Az 1:10-es Honda NSX-R. Ajándékba kaptam, és már évek óta egy szekrényben pihent. Játszani volt másik RC-autóm, ezt sajnáltam volna. Amúgy is kicsi neki a lakás: elvileg 27 km/órával tud menni.
Számolják csak ki! Ez hét és fél méter másodpercenként. Mondják ki szép lassan: egy. Az autó már egy nagyszobányival arrébb van. Illetve, ha ott a fal, akkor darabokban, a macska belei a földön, a bútorok lába kitörve.
Ettől még használhattam volna máshol, de nem akartam. Egyszer, majd ha lesz egy fiam, nekiadom – gondoltam, és beraktam a beépített szekrény aljára. Akkor még nem is ismertem Hajnit, a feleségemet.
Aztán amikor elmentünk együtt a 4D ultrahangra, kiderült, hogy lány. Apámmal közöltem a hírt, aki csak annyit mondott vigasztaló hangon: nem baj Tibi, az a lényeg, hogy egészséges legyen. Én meg arra gondoltam, hogy így a Honda elővétele kicsit tolódni fog. Pedig átkozottul sok helyet foglal, 1:10-es.
Aztán eltelt megint egy-két év, lányunk idén tavasszal már hároméves lesz. Rendesen rákattant az autókra, különösebb ráhatás nélkül – leszámítva azt, amikor már untam a teletubbie-kat, egyszer beraktam a lejátszóba a Verdák DVD-t. Aztán pár hétig ki sem kellett venni onnan. Amióta meg kipróbáltuk a Villám McQueen Carrera-pályát, minden csak az autópályáról szól. Például arról, hogy a Mikulás hozzon neki ilyet.
A Hondát úgy kellett kicsempészni a lakásból, nem akartam, hogy Timi meglássa. Egyelőre úgy tűnik, nem lesz rá otthon szükség, és azért evett a fene, hogy végre kipróbáljam. A hodály méretű iroda méretében is jobban passzol a kocsi tudásához.
Ahogy a mai, elképesztő technikát tartalmazó modelleket elnézem, ez a Hitari izé nem több egy nagytestű játéknál, aminél az 1:18-as, de még az 1:28-as modellek is komolyabbak.
Egyáltalán nem tudom, hogy ez a Hitari micsoda: valaki kreált egy japános nevű céget, de kínai cuccokat árul? Lehet, a mai kínálatot elnézve. A Honda külseje egyénként elég szép és masszív, de ami alatta van, az a mai akciós, háromezerért kínált Imprezák és egyéb szörnyek szintjét hozza – legalábbis a mechanikában. A műanyag alvázhoz elöl kettős keresztlengőkaros futómű csatlakozik, hátul viszont egy szimpla merev híd leng, villanymotorostól, áttételestől.
A távirányítás viszont fejlettebb, nem csak a padlógázt és a tökig alátekert kormányt ismeri, hanem a köztes tartományt is. Mondjuk ilyen motorerővel ez a minimum, a túl érzékeny kormánnyal így is művészet precízen menni. Lényegében a távirányító kormánykerekén mindkét irányban legfeljebb egy-egy centit szabad elmozdítani.
A technika kora ott is látszik, hogy még NiCd akkut adtak hozzá, olyan töltővel, amivel gyakorlatilag képtelenség teljesen feltölteni. Szerencsére Assurnak megvannak a profi versenyzős cuccai, a computeres töltőnek egy óra volt az 1800 mAh beletolása. Egyébként a Hitari angol importőre is azt javasolja a weblapján, hogy ha akku kell, a Tamiyánál érdemes venni, háromszor ekkora kapacitásút. Pont ugyanekkora.
Aki viszont nem technika-fetisiszta, az ezzel is jót fog játszani. Nekem legalábbis sikerült, mert a bálna méretű Honda úgy driftel, hogy az csoda. Arra tényleg vigyázni kell, hogy embert ne találjunk el vele, mert nagyot üt. Persze lehet, hogy a „170 MPH Scale speed” nincs meg a valóságban, nem radaroztam le, de egy kézilabdapályánál kisebb területen eszeveszett gyorsnak tűnik az NSX Type-R. Szinte annyira, mint az igazi, Sennával.
Még egy kicsit játszom vele, aztán visszakerül a szekrénybe. Ha véletlenül csak lányaim lennének, akkor sincs nagy gáz. Legfeljebb kicsit később veszem elő, és majd a fiúunokákkal játszunk egy jót.
