A Pobjeda (Gaz M20) nem különösebben kedvelt veterán nálunk. Pedig a formája hozza a negyvenes-ötvenes évek hangulatát, igazán csinos veteránok születhetnének Pobjedából. Sajnos egyrészről ezek az autók nem voltak túl tartósak, nem is maradt belőlük valami sok, de ami még ennél is fontosabb, ezekhez a kocsikhoz mindenki az ÁVH pribékjeit kapcsolja (pedig nem is ezek voltak a lefüggönyözött fekete autók, mikkel este begyűjtötték a rendszerellenes elemeket). A Pobjedák után a szinte csavarra azonos (persze voltak kisebb, később nagyobb különbségek) Warszawák voltak nagy számban a kommunista Magyarország különböző közületeinél az állami autók – tisztségviselőtől taxisig terjedt a használók sora. Pobjedákból, Warszawákból magánkézbe inkább csak a levetett állami autók kerültek, majd szolgáltak utolsó leheletükig. Nem volt felhőtlen az élet ezekkel az autókkal, de azért sokan szívesen gondolnak vissza a nem különösebben kifinomult stílusú, de masszív gépekre.
Akár keresett és értékes veteránok, akár nem, egyre több régi szocialista autómodellt a láthatunk boltokban. Sok az 1:43-as, 1:24-es kicsinyítésű, de ilyen 1:8-as monstrumot még eddig nem láttam, mint az IST prototípusa. Lenyűgöző a láthatóan sok fém alkatrészből összeállított Warszawa részletessége, bele sem merek gondolni, mennyibe kerülhet majd egy ilyen modell.
A motortér zavarba ejtően részletes, gyönyörűek a gumiabroncsok, a dísztárcsák, az alvázon a kézifékkötéltől elkezdve minden aprólékosan leutánozva. A futómű megszólal, annyira szépen kidolgozták, és ahogy a fényképeken elnézem az egész szerkezetet, rugózik és kormányozható.
A beltérben a pedálok is mozgathatók, az ajtókárpitok több darabból állnak, az összes tekerő és hébli a helyén. A tetőn a szélvédőkeretnél ott vannak a színes napellenzők, természetesen a tetőkárpit is olyan, mint az eredetin.
A műszerfal, a kormány, az összes kijelző és óra könnyfakasztóan szép. A tűzfalon ott az önindító pedálja - ezeknél a kocsiknál még nem volt behúzómágnese az önindító motorjának, így mechanikusan, lábbal kellett a lendkerék fogaskoszorúja és az indítómotor fogaskereke közti kapcsolatot létrehozni. A kézifék, a szélvédő alatti szellőzőnyílás működtető karja, minden a helyén. Sőt, a lábtérben fityegő csatlakozóból kikövetkeztethető, hogy minden világítása működik a kocsinak.
A gépháztető szélén domború „Warszawa" felirat, de a méretes fém alkatrészt nem lehet csak úgy felnyitni. Nem azért, mert a filigrán zsanér nem működik úgy, mint az eredeti, hanem mert először a felcsapódás gátlót ki kell akasztani. Ha már a helyére dugtuk a kitámasztó pálcát, lehet gyönyörködni a Pazar hűtőben, le lehet ellenőrizni, hogy a gyertyakábelek a gyújtássorrendnek megfelelően vannak-e elhelyezve. Az akkumulátor háza természetesen az eredeti keménygumi anyagú darabokat idézi.
Hogy hol lehet majd megvenni ezt a modellt? Hát, így egyben, úgy tűnik, sehol. Bár a modell az IXO/IST standon állt, sehol nem találtam róla információt. Nem csoda, ugyanis a nálunk is aktív DeAgostini csoport dobta piacra. Igen, múlt időben, mivel az oroszoknál Pobjedaként, a lengyeleknél Warszawa emblémával lehet megvásárolni a színes nyomtatványok mellé csomagolt alkatrészeket, amelyekből mindenki maga állíthatja össze a konyhaasztalon a saját modelljét.
Nem tudni, lesz-e magyar kiadása a modellnek, és ha igen, melyik verzióban, de egyelőre úgy érzem, bármennyire is utálom az ilyen néphülyítő, újság mellé alkatrészenként csomagolós szemfényvesztést, rá tudnék kívánni. A komplett modellek esetében kevés kifogása lehet az embernek a pár oldalas, felületes ismertető szövegű nyomtatvány mellé fóliázott modellekkel kapcsolatban: látja, mit vesz, ha megéri, leteszi a zsetont, viszi haza a modellt. Viszont az ilyen darabokban megvevős megoldásnál senki nincs tisztában vele, mennyit is költ a végére a vágyott modellre, csak veszi a pár száz, esetleg néhány ezer forintos alkatrészeket, hogy a végére kiderüljön, a havi kosztpénz jelentős részét elköltötte. No, mindegy is, előre nem ítélkezek, ha megjelenik a boltokban, visszatérünk a témára, lehet, annyira jó biznisz lesz, hogy magam sem bírom majd megállni.
