Hosszú út vezet addig, hogy valakiből autós legyen. Ez a folyamat a lábbal lökős kerekes kiselefánttal (lóval, fókával, oroszlánnal, kutyával) kezdődik, a három-, majd kétkerekű biciklivel folytatódik, és végül, úgy a 18. életév környékén a jogosítvány megszerzésében csúcsosodik ki – ami persze korántsem a vég, ellenkezőleg, egy igazán új korszak kezdete.
Szóval, a lökdösődéseken és tekeréseken mindenkinek át kell esni, kihagyhatatlan életprogram, és kötelező mivolta ellenére rendkívül szórakoztató is. Arról nem beszélve, hogy (többnyire) egészséges. Én például úgy tanultam meg biciklizni, hogy az egyik unokabátyám, Ödön, elunta, hogy már három napja toligál le-fel a járdán a kétkerekű kisbringa vázába dugott seprűnyélnél fogva, és kitalált valami radikálisabbat: belökött vele a patakba.
A patakhoz egy meredek, tízméteres lejtőn lehetett lejutni, hetvencentis, életerős csalánbokrok között, és mivel egy szál fecskegatyában nem akartam a csípős csalánosban fetrengeni, inkább visítva, halálfélelemben egyensúlyoztam, egészen a vízig, ahol is a kisbiciklin átbucskázva a vízbe csapódtam, fejjel előre landolva egy hatalmas, moszatos kő mellett. A módszer kockázatos volt, de hatásos: miután a biciklit újra összeszereltük, úgy tekertem rajta, mint aki kétkeréken született.
A bringázás fontos állomás a felnőtté válás útján, azonkívül örömforrás, mert hiszen helyet változtatni jó, könnyen és gyorsan helyet változtatni pedig még jobb. Nem csoda tehát, hogy a világ játékiparában stabil helyük van a különféle hajtányok gyártóinak, akik számtalan stílusban, többféle minőségben és árfekvésben kínálják a gyermek és ifjúsági korosztálynak a világ legegyszerűbb járműveit.
A nürnbergi vásár több pontján is belebotlottunk a hajtány-bizniszben serénykedő termelőkbe és kereskedőkbe. Nem sumákolunk, rögtön a kategória királyával kezdjük, az Audi standján kiállított e-tron nevű tanulmánnyal, amit Streetsta egy korábbi posztban már részletesen bemutatott. Az Auto Union Typ C-t idéző high-tech játékcsodába beleadták a lelküket a tervezők, újabb ékes bizonyítékul, hogy a felnőtt ember is szeret játszani, méghozzá nagyon. Egy kattintással megtudhatják róla az érdekes részleteket, közelről úgyis kevesen fogják látni, és még kevesebb gyerek fog ilyennel autókázni. Tavalyi elődje még pedálhajtású volt, abból több mint száz darabot adtak el 9700 eurós áron. Ezek után meg sem merem becsülni, hogy mennyi lesz majd ennek az elektromos változatnak az ára – abban azonban biztos vagyok, hogy mutatkozni fog rá némi kereslet gazdag sznobék köreiből. A kevésbé vastag vevőkre is gondolt az Audi természetesen, és felsorakoztatta az e-tron mellett a szintén drága, de azért megfizethető, lábbal lökős kollekcióját.
Az elektromos meghajtás tiszta és higiénikus, ám mégiscsak a benzingőz és a belsőégésű motor hangja az igazi feeling. Erre gondolhattak a La Mini Miniera standján közszemlére tett Ferrari tervezői is, amikor a bőrüléses, fakormányos, tűzpiros torpedóba igazi motort építettek - persze a kis vezetők által uralható teljesítménnyel.
A pénz, tudjuk, nem minden, és a boldogság olcsóbban is elérhető: a kínai gyártók standjain pedálos kisautók is szép számban kellették magukat. A színek élénkek, a formák aranyosak, a minőség elfogadható, arra legalábbis ügyeltek, hogy sorjás fém ne vágja el a gyerekek kezét. És mivel jól tudjuk, hogy csemetéink e zsenge korban hihetetlen energiájukkal és kíváncsiságukkal minden játékukat magától értetődő természetességgel leamortizálják, az olcsó játék éppúgy megfelel, mint a méregdrága. Sőt. Mennyivel nyugodtabban nézzük, amikor kilencvenkilencedszer ugrat le a szemünk fénye a lépcsőről, mintha valami méregdrága cuccal próbálná ugyanezt!
A kis pedálosok, de a biciklik körében is hatalmas a stíluskavalkád: Ford hotrodra hajazó karosszériával éppúgy vehetünk ilyet, mint Mercedes 190-est idézővel, vagy éppen tűzoltóautó formájúval, amire létrát is szereltek. Egyvalamit nem láttunk csak, és fájt is a szívünk miatta: pedálos Moszkvicsot. Sebaj, itthon lehet még kapni pincében-padláson fellelt rozsdás, szétütött darabokat tízezerért, vagy gondosan felújított szépségeket 50-70 ezerért. Speciel nincs rá semmi szükségem, de megnyugtató a tudat, hogy ha lenne, hát vehetnék.
