Ma délben belém hasított valami. Negyed órával később már komoly lelkifurdalásom volt. Tudom, most az lenne a legegyszerűbb, ha elsunnyognám az egészet, úgy legalább kevesebb szemrehányást kaphatnék.
De kemény leszek, férfiként állok az olvasók elé: elkúrtam. Hogy mennyire, azt döntse el mindenki maga. Az van ugyanis, hogy elmentem a Máv Északi Járműjavító üzemébe. Mert hogy ott nagyszabású vasútmodell kiállítást tartanak, egy kis RC vonatkozással. Én az utóbbi miatt voltam hivatalos, mivel a HDS team drifterei bemutatóztak, és egy kis ízelítőt is adtak a nagyérdeműnek a Dension friss fejlesztésű WiRC rendszerével is. Ezért mentem ki, megnézni, milyen a móka, mit szólnak az emberek a cucchoz. Mehettem volna múlt héten is, mivel a kiállítás két hétvégén át zajlik, de akkor más fontos elfoglaltságom miatt erre nem tudott sor kerülni. Néha ki kell menni versenypályára is, megkergetni a kétszáz Eurós Sierrát, na.
Amikor beértem az Eiffel-csarnokba, elakadt a szavam. Ez az a kiállítás, ahová a barátnőmet is elvihetném, remegő térddel állna meg az épület minden szegleténél. A történelem kézzel tapintható, mindenféle kiállítás nélkül is, ráadásul odavan az ilyen régi indusztriális épületekért. Tehát adva van egy ipartörténeti gyöngyszem, ahol a vasútbuzik minden bizonnyal azonnal térdre borulnak, ezt pedig megfejelik végeláthatatlan terepasztal mennyiséggel. Még én is elszédültem, hát még valami rendes 424, Nohab, vagy Szili rajongó.
Az RC autóknál pár percet időztem, gyorsan megnéztem a harckocsisokat is, ahol két Tiger I. feliratú pólós ember segített egy harmadiknak, hogy egy Sherman páncélost hozzanak ismét harckész állapotba, míg a háttérben a hevenyészett városrom-díszlet között egymást lődözték a tankok. Gyorsan a terepasztalok felé kanyarodtam, még a szemem sarkából észrevettem a Csepel műhelykocsit, a veterán személyautókat, és éreztem, nagyon kevés választ el, hogy én is úgy kapkodjam a levegőt, mint a kissrác mellettem, akit az anyjának kellett csillapítania minden egyes látnivalónál.Érdemes tisztában lenni avval, hogyan csillapíthatja az ember a hiperventilláció tüneteit.
A kiállítás nem mondható vérprofinak, kicsit esetlegesnek tűnhet az egész, de a lelkesedés, az elhivatottság minden kiállított kis vagonon érződik. Úgy szántottam végig a területet, hogy fél szemmel a képernyőn néztem a fényképezendő dolgokat, fél szemmel meg már a következő célpontot kerestem. Közben folyamatosan szentségeltem, miért nem jöttem ki már múlt héten, mert akkor megírhattam volna az egészet, és most rajtam kívül tömegek kapkodhatnának friss levegőért, gyerekek téphetnék ki magukat apjuk karjából, hogy őrültként futkoshassanak a kisvasutak között.
Sajnos a mai napom is elég sűrű vot, gyorsan végigrohantam, lefényképeztem, amit tudtam, elintéztem az egyéb dolgaimat, és most nekiálltam, gyorsan leírni a látottakat, hátha lesznek még, akiknek holnapra jó programötletet adok. Nem szaporítom a szót, nézzék meg a galériát, alaposan elemezzék ki a képeket, mert teli vannak érdekességekkel. Sajnos idő nem lenne, mindet képaláírással ellátni, ezért (is) elnézést kérek, megígérem, jövőre, ha időben tudomásomra jut a kiállítás, hamarabb írok róla.
Ha tudnak, menjenek ki holnap, zseniális vasárnapi program!
