Még a Deák téri Hobby Boltba csordogálva érkező, huszonnégy forintos Mecsik (mert mi még nem medzsónak hívtuk őket, az új név, később lett), és még messze-messze a Lego korszaka előtt járunk, talán még Merkur építő sem volt akkor. Pörgessünk vissza négy évtizedet az idő kerekén, és hagyjuk egy picit túllódulni is.

Van ugye egy Kyosho Mini Z összkerekes autónk, amit Winkler tesztel, hosszabb távon. Az egész dolog úgy indult, hogy Winklernek megtetszett az RC-drift. Igen ám, de a Himoto 1/18-as autója beltérre már nagy, garázsba, utcára mászkálni vele macerás. Eljött a tökéletes pillanat, hogy főszerkesztő úr figyelmébe ajánljam az 1/28-as méretarányú Mini Z sorozat négy kerék hajtású alvázát, az AWD-t.

Úgy érzem, a címben lévő szó némi magyarázatra szorul. A tocsnyik szó leginkább forgócskát jelent (nem összekeverni a tócsnival, lapcsánkával, röstivel, ami lényegében egy krumplilepény) , ha lefordítjuk. Mifelénk így hívták ezt a ma már klasszikus, nem kevésbé zseniálisan egyszerű, szovjet autós játékot, melyet Várnagy Zsolt barátunk döbbenetes játékgyűjteményéből választottam ki. Orosz neve Za rulem, azaz Kormány mögött.

A Totalcar apraja-nagyja és a kultrovat fele. Alig tíz perc múlva már az egész szint ebben a szobában nyomorgott

Régen látott atyám nehézgép-kezelőként űzte egykor az ipart, így apró gyermekként a hétvégeken egy Poclain markoló volt a mászókám. Talán ebből származik a buszok és kamionok iránti vonzalmam, ami a gyerekkorra sem múlt el. Így természetesen nem mondhattam nemet Sipos felajánlására, minek tárgya egy csillogó krómozott csőrös kamion volt. Mikor megérkezett, csúnyán nézte a dolgozó nép, mivel igen erőteljes hanggenerátorral rendelkezik. Abszolút hiteles dízel hangja van, sziszeg a légfék, süvölt a légkürt. És ráadásnak van benne egy valódi háromsebességes váltó is, hogy minél realisztikusabb legyen.

Pontosabban kiből lesz a csodabogár. Akik figyelmesen olvassák a Totalcart, illetve a kapcsolódó blogokat, találkoztak már Bervas olvasónkkal. Tudjátok, ő az, aki saját kezével tökéletesítette a Pannóniáját, hogy később egy saját tervezésű ötesebességes váltóval koronázza meg művét. Egy komoly tudású, komoly ember, egyetemi tanár.

Jómúltkorjában valahol ott hagytam félbe a makettezős-modellezős téma taglalását, hogy elmegyek, beszerzek egy Willys modellt, annak összerakásán keresztül kicsit én is makettezhetek, és meg is mutathatom az alapfogásokat a teljesen kezdőknek. Aki profi, annak nem valószínű, hogy bármi újat tudnék mondani, de remélem, hogy a kommentablakban előkerülő kérdések megválaszolásában a nagyobb tudású makettezők is segíteni fognak – ez itt a blogon szinte hagyomány.

Mindennek a Sipos az oka. Én nyilvánvalóan nem lehetek ennyire kretén, amennyire igazából vagyok, hogy itt ülök tanácstalanul egy romhalmaz felett, egy kis méretű csillagcsavarhúzóval vakarózva. Tehát az úgy volt, hogy Karcsika, a Lexus kasztnis Mini Z egész jól driftelgetett. Nagyjából összeállt a szetting, a másfél milliméterrel növelt tengelytáv, az egy milliméterrel növelt nyomtáv, jók voltak a gumik. És egyáltalán – annyira jól ment, hogy súlyozni se kellett. Gondolkoztam rajta, hogy hová rakjak rá súlyt, mert az javítaná, de nem tudtam kitalálni, mit is kéne javítani rajta.

Nem véletlenül ajánlottuk a nyájas olvasó figyelmébe a bécsi Modellbau-Messét. Én már voltam, többször is, tudom mire számíthatok. És az nem kevés.

Szombaton felkerekedtünk Asszúrral, kényelmesen kigurultunk a Prater tövéig, letámasztottuk hűséges Sigmámat, majd bevetettük magunkat a forgatagba.

