Nem vagyok nagy makettfan, az 1:1-es méretarányt szeretem – kicsit melósabb összerakni, de a végeredményt legalább nem csak nézegetni lehet. Nem rajongok a porfogó kegytárgyakért sem, többségüket pár hét alatt megunom és várom a következő költözést, amikor feltűnés nélkül megszabadulhatok tőlük. De vannak kivételek.

Amikor megérkeztem a szerkesztőségbe, és leültettek egy kopár íróasztalhoz, sokáig csak a pozdorjára laminált műfautánzatot és a desktop buja idomait nézegettem azokban a percekben, amikor két félmondat között pihent a billentyűzet. Míg egyszer Csikós megállt az asztal mellett és mosolyogva ingatta a fejét. Ezek rendszerint sorsdöntő pillanatok, emberéletek múlhatnak egy-egy rosszalló pillantáson.

Ezúttal kisebb horderejű megállapítás hangzott el, ami a vizuális környezetem sivárságára utalt és volt is némi igazságtartalma. Zsolt tanácsait márpedig meg szoktam fontolni. Instant változás ugyan nem történt, de elkezdtem törni a fejem, min pihentetném szívesen a szemem az úgynevezett bambulás időszakaiban.

Barátnőmtől kaptam a 02-es modellt, aki hátborzongatóan biztos kézzel nyúlt bele a tutiba. Bristol-szürke, kereklámpás, rövid lökhárítós, az első szériából, ahogy talán 1969-ig gyártották. Még a Schiebedach is bele van karcolva. Ha mai fejemmel választhatnék, pontosan ilyet vennék 02-esből, szerintem ez a legszebb.

Rendben, nem egy különösebben részletgazdag modell, egy 1:87-es Herpa, de nekem tökmindegy, amikor bambulok, úgyis magam előtt látom, ahogy elmászik a kádformájú feneke egy nyújtott balkanyarban, még a két hátsó lámpa közötti díszlécbe préselt oválokat is hozzá képzelem. A leváló turbulencia felkavarja az út szélén sárgálló őszi lombot, majd a szürke segg eltűnik a bukkanó mögött. Természetesen igaza volt Csikósnak, fel tudja dobni a hangulatot, ha van legalább egy-két számunkra kedves tárgy a látómezőben.

Erre most eltűnt róla az első lökhárító. Pár héttel ezelőtt, amikor utoljára megfogdostam, már észrevettem, hogy kijár, de visszanyomkodtam és körülbelül három percig még meg is jegyeztem, hogy hozni kéne pillanatragasztót, nehogy elvesszen. Úgy tűnik, nem ok nélkül aggódtam.

Persze így sem néz ki rosszul, mint ahogy a valóságban is jól áll a 02-esnek a lökhárító hiánya, de borzasztóan sajnálnám, ha nem kerülne meg. Tűvé tettem már az íróasztalom környékét, de egy ekkora, gemkapocsnyi alkatrész még bárhonnan előkerülhet: a kártyaolvasó résétől a notesz spiráljáig minden gyanús. Ha végképp elveszett, nem fogom tudni pótolni - tartalék lökhárítót nem árulnak hozzá. Nem lesz más választásom, mint hogy megépítsem a szürkét 1:1-ben.