Nálam a Nürnbergbe autózás, vásárlátogatás lassan évenkénti rituálénak mondható – minden év végén kezd valami bizseregni bennem, és alig várom a február elejét, hogy megint minden este hullaként zuhanjak az ágyba egy-egy kiállítási nap után.
Sok dolgot láttam már, vannak ismétlődő elemek, de hogy mindent fogok-e valaha is látni, nos, azt erősen kétlem. Idén Koncz Janival mentünk, s a vicc kedvéért az utolsó napon a kis térképen bekarikáztuk azokat a pavilonokat, ahol voltunk. A teljes kiállítási terület nagyjából egyötödét, jóindulattal egynegyedét, ha bejártuk. Mikor itthon meséltem a szerkesztőségben, miket láttunk, Papp Tibi vihogva mondta, hogy ez rosszabb, mint a Genfi Autószalon, mert itt több újdonságot mutatnak be, ami mind ráadásul töredék területen is elfér. Bizony, itt egy vitrinbe bezsúfolható akár tíz-húsz friss fejlesztés, van tehát látnivaló bőven.
Ez volt az első alkalom, hogy újságíróként vettem részt a kiállításon. Nekem szokatlan volt, ami az igazi tudósítóknak természetes: bődületes mennyiségű sajtóanyag, a sajtóközpontban ingyenes internethasználat (máskülönben a területen, de a hotelben is keményen perkálni kell a wifiért), információs pult, kávé, sütemény. De kell is a sok segítség, nem hétköznapi mennyiségű információt kell feldolgozni, megszűrni, és a közönség elé tárni. Koncz úr még Nürnberg-szűz volt, neki minden egyes tárló újdonság volt, ezért csak annyit tudtam neki elöljáróban mondani, hogy kemény lesz, le fog zsibbadni mindattól, amit lát majd, készüljön a legrosszabbra.
Szerencsére Jani bolond, a legjobb fajtából. Értette, értékelte is, amit lát, pontosan olyan csillogó szemekkel kapkodta a fényképezőgépet egyik vitrinről a másikra, mint egy gyakorló hobbista. Talán mert az is: a die-cast szekciónál komoly térdremegést kapott, az amerikai autók láttán légszomj lett úrrá rajta, kicserepesedett a szája, hideg verejték lepte el a homlokát. Még szerencse, hogy a játékvásár csak nevében vásár, itt csak kiállított portéka van, venni nem lehet. Persze a kereskedők vihetnek magukkal mintadarabokat, amiket a gyártóktól ilyenkor pontosan azért tudnak a helyszínen beszerezni, hogy a nagyobb megrendelések előtt alaposabban szemügyre tudják venni az árut, esetleg le is tudják tesztelni. Jani talán még most is kicsit átkoz, amiért én üzleti ügyben is tevékenykedtem… Pár reménybeli partnertől alapos tanulmányozásra beszereztünk néhány mintadarabot. Szerintem Koncz úr majd mesél róluk.
Sajnos minden évben kicsit rossz érzés kerít hatalmába, amikor a kiállítás területére érek. Mert tudom, nem fogok a saját területemen magyar kiállítókkal találkozni. Viszont ott vannak a csehek, szlovákok, lengyelek, ukránok, és nagyon szép portékákat állítanak ki.
Cseh és szlovák standokkal RC, makett, modell, de vasút témában is lehet találkozni, minden területen ott vannak, többen nemzetközi szinten is komolyan jegyzett márkákat képviselnek.
X-ray, Hudy, Eduard, Abrex, Faro, Merkur, meg még ki tudja, hányan szolgálnak ékes bizonyítékul, hogy nem volt hiábavaló a modellezés állami dotációja.
Ha pedig kilép az ember a vásár területéről, minden évben éri valami meglepetés. Tavaly például majdnem a járdára hajtottam, mikor szembejött egy öreg W123-as Merci, rajta a harminc évvel ezelőttről ismerős taxi szabadjelzővel. Még napokkal később is azt hittem, hallucináltam, mert sajnos mire a fényképezőgépért nyúltam, eltűnt. Szerencsére Borsi Miki barátom pár héttel később Kölnben egy öreg hetes BMW-t fényképezett a reptéren, de szerepel ilyen máshol a Belsőségben is, így már nem tűnt teljes képtelenségnek, hogy egy máig is aktív német zőccséges taxit láttam.
Most viszont egyik reggel, amikor a kocsimhoz csoszogtunk, arra lettem figyelmes, hogy valami furcsa hangot hallok. Nem is tudom, miért volt meglepő a zaj, mert ilyen eszközzel találkozni Budapesten is. Csak nem a villamossíneken: utcatakarítógép, négy leeresztett vasúti keréken araszolva, a városi villamosvonal-pályáját porszívózta nagy igyekezettel.
Hja kérem, így könnyű tiszta városban élni. Mert volt pár eldobált nejlonzacskó, meg csikk a sínek között, de nem sokáig. Igaz, ott valószínűleg kevesebb is az olyan faragatlan bunkó, mint itthon azok, akik a lakhelyem környékén, az erdőkben, az út mentén szabadulnak meg a szemetüktől. Persze, komplett autóműszerfallal, gondosan lezárt szemeteszsákokkal nem bírna még a nagyteljesítményű takarítógép sem.
Igazán azonban a pótkocsis városibusz-járaton lepődtem meg. Kedd reggel, a főbejárat előtt suhant el előttem, persze dörzsölgettem a szememet, nem voltam benne biztos, jól látom-e, amit látok. De szerencsére mellettem állt Koncz úr, aki vagy ugyanazt a látomást látta (az előző esti dönerezés esetleges nem várt mellékhatása), vagy valóban pótkocsis buszt használnak nürnbergiek. Azt hittem, ilyen megoldással Európában már nem találkozom. Nálunk az ötvenes-hatvanas években lehetett ilyen pótos szerelvényeket látni Budapest utcáin, de aztán kiszorították őket a csuklósok. Sajnos saját fényképem nincs a fogatról, de a nürnbergi, pontosabban fürthi tömegközlekedési társaság honlapján találtam.
Meg sem kérdezem, van-e az olvasók között, aki meglepődik, hogy a fürthi Infra közlekedési vállalat honlapján ezt a buszt akár modellként is megveheti. Vagy hogy a cég oldtimer buszokkal (többes szám!) is vállal különjáratokat.
Amint látják, ez még nem az a beszámoló, amiben elmeséljük, milyen újdonságokat, érdekességeket láttunk a nürnbergi játékvásárban. Azt egyetlen posztban nem tudnánk leírni. A látottak összegzése után Koncz kollégával arra jutottunk, hogy alsó hangon 6-8 anyag kell ahhoz, hogy legalább felületesen el tudjuk mesélni, mivel szembesültünk odakint. A modellekkel, makettekkel, vasútmodellekkel foglalkozó területeket teljes mértékben lefedtük, kicsit a szabadtéri és technikai játékokba is belekaptunk – a többi pavilon meglátogatására esélyünk sem volt. Megpróbáljuk majd témakör szerint csoportosítva elmesélni a látottakat. Lesz távirányítású-modell, makett, fémmodell, slot-car, vasút, játékok, pedálos járgányok.
Szórakoztató lesz, figyeljék majd.