Jómúltkorjában valahol ott hagytam félbe a makettezős-modellezős téma taglalását, hogy elmegyek, beszerzek egy Willys modellt, annak összerakásán keresztül kicsit én is makettezhetek, és meg is mutathatom az alapfogásokat a teljesen kezdőknek. Aki profi, annak nem valószínű, hogy bármi újat tudnék mondani, de remélem, hogy a kommentablakban előkerülő kérdések megválaszolásában a nagyobb tudású makettezők is segíteni fognak – ez itt a blogon szinte hagyomány.
Összefoglalnám, miért is a Willys Jeepre esett a választásom. Először is: az én szememben a Willy’s az egyik legkirályabb autó, ami valaha is készült. Mindenki tudja, hogy néz ki, mindenki tudja, mennyire fontos jármű a terepjárók közt, a világtörténelemben, a második világháború, és az azt követő időszak szempontjából. Szinte minden modell és makettgyártó feldolgozta, az összes méretarányban van legalább egy, de inkább több modell a piacon. Mivel a Willys általában katonai járműként ismert, matt festékekkel dolgozhatunk, ami nagyban megkönnyíti a dolgunkat –a matt felületeken kevésbé látszanak a felületi hibák, hiányosságok, mint egy fényesre lakkozotton. És nem utolsósorban, az 1/35-ös Willys makettek általában egyszerűek, szépek, könnyen építhetők, látványosak, kevés pénzből szép végeredményt lehet elérni velük.
Durván 3-4.000,- Ft körül megkaphatjuk a harcjármű modelleknél legelterjedtebb 1/35 méretarányú dzsipeket, mindenféle verzióban (normál, mentő, brit S.A.S. kivitel, utánfutóval vagy szólóban, kinek mi tetszik). Engem hajtott a kíváncsiság, ezért egy Tamiya készletre esett a választásom – a régi Tamiya Willyst sem ismertem, de az új különösen felkeltette az érdeklődésemet, mert mindenhol jókat olvastam róla. A Modellzónás barátaimnál leemeltem a polcról egy dobozt, mellé tettem egy mattfekete akril festéket, egy olive drab festék sprayt, (a többi színt a fiókomban felhalmozott készetből veszem) fizetem, és ahogy hazaértem vele (pontosabban a boltba), azonnal elkezdtem összerakni.
Egy nagy frászt! Először még a leggyakorlottabb makettező is átnézi a leírást, a fröccsöntőkereteket, az alkatrészeket, a felhasználandó színek listáját, meg még egy rakás dolgot megtesz, mielőtt az első alkatrészt eltávolítja a fröccsöntőkeretről. Ezt történt most is. Tanulmányoztam a leírást, hányféle változatban lehet megépíteni a modellt, mire kell figyelni, milyen szerszámok kellenek a munkához. Nagyon fontos, hogy már a legelső pillanatban elhatároztam, igazi demo-makettezést fogok végrehajtani. A majdnem kész modell egyik felét fogom csak lefesteni, hogy lehessen látni, milyen lenne festés nélkül.
Az is fontos szempont volt, hogy a lehető legegyszerűbb eszközökkel dolgozzak. Kevés színnel, szórópisztoly nélkül, csak két-három ecsettel, néhány tégely festékkel, higítókkal és ragasztóval. A „nagy” felületeket – a karosszériát- sprayvel terveztem festeni. A dolog nekem is új volt, még sosem festettem katonai járművet így. Mivel megszállottan maketteztem, természetesen van airbrush pisztolyom, amit hívhatunk festékszórónak, retuspisztolynak, de Bélának is, ha éppen úgy tetszik. A lényeg, hogy ugyanazt csinálja, mint az igazi szórópisztolyok: sűrített levegő segítségével festéket porlaszt, és ezt a festékpermetet nagyon pontosan adagolva lehet a festendő felületre juttatni a segítségével. Na, ezt az eszközt itt most nem akarom használni, az nem lenne fair, egy kezdőnek nem az az első dolga, hogy retuspisztolyt vesz.
Mi kell egy makett összerakásához? Egy asztal. Esetleg rajta újságpapír, karton, vagy bármi, amiért nem kár, ha összefestékezzük, ragasztózzuk. Érdemes vastag védőanyagot használni, hogy az esetleg kiömlő festék ne itassa át túl gyorsan. Aztán kell pár alapszerszám, amik egy egyszerűen felszerelt lakásban is előfordulhatnak. Sniccer (szike, tapétavágó), ecsetek (jobb minőségű, vékony ecsetek), kis tégelyek, kupakok (festékkeveréshez, higításhoz), fogók, csipesz, reszelő, csiszolópapír. Ez nem túl bőséges felszerelés, de a Willyshez bőven elég lesz. Kell még egy kis türelem. Nem sok, csak tartsuk szem előtt, hogy átgondoltan kell dolgozni, nem érdemes kapkodni, mert az megbosszulja magát. Ha mindez meg van, neki is vághatunk. Ahogy már mondtam, az alkatrészek és az összerakási útmutató tanulmányozásának. Türelem!
Mi van a dobozban? Pár fröccsöntőkeret (általában a végleges, festett színhez közel álló árnyalatú anyagból), rajta az alkatrészekkel, az átlátszó darabok -mint szélvédő, lámpabura- átlátszó anyagból fröccsöntve, összerakási és festési útmutató, illetve matricalap.
