Lehet, hogy a hatvanas években egy magyar gyerek számára egy Matchbox olyan volt, mint egy mai kiccsávónak a teljes wii-szett. Az is lehet, hogy hozzánk a Lego negyed század késéssel jutott el. És hozzátehetnénk, hogy nekünk, magyaroknak az átkosban csak Merkur jutott Meccano helyett, s legfeljebb Pikóval vonatozhattunk, nem pedig Märklinnel. A rádiótávirányítású autó pedig nem is játék volt a kor gyermekének, hanem egy elmélet. Realitássá csak azoknak lett, akik valamely jobban szervezett MHSz modellező szakkörben éveket lehúztak balsafa-repülők, hajómodellek, gumimotoros fagépek készítésével, s eljutottak a Nirvánáig, az RC-ig. Igen ám, de addigra már tipikusan negyven évesek voltak.
E mögött azonban nem a szegénység, nem az igénytelenség, nem is a reménytelen, visszacsatolást nélkülöző termelésszervezés állt. Dehogy. A szocialista játékipar egyszerűen csak nem kapkodott legyek után. A KGST játéktervezői délceg, büszke, rezzenéstelen tekintetüket a jövőbe fúrták. A harminc-negyven évvel ezelőtti magyar gyerek a 2525-ös évet taposta hétmérföldes asztronauta-csizmájával.
Nálunk, a Triál-boltokban távirányítós, lánctalpas, orosz marsjárót lehetett kapni. Meg szintén távvezérelt, önjáró Vénusz-szondát az NDK-s Piko kínálatából. Meg szintén a Piko Spielzeug-választékból lánctalpas rakétakilövő járművet. Volt itt kínálat, persze ha az ember nem akart kisautózni.
A magyar ipar pedig különösen nagy szeletet hasított ki a gyermeki jövőkép-fejlesztés piacának színes habos tortájából. Ezen aknamunka legjelentősebb, sőt, szinte egyszemélyes képviselője régi ismerősünk, a Lemezárugyár volt.
Mire a Pirx kapitány, az Alfa Holdbázis, a Mézga Aladár kalandjainak első kockáit megpillantották a lurkók a tévében, a játékboltok már teljes imitációs-arzenállal várták őket.
1964-ben jelent meg a Holdautó
Látszik, hogy a tervezők még az űrpogram elején tartottak, frissen, ötletgazdagon vetették magukat a munkába, hiszen ez tud talán a legtöbbet az összes jövő-kütyü közül. Egyenesen varázsol.
Laposelem – a legkésőbbi verzióknál egy műanyag betéttel ezt átalakították három ceruzaelemesre – adja a villanymotornak a tápot, a teljesítményt forgózsámolyra tett (valamiért bolygókerekesnek hívja ezt a megoldást a játékgyűjtői zsargon, bár az egy teljesen más mérnöki megoldás) kerékpár viszi át a talajra. Eddig igazi kínai játék: ha falnak megy, kicsit szöszmötöl, aztán pár fokkal elfordulva továbbhajt.
Igen ám, de a Holdautó mágikus lebegésben tart egy gömböt a teste fölött. A gömb hungarocellből van, s egy kis kürtőn felfelé törő légáram a Coanda-hatás segítségével fogja béklyóban. Ha nem láttak még ilyet, nézzék meg a labdát a Csodák Palotájában. Persze, hogy egy lebegő labdának mi lehet a funkciója, mondjuk, a Hold felszínén, ki nem találhatjuk, de a fejlesztők joggal arra gondoltak, hogy a lényeg a varázslat, a gyermeki elme pedig majd kitalálja mellé a megfelelő sztorit.
Haladás közben persze világít és még a radarját is forgatja – őrületes, multifunkciós, lenyűgöző játék volt ez.
Aki vágyik ilyenre, a vaterán lazán beszerezhet egyet, de nem árt tudnia, hogy óriásit szórnak az árak. A hellyel-közzel működő, legáltalánosabb kék verziók doboz nélkül olyan ötezerért, dobozzal egy bő húszasért mennek. Ha azonban egy igen ritka piros vagy zöld Holdautóról van szó, azért simán meg szokták adni a húszast, dobozzal meg közel a dupláját is a gyűjtők.
