elkezdték egy második prototípus építését, amely sok szempontból jobbnak ígérkezik. Lesz benne differenciálmű, és a hajtás is fejlettebbnek ígérkezik, bár a merev hátsó tengely a hangulat kedvéért mindenképp marad. Még bizonytalan, hogy ennek hol a vége, de arra is utaltak, hogy ha a második gép is jól sikerül, megpróbálkoznak valamiféle kisszériás gyártással.

Mammut lesántult egy kicsit...

Még odafelé menet találgattuk a kocsiban Sipos úrral, hogy mi lehet a projekt mozgatórugója. Zoli azt mondta, ahány hasonló megoldást eddig látott, az mind a spórolás szándékával indult. Meg is kérdeztük Attilát, hogy miért kezdett RC autót építeni, és meglepő választ kaptunk. Azt mondta, viszonylag hamar tiszta lett, hogy egy gyári 1:5-ös géppel jobban járnának anyagilag, de a kihívás és a problémamegoldó, vagy épp problémagyártó hétvégi szerelős délutánok miatt megérte. „Olyan ez, mint a legózás, csak felnőtt méretben. Minden percét élveztem, és biztosan újra belevágnék.” - mondta határozottan.

A teleszkóp összeült, és úgy maradt.

Elgondolkodtam rajta én is, hogy építenék-e saját RC-autót magamnak, és arra jutottam, hogy ha használni is akarnám, biztosan nem. Állandó probléma, ha eltörik egy-egy alkatrész: olyankor egy gyári géphez - persze jó esetben - megkapja az ember a tartalékot a boltban, vagy akár van a ládában. Az egyedihez viszont gyártatni kell, azaz legalább három autónyi alkatrészre lenne szükség, mire használni merném. Ezen felül rengeteg energia, ha olyan gépet akarunk összehozni, ami nem csak megy, de tényleg jól is megy. Százféle beállítást kellene kipróbálni, mire egyáltalán kiderül, hogy hová érdemes fúrni a rugóstagok bekötési pontjait, milyen hosszúak legyenek a lengőkarok, mekkorák a kerekek, és így tovább. Az ilyesmit vagy teljes állásban érdemes csinálni, vagy sehogy, legalábbis szerintem. Ennek ellenére romantikus dolog ez, és ha valaki nem az eredményért, hanem az építés élményéért fog bele, mint Attila, biztos, hogy sok örömét lelheti benne.

Ja, és néhány órával azután, hogy hazajöttünk, kaptam még egy levelet Attilától. Kiderült, hogy a Mammutnak az ugrástól nem lett komolyabb baja, csak a lengéscsillapító műanyag tányérja tört el, de már pótolták is, azaz újra járóképes.

... érkezik egy villanylevél a postaládádba. Kovan olvasónk lényegretörően csak annyit írt, nézzem meg a linket, ő még ilyet nem látott.

Istenem, ezek a régi dobozgrafikák...

Megnéztem. Az állam leesett. Azt hittem, hogy a modellező perverzióknak minden irányát ismerem, vagy legalább hallottam róla. Hát nem, nagyon nem. Ki a fene gondolná, hogy léteztek valaha elektromos trolibuszok? Méghozzá gyönyörűek, csodásan működők. A leírások szerint HO méretarány, tehát pontosan a HO terepasztalokra van kitalálva. Ma már vannak mindenféle indukciós pályákat követő kisautók, amikkel életet lehet vinni a terepasztalok sínpályán kívüli részébe is, de ez egy nagyjából fél évszázados, nagyon elegáns megoldása a problémának.

Lelkes olvasónk és kommentelőnk, Makettes küldött beszámolót egy belga makettes összejövetelről. Története ékesen bizonyítja, ebbe a hobbiba bele lehet annyira bonyolódni, hogy az már tényleg nem ismer határokat.

Szerintem, ha azt mondom, hogy 8 felnőtt férfi összezsúfolódik egy mikrobuszba és utazik összesen 3500 kilométert 4 nap alatt, a legtöbben arra gondolnak, hogy vagy valami fergeteges kanbuli lehet a háttérben, vagy egyszerűen csak nem komplettek. Valahol mindkét állítás igaz, nagy buli is, ahová tartottunk, és mint minden makettező, egy kicsit flúgosak is vagyunk. A lényeg, hogy március közepén immár sorozatban hatodszor indultunk útnak Belgiumba, egy csendes kis városkába Brugge mellé, Jabbekébe.

A portyázó magyarok.

Vasárnap Tökölön a gymkhana verseny kvázi betétprogramjaként rendezték a HDSTEAM drift bajnokság harmadik fordulóját. Csodálatos apropónak tűnt, hogy egy lendülettel megnézzem magamnak a gymkhana-sport első magyarországi versenyét, és élőben is találkozhassak magyar RC-drifterekkel.

Nem direkt, de sajnos nem találtam olyan Suzukit az aktuális kínálatban, ami passzolt volna korban illetve tematikában az OT Expo standra. Saját bukólámpás Katanám  modelljét meg mégsem tehetem ki, ugye. Ráadásul az már nagyon nyolcvanas évek.

Az a pilanat még odébb van, amikor hazánk rendőrsége nyugdíjazza az Octaviákat és Focusokat - hisz ez utóbbiak nem is olyan rég érkeztek az állományba - de most fordul elő először, hogy a hazai járőrkocsik egyikéről részletes másolat készül, az ORFK hozzájárulásával, sőt, támogatásával.