Pár hónappal ezelőtt azzal fejeztük be aktuális Carrera Digital-beszámolónkat, hogy lesz még róla szó. Igaz, azóta sok Barátok közt eltelt, de ami késik, nem múlik, mi nem lazsáltunk: becsületesen játszottunk ezerrel.
Elégedettek voltunk a Forma-1-es autókkal, de jó-jó, rövid időn belül eljutottunk oda, hogy csak unalmas ez a Forma-1, könnyen törnek a nagyon érzékeny autók, a legapróbb vállaskodás, kanyarban betartás vagy sávváltáskori kiszorítósdi is általában látványos destrukcióhoz vezet. A folyamatos kiesés pedig rontja a játékélményt, főleg úgy, hogy akár négyen is játszhatnánk, ha lenne annyi autónk.
Na, el is kezdtük rágni blogfelelősünk, Asszur, fülét, hogy hozzon már Hamilton és Schumacher helyett tisztességes, karosszériás autókat, melyekkel – kis szerencsével – forgalomban is találkozhatunk. Balázsunk úgy zuhant neki a feladatnak, mint Dávid a filiszteusoknak, csak szamárállkapocs helyett a türelem és az alaposság volt a fegyvere. A lehetőségekhez képest remek, átfogó kollekciót válogatott össze.
Vegyük sorba, mivel is érkezett vissza a szerkesztőségbe:
1. Először is itt volt az örök klasszikus, a Porsche 911, ezúttal a remek, Cobra 11-dizájnban, működő fényhíddal és fényszórókkal.
2. Aztán egy igazi high-tech, az Audi R8, melynek piacra dobásával az Audi elhasaltatta a világot, Ferrarikhoz illő piros színben.
3. Természetesen nem maradhatott ki a detroiti acél sem. Egy igazi, lámpától-lámpáig való bődületes gyorsulásra átalakított Chevy Chevelle 454 SS képviselte az izomautókat.
4. Legutolsó sorban pedig személyes, nagy kedvencem, melybe azonnal beleszerettem és csak sok rimánkodás árán voltam hajlandó átadni bárkinek: az 1975-ös RS3100-as Ford Capri pályaautó.
Be kell vallani, hogy az autók nem olcsók, 14 790 forint/stück, de összehasonlíthatatlanul többet bírnak, mint az F1-esek. Néha letörik róluk egy-egy tükör, de könnyedén visszapattintható a helyére. A nálunk eltöltött egy hónap alatt csak a Chevy krómozott lökhárítója került a fiókba, az is csak azért, emrt állandóan kiesett a sok ütközéstől.
A kötöttpályás, azaz slot-car-versenyzés technikájára még kitérünk, előtte azonban felhívnám a figyelmet arra, hogy mechanikailag hiába teljesen azonos az autók felépítése, hiába azonos a tengelytáv, a többi, apró eltérés olyan szinten más karakterisztikát ad nekik, mintha valódiak volnának. Erre már az első, komolyabb verseny után rájöttünk, ment is a sopánkodás, de nem volt mit tenni. Néha cseréltünk, de alapjában véve mindenki büzskén viselte sorsát. Én persze aljas módon dörzsöltem a tenyerem, de erről később...
Először is itt a 911-es, az univerzális sportautó, mely még így, renőrségi festéssel is szépen kidolgozott, mutatós. Mivel igazodni kellett az eredetihez, így az első tengelyre keskenyebb kerekek és abroncsok kerültek, hogy hátul vígan terpeszthessen, mint egy igazi 911-es. Ez eddig nem is okozott gondot, szépen lehetett hasítani vele, de a kanyarokban érdemes volt óvatosan bánni a gázzal. Mivel az autó utcai – mintás – gumikon gurult, ráadásul a szűk első nyomtáv miatt alulkormányzottként szeretett volna viselkedni (ám ezt a sínpálya nem engedte), így könnyen elment a tapadás a hátsó kerekekről és az autó villámgyorsan kipördült. A fényhíd miatti kicsit magasabb súlypont sem tett jót neki, ellenben egyenesben gyors volt, mivel a széles, hátsó kerekekre terhelve jól gyorsult. Négy autónk közül a harmadik helyre volt jó.
A kipördülés általában a játék végét is jelentette, mivel teljesen egyszerű szabályokat hoztunk egy-egy versenyre. Tekintettel arra, hogy eleinte – főleg négy játékos esetén – borzalmas mészárszéket rendeztünk az első kanyarban vagy sávváltónál, így megegyeztünk, hogy első körös baleset után újraindítjuk a versenyt és az nyer, akinek autója legtovább marad a pályán. Így néha meglepően hosszú, akár 5-6 perces futamokat is rendezhettünk.
