Szeretném azt gondolni, hogy a játék élménye nem feltétlen nő arányosan az elköltött pénz mennyiségével. Persze, állati jó egy méregerős homokfutót hajtani a porban, ahogy a tized másodpercekért szűkebbre húzott íveknek is megvan a maga varázsa. Ez viszont nem jelenti azt, hogy egy jó versenyhez egy átlagos használtautó árát kéne elkölteni, sőt, néha elég csak a helyi roncstelepet meglátogatni. Angolszász kultúrkörben például népszerű autóstalálkozó-betétprogram a szelepfedél autózás.
Hogy nem hallottak róla? Én sem, pedig azt hittem, hogy modellezésben már nem tudnak újat mutatni. Amúgy már-már nevetségesen egyszerű dologról van szó: a vonatkozó autós közösség egy autó szelepfedeléből épít kisautókat, hogy aztán egy lejtős pályán versenyezzenek. Hogy miért pont a szelepfedél, az örök rejtély marad, bár jobban belegondolva nem tudom, hogy melyik alkatrész volna közelebb egy kasznihoz. Varga Gábor - vagy, ahogy a minis közösség ismeri, Gojo - mesélt az angol kisautó szelepfedele köré kinőtt szub-szubkultúráról.
Akármennyire is szórakozásról van szó, szabályok alapján épülnek az autók: megkötik a méreteket, a kerékméretet, de még a legnagyobb megengedett versenysúlyt is korlátozzák. Azt, hogy mekkora szigor uralkodik a futamokon az első szabály mutatja a legjobban:
Ezt az eseményt szórakozásból rendezzük, bárki, aki túl komolyan veszi magát, kinevetjük, és kizárjuk.
Épp ezért az autókat a legkülönfélébb módokon dekorálják, díszítik, és egyik-másik egész jól kiadja a háború előtti versenygépek formáját. Nem hiába, maga a játék is a harmincas évekre vezethető vissza, csak akkor még fenyőből építkeztek szelepfedelek helyett.
Az igazi kihívást az építés jelenti, és a verseny tulajdonképpen a műhelyben is dől el. Az indítás pillanatától - vagy még ott sem, ha automatika, vagy bíró rajtoltat - a versenyzőnek nincs beleszólása a futamba. Maga a pálya csupán egy lejtő, amelynek a vége sík - igaz van, amikor variálják -, és az nyer, akinek az autója hamarabb áthalad a célvonalon. Ez persze önmagában nem elég, a sáv elhagyása kizárást von maga után. Egyenes kieséses rendszerben küzdenek a versenyzők, és a gravitáción kívül semmilyen hajtást nem használhatnak.
Épp emiatt válik igazán fontossá a kerék, és a csapágyazás típusa. Gördeszka, görkorcsolya, de még egy számítógép is remek donor lehet: bevett dolog a merevlemez csapágyát használni, hiszen finoman gördül. A kihívás nem csak ebben áll, ahogy arról már szó volt, egyenesen is kell gurulni, ez pedig komoly futómű-beállítást igényel. Például bevett trükk, hogy az első és a hátsó tengelyen eltérő nyomtávot állítanak be, ezáltal javul az egyenesfutás. Gábor a legutóbbi futamán véletlen nekigurította a kocsiját a célvonal egyik oszlopának, és a görbe tengely miatt lemondhatott az egyenesfutásról.
Összességében az a jó az effajta versenyzésben, hogy nem a pénz dönti el, ki nyer. Szerényebb alkatrészekből is lehet ütőképes kocsit faragni, ha valaki elég kreatív műszaki szempontból. Egy-egy találkozón akár nyolcvanan is egymásnak mehetnek, persze szigorúan komolytalanul. Hiszen a szórakozás a lényeg.
Még több kép a galériában!