Több okból is érdemes az útmutatót tanulmányozni. A legfontosabb, hogy ennek alapján már jó előre eldönthetjük, milyen dekorációval akarjuk ellátni a modellünket. Az adott verzió azonban lehet, hogy más alkatrészeket (is) használ, mint a többi. Például az egyiken van géppuska, a másikon nincs, de ugyanakkor más kiegészítők is lehetnek, amiknek a felszerelését már korábban el kell végezni, illetve lukat kell fúrni a rögzítéshez. Pontosan erre van szükség a géppuska-álvány rögzítéséhez, és ezt még a teljesen szűz karosszérián a legkönnyebb kivitelezni.
Aztán az sem utolsó szempont, hogy ha kellően átgondolja az ember, egyszerre több fázist is csinálhat –amíg szárad az egyik alkatrész csoport ragasztása, haladhatunk a többivel. A mostani feladat egészen más eljárást igényelt, mint normális esetben: az alvázat komplettre szereltem, és egyben festettem az összes alkatrészt (illetve azoknak ez egyik oldalát).
Az alkatrészeket betűvel jelölt kereteken, számozott helyeken találhatjuk meg – ez segít az adott darab beazonosításában. A keretről le kell választani a darabokat, mert csak úgy tudjuk őket összeilleszteni. De nem ám, mint valami barbár, fogom, oszt letépem. Sniccerrel, oldalcsípőfogóval, vagy bármi más alkalmas szerszámmal kell közelíteni, mert minden további nélkül tönkre tehetjük az alkatrészt, ha agyatlanul ugrunk neki. Letörhetnek fontos részek, rongálódhatnak jól látható peremek, randa kráter képződik a felületen. Az itt megszerzett tapasztalat adott esetben később, rádiótávirányítású modell összerakásakor is jól jöhet, hiszen azokat is hasonló alkatrészekből kell összeszerelni, csak ragasztás helyett jobbára csavarozással.
Fontos lehet egy csomó részműveletnél, az egymáshoz ragasztandó darabok próbaillesztése. Így még időben kiderülhet, mire kell figyelni, ha már élesben megy a csirízezés.
Igyekezzünk minden alkatrészt a lehető legpontosabban illeszteni, adott esetben rögzíteni a darabokat arra az időre, amíg a ragasztó kellőképpen megköt, sok káromkodástól kíméljük meg magunkat.
Az összerakási rajzon az adott alkatrészek festésére vonatkozóan is találunk információt. Érdemes végiggondolni, melyik alkatrészt fogjuk ecsettel festeni, és melyiket sprayvel, esetleg szórópisztollyal. Értelemszerűen a nagyobb felületeket szórjuk, a kisebbeket ecseteljük –aki maximalista, az a kisebbeket is szórja, mert úgy egyenletesebb a festékfelhordás, az apró részletek, kis bemarások és kitüremkedések sem tűnnek, halványodnak el. Mondjuk ez jóval aprólékosabb munka, mint ecsettel festeni ugyanazt, mert a kis alkatrészeket ki kell maszkolni, le kell takarni a nem festendő felületeket, ami időt rabló tevékenység.
Ha az ember már ad egy kicsit a kezéből kikerült munka minőségére, akkor mindenképpen lesorjázza az alkatrészeket. Ideális esetben csak a fröccsöntő szerszám darabjainak találkozásánál látható egy vékony kis vonal, de régebben minden további nélkül előfordult, hogy nem látszott a repülőgép légcsavarja a sorjától. Szabályosan ki kellett faragni az alkatrészt a felesleges műanyagból.
Tehát akkor kezdjük el a mindenféle, felismerhetetlen formájú és funkciójú kis izét egymáshoz tapasztani, csak kisül belőle valami. Az útmutató szerint haladva az alvázat kell először lecsippenteni a keretről – rendes, tisztességes létraalváz, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Talán csak annyi a furcsaság, hogy a motorblokk alja, a váltó és az összkerékhajtás osztóműve egybe van öntve az alvázzal. Hogy a karter ne árválkodjon, megkapja most a blokkot, rajta a hengerfejet, meg a szívó- és kipufogósort. Szép kis oldaltszelepelt blokk ez, nagy, széles hengerfejjel, benne a csavarok és gyújtógyertyák imitációival. Tamiya modelleknél az ember azon sem lepődik meg, ha a csavarok hatlapfeje is tökéletesen kirajzolódik. Felkerül még a dinamó (őszintén megmondom, nem tudom, dinamós, vagy generátoros volt-e a Willys, de a formája és a kora alapján nekem ez dinamónak tűnik), ékszíj, ékszíjtárcsa, ventilátor. Az alváz egyik kereszttartójánál gonoszkodok kicsit, és letöröm az alkatrészt. Tökéletesen bemutatja, hogy miért is nem szabad ilyet tenni: olyan randa kráter keletkezik az anyaghíd tövében, ahol letört a keretről, hogy óvodásokat lehetne vele riogatni. Mondjuk azt talán mégsem, de randa, tessék szörnyülködni a képen.
Mára ennyi haladást engedélyeztem magunknak, így is irgalmatlan mennyiségű karakter került egymás mellé. Közben egyértelműen körvonalazódott, hogyan is rakom össze a makettet: a jobboldala megkap minden törődést, amit minimális eszközhasználattal meg kaphat, a baloldala viszont megmarad úgy, ahogy azt egy teljesen kezdő makettező kis odafigyeléssel összerakná. Tehát baloldalon megmaradnak a sorják, nem finomítok az illesztéseken, de tömítőpasztát (ami az igazi autóknál alkalmazott kittet helyettesíti), még a jobboldalon sem használok. A jobb oldalát lefestem sprayvel, ecsettel a kisebb részleteket veszem kezelésbe, és a motorblokk-váló egységet is lefestem. A többit majd meglátjuk.
Nemsokára a futóművekkel, és a karosszériával folytatjuk!