Úgy tűnik egyébként, hogy a Ferrari a játékiparban is hódít: nincs olyan szegmens, ahol ne találkoznánk néhány tűzpiros modellel. Ezek egy része – az igényesebbek természetesen - hivatalos szerződés alapján, a cég engedélyével és jóváhagyásával kerül piacra. Nemcsak az olyan nagynevű gyártók készítenek Ferrari-játékokat, mint a slot-car specialista Carrera, de a kisebbek is. Még kétkerekű kisbiciklik is készülnek modenai stílusban, például a Spheránál, amely nemcsak az elnyűhetetlen, klasszikus kisbicikli-formát öltöztette Ferrari-dizájnba, de a futurisztikus formájú lábbal lökdösőjét is.
Nő a gyerek, nő, lassan kamasz lesz, de még mindig szívesen pedálozik? Nem gond, dögös, menő dolgok között válogathatunk neki. Például a Kettler választékából, a Kettquadok közül, amik, mint a név is mutatja, négykerekűek, masszív vázuk, bütykös gumijaik révén terepen, földúton is használhatók, akár még versenyezni is lehet velük a falu végén, vagy a lakópark mögötti réten. Mint a mellékelt videó bizonyítja, akár egy hetvenöt kilós felnőttet is elbírnak, az már más kérdés, hogy egy magamfajta eltunyult felnőtt meddig bírná szusszal ezeknek a nyergében.
A Berg Toys egyenesen a Jeeptől lincenszeli a pedálos terepquadjai formai elemeit, hogy a macsó hatás még tökéletesebb legyen. Az ülés és a kormány állítható, a gumik a keményebb viszonyokat is bírják, sőt, ahogy egy Jeephez illik, pótkerék is van a bukókeretes ülés mögött. Már meg se lepődünk, hogy Bergék üzleti kapcsolatban állnak a Ferrarival is. És hát megy a marketing ezerrel: tavaly egy brazil kalandozó, José Geraldo de Souza Castro egy ilyen pedálos gokarttal, egy hasonló stílusú könnyű utánfutót vontatva elkerekezett Párizsból Johannesburgba, a foci VB-re. 21 országon kelt át, 17 ezer kilométeren keresztül taposta a pedálokat, bizonyítva egyrészt hogy ő egy szívós ember, másrészt, hogy a pedálos quad strapabíró játékszer.
A Berg másik érdekes sorozata a MOOV, aminek a lényege, hogy a kis gurulókat építőkészletben árulják, és otthon kell összeszerelni, úgy is néznek ki, mintha valami építőjátékból nagyították volna fel őket.
És ha már barkácsolás, abban ma alighanem a brit Andy Loveland a csúcs, aki, nem találván az ízlésének megfelelő futóbiciklit, maga készített egyet a kisfiának. Az egyedi stílusú, igényes kivitelezésű játékjármű megtetszett másoknak is, így az Early Rider piacra került, és ma már Magyarországon is közvetlenül elérhető. Az egyre növekvő manufaktúra háromféle modellt gyárt, ezek ma a futóbringák chopperjei. Számomra az Early Rider volt a Spielwarenmesse egyik legkellemesebb felfedezése, naná hogy meghatott a letisztult, mégis játékos stílus, a formán és kivitelezésen átsütő kézműves igényesség – egy játék minden gyereknek, apai szeretettel…
Hosszan tallózhatnánk még a színesnél színesebb gyerekbiciklik között, amelyek Hello Kitty festést éppúgy viselhetnek, mint Micimackó-, Batman-, vagy Verdák-dizájnt. Van köztük oldalkocsis, amiben pont elfér gyermekünk kedvenc babája, vagy plüssállata, és persze akadnak Route 66 stílusúak is. Sőt, aki nem akar tekerni, akár teknősháton is utazhat, mint Streetsta, aki sikerrel átkelt a zöld állat hátán egyensúlyozva a standok közötti folyosón.
A végén azért egy kiállítóhelyre még ugorjunk be: a Rolly Toyshoz. A 75 éves cég pedálos munkagépeket faragott a kisbiciklikből, így téve még érdekesebbé a kerekezést. A markolók, traktorok, pótkocsik, dömperek, tűzoltóautók működnek, így kellő türelemmel kicsinyeink akár egy 10 köbméteres sóderhalmot is áthordhatnak egy majdnem igazi John Deere munkagéppel az udvar másik sarkába, aminek, lássuk be, különösebb értelme nincs, már azon kívül, hogy legalább addig is csend van, és lehet meccset nézni, vagy az asszonnyal gyártani égy újabb kis családtagot.
