Nem direkt, de sajnos nem találtam olyan Suzukit az aktuális kínálatban, ami passzolt volna korban illetve tematikában az OT Expo standra. Saját bukólámpás Katanám  modelljét meg mégsem tehetem ki, ugye. Ráadásul az már nagyon nyolcvanas évek.

Nem mintha a Virago nem lenne igazából túl fiatal a többiekhez képest. Meg ugye nem is igazán ikon. De ha egyszer a főszerkesztő úr patkánya is Viragobol épül, ráadásul kint is volt a standon, igazán nem érhet az a vád, hogy nincs kapcsolódási pont. Nekem egyébként alapvetően tetszik az XV 1000. No, nem akkor, ha ránézek, hanem ha hunyorítok, és meglátom, milyen is lenne a komikus szófa, a használhatatlan formájú kormány meg a csiricsáré bizgentyűk nélkül. Mert bizony az alapok szépek. A blokkja szerintem gyönyörű, tagolt, látványos formájú, a többit meg lehet faragni. Az őse a Yamaha TR-1 egyáltalán nem csopper volt. Még csak véletlenül sem ízirájder, öcsém. Sporttúrának szerették volna eladni, de nem igazán sikerült. Hiába a tokozott, kis karbantartásigényű lánchajtás, a nyomatékos vékettes, a központi rugós hátsó villa. De pár módosítás után csodásan el tudták sütni ugyanezt csoppernek. Sőt igazából marha sikeres konstrukció volt az ős-XV, hiszen 750-esként, 1000-esként és 1100-asként 2000-ig gyártásban volt, aztán a Yamaha Bulldogban még 2007-ig kínálták a blokkját.

A makettet a Tamiya gyártotta, manapság már nem szerepel a katalógusukban, de még lehet vele találkozni. Szépen, tamiyásan megcsinált makett, sok évvel ezelőtt összeraktam már, igaz erősen kusztomizálva. Mérhetetlenül sok krómozott alkatrész van a kartonban, és ezek egy részét festeni kell. Méghozzá átlátszó sárgával. A csillogó felületre felhordott Clear Yellow segítségével tudjuk leutánozni a kissé vásári, aranyozott alkatrészek színét. Ezt a trükköt érdemes megjegyezni, mert sok lehetőség van egy autó, motor vagy bármi egyéb építésénél kamatoztatni az itt megszerzett tudást. Mély, érdekes fényű, színű metálfényezést lehet készíteni, ha az ember ezüst alapra átlátszó színeket visz fel több rétegben. A rétegek számának és vastagságának változtatásával lehet a szín sötétségét, intenzitását befolyásolni. Lehet aztán elszíneződött kipufogót utánozni egy kis átlátszó kék meg piros festék segítségével.

Nincs sok fényezendő felület a motoron, a két oldaldeklin, meg a tankon kívül nincs színesre lakkozandó alkatrész. Igaz, ezeket gesztenyeszínűre rendeli festeni az útmutató, de még a fekete-fehér képeken is látszik, hát még a katalógusban, hogy sötét metálbordónak kellene lennie. A váz fényes fekete, a gombokkal díszített nyereg félfényes fekete, a felni arany és ezüst, a villák is ezüst színűek. Nagyon igényes megoldás az, ahogyan a hátsó rugóstag áll össze: igazi spirálrugót gyártottak hozzá a szakik, méghozzá pontosan olyan hordó formájút, mint az igazi. Ragasztgatni sem nagyon kell, bajonettzáras megoldással rögzül a rugó a lengéscsillapítóhoz. A motorblokk, a kerekek és a villahíd csavarokkal megy a helyére. Érdemes megjegyezni, ami minden krómozott alkatrészre, sőt igazából minden festett alkatrészre igaz, hogy a ragasztási-illesztési felületeket meg kell tisztítani a krómtól, festéktől, hogy a ragasztó igazán megfogja az alkatrészeket. Persze, mindez le van írva az útmutatóban is, az igazán ínyencek japán nyelvű verzió alapján is építhetik a modellt, mert az angol mellé kandzsikkal telenyomott füzetecskét is kapunk.