Az Audi R8 nagyon kívánatos volt, igazi szupersport, széles, lapos, gyors. Sajnos aztán kiderült, hogy ami a valós életben bejön, az itt bizony csak az utolsó helyen való kullogásra elég. Hátul szélesebb, mint a Porsche, érezhetően könyebb maga az autó és olyan hevesen csapkodott minden kanyarban a legkisebb gázra is, hogy unos-untalan kinyomta magából a vezetősínt és a szénkeféket. Ez visszapattintható ugyan, de mivel az autó orra is nagyon könnyű, így elég volt egy pici lökés (márpedig volt rá példa bőven) és huss... máris elhagyta a sínt. Ha szerencséje volt a sofőrnek, akkor átcsúszott a másikba, de a sávvátóhoz fej-fej mellett érkezve könnyű súlya miatt mindig az Audi húzta a rövidebbet. Jó fegyvere egyedül lapos orra volt, ha sikerült valaki mögé kerülni vele, akkor elég volt egy picivel rövidebb féktávot venni ahhoz, hogy aláfusson és kidobja a pályáról. Persze világítani ez is tudott, de nem zártuk a szívünkbe.
Annál inkább a Chevyt, melyet – mondanom sem kell – Winkler azonnal megakaprintott magának. Jókora, testes karosszériájjával túlnőtt a többieken, súlyos, nehéz darab, ráadásul kicsit kiemelve, bődületesen széles hátsó nyomtávval, nagy felnikkel, ballonos, extraszéles, utcai gumikkal (korhű a minta!) igazi drag-gép volt a versenypályán. Tömege előny és hátrány is volt egyben, hiszen míg egyenesben nagyon jó volt kigyorsításkor (fogták a széles, hátsó kerekek), addig kanyarban magas súlya és súlypontja miatt nagyon óvatosan kellett vele bánni, főleg a belső, szűk íven. Bár tömege miatt inkább csak keresztbeállt, mintsem kifordult volna a sínből, ezzel is komoly hátrányt szedett össze, melyet nehéz volt visszaszerezni.Figyelni kellett rá, főleg sávváltáskor, hiszen Winkler ügyesen visszaélt a nagy súly adta előnyökkel, így bárkit ki tudott lökni, néha még a csapat legjobb autóját is...
...a Capri RS3100-at, ami mindent vitt. Alacsony és széles, elöl-hátul majdnem egyforma méretű slick-gumikkal, nagyon jó súlyelosztással. A négyes legjobb autója volt, ha nem estünk kísértésbe, hogy egyre jobb időket fussunk, akkor akár órákig elkörözött volna a pályán. Gynge pontja nem is volt igazán, súlyban ugyan alulmaradt a Chevyhez képest, cserébe kanyarban is gyors tudott maradni, akár belső íven is.
Elhiszik, ha azt mondom, hogy képesek voltunk szemfájásig játszani? El tudják képzelni, milyen vérre menő harcokat vívtunk a kis műanyagpályán? Négy, felnőtt ember, kész röhej, de óriási móka. Literszám fogyott a Visine.
Főleg a rajtok voltak izgalmasak, általában azoknak, akik az első sorból rajtoltak, hiszen egyrészt gyorsan le kellett lépni a mögöttük jövőktől, ez fokozottan vonatkozott arra, aki a belső íven állt, hiszen a sávávltóig előnyt kellett szereznie, hogy a gyorsabb íven fordulhasson. A hátul jövőnek pedig sietnie kellett, különben lemaradt, de figyelnie kellett azt is, nehogy belerohangjon a másikba. Elhihetik, nem is olyan vicces egy vérszomjas Ziriget tudni a hátuk mögött egy R8-as Audiban, aki csak arra vár, hogy telibeverje magukat a második kör elején.
A sávváltás, az teszi borzalmasan izgalmassá magát a versenyt, sokszor millmiéterekkel sikerül csak bevágódni a másik elé, máskor egy szempillantás alatt kerül libasorba mind a négy autó és jön az idegek harca: ki és mikor bontja meg a sort, hogy előretörjön? Kinek mi a taktikája? Kivár vagy előnyt autózik össze? Vállalja a rizikót, hogy bevágódik a másik mellé és kilöki, vagy kiesnek mindketten? Meddig lehet beengedni a kyanarba az autót? Mikor vegyük el picit a gázt, hogy jobban gyorsítsunk ki, míg a másik éppen kics droftje miatt elvesztett előnyét próbálja visszaszerezni?
Esküszöm, egy óra játék alatt kitomboltuk magunkat egy hétre, az idegsejtjeink izzadtak a feszültségtől, szemünk teljesen kiszáradt, pislantani sem mertünk, hiszen minden olyan gyorsan történik. Teljesen meghülyültünk, de istenemre, jó volt.
Alig várjuk már a kicsi, digitális pályát, amit az íróasztalon is összerakhatunk. Remélem, lesznek hozzá karosszériás autók, csak úgy az igazi. (Update: megérkezett, már itt vana hátam mögött, gyorsan össze is rakjuk Balázzsal.)
){kind=link}