A mai nappal történelmi pillanathoz értünk a kisautóbloggal: ez az első karácsonyunk. Mindenféle szempontból a karácsony a legfontosabb időszak egy kisautósnak. Aki árulja, annak természetesen üzleti okokból az, de sokkal fontosabb - már csak azért is, mert számszerű fölényben vannak- azoknak, akik a kisautókat veszik, kapják. Alapvetően ide sorolom magamat is, hiába a bolt, meg a piszkos anyagi érdekek. Minden egyes szállítmány, amikor megérkezik valami újdonság, nekem karácsony. Türelmetlenül bontogatom a kartonokat, és mindent azonal meg kell néznem, tapogatnom.
Aki karácsonykor kap kisautós dolgot ajándékba, annak jó ilyenkor csak igazán, felhőtlen medzsó tologatás, távirányítósautózás, legókocka egymásba préselés az ünnepek legfontosabb tevékenysége. Még a felnőttek is ilyenkor játszanak a legtöbbet -van, aki saját játékaival, van, aki a gyerekekkel együtt kucorodik a fa tövébe.
Az emberbe már kölyök korában mélyen beleégnek a karácsonyi ajándékbontási élmények. Egészen biztos vagyok benne, hogy azok, akiknek a mai napig friss, és élénk emlékei vannak a gyerekkori szentestékről, azok nagyon nagy részben az ajándékaikra, az új játékokra, az adventi koszorú meg a fenyő gyertyafénye melletti díszcsomagolópapír halmok közötti kisautótologatásra, legózásra emlékeznek.
Lazán kapcsolódik a témához, de náluk egy jó ideig, asszem úgy nyolcvanháromig, leginkább édesanyám ragaszkodásának köszönhetően, megmaradtak a fán a csiptetős gyertyatartók, bennük a kis viaszrudakkal. Aztán egy délután, anyukámmal, meg öcsémmel, már talán az újévben, megint szerettük volna a fát teljes pompájában, kivilágítva látni. Ebből az lett, hogy a teljes fát kivilágítottuk, de úgy, hogy arról nem a pompás jelző jut eszembe.
Egy gyertya, vagy csillagszóró úgy lobbantotta lángra a már levelét hullajtó ezüstfenyőt, hogy az bármilyen katasztrófafilmben látványos jelenet lett volna. Az első lángoknálnál rohantunk oltószerért, de mire a fürdőszobából vizet hozhattunk volna, már szinte mindegy volt, az egész fa lobogott, majd két méteres magasságában, persze mellette a függöny is meggyulladt. Apám éppen délutáni csendespihenőjét volt kénytelen a kölkök és kicsi felesége sikoltozására felfüggeszteni. Hogy hogyan oltotta el a fát, nem tudom, én éppen a folyosóra rohantam segítségért kiabálni.
Mire visszaértem, már csak üszkös romok fogadtak, de szerencsére a fán, a föggönyön és a szoba festésén kívül kár másban nem esett. Nem volt jó dolog aznap este a füstszagú szobában aludni, és utána is napokig nyomasztott a dolog. Következő karácsonyra Csehszlovákiából hozott, míves izzósorral díszítettük a fát, már nem kellett édesanyámat győzködni, hogy a gyertya veszélyes dolog egy gyantával teli fenyőfán. Aki a fán ma, vagy később gyertyát, csillagszórót gyújt, legyen nagyon óvatos, egyáltalán nem szép és kellemes élmény egy lángoló karácsonyfát látni a szoba sarkában.
Vissza az ajándékokhoz, kisautókhoz: nem véletlen, hogy az emberek nagy részének a legfontosabb ajándékkapó emlékei a karácsonyhoz fűződnek. Nem is azért, mert annyira sok ajándékot kapnak a gyerekek (bár ez sem elhanyagolható), hanem mert a karácsonyt nagyon ügyesen marketingelték meg őseink. Nem a mostani, konzum részére gondolok, sokkal inkább a régi, még a vallással összefüggő részére. Az ünnep az összes érzékszervünkre hat. Ott van ugye a fenyőfa, a sülő bejgli, piruló pulyka illata, az utóbbiak íze, és fokozott mennyiségben való fogyasztása, a karácsonyi zenék, harangjátékok, a karácsonyi díszkivilágítás látványa, a fa díszeivel való pepecselés, ajándékcsomagolás pedig a tapintásunkat veszi igénybe. Ha valamit ennyire sok irányból erősítenek, az bizony mindentől függetlenül egy intenzív élmény lesz, ami egy vallás esetében is jól jön. Ezekhez jön még hozzá az ajándékozás, ez meg ugye a gazdaságnak tesz jót. A gyerekek semmit nem várnak úgy, mint a karácsonyt, mikor titkos, és kevésbé titkos vágyaik teljesülhetnek.
Minden bizonnyal a fent vázoltak miatt van, hogy a karácsony nekem a mai napig a játékokat jelenti. Az utóbbi években karácsony közeledtével, többször meg is leptem magam vágyaim régi tárgyaival. Így lett ismét távirányítós Wartburgom, villogós Mercedesem, életem első pedálos Moszkvicsa is egy ilyen időszakban került hozzám.
Idén nem volt semmi konkrét vágyam, de a véletlen közbeszólt, és egy akkora dobozzal leptem meg magam karácsonykor, hogy a szemem is könnybe lábadt a meghatottságtól, hogy én, tőlem ekkora nagy ajándékot kapok. Kölökként talán sosem láttam ekkora dobozt a fa alatt (nem az ára, inkább a mérete és eszmei értéke okán). Biztos jó voltam idén. Ha jó leszek jövőre is, valami nagy LEGO techniket kellene találnom...
Természetesen a közlési kényszer már munkálkodik bennem, több felvonásban fogok a friss szerzeményről beszámolni. Zseniális, különleges, villany hajtja, és csak most, hogy kézbe fogtam, értettem meg teljesen a működését. Csak a katalógus, amit a csomagban kaptam, vagy két posztot is megérne.
Szeretnék a kedves olvasóinknak most a Kisautóblog nevében kellemes karácsonyt, boldog ünnepeket kívánni, és remélem, sok nagyra nőtt gyereknek teljesül be valamilyen kisautós álma!
Sipos "streetsta" Zoltán