Gyermeki lelkem minden örömével tudatom, hogy Pista Teszkós Szarjainak Nagy Gyűjteménye újabb taggal bővült a hétvégén. Mint azt tudják (mivel említettem), nagy gyűjtője vagyok minden arra érdemtelen gagyi RC-játéknak. Persze van egy méret- és árbéli plafon, ami fölé nem megyek. Olyan 1:20-as méretarány és 20 eurós ár körül meg szoktam állni, többet soha nem érnek ezek az izék. Érdekes módon a legjobb cuccok rendre 10 euró alatt kaphatók. Már amennyire használhatjuk rájuk a legjobb jelzőt.
A minap azonban megcsináltam életem bizniszét. Illetve nem is én, hiszen valószínű, hogy a megvásárolt gépezet előállítási költsége 70 cent, így az áruházlánc és a gyártó most is rajtam keresett, de kérem, egy elégedett vásárló nem lamentál: játszik.
Szóval Telós Bandi legutóbbi posztjának egyik kommentjében felhoztam, hogy valamelyik budapesti játékboltban láttam egy infrás, beltéri helikoptert és visszamegyek megvenni. Szerzőtársam, Sipos Zoli, persze azonnal valamelyik távoli galaxisba katapultált volna kijelentésemért, de egyrészt tudom, hogy nem gondolja komolyan, másrészt nem félek, harmadrészt meg mit NE fogadjon meg az ember, ha jóbarátja tanácsát nem.
Szóval vettem egy helikoptert, hoppá! De nem ám majd' hétezer forintért, á, nem, elvégre családos ember nem dob ki ennyi pénzt, na de amikor a pozsonyi Tesco polcán megláttam a Micro Bee Copter-feliratos dobozt, alatta pedig a 10 eurós árcédulát... Egy pillanatig sem haboztam, ezt azonnal vinnem kellett.
Bedobtam a kosárba, mellé a nyolcas pakk elemet (4,10 eur), majd vigyorogtam, mint a tejbetök, pedig a lesajnáló pillantás egyik olyan iskolapéldáját kaptam az arcomba, hogy öröm volt nézni. Igaz, kicsit hülyén nézett ki a sok füstölt és nem füstölt sajt között a szalagon a kis doboz, de mit bánom én. Ennyiért vérvörös férfitangák között is elnézném.
Elvégre ez egy helikopter, az pedig férfias dolog, főleg, ha ilyen koaxiális elrendezésű rotorokkal szerelt, mint a jól ismert Kamov Ka-26. Annyi a különbség, hogy míg amazt erőtől duzzadó szovjet munkáskezek, addig ezt apró, pici kínai csecsemők rakták össze, olyan pirinyó alkatrészekből áll. Maga a szerkezet nagyon finom és egyszerű, súlyra másfél dekát ír a gyártó, de szerintem jóval kevesebb.
Kizárólag beltéri használatra javasolt, de holnap kipróbálom kint is, Csikós szerint szélcsendben remekül működik. Tudja, neki is van ilyenje, csak épp nem működik. A dobozban maga a parányi gép és a hatótávot kb. 15 méterben maximalizáló infrás távirányító (szándékosan nem írtam kollektív kart) található, valamint pár jótanács az első repülés előtt.
Mert repülni vele nem is olyan könnyű, mint gondolnánk. Először persze odahaza próbáltam ki, az ebédlőszatalról rajtolva. Mivel játszottam már hasonlóval, így tudtam, hogy a gázkarra extrém módon érzékeny, így ezzel finoman kell bánni. meglepő módon: lehet is. Kellemes, puha ellenállása van, a kis szöcske képes nagyon finoman elemelkedni és landolni is, ha kell.
Megvan az emelkedés, de közben a jobb mutatóujjammal folyamatosan tekergetni kell a trimmelő gombot, ami a függőleges tengely körüli rotációt szabályozza. Mivel a két főrotor adja az emelőerőt, a toló-vonóerőt a kicsi farokrotor szolgáltatja, a szokottól eltérő módon. A rotorlapátok állásszöge természetesen nem állíthatő, egy balansztengelyen két kis súly egyenlíti ki a két lapát rezgését. Sikeresen, hiszen a gépecske finoman repül.
Egyetlen gondja alacsony súlyából adódik: ahogy közel kerülünk bármilyen szilárd tárgyhoz (fal, íróasztal, szekrény, Csikós), a meglepően erős légőrvények komoly turbulenciája azonnal dobálni kezdi a gépet (erre pedig egy olyan finom kis szakszó is létezik, hogy csak na, de nem jut eszembe) és nagyon észnél kell lenni. Egyszerre trimmelni és távolodni az akadálytól nem egyszerű.
Aztán finoman tudtomra adták, hogy nem jó, ha a kutya ilyen sokáig ugat, mert egyrészt fél tizenegy, másrészt ha újfent idejében nem kapom el a merülő teleppel lassan süllyedő gépet, akkor majd elkapja, Károly, a schnauzer, mert az olyan (na jó, a képen éppen engem utánoz). Ebben van némi igazság, mert gondolkodás nélkül ugrott neki a Nismo tuningos 350Z Roadsternek is, pedig az nem is olyan kicsi darab, abbahagytam, behoztam munkába, elvégre tesztalany, vagy mi a szösz.
Persze eleinte oda-odacsaptam dolgokhoz, de mivel a kis rotorok nem fixek (csupán a centrifugális erő hatására nyílnak szét), a gép pedig könnyű, így jól bírta a koppanást az asztal-szekrény-padló háromszögben.
Tölteni persze kellett, szerencsére a távirányítóból kihúzható kis kétpólusú csatlakozóval egyenesen a kopter telepét töltjük, átlagban 15 perc töltés kell 7 percnyi csúcsra járatáshoz, lassan merül a telepe, onnan venni észre, hogy elegendő fordulatszám híján nem hajlandó felszállni.
A szerkesztőség ideális röptetőpálya, magas-tágas, csak az oszlopkra kell vigyázni. A felszállás sosem gond, a trimmeléssel már bajlódni kell, de a gáz- és iránykart finoman, G-pont szerűen, masszírozva kielégítő eredménnyel lehet haladni a térben. Azonnal meg is kíséreltem egy pontleszállást Csikós fejére, mivel az volt a legfényesebb és legnagyobb terepmentes felület (haja nincs) közel s távol. (Ja, képzeljék, leborotválta a szakállát, egy világ omlott össze bennem öt év után...)
Egész jól ment a dolog, csak aztán jött az átkozott turbulencia. Egyrészt Csik kopasz feje hetes erősségű, oldalirányú légörvényeket keltett, ráadásul közel ül az egyik vas oszlophoz, az pedig a fal adja a másikat elve alapján visszafordította ezeket. A vége persze az lett, hogy szó szerint odaszippantotta magához a gépet a függőleges fém, kétszer odavertem és zutty... Darabokra esett a mechanika.
Szerencsére nem túl nehéz újra összeállítani a törékeny alkatrészkupacot, sajnos azonban az egyik, mikroszkopikus méretű, csapszeg, ami az alsó rotorlapátok föl-le mozgását akadályozta a tengelyen, elveszett. Körömpiszoknyi alkatrész, soha nem lesz meg már. Nélküle a gép fel sem szállt, csak kiegyensúlyozatlanul, egyre erősebb amplitúdóval remegett, míg a lapátok bele nem vertek a földbe.
Valamivel helyettesíteni kellett volna az éket, de nem lehet nehéz dolog, hiszen felborul a gépecske egyensúlya, ráadásul körkörösen kéne rögzíteni, hogy a tengely ne vibráljon tőle. Kilőttük a Pattex-cseppet, a drótot...hmmm...
Motordokink, Goettinger Zsolt, aki már tudja, hogy neki is kell egy ilyen (és nem titkoltan falra mászik a nemmegyfelülvazzerakjálráturbótosztjólesz-típusú tanácsoktól), azonnal szállította az ötletet: cellux. Hoppá. Vékony kis csík, körkörösen ragad, a pillekönnyű rotort megtartja a helyén, nem mászkál már le-fel. És lám, működött. Csodálatos volt újra a levegőben látni a kis gépet, főleg úgy, hogy kezünkben az irányítás.
Tíz euró? Bőven megérte, pazar szórakozás, én mondom. (Főleg, ha Csik megjavítja a magáét és lejátsszuk a Rambo II-ből a szöktetős jelenetet, mondjuk Angéla dombjai felett a bejárati kis medence felett.)
Utóirat: A következő projekt a már emlegetett borzalmas Nismo 350Z Roadster kipofozása lesz. Karosszériamunka, fényezés. Mattszürke, narancs peremes fekete felnikkel, mint a Polszkim lesz egyszer.