Egyébként az évek előrehaladtával a design is változott. Az első kivitelek fehér gumikkal és csontszínű farokrésszel és hajtóművekkel készültek, később feketék lettek a gumik, a hajtóművek átlátszókká váltak, a farokrész többszínű lett. 1980-tól, a Farkas Bercit is magába szippantó Interkozmosz program beindulásával újult erőre kapott a Holdautó is, ekkortól kicsi, Interkozmosz jel virít rajta. Az igazi fehér hollók a piros vagy zöld műanyag kerekekkel készült változatok, ha olyat lát valaki, csapjon le rá.
Aki csak vetít: az Űrautó
Sokkal újabb termék, mint a Holdautó, ez már a hippikorszakból való, 1968-ból. Őrületes trükköket nem tud, ez is bolygókerekes (gondolom, azonos a mechanika), ez is laposelemmel megyen, az életciklusa végén ez is megkapta a ceruzaelemes átalakítót.
A trükkje egyszerűbb: a vezetőállás mögött, a középen levő, átlátszó műanyag gömb belsejében lyuggatott, színes papírgömb forog, benne izzóval. Ahogy az autó megy, mintha a csillagok tükröződnének a kupolában, olyan. Vagy ki, mit lát bele, én is rég voltam már gyerek, nekem ennyire futotta a képzelőerőmből.
Az első kiviteleken még lemezből készült a forgó radarernyő, később műanyag, V alakú antennákra váltottak, s valamikor 1980 körül az Interkozmosz jel is megjelent a hátán – előtte addig itt egy földgömb képe volt. Érdekes, de lemezből készült radarernyős, ám interkozmoszos változatok is előbukkannak néha. Eleinte tömör, később rácsos, átlátszó hajtóművekkel készült. Az árak itt 10-25 ezer forint között mozognak.
Holdrakéta: ami mindannyiunknak felállt
Ha valamire, hát erre nagyon vágytam gyerekkoromban. Ennyire trükkös játékot nem is ismertem másikat, ehhez képest egy mai Transformer mákos nudli. Nem is értettem, hogy miért nem játszanak vele naphosszat azok a barátaim, akiknek van – én ugyanis az ilyen Holdrakétákat mindig a haverok játékos dobozainak az alján találtam meg. Kipróbáltam, lenyűgözött, visszatettem. De valamit talán éreztem a játék valódi értékéből, mert sose ajánlottam fel cserébe még egy mecsit sem a készletemből.
Egyébként egyszeri, ötperces játéknak, néha-néha villantani a tájékozatlan haveroknak zseniális a rakéta. Az ember jól felpörgeti a lendkerekes hajtóművet, elengedi, s amikor a gép a falnak megy, s benyomódik az orra, az első kerék a tartókonzollal együtt lenyílik, nyílás közben függőleges helyzetbe emelve a rakétát. Mire nyugvópontjához ér a művelet, már a szkafanderbe öltözött Farkas Bertalan mosolyog ránk az immár lépcsőként fungáló első futómű tetejénél.
Lenyűgözés a köbön – akár harmadjára is. Nem véletlen, hogy ezek a játékok szinte hibátlan állapotban a dobozok alján landoltak a haveroknál. És talán az sem véletlen, hogy Űrautót, meg pláne Holdautót csak kopottasan, görbén, agyonjátszott állapotban szokás találni, ilyet meg szinte zsír újan is.
Ezt a Lemezárugyár 1965-től gyártotta, eleinte szürke spiáter kerekekkel, szürke lenyíló kerékkel, fehér fényezéssel, majd a festés szürke lett, a lenyíló kerék fekete vagy szürke műanyag. 1980-tól ezen is megjelent az Interkozmosz jel. Pát ezer forinttól 20 ezer felettig adnak egy ilyenért (de az már papírdobozos), a fehér, hamvas példányok ára elérheti a 30 ezret is.
