Pontosabban kiből lesz a csodabogár. Akik figyelmesen olvassák a Totalcart, illetve a kapcsolódó blogokat, találkoztak már Bervas olvasónkkal. Tudjátok, ő az, aki saját kezével tökéletesítette a Pannóniáját, hogy később egy saját tervezésű ötesebességes váltóval koronázza meg művét. Egy komoly tudású, komoly ember, egyetemi tanár.

Ki hinné, hogy az ilyen komoly emberek is voltak gyerekek? Méghozzá olyan, akiknek korai érdeklődése a technika iránt megmaradt felnőttkorára is, olyannyira, hogy mára gyakorlatilag az egész élete a mechanika körül forog. Ennyire meghatározó tud lenni, mivel játszik egy gyerek. Ha atomjaira szedi a mecsbokszot, ne szidják, lehet, hogy egyetemi tanár lesz a végére!

Egyik posztunknál jegyezte meg Bervas egy kommentben, hogy van neki egy Datsun Z távirányítós modellje, ami úgy harminc éves. Rögtön arra gondoltam, megkérem, csináljon pár képet róla, hátha azok látványa kárpótolja a Legnagyobb Magyar Zéprojekt gazdáját, míg az a bizonyos projekt készül. (Hogy ne maradjon Zétlen-szomjan. Elnézést.)

Bár a képekről kiderült, hogy nem egy 240Z, hanem egy 280ZX a bemutató tárgya, de ez akkor is egy koremlék, egy eredeti japán Zíkár!

Íme a fotókhoz kapcsolódó történet, egyenesen Bervas tollából:

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az Üveghegyen is túl, de még a Vasfüggönyön is túl, volt egyszer egy kisfiú. Ez a kisfiú nagyon szerette szétszedni és összerakni a játékait. Tologatós dömpere például csak másfél napig volt, mert a második nap délre sikerült úgy szétszedni a vezetőfülkéjét, hogy azt még a felnőttek sem tudták összerakni soha többé. A piros lemezmozdonyt és a felhúzós csipegetős csirkét ezek után már nem is adták a kezébe, ha nem volt felnőtt a közelben. Kapott ugyan később a dömper helyett préselt lemez autóbuszpályát felhúzható autóbuszokkal, de azokat sose szerette igazán: azok nem látszottak szétszedhetőnek.

Komoly nagyapja hozott neki igazi, műanyagból fröccsöntött Csepel D700-at nyerges pótkocsival, meg egyszer a szülei egy lengyelországi útról egy vezetékes távirányítós kisautót. A kisautó nem volt rossz, saját kis kormánya volt a távirányítón, talán még a lámpája is világított, de túl sok elem kellett bele, és viszonylag hamar elpusztult.

A szülei nem voltak túl jómódúak, így nem kényeztethették agyon a kisfiút. Az óvodából ismert pedálos gokartot például sosem kapta meg otthonra, és piros vázas, fekete kerekű háromkerekű biciklije sem lett soha. Pedálos Moszkvicsot bohém természetű másik nagyapjától kapott először. Az orrán kerek Fiat 600 orrdíszt igen, lámpát azonban már nem viselő, ecsettel olajzöldre festett veterán láttán anyja hallhatóan hangosan kezdte venni a levegőt … A Moszkvics egyébként jól ment, kellemes volt hajtani. Aztán valahogy eltűnt, de maradt az ígéret, hogy lesz majd szép új. A kisfiú türelmesen várt.

A többiek is nőttek az óvodás csoportban. A menőbbek igazi fém aljú Matchbox kocsikkal villantottak a homokozóban, a zsúrokon az új, vastag kockás Legókkal ment a játék. A kisfiúnak nem volt sem egyik, sem másik, de a szülők megígérték, hogy lesz.

Egy vidéki búcsúban kapott egy szovjet Moszkvics 412-est, ami igazi finom dolog volt a Matchboxokhoz képest. Igazi gumi kereke volt, kivehető dísztárcsái, valódi rugózása, és az alján egyetlen csavart kicsavarva elemeire lehetett szedni. Aputól kapott egy pont méretes kis csavarhúzót, és számtalanszor szétszedte és összerakta a piros autót.

Volt a családban egy távolba szakadt rokon pár, aki évente párszor hazalátogatott Kelet-Ázsiából. Egészen kis kora óta ismerték a kisfiút, néha hoztak neki ezt-azt. Egyszer születésnapjára egy nagy dobozt kapott tőlük. A dobozon furcsa írásjelek az akkor már ismert latin betűk mellett, meg egy lapos, fekete autó képe. A dobozt kinyitva vastag hungarocellen pihent a gép, egy nagy fekete doboz két karral, egy ezüst antenna, két kilenc voltos elem, négy ceruzaelem, és két sárga bója. A kisfiúnak tetszett. Sejtette, hogy valami távirányítós dolog lesz, olyan, mint a lengyel kiskocsi volt. Nem értette, miért lelkesedik annyira apa is, és miért kerekedik ki anya szeme. Apa betette az elemeket a kocsiba és az irányítóba, kihúzta az antennát, kis kapcsolóval bekapcsolta mindkét egységet. Felhajtotta a szőnyeget, és felvisított az autó a parketten. Nem a gumikerekek csikorogtak, az elektromotorok és a hajtás volt hangos. A kisfiú hamar megtanulta a kezelést és nagyokat játszott az új szerzeménnyel. Az elemeket ugyan gyakran kellett cserélni, és se a homokozóba, se a beton udvarra nem engedte anya levinni a kocsit, de a játék így is nagyszerű volt. Lehetett előre menni, tolatni, bójákat kerülgetni, Y fordulót csinálni. Zsúrokon átjöttek a szomszéd gyerekek, lett tartalék elemkészlet, és ment a játék a parketten. A szilveszteri össznépi társasházi bulik visszatérő eleme volt a lila hagymás zsíroskenyér mellett a rádiós irányítós autó, amit akkor kivételesen a házbeli felnőttek is kipróbálhattak az előszoba parkettjén.

Aztán nőtt a kisfiú, jött az iskola. Az autó kezdett néha rakoncátlankodni, apu valami kontakthiba nevű dolgot emlegetett. Egyszer-kétszer szétszedte, nézegette a sok kék kondenzátort, méregetett ezt-azt, majd fejcsóválva visszacsukta. A kisfiú a nagy játék hevében eltörte a teleszkóp antennát. Sírt keservesen, de apu megvigasztalta, és megforrasztotta a törött alkatrészt. Közben meglett a megígért Moszkvics, lett Matchbox, lett Lego. Lett időnként Milka csoki is, ha anyu olyan helyen dolgozott.

Az iskolában a menők kvarcjátékkal játszottak. A kisfiú is kapott a rokon pártól kvarcjátékot, egyenesen négygombosat! Azt zsebben be lehetett csempészni az osztályba, az elem sokáig bírta benne. A fekete autó, az antenna, az adóegység egyre gyakrabban maradt dobozban.

Teltek, múltak az évek. Lakások jöttek, mentek, a doboz és benne az autó csendben szunnyadt. Aztán egy nap a kisfiúnak, aki akkor már annyira nem volt kisfiú, hogy neki lett hamarosan kisfia, eszébe jutott a kisautó. Megkereste a dobozt, elővette. Nagyjából leporolta az autót, nézegette kicsit a törött antennát, emlékezett, és elővette a fényképezőgépet…

A végére pedig egy igazi bónusz a kitartóknak, egy korabeli Z reklám. Imádom!