Végre eljutottunk idáig. Imádtam az Iwavereket, ezeket az 1:28-as méretarányú kisautókat, mert jó minőségűek voltak, klassz távirányítót adtak hozzájuk, egész jól bírták a strapát, a puzzle-szerűen összeilleszthető versenypályán pedig óriási jókat lehetett kergetőzni a haverokkal. De. Ezek a kisautók sajnos csak hátul hajtottak, ami ugye egy 1:1 mératarányú kocsinál kimondottan örömteli dolog, de ekkora méretben megnehezíti az ember életét, mert ha nem tökéletes közeli a tapadás, csak esik-kel velük az ember, mint disznó a jégen. Márpedig otthon, esetleg az irodában, iskola folyosón, tornateremben általában nem ideálisak a körülmények.
Ha az ember arra vágyik, hogy szinte bárhol, bármilyen felületű (de azért sík) padlón jóízűt csapathasson, elengedhetetlen az összkerékhajtás. A Kyoshónak már régóta van ilyen alváza, de sajnos a maga durván ötvenezres indulóárával sokak számára a luxus-kategóriába esik. A MiniQ viszont egyáltalán nem drága. MiniQ, na igen, ez a név egy kicsit izé, de hát mit csináljunk, egyszerű, gyors megoldás kellett: a Kyosho MiniZ kategóriájában lép piacra, ezért valami hasonló nevet akarhattak. Hogy miért pont Q, nem tudom, hiszen lehetett volna még ugye MiniB, esetleg MiniG, vagy mondjuk MiniP, de gondolom a Q a minőségre utal (esetleg a négykerékhajtásra?), ezért választották ezt a betűt. Szóval MiniQ.
Mihez képest nem drága a MiniQ? A MiniZ-hez képest ugye kimondottan bitang olcsó, hiszen a kezdő készletet, amit most is kóstolgatunk, 22.900,- forintért lehet megvenni. Egy hatezer forintos szupermarketes gagyihoz képest viszont a világ pénzét elkérik érte. Ha meg azt nézem, hogy ez az egész kisautó akkora, mint egy felnőtt ember keze, és 15-20 ezer forintért már zenélős terepjárót, meg nagy formaegyest is kapni a diszkontban, innen nézve kifejezetten átverésnek is hiheti az egyszerű vásárló. De azért azok, akik nem csak ár és méret alapján választanak, elég gyorsan rájönnek, jobb biznisz ezt venni, mint valamelyik nnnaaagy dobozos csudamasinát. Oké, a gigantikus karton jobban mutat a fa alatt, a Facebook fotón is menő egy kisiskolás méretű versenyautó mellett pózoló gyerek.
Csakhogy ez a kisautó még akkor is működni fog, amikor a játékautók mind az elektronikai szemét színes kupacába kerültek. A minősége meggyőző, már napok óta kergetem én is, és a boltba letévedő gyerekek is – csak a tölthető AAA elemet kellett benne cserélni, semmi mást. Ráadásul ezeket a kis mikroceruza akksikat sem kell túl gyakran töltögetni, érzésre olyan 30-40 percet elmegy velük az autó. Ha esetleg mégis valami törne-kopna, cikkszám alapján lehet minden apró alkatrészt cserélni benne. De mivel kicsi és könnyű, nem érik akkora erők az alkatrészeket, mint mondjuk egy 1:10-esnél, kevesebbet is törnek, lassabban is kopnak a cuccok – ez nagyjából minden 1:28-asra igaz.
És persze nem csak pótalkatrészek, de tuning cuccok is léteznek a kisautóhoz, a kemény műanyagból készült driftgumikat azonnal feltettem a tapadósak helyére, ezekkel a parkettán úgy lehet kilinccsel előre kanyarodni, hogy könnybe lábad a szemem. És a 2,4GHz-es kis pisztoly-távirányítóval meglepően precízen irányítható az autó – pedig ez tényleg csak a belépő modell, a legegyszerűbb rádióval, ötvezetékes mikroszervóval, siklócsapágyakkal, műanyag alvázzal. És még ez az egyszerű távirányító is tudja azt, amit sok más nem. három teljesítményszintből lehet választani, hogy a gyerek meg tudja szokni az irányítást, majd szépen fokozatosan tőgázzal csapathasson.
Az alváz és a futómű alkatrészeinek anyaga tökéletes, igaz néhol találni rajta sorjákat, de ez nem befolyásolja a használati értéket, viszont elég rugalmas a plasztik ahhoz, hogy jól bírja a gyűrődést, ugyanakkor ahhoz meg elég kemény, hogy ne az legyen az ember érzése, tejfölös pohárból fröccsöntötték az egészet. Az alvázat ráadásul egy kompozit-lemezből mart felvázzal merevítik, nem is tekeredik. Mind a négy kerék független felfüggesztést kapott, igaz, csak az egyszerűbb, csapszeges fajtát – aki lengőkarosra vágyik, az vagy vegyen nagyobb autót, vagy szurkoljon le egy komolyabb összeget, mert persze 1:28-ban is kapni dupla keresztlengőkaros alvázakat, de nem ebben az árkategóriában. De legyünk őszinték: ha a Kyoshónak hosszú évekig, még versenyzéshez is megfelelt a csapszeges futómű, nekünk sem lehet sok okunk panaszra.
A MiniQ-kat kétféle kasznival szerelik, egy Porsche és egy BMW formájú, lexanból készült karosszériás verzióból lehet választani. A forma mindkettőnél teljesen rendben van, a fényezés dizájnjával sincs gond, de a feliratokat már érheti nem kevés kritika. Csakhogy Micehlin, Magic1, Splendid, Gallant, Yearlg feliratok virítanak mindenfelé. Persze, Ázsiában ezek még így is elég jól néznek ki, nekik a latin betű pont olyan nehezen olvasható, mint nekünk az ő írásjeleik, csoda, hogy a világot Procshe-feliratú pólókkal árasztják el? De nem kell sokat rugózni a furcsa feliratokon, akinek nem tetszik, matricázza át, vagy vegyen fényezetlen kasznit, az is van, Porsche, BMW, Lancer Evo és Ferrari F360-t is választhat. De úgy sem fog, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy mekkorát lehet sederinteni a kocsival, és hogy mennyire semmi kárt nem lehet tenni ezekben a vákuumformázott, belülről festett kasznikban.
Én most minden szabad percemben bóják körül driftelgetek a kisautóval, a fene tudja miért, talán a hosszú tengelytáv, talán az alacsonyabb súlypont miatt, de sokkal kezesebbnek tűnik, mint a Kyosho MiniZ. Persze az is igaz, hogy a nyitott hajtás miatt hamarabb összegyűjti a szöszöket, de a takarítást egy ecsettel és egy csipesszel pillanatok alatt el lehet végezni. Amire most a legkíváncsibb vagyok, az az, hogy mit török először össze rajta, illetve hogy mi fog leghamarabb elkopni. Tesztelem, használom, és mesélek a tapasztalatokról.
