Nemcsak térben, de időben is hosszú út vezetett el a hétéves koromban, a mandulaműtétem után kisírt első Matchboxomtól (sárga Lamborghini Miura) az idei nürnbergi játékvásár modellmennyországáig. Ezt csak azért mondom, hogy lássuk, a remény hal meg utoljára. Az az elkeseredetten könyörgő kisfiú álmában se gondolta volna, hogy izgalmasabbnál izgalmasabb modellektől roskadozó polcok között bóklászik majd vén fejjel, szinte delíriumban lebegve egy átautózott, átbeszélgetett éjszaka után (Mitsubishi Sigma V6 automata, Streetsta istállójából).
Ha komoly ember látszatát akarnám kelteni, idézhetném a híres Presser-dalt, hogy „Mikor hiába, már nem futsz utána, eléd hozza sorsod a célt”, de az igazság az, hogy a bennem játszó gyermek éppúgy sóvárog ma is a kis fémautók iránt, mint annakidején, amikor a miskolci főutca játékboltjában nyújtózkodtam a szinte elérhetetlen magasságban trónoló forgatható állvány felé.
És lám, a hosszú út végén csak megérkeztem oda, ahol végre annyi modellt láthattam (és még mennyi minden mást!), amennyit még soha. Azt hittem, megcsömörlök majd a rám zúduló látványözöntől – de nem, harmadik nap is épp olyan tátott szájjal néztem a kínálatot, mint az első percekben. Voltak modellek, amiket legszívesebben minden nap megsimogatnék a tekintetemmel – például a tűzpiros, Mercedes SEL AMG-t (Minichamps), aminek már rég itt kellene parkolnia a monitorom fölött – ha nem kerülne 35 ezer forintba.
Mindez persze magánügy – talán csak azt akartam ilyen nyakatekerten kifejezni, hogy a modellek világa csodálatos és lelkesítő, és hogy egy roppant műgonddal és elhivatottsággal megfogalmazott harmincas évekbeli traktor alapos megszemlélése éppúgy képes komoly adrenalinfröccsöt kiváltani az emberi szervezetben, mint mondjuk az ejtőernyőzés, vagy a raftingolás. Hülye-e vagyok? Talán igen. De számít ez, ha nem ártok vele senkinek?
A kiterjedt és sokszínű modell- és makettuniverzumban nekem a die cast, azaz a készre szerelt, fémkarosszériás modellek a kedvenceim. Részben azért, mert a rajongásom egy ilyen Matchboxszal kezdődött, részben azért, mert a makettépítéshez nem vagyok sem elég ügyes, sem elég türelmes. Türelmem egyáltalán nincs a ragasztóval, festékkel, ecsettel való piszmogáshoz, és ügyességem is maximum a közepes szintű – ami tehát nem megy, ne erőltessük. Készítsék el a modelleket, akik nagyon ügyesek, én meg majd megfelelő összeg leszurkolása után műélvezem a munkájuk gyümölcseit.
1:87-től 1:12-ig mindenféle méretarány, az ősidőktől napjainkig minden korszak és évjárat, Amerika, Európa és Japán, úthengerek és F1-es torpedók, elnagyolt olcsóságok, és lehengerlően precíz, méregdrága műtárgyak – azt se tudtam, hova kapjam a fejemet a 2011-es Spielwarenmessén. A die cast részleg volt az én (út)vesztőhelyem, csak itt fordult elő (meg a vasúti részlegben, de ott is a kisautók miatt), hogy többször lemaradtam Zoli barátomtól. A kínálatról csak annyit: a Veterán Expón mindig van egy modellárus terület is, egészen sok finomsággal: na azt szorozzák meg méretre és választékra úgy ötezerrel. A legszívesebben azt tanácsolnám, hogy hagyjuk a sok dumát, nézzék meg a bőséges és remélhetőleg informatív képgalériát, és érezze mindenki olyan jól magát, mint mi, de úgyse bírom ki, hogy ne lelkesedjek még egy kicsit.
Az én kedvenc méretem az 1:18, ezeknek a 30 centi körüli autóknak már van tömege, kitöltik a teret, vonzzák a tekintetet, és a mintául szolgáló típus legapróbb részletei is pontosan megjeleníthetők rajtuk. Az elnagyolt, némiképp bumfordi, alsó árkategóriás Bburagókat, Maistókat, Wellyket minden hibájuk ellenére azért is lehet szeretni, mert elérhetők, megfizethetők, és ha nem két centiről vizslatjuk őket, tulajdonképpen egészen jól visszaadják az eredetit. Mindaddig, amíg melléjük nem teszünk egy 30-40 ezres Norevet, vagy Minichamps-et (vagy akár a felsorolt márkák míves darabjait), amelyek a precizitásukkal őrjítenek meg. Ezek nem EMLÉKEZTETNEK a mintául szolgáló autóra, hanem UGYANOLYANOK, csak kicsiben. Mérnöki pontossággal kimért arányok, precíz kidolgozás, minőségi összhatás – a nyáron majd bemutatok néhányat közelebbről is.
És még ezeknél is van feljebb, jóval feljebb – a kézművesmunkával, nagyon kis szériában épülő, megszállottak által szoborolt, és más megszállottak által megvásárolt ékszerek világa. Bár készülnek autómodellek Swarowski kristályborítással is, de az ékszerszerűséget ne így értsék. A kompromisszumok nélküli megvalósításról beszélek, annak a vágynak a kiéléséről, ami ott rejtőzik mindannyiunkban, legfeljebb nem tud mindig felszínre kerülni: csinálni valami tökéleteset, amitől leesik az emberek álla, és különös tűz gyullad a hozzánk hasonló őrültek szemében. És ami még szép ebben az egészben: modellt faragni, amellett, hogy többnyire jó üzlet, mindig tiszteletadás is. Mások munkájának, alkotóerejének elismerése, legyen szó bár egy ritka, feltűnő Bugatti, vagy egy nagy sorozatban gányolt szürke kis Trabant 601 lemásolásáról.
