Máig emlékszem, amikor úgy tíz évvel ezelőtt a nagyapám a kezembe nyomott egy hetvenes évekbeli modellező magazint. Sokszor átnyálaztam, de a playboy módjára kihajtható tervrajzon kívül nem sok maradt meg, pedig tulajdonképpen nem is tudtam mit látok rajta. Áramvonalas, szivarformájú gép volt, úgy 30-35 centi hosszú, és négy, viszonylag nagy keréken gördült, alig pár milliméteres nyomtávval, középen pedig egy egyhengeres, talán etanollal hajtott motorral. Így visszagondolva egy kiszáradt tómederbe tervezett sebességrekorder gépre emlékeztetett a legjobban. Nem tudtam hová tenni, ugyanis távirányító elektronika nem volt benne, de ami furcsább, hogy kormánymű sem, bár a felépítése miatt amúgy is eldőlt volna az első kanyarban. Egy részlet van meg tisztán: a burkolat alól oldalt kilógó masszív fém fül.

Ez a videó kellett a megvilágosodáshoz: TETHER CAR! Kábelautó, vagy drótkocsi, nem tudom melyik passzolna jobban. Nem meglepő módon ez is Amerikából jött, ott már a múlt század harmincas éveiben hergelték a körpályás gépeket. Annak ellenére, hogy már mennyire elterjedt a rádiótávirányítás, a 19,9 méter átmérőjű betongyűrűnek még ma is sok a rajongója, és nem aprózzák el: a világrekord 341 km/h a tíz köbcentis géposztályban, de a 1,5 köbcentisek sem adják 262 km/h alá. Persze ez a verseny is a pályán dől el, de közel sem a pilóta reflexein múlik. Sokkal inkább a műhelyben töltött idő számít, a leleményesség, és a finomhangolás, hogy aztán a nyolc mért körön a lehető legmagasabb átlagsebességet mérhessék. Érdemes beleolvasni a fórumtémákba, a versenyzők egész mélyen belemennek például abba, hogy adott páratartalomhoz mi az ideális karburátor beállítás. Megszállottak, de nagyon tudományosan.