Pár héttel ezelőtt két úriember jött be hozzám a boltba. Egyikük hóna alatt egy méretes doboz volt, nejlonba csomagolva. Gyorsan a tárgyra tértek: ugyan, mondjam már meg, mi kell ahhoz, hogy ez a kocsi megint működjön.
Ilyen kérdések felvetésekor rendszeresen kiver a hideg verejték. Ugyanis leggyakrabban olyan kisautókat húznak elő a gyűrött zacskókból, amiket valamikor régen, még talán a Quelle katalógusból rendeltek a nyugati rokonok a gyereknek, és vagy a nosztalgiázás miatt, vagy azért, hogy a család legifjabb tagjának távirányítós autóért üvöltő száját befogják, ismét életet akarnak lehelni bele.
A baj az, hogy ezek szinte kivétel nélkül játékautók. Amik a maguk korában nem számítottak bóvlinak, csak éppen teljesen más a felépítésük, mint egy modellautónak, semmi nem cserélhető bennük, elektronika, vagy pótalkatrész nem rendelhető hozzájuk. Ha ilyen kisautót tesznek elém, nem tudok mást tenni, csak széttárom a kezem. Nem lehetetlen egy ilyen gépből valamit kihozni, de nem csak pénzügyileg nem érné meg. Az ilyen kisautó maradjon csak polcdísz, mindenki jobban jár úgy, hiszen nem semmisül meg az első óvatlan manővernél.
Ebben a dobozban viszont egy majd húsz éves Kyosho modell pihent. Alaposabban szemügyre véve látszott, hogy egy szíjhajtásos, összkerekes alváz, rajta egy DTM Alfa Romeo kasztnival. Alapvetően semmi akadálya nem lett volna a gatyába rázásnak és a használatba vételnek. Csakhogy. Elhangzott, hogy a kocsit a gyerek kapja meg, hadd játszódjon. Itt viszont intőn magasba kellett emeljem mutatóujjam: nono! Kell ugye egy pár darab akku, meg töltő, esetleg egy elektronikus motorszabályzó, ez eddig nem gond. Viszont a hajtásban lévő hosszú fogazott szíj úgy lógott, mint egy rongyosra hordott tornazokni. Mivel a modell irtózatosan régen lekerült a gyártó palettájáról, semmi nem rendelhető hozzá, ezért a szíjat ebayről, vagy egyéb alternatív beszerzési forrásból kellett volna pótolni. Ez sem gond, de sajnos minden egyes egyéb alkatrészt is csak így lehet megszerezni hozzá. Hosszas kutakodás, levelezés, aukciózás során lehet szert tenni a törött, kopott darabokat pótló csomagokra. A karosszéria méretei nem egyeznek a manapság használatos autók tengely- és nyomtávjával, tehát ha sérül a kasztni, nem lesz könnyű mást találni helyette.
A nehézkes alkatrészbeszerzés pedig egy kezdő gyerek első autója esetében komoly probléma. Bármi törik, kopik - márpedig törni, kopni fog - hetekig áll a gép a sarokban, ami csak hisztis toporzékolást szülhet. Nekem ráadásul megtetszett az oldschool alváz. Fel is ajánlottam, hogy ha nálam vesznek egy napi nyüstölésre alkalmasabb autót, beszámítom a Kyosho Alfát. Kis gondolkodás után egymás tenyerébe csaptunk, pedig egyáltalán nem szokásom az ilyen beszámítósdi.
Később alaposabban átnéztem, mi is van a dobozban: közel hiánytalan a készlet, jópofa a távirányító, egészen érdekes az elemtartó megoldása, kifejezetten tetszik, még ha nem is annyira praktikus a kasztni rögzítési megoldása, mint az elsőre tűnik. Az egyik zacskóban, a használati útmutató és a garancia papírok mellett, még az eredeti számla is benne volt. Ötvenezer forint 1995-ben nem volt kis pénz, gyanítom, hogy nem a gyereknek vették az összeszerelős készletet.
A tervem az, hogy szétszedem, majd tisztítás, kenés után összeszerelem az alvázat, a kasztnit kijavítom, lemaratom a régi festéket, majd újra fényezem. Szerintem benne hagyom a régimódi mechanikus szabályzót is, régi korokra fog emlékeztetni. A boncasztalon majd kiderül, mit kell még a fogasszíjon kívül vadászni hozzá. Szerintem elég érdekes lesz a procedúra ahhoz, hogy alkalmanként elmeséljem, hogy haladok a restaurálással felújítással.
