Szeretem a japánokat. A megszállottságuk, a precizitásuk, és a néha perverzitásba hajló nyitottságuk zseniális szubkultúrákat termel ki, néhány megkérdőjelezhető példától eltekintve. A Kyosho Mini-Z modellcsaládja viszont egy igazi csoda. Persze a sorozat ’99-es bevezetése előtt is létezett ennyire apró RC autó, de azok meg sem közelítették a Z autószerűségét. Tulajdonképpen minden funkció, és beállítás elérhető, ami az 1/10-es, vagy nagyobb gépeken.
Egy menetkész KyoshoMini-Z MR-02 negyvenkétezer forintba kerül, ami valljuk be, sok egy tenyérnyi autóért. Ennyi pénzből lehet 1/10-es onroad, vagy offroad gépünk is, ami az egyszeri kezdőnek sokkal csábítóbb, mint az 1/28-as kisautók. Őszintén szólva én is értetlenkedve néztem, főleg a Nanoracer Firelap után. Az az alváz majdnem tökéletes koppintása a Kyoshonak, és nem tudtam elképzelni, mi az, amit annyival jobban tudna, hogy indokolt legyen a közel háromszoros ár. Még csak kézbe véve sem tűnik úgy, hogy a Kyosho esetleg kidolgozottabb lenne.
Szokás szerint nem bírtam ki, hogy hazaérjek, és már a buszon elkezdtem tapizni. Megmozgatva a kormányművet, azért egyből érződött, hogy itt finomabb mechanika dolgozik, mint a kínai változatban, és a kerekek perselyezése is jobb, sokkal könnyebben forognak. A Firelapen fájó pont volt a ferde hátsótengely, amit a szűkre szabott csomagolás nyomorított meg, de szerencsére a Z-nél ilyenről szó sincs. Közelebbről megnézve látszik, hogy bár az első futómű felépítése is megegyezik, mégis sokkal precízebben illeszkedik, csak egészen minimálisat lóg a csonkállvány.
Külön érdemes beleásni magunkat a számtalan finomhangolási és tuning lehetőségbe. A motor keresztbe van beépítve, kiviteltől függően a hátsótengely elé, fölé vagy mögé, ez variálható a tengelytáv változtatása, és a különböző kasznik miatt. A fogaskerék közvetlen hajtja a diffit, és a motor-váltó egység egy rugalmas lemezzel rögzül az első alvázkerethez, ez engedi elmozdulni. A hátsórész rugózásáról egy rugóstag gondoskodik, ami alapkivitelben még a súrlódásával csillapít, de naná, hogy elérhető hidraulikus verzió is.
Az autóhoz kaptam egy kicsit kopottas Ferrari Enzo kasznit, és kemény keverékű gumikat, de volt még egy álomszép Mercedes SLR is, a hozzátartozó kerekekkel. Apropó szépség: nem ám a nagy gépeken megszokott vékony lexan héjról van szó, hanem rendkívül részletes, merev, és szépen kidolgozott testeket kapunk. Bármelyik Z-t szívesen kiraknám polcdísznek, mert már-már makett szintűen szépek. Amikor megvásárolunk egy újat, akkor négy darab, méretben, vastagságban, és főleg kinézetben az adott autóhoz passzoló felni van a csomagban, így például egy Ferrari Enzo a hozzátartozó nagy, peres kerekeken fut, míg egy Shelby Cobrához kicsit kisebb, ballonosabb kerekek járnak. Annyira nem éreztem magam profinak, hogy élből a hibátlan SLR-el próbálkozzak, de a puha, és teljesen sima kerekeit átszereltem, sokkal jobban tapadtak, mint a kicsit púpos, kemény gumik.
A távirányító elsőre nem tűnik nagy durranásnak, eleinte még a trimmet sem találtam, azokat egy műanyag fedél alá rejtették. Sima pisztolytávról van szó, nyolc darab ceruzaelemmel (AA) működik, amiknek érdemes figyelni a töltöttségét, mert ha a kocsi elveszti a jelet, akkor hajlamos magától elindulni. A frekvenciakristályok cserélhetők, ami hasznos lehet, ha sokan akarunk egyszerre játszani.
A Firelapből kiindulva tudtam, hogy csak a teljesen tiszta parkettán lehet esélyem, így fél óra takarítás után kapcsoltam be, amikor már enni lehetett volna a földről. Friss elemekkel, tükörsima padlón nagyon addiktív a játék. Ha jobban nem is megy, mint a kínai testvére, de mindenképpen jobban irányítható. Nem fordul darabosan, sokkal könnyedebben gördül, és egy-egy keményebb kigyorsításból sem lett eszetlen pörgés, mert egy kis gyakorlás után meg lehet fogni a csúszkálást. Ehhez persze kell a jó szervó, ami annyira érzékeny, hogy a teljesen kitekert, majd visszacsapódó kormánykerék lengését is leköveti. Nem tűnhet nagy dolognak, főleg annak, aki nagyobb méretarányokhoz szokott, de ilyen pici autónál még nem láttam hasonlót.
A tapadásjavítóval tovább fokozható a tempó, bár így már egy kósza megcsúszást sem lehet kicsikarni a kocsiból. Az alkoholos oldat negyed óra alatt meglazítja a gumi felületét, ami utána olyan, mintha szivacsból lenne, és ez érződik is. Néhány akkuval később egész jó tempókat autókáztam, de sajnos felmentem a youtubera, hogy megnézzem, hogy csinálják a profik. Kár volt, íme:
Az apró autók népszerűségét az mutatja legjobban, hogy az elmúlt 14 évben több mint félmillió darab kelt el, és magas ára ellenére még mindig imádják. Megjelentek a tuning alkatrészekkel foglalkozó cégek, és némi ráköltéssel az 1/10-es autókkal is versenyezhetünk. Egy gyári szett kicsomagolás után 18-20 km/h-ra képes, ami nem hangzik soknak, de higgyék el, a nappali padlóján felfoghatatlanul gyorsnak tűnik, persze az 50-es tempó sem elképzelhetetlen kefe nélküli motorokkal.
Mégis, a Z-vel csak önmagában otthon csapatni szinte pazarlás, hozzá sem fogható egy rendes versenyhez. Felfoghatatlan látvány, ahogy a tenyérnyi gépekkel íveken autóznak, féktávot vesznek, és kigyorsítanak, minden tiszteletem a versenyzőké. Az igazság azonban az, hogy az MR-02-essel még csak a felszínt kapargatjuk, léteznek összkerekes autók, terepjárók, homokfutók, motorcsónakok, motorok, de még formaautók is.1/28-ban az őrület határtalan.
