Repülni könnyű… Fogad a felirat a ToyLab weboldalán, és hát lehet, hogy bennem van a hiba, de azért annyira mégsem az. Eddig még nem volt a kezemben olyan játék-drone, amelyik tényleg akkor, és arra ment volna, amerre én akartam. A trimmekkel persze sokat lehet reszelni a stabilitáson, de mire megvan az ideális középút minden tengelyen, addigra lemerül az akku, és kezdhetjük elölről.
Emiatt voltak fenntartásaim, amikor Zoli a kezembe nyomta az X-DRONE MINI-t. Látszik, hogy gondoltak az amatőrökre, hiszen jár hozzá egy olyan kaszni, amely körbeveszi a négy rotort, így nem törnek össze, ha netán hozzáérnének valamihez. Persze közel sem törhetetlen, azt például nem bírta a rotor, amikor Pista Én helikopterrel profi vagyok felkiáltás után lendületből lezuhant a páfrányra.
A védőkeret ugyan bóvlinak hat, de valószínűleg csak azért készül ilyen puha anyagból, hogy elnyelje a koccanásokat. A dobozban van még egy kültéri kaszni keret nélkül, egy töltő, tartalék rotorok, és egy négycsatornás távirányító, ráadásul utóbbi 2,4 gigahertzes. Ez többek közt azért is jó, mert a szabadban, vagy ablakok előtt repkedve nem zavarja össze az infra-jelet a napfény. Az áramot egy apró, 350 mAh-es lítium-polimer akku adja, amely olyan negyedórányi játékra elég.
Szerencsére USB-ről tölthető, így semmi akadálya annak, hogy az okostelefon adapteréről is feltöltsük. Elsőre nem gondoltam, de ez már egy fokkal komolyabb játék, mint amikkel eddig dolgom volt. Az irányítás ugyanazon az elven működik – gázkar, amely a függőleges tengely körül is fordít, valamint egy négyirányú joystick a haladáshoz, és oldalazáshoz – de van három különböző üzemmód is! Ezt a távirányítóról, akár repülés közben váltogathatjuk, és a csippanások száma határozza meg, hogy melyikkel repülünk.
Az első mód a kezdőknek van: itt magától trimmel, és a külső befolyásokat is kiegyenlíti, de a reakciója is sokkal lustább. Kiakasztott gázkarral akár le is tehetjük a távirányítót, a drón magától lebeg, sőt, a billenéseket még ki is korrigálja. Két csippanásra már komolyodik a helyzet: nekünk kell beállítani a középtartományokat, és sokkal idegesebb is az irányítás. Itt döbbentem rá, hogy milyen gyors is a kütyü, ugyan mérni nem tudtam, de tíz-tizenöttel tuti ment a szoba két vége között. A harmadik csippanásra elszabadul a pokol: itt csak minimális mozdításra indul el a gép, ha gyorsítanánk, akkor szaltót ugrik, de nem csak előre, hanem bármerre. Persze a mozdulatot nem mi irányítjuk, valószínűleg egy program alapján szabályozza a motorokat, bár miután megvolt a bukfenc érdemes egy kicsit felpörgetni, ugyanis veszít a magasságából.
Nekem a legszórakoztatóbb a kezdőknek való beállítás volt, valahogy ebben tudtam a legpontosabban irányítani, és egy idő után már olyanokkal próbálkoztam, mint leszállni egy A4-es lapra, vagy átrepülni két oszlop között. Érdekes, hogy a hagyományos, párezer forintos koax-helikoptert mennyivel könnyebb terelgetni, valószínűleg azért, mert ott nem a gázkarral fordulunk, és nincs oldalazás, így kevesebb dologra kell figyelni. Ami meglepő, hogy az X-DRONE szabadban, még akár gyengébb szélben is egész jól repülhet, nem kell félteni a szobán kívül sem. Valószínűleg a már emlegetett stabilizáló rendszer miatt ilyen jó.
Ettől függetlenül jó móka az X-DRONE, és hála a fokozatoknak, mindenkinek lesz sikerélménye, így nem fogja bevágni a fiókba négy lezuhanás után. Aki igazán bátor, az felteheti a kültéri testet is, ez már nem védi a rotorokat, de jóval könnyebb, és még fürgébb vele a kis gyösz. Ezen már két LED van, amelyek szintén a távirányítóról kapcsolhatóak, bár úgy voltam vele, hogy hátha tovább tart az akku, ha nem világítanak, igaz, állati jól néz ki a szürkületben. Nem mintha olyan sokat kellene tölteni, harminc-negyven perc alatt kész, és ezt egy visszajelző LED is mutatja. Most pedig megyek, és megragasztom a rotort, ami a páfrányban lelte halálát.
