Nem káromkodok én, kérem, csak egy szólás-mondást idézek meg, ne haragudjon meg rám senki. De elnézegetve azt a műanyaghalmot, amit egy kellemes emlékeket felidéző kartondobozban találtam, egész egyszerűen feltört belőlem ez a bizonyos szarból várat mondás.
Van nekünk egy törzsolvasónk-kommentelőnk a Belsőségen, Kisautón, szóval általában a TC-n, akit csak Figyejjémmá néven ismerünk. Igazán rendes srác, neki köszönheti a TC-stáb azt a hihetetlen, rendkívüli Vidámpark látogatást, amiről én sajnos lemaradtam, de mindenkinek, aki ott volt, garantáltan örök élmény. Szóval, rendes srác, csak az Opel Astra szókapcsolatot nem szabad kiejteni előtte, mert elködösödik a tekintete, és feltörnek belőle az emlékek. Bármikor, bárhol, bárkivel megosztja őket, akár többször is. Ha azonban nem tépjük fel a fájó sebeket, csodás ajándékokkal lepi meg az embert. Például egy ősöreg, de komplett KP készlettel.
Akkora szíve van Figyejjémá barátunknak, hogy még a tél végén felhívott, szeretne adni nekem valami apróságot. Erőtlenül tiltakoztam kicsit, de mikor kiderült, miről is van szó, bírvágyam leküzdötte a jólneveltségemet. Hát már hogy a bánatba is utasíthatnék vissza egy eredeti Kovozávody Prostéjov márkájú MiG-19 makettet? Gyári doboz, sosem volt még összerakva, benne az originális matricalap, összerakási útmutató, ami csak kell, minden. Mint ha csak ma vették volna le a Triál polcáról a köpenyes kiszolgálók.
Hogy miért is jutott eszembe ez a címben is említett durva mondás? Mert aki élt még az előző rendszerben, tudja, hogy a választék és a minőség, mint olyan, elég kérdéses volt, az élet minden területén. Természetesen játékban, modellben is. Valahogy úgy alakult, hogy hozzánk hivatalos állami úton csak KGST országokból érkeztek műanyag makettek. Voltak szovjet, lengyel, NDK-s meg csehszlovák modellek, de úgy látszik, a magyar, román, bolgár és ki tudja még milyen elvtársak nem gyártottak/-hattak modelleket. Nem is tudom, összesen hány gyártó lehetett, de nem volt túl sok, és a palettájuk sem volt olyan színes, mint a kapitalista konkurenciáé. De legalább olcsók voltak. Persze nem is lehetett nagyon magas színvonalat elvárni tőlük, de az is igaz, a nyugati gyártók közt is akadt, aki igénytelen kivitelben bármikor felvette a versenyt a vasfüggönyön inneni termékekkel.
Azért a pár forintért, amit a zsebpénzünkből az üvegpulton áthajolva átadtunk az eladónak, aki az Anker pénztárgépbe beütve az összeget, a nagy csilingelés közepette kinyílt fiók bakelit pénztálcájába dobálta be az aprót, nem várhattunk valami sokat. Így legalább nem volt nagy a csalódás. Egy-egy készleten annyi sorja, anyagfelesleg volt, amiből kis túlzással egy komplett másik kit is kijött volna. A részletgazdagság meglehetősen viszonylagos volt, a mérethűség, méretpontosság meg inkább olyan témák, amiket az ember egy ilyen makettnél nem emleget. Általában szocialista országok repülőit modellezték le, testvéri/baráti országok dekorját adták hozzájuk.
Szovjet gyártású MiG-19, a matricalapon pakisztáni, csehszlovák és szovjet felségjelek. Az alkatrészek száraz összepróbálása is problémás, mindenfelé oda nem illő, felesleges plasztik gütymők nehezítik sorsunkat, amiket gondosan el kell távolítani ragasztás előtt. Néhol akkora feleslegekkel találkozhatunk, hogy már a száraz próbák is kudarcba fulladnak, nem illeszthetők egymáshoz a darabok. Ha azonban a kezdő makettező összeragasztgatta valahogy, esetleg sikerült nem összefogdosni a pilótafülke plexijét ragasztós kézzel, egész repülőformájú modellt kaphatott az ember, és ha még le is festettük ezüst festékkel (a jó öreg hőálló ezüstöt vajon hányan használták erre a célra?), feldobáltuk a vizes matricákat, olyan pofás makettünk lett, amit a mellékelt talapzatra sem szívesen tett fel az ember, mert folyton Őrjárat az égeneset kellett játszani a géppel.
Persze nem csak a kezdők, a haladók is ugyanebből a sovány, játékbolti választékból nézhették ki maguknak a következő projektet. Ők aztán végeláthatatlan szöszmötölésbe kezdtek háromnézeti rajzokkal, minden lehetséges trükköt bevetve igyekeztek formahelyesebbé és részletesebbé tenni az alapmodellt. Előkerültek fém, fa, műanyag alapanyagok, alkatrészek, a legfurcsább, adott esetben egyedi szerszámok. Olyan makettek készültek ezekből a készletekből, amire még a saját szülő fröccsöntőszerszáma sem ismert volna rá. Mert bizony, van helyzet, mikor az ember kénytelen a meglévő kiindulási alapanyagból várat építeni. A kényszer pedig nagy úr, és bebizonyítja, hogy igenis, sok munkával még így is lehet minőségi végeredménye a mókának.
Ez a készlet azonban minden hiányosságával együtt szerethető. Igaz, leginkább azért, mert egy darabka történelem, még ha mint termék silány is. Nem is tudom, össze akarom-e rakni. Így talán sokkal izgalmasabb, és a sok problémával sem kell szembesülnöm, meg a javítgatásokat is megspórolom. Pedig érdekes projekt lehetne, de erre most se időm, se energiám.
Tényleg, nincs valakinek az olvasók között ilyen korabeli, profin feljavított szocialista makettje?
