Azt hiszem, aki egy kicsit is vonzódik az autózáshoz, az nem ment el a Rush mellett. Kivételesen nem bánt el vele a forgalmazó, és Hajsza a győzelemért címmel került a magyar mozikba, ami egész jól passzol. Mégsem ez, hanem a harmadik trailer volt az, amely miatt nem lehetett kihagyni. Nézzék csak:

Ahogy 1:48-nál lassítva kipörög a kerék, és felcsendül Flux Paviliontól az I can’t stop, az minden mozijegyet megér. A dubstepet pedig lehet szeretni, vagy utálni, de ide mindennél jobban illik, kicsit talán kár is, hogy a filmből kimaradt.

Sosem voltam nagy Forma-1 bubus, azt meg végképp nem lehet mondani, hogy a film azzá tett, de elkezdtek érdekelni a kor versenyautói. Valahogy sokkal gépszerűbbek, mint napjaink steril űrhajói. Elvitathatatlan a fejlődés, és a köridők sem hazudnak, de a romantika már csak ilyen dolog. Ezért dobtam le az ékszíjat, amikor a barátnőm elment vásárolni Olaszországban, én pedig gyanútlanul besétáltam egy játékboltba.

A játékbolt persze nem írja le rendesen, hogy mi várt odabent, hiszen a háromeurós strandmatractól kezdve a vérprofi modellhelikopterig minden volt, cirka kétszáz négyzetméteren. Még wakeboard felszerelést is árultak a vízipisztolyok mellett.

Kicsit szégyellem, hogy először az árcédulát szúrtam ki, de bőven túl van az abszurd kategórián. Elsőre azt hittem, hogy elcsúszott a vessző, de kettővel odébb is háromjegyű szám állt a papíron, és igen, Clay Regazzoni Ferrarija tényleg 690 euró(!). Súlyos, igaz?

De itt van még az a konkrét 312 T is, amivel Lauda balesetet szenvedett a Nürburgringen, igaz ez már 890 euró. Nem tudom, hogy indokolt-e az ár, de az biztos, hogy ennyire aprólékosan kidolgozott modelleket még sosem láttam. A gyújtás kábelei, az olajcsövek, a csavarok, de még a tüték fémhálói is ott vannak. Azt nem tudom, hogy létezik-e ennél részletesebben megépített gép, de a Buragók után ez egy másik világegyetem.

Hülyén néztem ki, ahogy egy boltban a vitrint fotózgatom, ezért nem is akartam túlzásba vinni, sajnos nem készült sok kép. Pedig nézzék csak a Tyrrel P34-et, mennyire meghökkentő még ekkora méretben is. Nem csak Forma-1-esek, de pályaversenyautók, többek közt a kedvencem, a 934 RSR is ott volt, hasonló minőségben, és hasonlóan elborzasztó áron. A Nissan Skyline RS Turbo már-már kedvezményes 400 euróért hazavihető, és amúgy megdobogtatná szívem, de az előbbiek után már nem annyira étvágygerjesztő.

A birtoklási vágy pedig makacs dolog, a leendő sógorom nem is távozott autó nélkül. Sőt, annyira belejött, hogy élből kettőt vett, igaz kevésbé drága, de legalább olyan érdekes darabokat. Lauda 312-esén nem kellett sokat gondolkodni: 1:43-as méretarányú, és ugyan aprólékosságban meg sem közelíti a nagyobbakat, de még mindig kellemes látvány. Próbáltuk kideríteni, hogy melyik gyártó terméke, de a csomagolás levétele után is csak annyi derül ki, hogy hivatalos Ferrari licensz, sehol egy Made by… felirat.

A 312 B3-ra épülő autót 1975-től kezdve öt éven át használták kisebb módosításokkal, és négyszer nyerték meg vele a konstruktőri világbajnokságot. A többségnek ez már csak Lauda gépe marad, pedig olyan nevek koptatták még a gumijait, mint Gilles Villenueve, vagy Jody Schecter.

A másik kocsi szintén Ferrari, de ezzel a hosszútávú versenyeken alkottak maradandót a hatvanas évek elején. A 250 P kevésbé ismert, pedig ez volt a gyár első középmotoros gépe Le Mans-ban. A V12-es motor szinte magától értetődő, ennek külön érdekessége, hogy még mindig a Giacomo Colombo által 1947-ben tervezett egységen alapult, bár a teljesítménye már 300 lóerő felett volt. Térhálós acélvázba építették az utascella mögé, a lassulásról pedig négy tárcsafék gondoskodott, mindez pedig elég volt ahhoz, hogy 1963-ban, zsinórban harmadszor állhasson vörös csapat a dobogó tetejére. Az Olaszok hegemóniája egészen 1966-ig tartott, amikor az első három helyet Ford GT 40-esek söpörték be. Kemény gyomros lehetett, de ez már egy másik történet.

Jó másfél órát töltöttünk el az üzletben, de még egyszer ennyi sem lett volna unalmas. Máig sajnálom, hogy az 1:10-es Pagani Zonda R-ről nem készült kép, pedig, ha valami, akkor az tényleg meredek dolog. Cserébe itt egy fotó arról, hogy mi fogadott a boltból kilépve, a túloldalon:

Pár nappal később aztán meg is előzött minket, és nem sajnálta a gázt. Először csak annyi tűnt fel, hogy valami nagyon lapos, és nagyon gonosz osont mögénk, fenyegető morajjal, majd kitette az irányjelzőt, és visszaváltott. Egyszerre úgy tűnt, mintha a szomszéd sávban kánonban törne ki a Vezúv az Etnával, egy jókedvű harckocsi támadással aláfestve.