Mióta a hatéves fiam, Norbi eltöltött egy napot a szerkesztőségben, meg van győződve róla, hogy a világ legjobb munkahelyén dolgozom. Óvodás szemmel ámuldozott a felsorakozó játékokon: Matchboxok, RC tankok, repkedő helikopterek és egy Carrera Digital 132-es autópálya. Előzetes félelmeimmel szemben, nyugodtan tudtam dolgozni egész nap, nem kellett percenként foglalkoznom vele. Leült és játszott. Azóta a hipermarketekben kötelező kör a játéksorok felé menni, ahol minden alkalommal megáll a Carrera termékei előtt, és rámutatva hangzik el a címmondat: ilyen van a munkahelyeden.
Múlt héten, amikor kisautóblog atyja, Assur azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy nem vinnék-e haza egy slot-car pályát, nem kellett sokat gondolkoznom. Persze, hogy igen. Bár egy pillanatra átsuhant az agyamon, hogy mit fognak szólni a gyerekeim, ha vissza kell adnom, de épp kapóra jön majd a karácsony, és a vele járó újjáték-dömping.
Tehát vittem, mégpedig a fent említett pálya kisöccsét, egy Carrera Digital 143 „Full Speed” szettet. A pálya vezetése nem a legbonyolultabb, de már élvezetes. Az 5,6 méteres pályahosszt egy 270 fokos felüljárós kanyar és egy loop töri meg. És persze ne feledkezzünk meg a deathmatch-ek legfontosabb eszközéről a duplasávváltó szakaszról. A készlethez két kocsi jár, de a pálya blackboxsza három kontrollerre van felkészítve, így ha beszerzünk még egy autót, akkor a sávváltó modul már létszüksége lesz az élvezetes játéknak.
Gyorsan dolgoznak a Carrera tervezői, mert a 2010 harmadik negyedévében megjelenő játékba már az aktuális Forma-1 idény kocsijait formázták meg. Illetve ebbe a szettbe csak a Ferrari F10 „F Alonso” elnevezésű modell az aktuális, mert a Red Bull RB5 „Sebastien Vettel, No. 15” a 2009-es idény sztárja volt. Ami így utólag, a bajnokság végeredményét ismerve furán adja ki. Valószínű, valaki lecsapott előttük az RB6 kizárólagos használati jogára, mint ők tették ugyanezt az F10-es Ferrarival, amit csak ők másolhattak le a slot-car piacon. Bár én a „Senna halála óta nem nézek Forma-1-et” nemzedék tagja vagyok, ismerve a F1 fanatikus rajongóit, biztos akad pár ember, akit ez az időelcsúszás zavar. Jó-jó, ez csak játék.
Hazaérve Norbi alig várta, hogy elkezdjük összeépíteni. Bármit megtett volna, a mielőbbi kezdés érdekében, így angyali mosollyal pakolta a helyére az ezernyi legót, kisvasút- és egyéb játékalkatrészt a nappalink padlójáról. Szerencsére ez csak 1:43-as méretarányú, így nem kellett neki több, mint 3 méteres helyet biztosítani, mint a Digital 132-eseknek, megelégedett egy potom 195 x 75 cm-es szabad felülettel. Mivel még nem volt slot-pályám, így szőnyegre kezdtük összeépíteni. Informatikus vagyok, meglátszik. Először cselekeszik, majd elolvassa a manuált: „A pályát nem ajánlatos a padlószőnyegen felállítani”. Mindegy, a csúszóérintkezők gyakoribb tisztításán kívül nem jelentkeztek más hátrányok a puha talajból.
Fiam legnagyobb bánatára, nem mertem bevonni az építésbe aktívan, így csak adogatta a készlet elemeit, míg mi a lányommal raktuk össze. Ez különösen fájt a Norbinak, mert ő nem a járművekért van oda, hanem a közlekedésért, illetve a vele kapcsolatos dolgokért. Órákig képes fakockákból, legóból, közlekedési táblákból és cérnából (troli felsővezeték gyanánt) építeni egy kereszteződést, hogy pár perc autótologatás után lerombolja, s építsen inkább egy újat. De most ez a törékeny puzzle 30 ezer forintba kerül, nem szerettem volna a rongálásáért fizetni.