A szovjet autógyártás nem a választékról, vagy a minőségről lett híres, de az idő megszépíti az emlékeket, olyannyira, hogy ma már jó üzlet a gyűjtők, illetve a nosztalgiára fogékony vevők kiszolgálása.

Aki komoly, nagy méretű, sok látnivalót kínáló modellkiállítást szeretne megnézni, annak feltétlenül érdemes a bécsi Modellbaumessére ellátogatni.

Sajnos nálunk ekkora kiállítást szervezni gyakorlatilag lehetetlenség lenne - be kell lássuk, mi nem rendelkezünk kellően nagy piaccal, hogy fel tudjunk mutatni akkora és olyan klubokat, boltokat, mint az osztrákok. De nem kell csüggedni, rendszeresen képviselik a kiállításon hazánkat is a meghívott makettező és vasútmodellező klubok.

Az az igazság, hogy engem Vályi Pista már több, mint két éve elkezdett oltogatni Goodwooddal. Mondta, hogy tök jó buli, angolok, öreg autók, mindenki beöltözik korhű ruhába – beülünk a Transitba, ragasztunk barkót, botrányosan jól érezzük magunkat, menjünk. Az a Goodwood kimaradt, a következő is – persze a Csikósnak, meg a Bendének nem, azok elmentek, kétpofára zabálták az öreg autókat. Pistát meg jól itthon hagyták – egyes források szerint hetekig nem állt szóba a Bendével.

Ez az az furgon amit sose vezettem, nem is vágytam rá, oszt mégis lett. Ráadásul az anyósjelöltemtől, ami azért elgondolkoztató. Pozitív a dologban, hogy 1:43 méretben érkezett, így nem okozott problémát az átírás és a hova a fenébe rakjam kérdés ezenkívül a műszaki hibák se fenyegetnek.

Az olvasó ott találkozhatott velem utoljára, amikor a teremgarázsban zúztam a 25-ös, korábban fel is gyújtott driftautóval, a pokoli szarszagban.

A Himoto reménytelenül aszimmetrikus

Sipos Zoli, akit streetsta néven ismerhet a kommentelő/olvasó közönség elég komoly szinten nyomja az RC-bizniszt. Meglepő módon, az üzleti élet és a kemény munka nem vette el a józan eszét (sosem volt, tudjuk), sőt, egy igazi emberbarátot faragott belőle, aki még a vitatkozó Bende-Csikós páros által közrefogva sem vált idegronccsá (lásd Domsjö Expressz).

Vagy makettezni? Mint már korábban említettem, én nem szeretem ezt a makettezés szót, bár kétségtelenül szoktam használni, néha jól is jön, amikor az ember a működő modellekkel való foglalkozás és a részletesen kidolgozott modellel pepecselés között tennék különbséget.

De én bizony mindig is modelleztem, nekem így egyszerűbb. Egy biztos, mindenféle rendszer nélkül fogom használni a két kifejezést.

Megvan annak a sora, hogyan is bolondultam meg. Az úgy volt, hogy olyan szerencsés kiskölök voltam, akinek voltak nyugati rokonai. Közeli rokonai. Azoktól pedig ajándékokat lehetett kapni karácsonyra, postai csomagban. Amiket rendszeresen felbontottak az illetékes szervek, esetleg hiányzott is belőlük valami, vagy csak összetörték a táblás csokikat. Óóó, azok a nyugati csokik, és egyéb nassolnivalók! Talán nem mindenkinek világos, miért is írok ilyen marhaságokat. 1973-as születésű vagyok, még emlékszem a hetvenes évek végére, és már teljesen fel tudtam fogni a nyolcvanas éveket.

Kettcar: csodálatos pedálos gokart, itt még első gazdájánál. Miután ifjabb Bela Marko kinőtte, hozzám került. A hetvenes évek végén nagyon sportos volt egy ilyen gép a néha felbukkanó pedálos Moszkvicsok között

Onnan tudom, ha rákattantam valamire, hogy elalvás előtt hirtelen benyomul a tudatomba. Valamikor tizenvalahány éve félálomban Doomoztam, mármint fejben, kajtattam azokat a hülye életerő-foltokat, meg a tárakat. Aztán bejött a légierő-szimulátor, és az utolsó pillanatban még hallani véltem a kötelék rádiózását. Most meg belefúrom a fejem a párnába, kicsit elveszem a gázt, és még ellenkormányzok egy kicsit.

