Ha drón, akkor hadviselés. A többség számára legalábbis a katonai célokra alkalmazott, pilóta nélküli gépek ugranak be, pedig a békésebb felhasználás sem áll tőlük távol. Például itt a Hexakopter, a sokat sejtető MikroKopter nevű cégtől, ami egy GoPrót cipel magával.
Persze ez már bőven nem játék, sokkal inkább munkaeszköz. Profi, és rendkívül bonyolult szerszám filmforgatásokra, amivel akár egy sínen mozgatott kamerát, vagy kránt is helyettesíteni lehet. Ezekhez nem árt, ha huzamosabb ideig bírja odafönt, az 1,2 kilós gép pedig több mint fél órát is repülhet. Természetesen ez nagyban függ az akku kapacitásától, és a kamera súlyától is. Péter Hexakoptere olyan tíz-tizenkét percet bír egy 14,4 voltos, ötezer milliamperes lítium-polimer akkuval, miközben egy Hero 3-as kamerát szállít.
A saját súlyán túl még egy kilót képes felemelni, ezt hat darab, külső forgórészes, kefe nélküli motorral teszi, melyek a Robbe gyártmányai. Azon kívül, hogy rendkívül erősek, nagyon finoman szabályozható a fordulatszámuk, az pedig itt elsődleges. Mókás, ahogy feláll a rendszer: mindegyik motor egy-egy csippanást követően megrezdül, majd felpörögnek a légcsavarok. Innentől viszont semmi dráma, a nagyjából nyolcvan centi átmérőjű, pók-szerű gép sokkal kisebb zajjal emelkedik, mint azt a méretei, és a motorok fordulatszáma indokolná, de a levegőt így is tisztességesen kavarja.
A haladást, az irányváltást, és az emelkedést-süllyedést is a motorok fordulatszámának változtatásával érhetjük el. Valószínűleg képes lenne tempós repülésre, de itt ez nem szempont. A lényeg az, hogy szélerősségtől függetlenül stabilan mozogjon, vagy épp egy helyben lebegjen.
Amíg nem láttam működés közben, bele sem gondoltam, hogy vajon a kamerát hogy mozgatja a pilóta. Ez ugye egy kéttengelyes állványon forog, de hogyan? Ha magát a gépet irányítjuk, akkor nem tudjuk a kamerát vezérelni, de fordítva sem a legbiztonságosabb. Ahhoz, hogy a kettő együtt is működjön, a Hexakopterbe egy GPS-alapú vezérlőt építettek. Meghatározza a saját helyzetét a kívánt pillanatban, és azt tartja, az így felszabadult figyelmünket pedig a kamera kezelésére fordíthatjuk. Képes még arra is, hogy előre megadott koordináták alapján repüljön, de ha a helyzet úgy hozza, akkor önállóan száll fel és le is.
A legérdekesebb része a már emlegetett kamera-konzol. Ebben egy kéttengelyes gimbal dolgozik, amely mindig a beállított szögben tartja a kamerát, hála a gyorsulás-szenzoroknak. Tényleg nagyon finoman mozog, nézzék csak:
A HD minőségű felvételt a GoPro rögzíti, de ettől még a kezelő nem látja, hogy mit is vesz. Erre is van megoldás: a földön egy LCD-kijelzőn követhetjük az élőképet, amit a drón analóg jelként sugároz le. Ha már ott a kijelző, egy halom információ is megfér rajta: a koordináták, a magasság, a repülési idő, az akku töltöttség, de még az éppen kapcsolódó műholdak száma is leolvasható. A kijelző akkor is jól jön, ha véletlen kényszerleszállást kell végrehajtani, mert egyrészt látjuk hova tesszük le, másrészt könnyű megkeresni, ha szem elől tévesztjük.
Számomra mégis az a legnagyobb csoda, hogy az egészet egy távirányítóról lehet vezérelni. Közel sem egyszerű műszer, de a feladat sem az, amit ellát. A Futaba 12FG kezelését legalább egy hétig kéne tanulnom, és akkor sem biztos, hogy minden funkcióját ismerném. Amíg a gép a levegőben volt, Péter mindig át tudott kattintani egy olyan kapcsolót, ami addig fel sem tűnt, az LCD-n pedig pörögtek a számok, és a diagrammok, én meg rég elvesztettem a fonalat.
Az a kemény ebben a gépben, hogy látszólag szinte magától, minden gond nélkül repül, de a háttérben gyorsulásmérők, műholdvevők, és egyéb elektronikák tömkelege dolgozik. Látják már? Ilyen az, amikor a játékból munka lesz, a kérdés csak az, hogy a kezelő is munkának éli-e meg.
