Ez volt az első alkalom, hogy itthon komoly slotcar versenyt hirdettek: a Carrera öthetes bajnoki sorozatán nem csak néhány tárgynyeremény volt a tét, de a világbajnokságon való részvétel is.
Az elmúlt hetek selejtezői még viszonylag egyszerű vonalvezetésű pályákon zajlottak, de a döntőre felállították az Allee földszintjén a Hungaroring vonalvezetését követő, meglehetősen komplikált vonalvezetésű pályát, amely még a rutinosabb versenyzőket is komoly feladat elé állította, és rengeteg munkát adott a pálya szélén álló segítőknek. Alig győzték visszapakolni a kisautókat, főképp az első fordulóban. A versenyt megelőzően akadt is némi tanácstalanság az autók elfogadható csúcssebessége körül, de egy komoly bajnokság szelleméhez igazodva végül olyan tempót állítottak be a szervezők, amellyel már komoly kihívást jelentett a nyomvonalon tartani az autókat.
Mintegy negyven meghívott versenyző csapott össze, négyfős futamokban, így nagyjából két óra alatt zajlottak le a selejtező fordulók. A hangulatról Vályi Pista gondoskodott, aki ezúttal a kommentátor feladatait vállalta magára. A mezőny összetétele kor szempontjából meglepően vegyes képet mutatott: akadt, aki alig töltötte be a részvételhez szükséges hat éves kort, de harmincas-negyvenes urak is rajthoz álltak. Hamar bebizonyosodott azonban, hogy az idősebbeket ugyanúgy megizzasztja a nehéz pálya, mint a kicsiket, sőt, a döntőt végül a kisiskolás Tóth Benjámin nyerte egy felnőtt, Bereczki Tamás, és a szintén iskolás korú, de idősebb Tóth Artúr előtt.
Az értékes Carrera csomagon túl, amely egy komplett 1:32 Digital készletet és számos pályakiegészítőt tartalmazott, Beni megnyerte a jogot a világbajnokságon való indulásra is, így vele még többször találkozhatunk itt a Kisautó blogon. Együtt készülünk majd a világdöntőre, és el is kísérjük őt Németországba, ahol hazánkat képviselheti nemzetközi szinten.