Kicsi móka, jó móka, olcsó móka

Elég mondjuk az ötven-hatvanezres, ahhoz, hogy mi lehessünk a környék legkirályabb drifterei. Most, amikor már a csapból is Monster által kreált Ken Block folyik (Tényleg, mikor indul már WRC-ben, hogy megmutassa igazán mit tud? Volt róla szó nem?), egyre inkább divatba jön a gymkhana is, ami nem más, mint a drift és a szlalom keveréke, persze nagy vonalakban. Magyar megfelelője nincs még, találjuk ki (autógimnasztika?), ám egyre inkább teret hódít, a drift után itt az újabb őrület.

Vettem egy autót. Nem nagyot, nem kicsit. Szóval az történt, hogy a suli végeztével, még júniusban odahívtam Bálint fiamat, megbeszélni, mi lesz a nyáron. Elvégezte az első osztályt, jól olvas, én pont ebben a koromban rágtam át magam az első könyvemen, a Frakk a macskák rémén. Akkor kaptam rá az olvasás ízére, könnyen lehet, hogy attól a ponttól lettem könyvmoly – legalábbis életem hosszú szakaszaiban.

A szüleim, azt hiszem, belengettek valami ajándékot, talán egy Merkur építőt, ha iskolakezdésig elolvasom a könyvet. Ez még 1973-ban történt. De Bálint nagyon más csávó, mint én voltam. Én egy rettenetesen tárgyfetisiszta, erős gyűjtőszenvedélytől átitatott, játékboltok láttán üvölteni kezdő kis hólyag voltam, Bálint higgadt, nyugis, teljesen birtoklásvágy-mentes kölök. Felnézek rá, bár én lettem volna ilyen klassz gyerek.

Sipos Zoli behozta. Nem ez volt az első tankja, a Pistával közös íróasztalunkon már így is van négy szép mini prototípus. Két Abrams, egy Sherman és egy Csiha nevű japán csatamén. Valamennyi infrás, tehát lehet velük tankcsatázni.

Rákosi elvtárs csak bölcsen bólogatna, bizony, bizony, látják, elvtársak, a kapitalista nyugatnak csak sikerült elérnie a totális disztrojt. Dolgos népünk ahelyett, hogy a hazát építené, lám, munkamoráljának romjain játszik. Játszik! Munkaidőben! Sajnos, tényleg ez a helyzet, a blogunk indulásakor kapott versenypálya beépült a szervezetünkbe, sőt, az egész Indexbe. És nincs ellenszer.

A Carrera pályáját valahol az ép ésszel felfogható árú (100 000 Ft-ig) kész csomagok közepén találjuk, ára 53 500 forint. Ez persze így első nekifutásra nagy pofonnak tűnik, de jó, ha tisztában vagyunk egy-két ténnyel.

Először is, ez a Carrera közepes méretaránya. A legkisebb, 1:43-as készletek jellemzően a belépő, GO!!! – k, melyek vitathatatlan előnye a kis helyigény (a két teljes loop-pal szerelt pálya is elfér 286x69 centiméteren) és persze az alacsonyabb bekerülési költség mellett a csilliónyi kiegészítő.

Az általunk próbált (mit próbált, függőséget okozó) a nagy, 1:24-es méretarányú. Ez még nem indokolná a magasabb árat, hiszen alig néhány grammnyi Nirosta-acélról (rozsdamentes, ebből készül a vezetősín) és műanyagról van szó. Egy nagy trükkje azonban van: ez már digitális. Ráadásul használhatók rajta a nagy, 1:24-es autók is (alapból 1:32-esekkel érkezik), feltéve, ha használjuk az utólag megvehető szélesítést, hogy a kanyar külső ívéről ne sodródjon le a nagy autók hátulja.

Kompatibilis a Carrera Evolutionnel, ami ugyanekkora méretarányú, de nem digitális. Elemei használhatóak, kivéve a vezérlőrészt, abban van az okosság. Szóval a kombinációk sora végtelen.

Talán furcsának tűnhet a szó ebben a közegben, de akik legutóbb tizensok éve játszottak ilyen slot-car pályán, azok úgy érzik majd magukat, mint én: nagyon öregnek. A mi időnkben még kis flepniket pöcköltek meg a csehszlovák Autodráha kisautói (volt hetvenesem és kilencvenesem is, sőt, anyám mérséklet örömére az ebédlő szőnyegén forrasztottam egy közdarabot a kettő közé forrasztópáka és némi műanyag segítségével), az fordította a mechanikus körszámláló tárcsáját (sárga, piros lábakon, szürke flepnikkel).

