Emlékszem, amikor úgy két éve a haverokkal tervezett balatoni hosszúhétvége előtt vásároltam a helyi Lidliben. Virsli, sör és szeletelt kenyér került a kocsiba, a szokásos csütörtöktől-vasárnapig mennyiségben, amikor elakadtam a játékpolcnál. Összességében soha nem érdekelt a helikopterezés, de az a konkrét Cartronic megfogott az apró fém alkatrészeivel. Hétezer forintért adták, egyszerűen nem lehetett otthagyni, főleg, hogy egyáltalán nem keltett bóvli benyomást. A távirányítója infrás volt, amit az erős napsütés könnyen összezavart, ezért szabadban esélytelen lett a játék, de a koaxiális rotorokkal kezdőként is könnyen terelgettük, és a baleseteket is bírta. Nagyjából egy hónapig játszottunk vele, felváltva az öcsémmel, aztán valahogy érdektelenné vált, és már csak heti egy-egy alkalommal került elő.
Most viszont itt a WLtoys v911-ese, amit az egyik barátom adott kölcsön. Nem volt túl bizalomgerjesztő, hiszen az összes teherviselő- és mechanikai eleme műanyag, ezért elsőre kézbe fogva elég reszketeg érzést kelt. Kicsit jobban utánajárva megtaláltam, hogy a gép a Nine Eagles féle Solo Pro licence alapján készült. Ez egyrészt azért jó, mert nem kell kifizetnünk a fejlesztés költségeit, másrészt pedig garantáltan lesz pótalkatrész hozzá. Ha már az áránál tartunk: kereskedőtől függően tizenhat ezer forint körüli összegért lehet hozzájutni, ami nem sok, ha azt vesszük, hogy ez már majdnem azon az elven működik, mint egy valódi helikopter.
A nagyáruházakban kapható, jellemzően dupla rotoros változatokkal viszonylag könnyű repülni, hiszen a két forgószárny giroszkopikus hatása stabilan tartja gépet. A kormányzást a rotorok fordulatszámának változtatásával érik el, mert a helikopter mindig a gyorsabban forgó rotorral ellentétes irányba fordul majd a nyomaték miatt. Ezzel szemben a v911 már közel áll a hagyományos és az igazi helikopterek közt elterjedtebb főrotor-farokrotor elrendezésűekhez, hiszen itt csak egy forgószárny van, a forgatónyomatékának pedig a farokrotor tart ellen. Attól függően, merre akarunk fordulni, az apró rotor lassabban vagy gyorsabban forog. Az előremenetért az úgynevezett imbolygótárcsa felel, ezen billen előre vagy hátra a forgószárny, így tudunk haladni. A tárcsa képes oldalra is billenni, ezért oldalazni is tudunk a géppel, a szerkezetet pedig egy-egy apró szervó mozgatja, csuklós mechanikán keresztül. Ez a gép csupán annyiban különbözik a valódi helikoptereket utánzó komolyabb modellektől, hogy a forgószárny lapátjainak szöge nem változtatható, így a süllyedést és az emelkedést továbbra is a motorfordulattal szabályozzuk.
Az első felszállásnál könnyelmű voltam, egyből határozott gázzal indítottam, majd alig fél méter magasan neki is oldalaztam a páfránynak. Azt hittem, bennem van a hiba, aztán a tulajdonos szólt, hogy a legutóbbi szerelés után még nem állította be a trimmeket. Szerencsére a távirányítónak van egy digitális kijelzője, ezen apró sávokon követhető, hogy merre toljuk az adott funkció középállását, egy akkuval később már stabilan tudtam lebegni fél méter magasan. A koax egyszerű kezelése után nagyon nehéz volt irányítani, hiszen itt a gázkart jobbra-balra mozgatva tudtam fordulni, míg a másik, kollektív karral mentem előre vagy oldalaztam. Kellett pár kör, mire megszoktam az új funkciókat, de az is sokat segített, hogy a távirányító módválasztóját MODE 1-be rakva fele akkora a szervók kitérése, így sokkal lassabban, könnyebben terelgethető a hozzám hasonló fakezűeknek is. A doboz büszkén hirdeti, hogy méretei ellenére már a szabadban is használhatjuk, én ezt fenntartásokkal kezeltem, de a hozzáértőknek biztos nem kihívás egy kis szél.
Helikopter-rajongó továbbra sem lettem, hiába a finom szerkezet és az élethű irányítás, de pár óra szórakozás után ezt is meguntam. Ellenben, ha a nagyáruházi darab megfertőzött volna, de még nem akarnék megválni a vesémtől egy komolyabb modellért, azt hiszem, ezt választanám. Így viszont inkább visszaadom, mielőtt még az összes szobanövényt megnyírom.