Játék géppisztoly akár indiánoknak is
Ha nem is űrkorszaki eszköz, azért annak is majdnem elmegy. Szintén jó régi játék, 1966-tól készült. Minden komoly, magát rendes indiánnak (harckocsizónak, cowboynak) gondoló ifjú férfi kötelező kelléke volt, bár nem minden szerephez illeszkedett tökéletesen, de kicsire nem adtunk.
Ez is elemes játék, és ha elemes, és régi, akkor – mint tudjuk – esetében csakis laposelemről lehet szó. Mivel az elemtartó fedele könnyen egy leesős lemezajtó volt, ez szinte egyiken sincs már meg, ezért öt-tízszeres árat is megadnak a piacon egy komplett példányért.
Kétféle papírdobozzal készült, a korábbi színes (és sokkal ritkább), a későbbi nem olyan feltűnő, gyakoribb, ezért értéktelenebb is. A korábbi géppityukon NYIT/ZÁR, a későbbieken recés, felirat nélküli retesz csukta a fedelet. Ja, és a géppisztolyon – jellegéből fakadóan – nem jelent meg 1980-tól az Interkozmosz felirat.
A ravasz meghúzása után a cső elején, a lángot imitáló bura alatt pirosan villog egy izzó, a pityu pedig kattogó hangot ad, elég erősen. Ahhoz mindenképpen elég zajos volt, hogy bárkit, akinek ilyenje volt, fél perc önfeledt játszás után kitiltsanak a nappaliból, s este, amikor a kertből össze kellett szedni a kölköket, a szülőknek csak a hang után kellett menniük, és megvoltak.
3-4 ezer forinttól indul ma, de egy elemtartós/papírdobozos darab érhet akár 20-25 ezer forintot is.
A rakétapisztoly
Akárcsak a géppisztoly, ez is 1966-tól készült. Mivel a belső felépítése elég komplikált, alig akad belőle működőképes példány, az olyan, aminek a doboza is megvan, pedig igazi fehér holló. Sérülékeny a festése is, a legtöbb rozsdás, pattogzott fényezésű, az eredetileg tökéletesen átlátszó plexi cső mindegyiken karcos, matt.
A ravasz meghúzására egy kis tűzkő szikrázik a pisztoly belében, s ezzel meg is van a hang-, fény-, szag- és füsthatás. Egy jól működő példány némi vazelinnel ma is beválik szexuális segédeszköznek, ugyanis a ravasz rángatására a szépen lekerekített dugattyú ide-oda lökődik a pisztoly elejében. Persze mi gyerekkorunkban nem is tudtuk, mi az a szexuális segédeszköz, sőt, feltehetőleg a szüleink sem.
Egy romos darab 2-3 ezret, egy dobozos, szép (amilyen nincs is) akár bő húszezret is megér. Érdemes keresni!
És ha már elérkeztünk a fegyverekhez, nézzünk körül, mit kapott még a lövésre viszkető tenyerű ifjú ember Magyarországon, a hetvenes évek derekán.
Dugós sportpisztoly
Kisipari termék, minden jobb vurstliban, trafikban árulták. Ugyanezzel a szerkezettel létezett puska is, de abból sokkal kevesebbet készítettek. Egyébként szép, jó minőségű játék volt.
Automat ismétlőpisztoly
Egy magyar KTSz gyártotta, borzalmas minőségben, piros tintával nyomtatott leírással. A pisztolyt igen jól kitalálták, annyira, hogy ha valaki a mai Nerf Gunok ősapját fedezi fel benne, nem téved nagyot. Ha az alján valaki előre-hátra húzogatta a kis kart, a pisztoly feje körbetekeredett, s a négyből mindig egy újabb tapadókorongos lövedék került a tüzelőpozícióba. Újkorukban a lövedékek jó erősen odatapadtak.
A bemutatott játékokat köszönjük Várnagy Zsoltnak.
Az utolsó 100 komment: