Mindenki tudja az alapvetést, miszerint egy tisztességes terepjáró saras, koszos. Hiszen terepet járnak vele. Háborús időkben meg fokozottan igaz ez minden hadieszközre: a fegyvereket természetesen pucolni, takarítani, olajozni kell, mert különben besülnek, de ritka látvány lehetett a hadszíntéren, szája sarkában lógó cigivel, homlokra csúsztatott sapkával kocsit mosó közlegény.
Nem csak azért nem takarították le a sarat, mert nem volt rá idő, meg jobb dolguk is akadt: volt, hogy kifejezetten az eszköz használói kenték össze a járművet. Nem, nem azért, mert megbolondultak. Prózai oka volt. A sötét, matt olajzöld alapszínű amerikai járműveken, a könnyebb azonosíthatóság céljából fehér festékkel felfestett, nagyméretű ötágú csillag messziről is jól látható volt. Nem csak a szövetséges pilóták dolgát könnyítette meg, hiszen a jól látható azonosítónak köszönhetően nem (olyan gyakran) nyitottak tüzet saját járműre, de a német csapatok kezére is játszottak. A Sherman páncélosok oldalára pingált csillag szinte ordított: Ide lőjetek! És lőttek is. A Shermaneknél ráadásul a felfestett csillag mögött volt a lőszertároló is: ha ide egy jól irányzott lövéssel betaláltak, nem csak a lövedék okozott kárt, de a tankban lévő robbanóanyagok is rásegítettek a dologra. Ezért, meg a benzines motor könnyen lángra kapó üzemanyaga miatt is nevezték a Shermaneket a németek Tommy-cookernek. Így gyakran kenték be sárral a csillagot, illetve télen, mikor fehér festéket kentek a tankra, úgy mázolták, hogy a csillagok kontúrja ne legyen olyan könnyen kivehető.
A mi Willysünk is saras lesz, bár terveim szerint csak ott, ahová a kerekek felverik a trutyit. Ide tartozik egy régi, kedves sztori. Még a kilencvenes évek elején, egy makettversenyen történt, hogy az egyik zsűritaggal beszélgetésbe elegyedtem. A versenyt Csepelen a Kossuth Lajos szakközépben tartották, ahol sok repülőgép szerelőt képeztek, akik ugye értelemszerűen kműszaki érdeklődésűek, így elég sokan neveztek a versenyre. Természetesen volt légijármű, harcjármű, autó-motor kategória is. Az egyik, harcjármű kategóriában indult tankot mutogatta nekem a tisztelt zsűri: nézzem csak meg, milyen durván besarazta az alkotó. Mikor átvették a makettet, kérdezték is tőle, nem gondolja-e, hogy ez, így, ebben a formában túlzás, ráadásul a sár úgy rakódott a tank oldalára, ahogy a lánctalpak sosem verhették volna fel. Szerintem a srác, aki a makettet építette, ma már gyakorló, menő politikus, mert szemrebbenés nélkül rávágta: azt a pacnit a tank mellett elhaladó járművek fröccsöntötték fel. Erre természetesen a tapasztalt zsűritagok nem tudtak mit mondani. Hiszen akár ez is megtörténhetett volna, jogos, még ha mindenki tudja is, hogy csak most lett kitalálva. Szóval, nem csak ott lehet saras a jármű, ahová a saját kerekei, lánctalpai csapják a lét, hanem ott is, ahová a többi jármű felveri.
Most persze alapvetően az önsarazással foglalkoznék. Mikor az ember koszolja a járművet, gyakorlatilag bármit meg lehet tenni, szinte akármilyen föld-színnel, akármilyen sűrű/híg festékkel dolgozhatunk. A legfontosabb, hogy vegyük számításba a fizikai törvényeket, szabályokat: por a függőleges felületeken kevésbé, a vízszinteseken jobban megül. A sarkokban leginkább. A sár fröccsenésének irányától függően kenődik. A víz a sarkoknál intenzívebben folyik. A víz, üzemanyag, olaj lefelé, nagy sebességnél (leginkább repülőkön, versenyautókon) a haladási iránynak megfelelően folyik el.
Azonban, mielőtt bármit is koszolnánk, saraznánk, fel kell rakni a matricákat, hogy azok is a kocsival együtt lehessenek mocskosak. Bár Tibby viszolyog a vizes matricáktól, annyira, hogy inkább fel sem díszíti az Alpint, de igazából erre az idegenkedésre semmi okunk. A vizes matrica használata alapvetően egyszerű: kivágni a felrakandó darabot, langyos vízbe mártani, megvárni, míg elválik a hordozó papírtól (lehessen a ragasztórétegen szépen mozgatni a matricát), majd átcsúsztatni a megfelelő helyre, finoman pozícionálni, óvatos mozdulatokkal kinyomni alóla a vizet és esetleges légbuborékokat, megszárítani, kész. Persze azért nem megy mindig, minden ilyen flottul: oda kell figyelni a felület egyenetlenségeire, panelvonalakra, szegecsekre, ezekre gondosan rányomkodni a matricát. De az igazi probléma nem ez. A katonai járműveket általában mattra festik. A matt felület pedig, kinagyítva olyan, mint egy smirgli. A sok pici, a felületből kiemelkedő szemcse töri meg a fényt, és lesz ettől matt a felület. Igen ám, de a kitüremkedő részecskék között a semmi van. Ami azért baj, mert ha kiszárad a víz a matricát hordozó átlátszó film alól, a film kifehéredik. Ennek az az oka, hogy a magasabb szemcsék közti résbe szorult levegő buborékok láthatóvá válnak, hiszen a fólia nem tudja követni a festett felület mikroszkopikus egyenetlenségeit. Sokféleképpen lehet orvosolni, pontosabban megelőzni a bajt. Léteznek matrica-feszítő adalékok –bevallom, ilyet még sosem használtam. Aztán van, aki arra esküszik, hogy a matricák vizébe ecetet tesz. Ezt sem próbáltam még. Nekem az a módszer a kedvencem, mikor a matricázandó felületet fényes, színtelen lakkal tükörsimára lakkozom. Ezután erre a felületre nagyon szépen fel lehet ragasztani a matricákat, majd a végén az egészek matt lakkal fújom át. Csak ugye ezekhez a lépésekhez retuspisztolyt kellet volna használni, meg még kétféle lakkot, vagy kétféle –fényes és matt lakk-sprayt. Mivel ezek most nem fértek volna bele a minimál makettezés általam felállított kritériumaiba, maradt a segédeszközök nélküli felragasztás. Randa is lett, mint a bűn. Ahogy kiszáradt a víz, azonnal kifehéredett minden hordozófilm, csak pár folton maradt elviselhető a látvány. A motorháztetőn egész jól látni, hogy a festetlen oldalon, ahol simább a felület, egész szépen néz ki a csillag körüli fólia. Sebaj, legalább megmutathatom, hogy néz ki a ronda matricázás. Gyerekek, ti legyetek okosabbak a bácsinál, használjatok matricafeszítőt, ecetet, vagy fényes lakkot a matricázáshoz. Most viszont már neki lehet állni, koszolni.
A Willysnél azzal indítottam, hogy mikor már kellőképpen megszáradt az alapszín, meg a matricák, egy híg, saras színű keverékkel (olaj bázisú festék) az egész kocsit átkentem. Ettől csak egy fátyolszerű „porréteg” lett rajta. A porrétegre, ha eső esik, az szépen visszamosódik. A sarkoknál, fogantyúk illesztéseinél határozottabban folyik le a víz, itt jobban visszamossa a koszt, illetve kimoshat egy kis rozsdát. Ezt az effektet higítós (lakkbenzin) ecsettel értem el. Abban az irányban, ahogyan a víz folyhatott a karosszérián, el kezdtem húzogatni a vékony ecsetet, felülről lefelé. Értelemszerűen, ahol jobban rányomtam (felül), jobban vissza is mosta a koszt. Ahol a karosszéria formája miatt minden bizonnyal megváltozott a folyás iránya, ott követtem a vonalakat az ecsettel. Ha a járművünknek látható helyen van az üzemanyag betöltőnyílása, a tanksapka köré –különösen dízeleknél- látványos megfolyásokat, sötét, majdnem fekete koszt lehet felvinni. Aki nem tudja, mire gondolok, az nézzen csak meg egy agyonhajszolt fehér kisteherautót, amin évtizedes mocsok van, a tanksapka körül pedig formátlan foltban feketedik a gázolaj.
Miután megvoltam az alap porolással, koszolással, jöhetett az eső után keletkezett mocsok felvitele. Öreg makettezők mondták, ők koszt bizony kosszal csinálnak: a harcjárművek festésekor használt ecsetekből egy hígítós edénybe kimosott festéket használták mocskoláshoz. Meghatározhatatlan, koszos színű lötty ez, tökéletes a munkához. A sár viszont sokszor egész jól körülírható színű, például agyagsárga-vörös. Találjuk ki, milyen terepen koszolódott össze a kocsink, keverjük ki azt a színt.
Most jön a mágia. Ugyanis, ha csak a festéket kennénk fel, az olyan lenne, mint ha koszos vizet kentünk volna fel. Mert a sárnak teste van, vastag, sűrű anyag. Sarat sokféleképpen lehet készíteni, nekem egy régen tanult trükk a kedvencem. Hogy hogyan lehet vastag, sűrű festéket csinálni? Babahintőporral.
A sárszínű festékünkbe kezdjünk el finoman babahintőport keverni. Vigyázat, a túl sok hintőportól kifehéredik a festék! Egy idő után egészen sár-szerű folyadékot kapunk. Csak, ugye, ehhez kell babahintőpor. A boltban meg nem volt. Meg kellett oldani a problémát. Körülnéztem, és már láttam is, mi fogja helyettesíteni a hintőport: finomra őrölt étkezési só. Amit persze kicsit még őrölni kellett, de ezt egy csavarhúzó nyelével, meg egy keményebb műanyag kupakkal, mint rögtönzött mozsár, megoldottam. Persze így is maradtak benne durvább szemcsék. Mit csinál ilyenkor az okos ember? Tanul másoktól: kimagyarázza a dolgokat. Hiszen én sóderes-agyagos földet akartam eredetileg is. Most már tudom. Egész biztos vagyok benne, eredetileg is kavicsos-agyagos sarat akartam imitálni.
Üdítős kupakban kevertem össze a festéket és a sót, majd ecsettel vittem fel a felületre. Próbáltam végiggondolni, hová, hogyan szórják fel a kerekek a sarat. Természetesen nem csak a kerékjáratok hátulját koszoltam, hiszen egyrészről tolatni is szoktak az autókkal, másrészről, ha elakad a kocsi, hintáztatáskor a túlpörgő kerekek előre-hátra szórják a trutyit, ráadásul az első kerekekkel kormányozhatnak is közben, így még a géptetőre is juthat kevés sár. Természetesen a legtöbb oda rakódik, ahová előremenetben a kerekek felverik.
Sárvédők hátsó része, kipufogó (amit finoman meg is rozsdásítottam), alváz, mind-mind saras lett. Csak a józan paraszti eszemet használtam, mikor az elkenődött sárfoltokat festettem, de a később túrt fényképek alapján egész hiteles lett.
A kerekeket is jól összesaraztam, de nem túl vastagon, hiszen a sárban forgó gumikról a vastag anyagot lehúzza maga a dagonya, viszont a sár ilyenkor teljesen szabályosan, körkörösen csíkozódik.
Ezt visszatörléssel próbáltam utánozni, de természetesen a törlés után is kentem még a gumira sarat, hiszen pocsolyákon át vezetett az út. Aztán, mikor műútra, vagy szárazabb útra ért a kocsi, a futófelület kiemelkedő részeiről lekopott a sár, de a nem túl nagy tempó miatt a minták között még maradt –ezért hígítós ronggyal óvatosan megtöröltem a futófelületet.
Persze a végén nem bírtam magammal, és csaltam picit: elővettem a retuspisztolyt, és matt lakkal átfújtam az egész kocsit. Így egységesebb a kép, bár az is igaz, ha a sár még friss, bizony többszínű (a nedves sár sötétebb, ugye, mint a száraz, illetve jobban is csillog, tehát a körvonalak kicsit világosabb, matt festékkel, a vastagabban felrakódott sár csillogóbb, sötétebb színnel is festhetők).
Tökéletesen tudom, hogy a kapott eredmény nem hibátlan, bőven lehetne még dolgozni rajta. De átkozottul élveztem, különösen az antikolást-koszolást, és az egész modellezésnek/makettezésnek ez a lényege, hogy élvezzük.