Ez viszont? Maga a csoda. Soros porton keresztül csatlakoztatható tetszőleges PC-hez, ott mérhető a köridő, logolható ezernyi adat, nem próbáltuk ki. Tud rajtoltatni visszaszámlálással (ha kiugrik valaki, elveszi az áramot és a procedúra megszakad), felvezető autó funkciója és ki tudja még, milye van. De a lényeg, ami miatt gyermekkoromban ölni lettem volna képes, az a sávváltás.

Persze, volt ilyen már anno, de akkor sávot cseréltek a kocsik, itt azonban üldözhetjük egymást, ha ügyesen, pár lépésben felprogramoztuk, megmutattuk a pályának, melyik távhoz melyik autó tartozik. Ráadásul négyen is nyomhatjuk egyszerre. Érzik már? A távirányítón egy kis gombot kell megnyomni és úgy tartani, ekkor a következő sávváltó elemnél átmegyünk a másik nyomvonalra. (Ezekből kettő is van.)

A készlethez két F1-es autó tartozott. Jogos a múlt idő, hiszen mára már lényegében a puszta padlólemezen ülnek, hátuk mögött a villanymotorral, beöltözve, mint két, 60-as évekbeli hotrodder. A nagyon szépen kimunkált Forma-1-esek túl sok apró kinövéssel rendelkeznek ahhoz, hogy igazán bírják a kiképzést. Ilyen pl az első szárny, a hátsó, a tükrök, illetve a kabin. Mostanra már lecseréltük őket, ráadásul négy autóra, de erről már a következő posztban olvashatnak.

A dobozt itt rakosgattuk egy hétig, senkinek nem volt mersze belefogni az összerakásba, aztán Árpáddal nekiveselkedtünk, legyen már valami. Nem telt el két másodperc, máris ott termettek mellettünk a Szily-klán tagjai: Mirjam és Borisz, majd a fél kultrovat, de arrajáró technikusok is beszálltak. Sikeresnek bizonyult a Tom Sawyer taktika (aki nem olvasta, szégyellje magát). Seccperc alatt összerakták, bár gondolkodni kellett egy kicsit az elemek egymáshoz húzásán (alul csúsznak össze, nem oldalt kapcsolódnak).

Ahogy kész lett (egész rendes méretű), azonnal birtokba vették… Nem csak a gyerekek, hanem nagyjából mindenki UP-től a gyerekekig. A kicsi tankocskával hiába próbáltam megakadályozni őket, illetve helyet követelni a távirányítónál, így be kellett vetnem a nehéztüzérséget (erről Winkler ír hamarosan), és eltaposni mindenkit.

A mai napig megvan a pálya, lesz még róla szó. 53 500 magyar pénz nem kevés, de jó esetben egyszer kell megvenni, aztán ha törik az autó, pótolni, vagy szerelni. Csak vigyázzanak, mert nagyon ragályos, a határ pedig a csillagos ég, főleg, ha elkezdenek saját nyomvonalat építeni, bővítgetni, spekulálni, mondjuk innen.

Hosszú-hosszú órákra leköt négy, felnőtt férfit. Hölgyeim, vegyenek ilyet, és biztosak lehetnek benne, hogy a férj otthon marad.

A gyerekszobában sörözik a haverokkal, távirányítóval a kezében…

A következő részben lesz egy kis vezeétstechnika, egy egyszerű, kidolgozott szabályrendszer és megtudjuk, mivel érdemes rajthoz állni, ha nyerni akarunk.

...bizony neki tud keseredni. Ennek is köszönhető, hogy hozzánk fordult Bence, hátha tudunk segíteni a bajban. Fontos, hogy a pöcök olyan peckesen álljon, mint új korában.

Bár kisautódoktor szolgálatásunk (még) nincsen, természetesen igyekeztünk használható tanácsokkal szolgálni.

Tisztelt Kisautódoktor!

 Édesapám - időközben már általam is megunt és félretett -kisautó-gyűjteményéből ismét előkerült az egyik legszebb darab, egy Politoys által gyártott 1/43-as Alfa Romeo 33. A több, mint négy évtized nyoma sajnos meglátszik rajta, a hátrafele nyíló motorháztető zsanérjául szolgáló, alvázból kiálló kis pöcök ugyanis letörött, így a komplett háta fedetlen a kocsinak. Szerencsére a lepattant darab megvan, de sajnos sehogy nem tudom visszarakni (pillanatragasztó került először a kezembe, az persze a fémet nem fogta meg). Nincs valami tippje (esetleg ilyesmire szakosodott fanatikus-ismerős), aki -lehetőleg minél olcsóbban - össze tudná rakni a képeken látható
kocsit?

 Segítségét előre is köszönöm!

 Léstyán Bence

Kedves Bence,

Az a baj, hogy ez spiáter-szerű öntvény, tartósan semmi olyan anyag nem fogja meg, amit én ismerek. Esetleg, talán, ügyes forrasztás, különleges folyasztószerrel -csak az a baj, hogy nagyon kicsi az illesztési felület. Sajnos nincs ilyesmivel tapasztalatom.
Mindenesetre, ha az enyém lenne, tennék egy próbát: 1-es vagy 2-es fúróval megfúrnám a pöcköt -nem tudom mi az átmérője-, meg az ellendarabját is (értelemszerűen központosan mindkettőt). Ezekbe a likakba már bele lehet ragasztani valamilyen csapot.
Lehet a csap akár egy levágott gemkapocs darab, esetleg modellezőboltból karbon-pálca. Utóbbit talán valamivel jobban fogja a pillanatragasztó, mert én bizony azzal dolgoznék, jófajta cianoakriláttal. Feltétlenül használnék pillanatragasztóhoz való aktivátort, amitől a cianoakrilát bázisú ragasztók valóban egy pillanat alatt megkötnek, és tapasztalatom szerint erősebb is lesz a kötés. Csak ez ugye macerás, akár több órás művelet, amit az ember magának, hobbiból csinál végig, mert ha valaki munkadíjat kérne érte, nem lenne arányban a modell értékével.
Lehet, hogy érdemesebb lenne vaterázni, ebayezni egy másikat, azt alkatrészbázisnak használni, szétberhelni, és így pótolni a hiányzó darabot.

Olvasóink között van olyan, akinek van más, esetleg jobb ötlete? Kérem ne legyen rest, a kommentablakban ossza meg velünk!

A 928-as Porsche feltámasztása volt a cél, amikor a Belsőség-találkozó másnapjának estéjén nekiálltam összelegózni az időközben újabb autóval gazdagodott slotcar-flottámat. Egy fekete Ferrari F40 az új jövevény, amit az előző posztra lelkesen reagáló Filewalker91-től kaptam, még egyszer köszönet érte. Nyomtunk is egy gyors versenyt a szerkesztőségi 1:32-es pályán, amikor elhozta nekem az F40-est, de én azt a pillanatot vártam, amikor otthon körözhetek megint a nyolcason. Ebben streetsta is hatékony támogatást nyújtott: három perc alatt összevadászott nekem egy mágnest, amit be is hozott a szerkbe, de az annyira erős, hogy egyelőre nem találtam megoldást arra, hogyan integráljam az apró slotcarok alvázába. Kösz neked is, streetsta, meg mindenkinek, akik előtúrták nekem a legjobb mágnesboltokat Közép-Európában. Óriási ez a közösség.

Nincs olyan boltbamenés, hogy ne vennék a gyereknek valamilyen autót. Értik, a gyereknek. Persze, neki, aki ugyan két és fél éves, és betéve tudja az összes márkát és típust, de manuális képességeiben két és fél éves. Most épp a kresztáblákat tanuljuk a szőnyegen, már szépen tud egy párat és az utcán, élőben is figyeli, és mondja melyik micsoda. Nem is tudom miért mondtam ezt végig, mikor nem is erről szerettem volna beszélni, hanem az egyik koranyári estén beszerzett, eddig számomra ismeretlen tárgyról.

Erről.

Észrevettem a boltban az újféle kisautók érkezését. Ez Buragó méretű – és márkájú is egyben – nem tudom a méretarányt. Egy kicsit megpróbál bevezetni a modellezésbe, mert ez összerakható. Hogy a gyártó így spórol-e az előállítási költségeken, hogy a gyerekre-szülőre bízza az összeszerelést, vagy tényleg a közös játék-e a célja, nem tudom, de működik. Többféle is volt, én a Minit választottam, jó ízlésre kell nevelni a gyereket, meg amúgy is van otthon mindenféle Minije, legyen ilyen is.