Mindebből talán már kiderült, hogy a modellezés korántsem csak a gyermekek játéka, hanem sokkal inkább a felnőtteké. Illetve, minden korosztály megkapja a maga autócskáit. A kicsinyek útja a felnőttkori modellezéshez töméntelen mennyiségű Matchbox és Hot Wheels megnyomorításán át vezet, és ez így van rendjén. Apát a frász törné ki, ha szeme fénye tréfásan a földhöz vágná a másik szeme fényét, mondjuk az ausztrál Biante által készített 1959-es Cooper T51-est, amivel Sir Jack Brabham versenyzett a Forma1-ben.
A modelleknek hatalmas varázserejük van: képesek az elmúlt korszakokat megjeleníteni, a régi nagy versenyzőket megidézni, trendeket, stílusokat szemléltetni, megragadni és itt tartani mindazt, ami már elmúlt, és sosem tér vissza. Most jövök csak rá, hogy a veteránautózás tulajdonképpen a modellezés végletekig feszített, speciális fajtája: az oldtimerek restaurálói és gyűjtői nem érik be a pár centis kisplasztikákkal, nekik az 1:1-es, eredeti verzió kell, lehetőleg olyan állapotban, ahogy a gyárból harminc, ötven, száz éve kigurult.
Csemegézzünk kicsit a nürnbergi Spielwarenmesse konkrét kínálatából a sok elméleti fejtegetés után. Die cast portfóliót sok nagy, több lábon álló cég is tart, például az elsősorban RC-modelljeiről ismert Kyosho. A japánok többféle méretarányban kínálnak fém modelleket, és nemcsak versenyautókat, de akár turistabuszokat is lehet tőlük vásárolni. A BMW Z4 kettőbe hajtódó fém tetejét éppúgy elnyeli a csomagtartó, mint az eredetiben. (A Minichamps-nek Merci SLK-ból van ilyen hajtogatós tetejű sportkocsija.)
Az 1:43-as, gondosan kidolgozott modelljeiről híres IXO gazdag választékkal volt jelen, amely az Ázsiában használatos háromkerekű tuk-tuktól a Le Mans-győztes Jaguar XJR-ig többszázféle modellt tartalmazott. Számunkra külön is érdekes volt a szocialista autók kollekciója. Ebben nemcsak a nagy sorozatban gyártott utcai autók másai kaptak helyet, hanem tanulmányautók, törpeautók, veteránok és egyéb különlegességek is.
Az olasz Brumm régi Fiat 500-asok kópiát kínálta, mindenféle színben, továbbá sokféle piros Ferrarit. A tőlük megszokott hatalmas választékot prezentált a Corgi, a Schuco, a Minichamps. Utóbbi standján egy igazi Porsche pályaautó vonzotta a tekintetet, a LookSmart egy Audi e-tronnal, míg a Hot Wheels egy Ferrarival mutatta be ugyanezt a trükköt. A HW-nél szemügyre vehettük a Szellemirtók kombiját és Batman járgányait is. A híres filmek híres autóit egyébként több cég is kínálja, James Bond Aston Martinjait épp oly könnyen beszerezhetjük, mint a Szupercsapat GMC furgonját.
A Universal Hobbies gyönyörű traktorai és mezőgazdasági gépei kellemes színfoltot alkottak az egyébként sem szürke kavalkádban, akárcsak a CMC speciális Ferrari-szállító oldtimer trélerei. Nem hiányoztak a pástról azok a speciálcégek sem, amelyek kiegészítő munícióval látják el a gyűjtőket: a figuragyártók, a tisztítóeszközöket árusítók. Egy német úr modelltisztító dobozt fejlesztett ki: az egyik végén betoljuk az autót, a másik végén kihúzzuk, és bent a vattapuha szálak állítólag leszednek róla minden port. Hát, nem tudom, én maradok a nálam jól bevált, bár kétségkívül barbár módszernél, az évente egyszeri zuhanyoztatásnál. Figyelem, felmatricázott modellel ne tegyünk ilyet!
Természetesen a gyártók mellett jelen voltak azok a nagykereskedők is, akik több márkát forgalmaznak. A polcaikat böngészve éreztem, hogy el fog jönni az én időm: bár a Spielwarenmessén hivatalosan nincs árusítás, én bizony itt vásárolni fogok, ha akarok, ha nem, mert megint elgyengülök majd. És valóban, az utolsó nap utolsó órájában üzletek köttettek, a kereskedésben jártas Streetsta hatékony közreműködésével. Egy kínai forgalmazónál darabonként 20 euróért szert tettem két régóta vágyott 1:18-as modellre, egy csónakfarkú Buick Rivierára és egy Oldsmobile Toronadóra (mindkettő Yat Ming). A maradék pénzemet egy holland standon vertem el (ahol összeismerkedtünk egy bájos és okos magyar hölggyel), egy 1949-es, kusztomizált Ford kabrióra. Ezt az istennek se bírtam lealkudni 25 euró alá, és itthon, amikor kibontottam, rájöttem miért: Maisto létére igen szépen meg van csinálva, és a kereskedő pontosan tudta ezt.
Zárszóként és zárójelben jegyzem meg, hogy a magánbeszerzés mellett némi céges üzletelés is történt, így a későbbiekben további érdekességekkel tudjuk majd színesíteni a Kisautó Blogot.