Az építés gyorsan haladt, csak a tartóoszlopok összeszerelése, beállítása lassított a tempón egy kicsit. Egy óra alatt meg is lett, és ebben már benne van a sávváltó szakasz fordított behelyezése miatti szét- és összerakás is. A pályaelemek összecsúsztatása után mindkét oldalon fixálni kell egy-egy gumipatenttal, és ezt elhagyni nem érdemes. A nyomvonal speciális vezetése miatt feszültség van az elemek között, így a loop két sávját összetartó patent, mindig elengedett, és a nagykanyar emelt szakaszai is rendszeresen szétcsúsztak. Dalma fejezte be az építkezést a szalagkorlátok precíz – vigyázva a rajtuk lévő „Carrera” felíratok olvashatóságára – felhelyezésével.
Rögtön vita alakult ki, a kezdőkör jogáért. Erősebbek voltak, a két gyerek kezdett. A kocsik kiválasztása egyszerű volt: a nemük szerint döntöttek. A piros Ferrari a Dalmáé, a kék Red Bull a Norbié. Az előny a fiamnál lett volna, mivel a szerkesztőségben már irányított slot-cart, de a loop állandóan kifogott rajta. Vagy a lendület volt kevés, és a hurok tetejéről esett le a kocsi, vagy épp ellenkezőleg, nagy volt a svung, és a hajtűkanyarban sokkal be. Itt kell megjegyeznem, hogy az első sikertelen szaltójánál Vettel kocsijának első szélterelője lepattant. Felkaptam a kocsit, s már indultam volna a pillanatragasztóért, mikor megláttam, hogy nem tört el, csak kiugrott a helyéről. Jobban megvizsgálva az autókat észrevettem a Carrera zsenialitását. Minden pici törékeny kiálló elem levehető. Így mielőtt tovább engedtem volna a versenyt, mindkét kocsiról eltávolítottam ezeket a sérülékeny elemeket.
Norbi egyre elkeseredettebb volt, már az istállócserét követelte. Persze a lányom sem ment a szomszédba egy kis női fifikáért: cukkolni kezdte a Norbit, hogy fiú létére piros autót akar. Közbe kellett lépnem. Megegyeztünk, hogy 5 kör elejéig az egyiknél van az F10-es, majd cserélnek. Egészen belejöttek. Norbitól sikerült elkunyerálnom a kontrollert először, épp a Red Bullra került a sor. És igen, nekem sem sikerült a loop elsőre. Játszani kell a „gázzal”, hogy a hurokba elég legyen a lendület, de a kanyar előtt már lassítsak, hogy be tudjam venni. Eközben Dalma megtalálta azt a sebességet, amellyel a Ferrari gond nélkül végigmehet a pályán.
Hogy melyik kocsi a jobb? Szerintem a Red Bull, mert azt aktívan irányítani kell, míg a Ferrari túl stabil, és az egykedvű körözéséből csak a sávváltónál lehet kilökni. Hogy ez megfelel-e az Alonso és a Vettel vezetési stílusának, az nem tudom, de figyelhettek volna az esélyek kiegyensúlyozására.
Este, mielőtt elmentünk volna aludni, még egy óvintézkedést kellett foganatosítanunk. Éjszakánként Szüri, az öthetes csincsillakölyök a szülői ketrec rácsai között átbújva, felfedező és rongáló útra szokott indulni. Az még rendben van, hogy mindent, ami fából van azt megrág, de a múltkor a tévé távkapcsolójának a gombjait rágta le tövig. Így a autópálya biztonsága érdekében magánzárkába kellett helyezni, ami egy macskahordozó lett. Ő nem volt boldog a játéktól.