Maga az összeszerelés nem ment zökkenőmentesen, végül maradt egy sárvédőív, ami minduntalan elenged, de ragasztani nem kell, nem is lehet, bepattintós minden. A művelet nem több tíz percnél.

A dobozból többnyire zacskók esnek ki, de csak elsőre ijesztő az ilyen sose modellezett nyomorult apukának, mint én. Egyben a beltér, egyben a lámpák, egyben az üvegek. Persze rutinos IKEA szerelőként egyből az útmutatóval kezdtem, érthető és világos minden.

Először a tetőt kell felpattintani az üvegekre, ezzel nem volt gond. A következő lépésben a lámpatestek kerülnek be a kaszniba, itt már volt egy kis gond, mert nem szimmtrikusak a lámpák, de semmiből nem derült ki számomra, melyik melyik, így elsőre rossz helyre tettem.

A következő lépés az alváz és a kerekek, ez jó móka, a kerekek is darabokban vannak, először a felnire a gumit, aztán a kis tengelyre, az alvázra a kész kereket. Tényleg, ez alvázas.

A fellámpásított kasznit és a feltetőzött üvegeket összeillesztve, betesszük az alvázat, ez nem túl bonyolult, de oda kel figyelni, mert a belteret is most illesztjük be. Ez önmagában volt vagy két perc, a gyerek egyre türelmetlenebb volt.

A belteret végül a sárvédő domborítás fogja meg, ekkor már nem esik szét az alkotás.

Végül a kerekes alváz kerül a helyére, amit a két rendszámtartó tart a helyén, sajnos az első kicsit kijár.

Kész is lett a mű, eltelt tizenpár perc, boldogabb a gyerek, és egy újabb lépést tettünk a pénzzabáló, időrabló és egyben teljesen felesleges modellezés felé. De olyan jó volt játszani egy kicsit.

Jóval ezer forint alatti árával egész kellemes, emlékeim szerint ötszáz fölött volt valahol. Azóra is részese a gyermek Mini flottájának.

Tudom, nem fetrengni, hanem fetrengeni.

De most itt kisautókról lesz szó, pontosabban egyről. A Kedvencről. És nekem nem távirányítós a kedvencem, holott volt az is gyerekkoromban. Nem is valami különösen szép modell, nem is valami nagy - csak egy 1:43-as Medzsó, pontosabban Tomica Dandy.

A Tomy egy 1924 óta létező japán játékgyár, öntött fém kisautókat 1970 óta készít. 1976-ig kizárólag japán modelleket állított elő, ezek a fekete papírdobozos modellek, akkortól (főleg, mert exportpiacokra is be akart törni) fehér-kék dobozokban külföldi autók reprodukcióit is gyártotta. Rosszul mondom egyébként a videóban, mert a tipikus méretarány 1/64-es. De mint a matchboxnál, itt sem állandó a kicsi kocsiknál a méretarány, hiszen a cél az  volt, hogy minden modell ugyanolyan hosszúságú papírdobozba férjen, ezért a buszok kicsik, a kisautók elég nagyok. Kamionoknak volt külön hosszúdobozos Tomica-változat, ezt Tomica Longnak hívták.

A nagyobb méretarányú, 1:43-as Tomica Dandy modelleket 1972-től gyártották 1993-ig. Itt is belföldi autókkal kezdtek, a külföldi típusok reprodukciói csak 1977-ben jelentek meg a kínálatban. Tipikusan sok ponton nyíló, nem festett, hanem külön betéttel reprodukált lámpájú, szép modellek.

Úgy tudom, Magyarországon sehol nem forgalmazzák ezeket a kisautókat, pedig igen szépek, jobb is velük játszani, mint a medzsókkal. Egy 1:64-est aukcionálnak a vaterán, én is meglepődtem rajta. Nissan Gloria, 3000 forintos fix áron... Úgy tűnik, egy aranybányán ülök...

Na, jöjjön a desszert, ha eddig nem sikerült totál hülyét csinálnom magamból az olvasók előtt, hát most majd sikerül. Vegyük elő a Tomicákat, játsszunk velük egy jóízűt. A sztár természetesen kedvenc gyerekkori autóm, a Fiat 131  Abarth, Alitalia-színekben.

Remélem önök is jót mulattak.