Egy narancssárga Schuco. 1:66-os méretarány. Nyitható ajtókkal, műszaki adatokkal az alján: rettentő bájos kis 02-es modell. Önmagában a tárgy is imádnivalóan kedves, de ha elmesélem a sztoriját, nem fogják elhinni.

Kis, párnázott borítékban érkezett a szerkesztőségbe, mellette egy kissé fakult, lekerekített sarkú fotóval, amelyen - milyen meglepő - egy 02-es parkol. Sárvédőszélesítésekkel, fura alufelnikkel, ködlámpával, kacsafarokkal és a típus ismerőinek igen furcsa, rövid lökhárító-kocka hátsó lámpa kombinációval. Ilyen csak a turbóknak volt, mert a hosszú beleszúrt volna a sárvédőpúpokba. A fotó hátulján a dátum: 1975. május.

Ugye, már kezd mocorogni valami. Ez a két relikvia nem véletlenül került egymás mellé. Valaki nagy becsben tartotta őket, ha közel négy évtizedet átvészeltek. A makett sértetlen: látszik, nem kölykök tologatták, hanem óvatos ujjak vették néha kézbe, hogy felidézze az inka-narancssárga 1602-es emlékeit. És most itt pihen a monitorom alatt. Nehezen szívom a levegőt.

Amikor misi46 a BMW-üléscserés poszt után bekommentelte, neki is ilyen autója volt 1975-ben, fel se kaptam a fejem: kábé hetente kétszer szólítanak meg, amikor a 02-essel járok, hogy nekik is ilyen volt, versenyeztek vele, milyen jó autó volt. Kedves dolog, de a napi rohanásban sajnos ritkán van idő a sztorizgatásra. Misi46 szűkszavúan megkért, nem vinném-e egy kört az enyémmel — persze beleegyeztem, de nem jelentkezett.

Egészen addig, amíg el nem veszett a 02-es makettem első lökhárítója. Megint szófukaron, e-mailben kérte a szerkesztőség címét: küldene valamit, ami biztosan tetszeni fog. 37 éve őrzi, reméli, én is legalább ennyi ideig fogom. Sejtésem nem volt, mi lehet az, de megadtam a címet.

Pár nappal később érkezett meg az említett boríték. Nem jutok szóhoz. Mit is mondhatnék? Köszönöm!