A vicces

Itt van ez a helyes kis robogó, vagy mi ez. Segédmotoros kerékpár. Pöcsköszörű. Persze, aki erre az ötven köbcentis Hondára ilyeneket mond, valószínűleg sosem tudja meg, mekkorát téved. Jó eséllyel soha az életben nem fog ilyen gépet látni élőben.

Viccesen bicikliszerű kis gép ez, a mekdonáccban a lájtkólához vastagabb szívószálat adnak, mint ennek a kipufogója. Aki az ötven köbcentire utaló feliratot látja a deklin, meg a két kipufogót, az vagy halálra röhögi magát rajta, vagy - ha egy kicsit használja az eszét - elkezd gyanakodni. Aki pedig már eljutott a gyanakvásig, annak az is az eszébe juthat, hogy a blokk oldalán az az érdekes formájú valami nem azért néz ki úgy, mert az olyan japánosan cuki, hogy hasonlít Miki egérre, hanem ott a vezérműtengelyek laknak. Nem,nem egy, rögtön kettő. Mert négyütemű a drága, és nem csak vezérműtengelyből van neki több, mint az ember gondolná, de szelepből is négy jutott. Mondtam már, hogy ötvenes a gép? Persze legálisan ezt a Dream 50-et sem lehetne segédmotorként használni: hiába ötvenes, 10.500-as fordulaton 5,6 lóerőt ad le, így lényegesen gyorsabban tud menni, mint amennyivel manapság egy ötvenessel közúton szabad. Az eredeti sport- illetve versenymotor Honda még durvább volt. Az egyszerűbbik verzió, a CR110 13.500-as fordulaton adott bő hét lóerőt, amivel jócskán a legális sebességtartomány fölé lehetett gyorsulni - persze kellett hozzá egy hatsebességes váltó is.

A versenyverzió, az RC110 képességei normális aggyal fel sem foghatók: 9,5 lóerő, 140 körüli végsebesség, 6, 8, vagy akár 9 sebességes váltó. Érdemes tudni, hogy ezekhez a teljesítményadatokhoz összesen 45 kg száraz súly tartozott. A hatvanas évek elején. Nem érem fel ésszel, hogyan tudtak a kor műszaki hátterével ennyire komoly gépet építeni.

A makett egy 1998-as kiadású Dream50 Special Edition motorkát mintáz. Ez egy, a gyár múltja előtt tisztelgő , korlátozott darabszámú sorozat volt, de később, 2004-ben is piacra dobtak egy limitált szériát. A váz fekete, a tank piros, nem annyira látványos, mint az ezüst fényezésű változat, de azért nem lehet azt állítani, hogy nem mutat jól a polcon a többi 1/12-es nagymotor mellett.

A dobozban piros, fekete, króm és ezüst színű műanyag, fekete színű gumi és átlátszó plexi alkatrészek vannak. Nem tűnik nagy kihívásnak az útmutató alapján, az egyetlen alkatrész, amelyiknél jól jön a makettező tapasztalat, az az első sárvédő. Hosszában osztották ketté, így amikor a két felet ragasztja össze az ember, nem tudja megúszni a gittelést/kittelést/putty alkalmazást (putty, ejtsd páti, magyarul késtapasz). A sárvédők ezüst színűek, a tank és a nyeregbuborék piros, az oldaldeklik, meg a váz fekete festéket kell kapjon, meg ugye matricákat. A krómos alkatrészek szépek a fröccsöntőkereten, de az ezüst színűeknél már van egy kis baj. Nem nagy a gond, de közelről már észrevenni, hogy ezek is krómozott darabok voltak, csak lefújták őket matt lakkal, de nem elég egyenletesen, szépen. Csúnyának semmiképpen sem nevezném, igazából csak egész közelről látszanak a makulák. Azt sem lehet mondani, hogy elnagyolták volna a részleteket: eddig még egyetlen más modellen sem találkoztam még olyannal, ami ennek a kismotornak a féknyergeinél van: nem csak a fékcsöveket adják külön, de a fékcsövek végén lévő bendzsók is önálló alkatrészek.

Meg kell hagyni, ha az ember megnéz pár videót, amin ilyen kis ötvenes Dream gázkarját rángatják, könnyen kitör rajta a birtoklási vágy. Még jó, hogy nem kapni a  mi utcánkba. Ráadásul nagyon drága. Pedig igazi rakkenroller.

