Épp a múltkor Bálint fiamnak kerestem megfelelő kilencedik szülinapi ajándékot. Erősen társasági gyerek, kevés játék köti le, de nekünk, szülőknek, sajnos nincs mindig időnk társasozni vele, az öccse rettentően el tud mélyedni egyedül a saját játékaiban, néha kellene, hogy egyedül üsse el a szabadidőt. Végül egy távirányítós óriásszitakötő (Skyhopper) mellett döntöttünk a kiscsávó bevonásával. Szenzációs a dög, van két lába, azon vonszolja magát a földön, és meglepő, de fel is tud szállni magától (mert ez már a második generációs, az első, mint utána kikerestem, még csak kézből tudott indulni). Az első, amit elhoztunk a Conradból, persze nem akart töltődni, volt kis pityergés, de visszavittük, szó nélkül adtak másikat, ez kiváló.
Ötlet volt más is. Például a robotok. Ezek közül az első, ami számításba jöhetett, közel kétszer drágább az óriásrovarnál (a Skyhopper vagy harminc centi hosszú), de ha esetleg a nagyikat, nagynéniket és másokat is bevontunk volna, belefért volna. Hogy feleslegesen ne dobjak ki pénzt, akkurátusan kikerestem a robotokat a jutyúbon, hadd lássam, mit tudnak. Végignéztem vagy száz videót, és meglett a konklúzió. Leginkább táncolni, meg bénán ütögetni, meg vaktában ismételgetni mindenféle süket dumákat - erre képesek. De például rendesen menni egyik se tud, mind olyan, mintha ragasztóba lépett volna, leginkább a Fekete Lovagot juttatták eszembe a Monty Pythonból. Messze még ettől a szinttől az Asimo.
Bálint egy ilyet kábé húsz perc alatt kiismerne, aztán onnantól porosodna a sarokban. Ennél egy nyolcszáz forintos kártyajáték sokkal nagyobb öröm neki. De a szitakötő kiváló, azzal már vagy tízszer játszott, és még mindig élvezi. Tökéletes találat volt. Egyébként tényleg jópofa, csak az ember mindig le akarja ütni, amikor feléje repül. Hiába az ősi ösztönök, hiszen ez is csak egy bogár...
Aztán nekiálltam ma írni ezt a posztot. Pléhjátékokról. Tudom, hogy ez itt a kisautóblog, meg minden, de ezek akkor is érdekes játékok, ennyinek bele kell férnie a rovatba. Különben is, motor van bennük, igaz, csak rugós, kettő közülük megy is, az egyik ráadásul kerekeken. Szóval, minimum határmezsgye.
És igazából a rugó majdnem ugyanazt tudta, mint a csip. A helyben rángatózó robotokhoz képest például nem sokkal rosszabb játék a Csipegető csibe. Lemezárugyáras termék, felhúzza az ember a kulccsal, majd leteszi az asztalra. A pici fémállatka ugrálni kezd, s igazi csibe-style, fejelgetni kezdi az asztalt. Ha lett volna nálam kis fémmorzsa, odaszórtam volna elé, hátha befalja.
A csibe évtizedeken át a játékboltok slágercikkei közé tartozott, valamikor a hatvanas évek végétől, mondjuk, egészen a nyolcvanasok végéig. Ha több is van belőle az embernek, lehet csipegetési versenyt indítani, de a körbekerített pályán zajló pléhcsibe-karate sem utolsó thriller, ha már. Fel-felbukkan ilyen a neten, már 1-2 ezer forinttól kapható, de a dobozosakért a négyszeresét is elkérik.
Nagyon fontos, hogy meglegyen hozzá a kulcs, mert az különleges – hosszabb, mint a felhúzós autóké, azokéval nem lehet használni. Egy ilyen kulcs önmagában is megér egy-két ezrest. Ha valaki nem feketére festett, hanem rézlábút talál, az még értékesebb, mert a gyártás első éveiből való.
Még elterjedtebb volt a fémpersely, természetesen lemezárugyáras termék ez is. Ilyet ugyanis nem csak a játékboltokban lehetett kapni, de a Takarékszövetkezet fiókjainak vitrinjében, a búcsúkon, de talán még a Postán is. Az ember ráteszi az aprót a fémállat hideg nyelvére, benyomja, a kutya, lenyeli, és elégedett arcot vág, majd kér még. A kis falánk. Spórolásra a legkevésbé sem volt alkalmas, mert gyerekkorban az ember inkább a játékot látta meg benne, nem az előtte mérföldes hosszúságban elterülő befektetési távlatokat, ezért az a pár forintját inkább újra meg újra kirázta belőle.
PénznyelőkÉs persze azzal is kísérletezett, hogy pénzen kívül mit tud még megenni a kutyus. A legtöbb perselylakó négylábúnak ez lett a veszte. Ritkább volt a malmos persely, amely a lapátok pörgetésére vált félkarú rablóvá. Melléküzemágban a Lemezárugyár készített inaktív, a gyermekben lakó konzumidióta megzabolázására való, könyörtelen pléhdobozokat, amik valóban nem is voltak másra jók, mint elnyeletni a kis vagyonkákat. Maximum 4-5 ezer forintot kérnek egy tökéletesen működő kutyáért, és itt a papírdoboz sem ér sokat, mert az mindenféle felirat, ábra nélküli, egyszerű karton. A malom olyan 1-2 ezerrel ér többet.
Mai anzikszünk legérdekesebb játéka egyben szellemiségében a legközelebb is áll a blog tematikájához. Kereke van. Megy. Gyorsan. Komoly G-kről van itt szó, hiszen egyfolytában kanyarodik. Roli Zoli ő. A bolt kirakatában csak egy fura, kicsit béna retrojáték, de ha megy, az mindennél viccesebb. Három kereke közül csak a bal hátsó hajt, azon van gumi, a bal oldali sima fém, az első kerék csak támaszt és követ. Elég sokat megy egy felhúzással, benne az óraszerkezet rendszeresen megfordítja a hajtás irányát. Ettől aztán kanyarodik, kikerül, belehúz, tolat, mindent művel, épp csak el nem repül. Ha az ember már unja az ide-oda száguldozását, mindenféle trükköket találhat ki Zolinak. Például, hogy milyen tereptárgyakon tud áthajtani elesés nélkül. Vagy be lehet kenni festékkel a kerekét, és rajzoltatni vele. És persze az asztallap sportszerűtlen billegtetése is jó móka. Állítom, hogy kiad annyi szórakozást, mint egy méregdrága robot.
Roli Zoli a legnagyobb értékű az itt bemutatott játékok közül. Ezt is már a hatvanas évek második felétől gyártották, és nagyon sok generációváltást megért. Eleinte papírdobozban, narancssárga képes vignettával árulták, kis pléh dísztárcsával a hajtott hátsó keréken, mely kupak megegyezett a lendület buszok fényszórójával. Később a játék maradt ugyanaz, de a vignettán sötétszürke-kék (és jobban kivehető) lett a kép. Majd jött a műanyag dísztárcsás korszak már silányabb papírból készült, de sokkal szebben nyomott papírdobozban. Majd a nyolcvanas évek második felétől az olcsó kínai gagyik stílusában egy szál kartonra applikált, rátűzött, átlátszó műanyagburkolat alatt árulták. Ma 4-8 ezer forintot ér egy eredeti, de Kínában is készítik vadonatújban, elnyomott mintázattal, az eredetinél sokkal csúnyább lemezszélekkel – olyat inkább ne vegyünk.
A bemutatott játékok Várnagy Zsolt gyűjteményéből származtak.