Ha ilyen hangja van egy rosszul hangolt, gyenge motornak, milyen lehet egy hibátlannak?!!

A Vadállat

A végére tartogattam egy igazi big bike-ot.

Erre senki nem fogja azt mondani, hogy pörgettyű, nincs benne rendes motor, hogy műanyagmotor, yoghurtos dobozból reciklált alkatrészekből. Ez a Kawasaki a megtestesült macsóizmus. Itten kérem 230kg száraz tömeggel kell megbirkózni, ha igazán férfiasak vagyunk, rá se nézünk az önindító gombjára, szigorúan csak a berúgóval segítünk a négy dugattyú megmozdításában. 1972-ben ez a négyhengeres, két vezérműtengelyes 900-as motor valószerűtlenül űrtechnika lehetett. Bele sem merek gondolni, mi történt, mikor az első nyugatnémet turisták a Balatonra vetődtek egy ilyennel (vagy Honda CB-vel). Amikor az első Csepel-gyári munkás büszkén feszítve a Pannonia nyergében, amire olyan hosszasan spórolt, legelőször állította egy ilyen mellé a család büszkeségét. Bődületes formájú gép ez a Kawa, hibátlan naked bike (persze ez a kategória akkoriban még nem létezett, hiszen alig volt olyan motor, amelyik nem volt csupasz), imádnivaló fényezéssel, tárcsafékkel, státusszimbólum-számba menő négy darab kipufogóval. Én még emlékszem, amikor még a medzsókat is a hátukra fordítottuk, hogy megtudjuk, hány kipufogója van. Ez még annál is fontosabb volt, mennyi van az órába írva - mármint, meddig van a kilométeróra skálázva. Egész oviscsoportok tudtak sikoltozásban kitörni, ha egy autónak 200 feletti számok is voltak a számlapján. De ha egy kocsinak a hátsó lökhárítója alatt kettő, ne adj isten négy kipufogócsövet láttunk, Évanénizsófinéni már rohanhatott is repülősóért.

Ez meg egy motorkererékpár, négy akkora krómozott kipufogóval, mint egy hajóágyú, ráadásul az is látszik, hogy nem csak a végén van négy cső, de már a blokkból is annyi indul. Nem véletlen, hogy akkoriban a japánok akkorát taroltak a megfizethető superbike-jaikkal a piacon. Sőt, mi több, szokás azt mondani, ez a bizonyos Z1 modell volt az első igazi superbike. Azért csinálták, hogy földbe döngöljék az üstökösként ragyogó Honda CB750-est. Nagyobb , erősebb blokk, egy helyet két vezérműtengely, a Kawasakinál semmit nem bíztak a véletlenre, mikor az első négy hengeres négyütemű motorjukat piacra dobták.

A makett maga nagyon ígéretes, szépek az öntőkeretek, egész sok dologra odafigyeltek a konstruktőrök. Például, bár a láncnak az a része, ami a gigantikus láncvédő alatt fut, nem látszik, de végig ki van dolgozva, és a láncvédő lemezt is külön darabként adják. Tetszik az is, hogy felhívják a makettező figyelmét arra, hogy némelyik bowden-imitáció esetében a kis gumicsövet érdemes ferdén, szalámivég-szerűen levágni, így sokkal élethűbben fognak kunkorodni. Ennél a makettnél is megtalálható a fröccsöntőkereteken jópár olyan alkatrész, amit csak valamelyik altípus építésekor kell felhasználni, bár ilyenek most csak a plexi cuccok között vannak: első és hátsó indexek, lámpaburák. Ha hihetünk a kereten lévő kódoknak, akkor a Z2 alkatrészei a fel nem használandók.

Kétféle gyári fényezés dekorációja közül lehet választani, más-más matricákkal lehet díszíteni a zöld és a valószínűleg bronzos árnyalatú (a leírás szerint vörösréz+aranybarna keveréke) motorokat. Persze egy rakás krómozott alkatrészt adnak, a küllős kerekek is egész jónak tűnnek, meggyőződésem, hogy ha az ember tiszta munkát végez, nagyon impozáns makett lesz a végeredmény.

Eddig tartott a visszafogott része az OT-expo standon felvonultatott modell-makett tömegnek. Legközelebb már egészen perverz, nagyon japán dolgok jönnek. Jó lesz!!