A mostani húszas éveikben járóknak az egész Matchbox-fétis egy felfújt ökörség. Akik a harmincas éveiket tapossák, azoknak a Medzsó viszont még feltehetőleg az életük központi része volt. A mai negyvenesek egyenesen áhítattal beszélnek róla, mert az ő gyerekkorukban évente tucatnyi típus, ha érkezett Magyarországra, és akkor olyan drága volt egy Mecsi, hogy az akkori átlagfizetésből százat se lehetett volna venni. Előtte meg…
Sötét idők voltak azok. Angliában a Lesney ugyan már gyártotta a kisautókat, de azokból hozzánk a hatvanas években legfeljebb mutatóba érkezett egy-egy darab. Azok még a vastag tengelyes, tömör fekete kerekes (néha meg sárga műanyag agyra húzott fekete műanyagkarikákon guruló) autók a Superfast előtti korszakból származtak. Emlékszik még valaki rájuk?
A negyvenöt-ötven évvel ezelőtti magyar gyerek a Lemezárugyár (illetve Elzett) lendkerekesein, s a hébe-hóba felbukkanó kínai pléhjátékokon élte ki a nyálfröcsögős berreghetnékjét. A Matchbox-korszak fiataljai ugyan már lenézték ezeket a játékokat, de nekik is biztosan volt egyik-másik típusból, mert az idősebb generáció makacsul vásárolta nekik ajándékba, a zörgős, elnagyolt műanyag Folkszikat, fejlenyomós törpeautókat. Nem volt egyértelmű, hogyan játsszon ezekkel az ember, mert a huzamosabban kivitelezett odalököm-visszalököd játékot a család minden generációja rövid úton történő kómába eséssel nyugtázta. Annyiféle meg sose volt belőlük egyszerre a kínálatban, hogy érdemes legyen őket gyűjteni, viszont semmiféle más modellautóval nem lehetett őket elhelyezni egyazon városképben: a Mecsikhez képest gigantikusak voltak, az 1:43-as Politoysokhoz képest szintén hatalmasaknak, az 1:24-esekhez képest (már akinek volt ilyen) túl kicsiknek tűntek.
Aztán titokban, hogy senki ne lássa, de azért mégiscsak játszottunk velük. Mert a lendkeréknek volt valami titkos bája, ahogy a GÉP odabent tette a dolgát, ahogy az egyenes fogazás sivított a bódéban, ahogy a sebességgel arányosan nőtt a motorhang – mondom, volt benne valami. Ja, és itt tényleg szó lehetett már fordulatszámról, a Folkszit például annyira ki lehetett húzatni üvegig, hogy a felni leforgott a gumiban. Egészen más világ volt, mint az e viszonylatban már-már művészi kidolgozottságú Matchboxoké, de hozott egyfajta életérzést.
Ha a makettfinomság és a Lemezárugyár szavak olyan messze is estek egymástól, mint manapság Gábor Zsa Zsa és a jó láb fogalma, azért az Elzett nem volt reménytelen, egy saját maga által keltett űrt töltött be termékeivel, meglehetősen kellemesen. Várnagy Zsolti, aki egy késő 2010-es napon teleborította a szerkesztőségünket régi játékokkal, meglehetősen szép járműkollekciót is hozott a dobozaiban. Vegyük előre az autókat, aztán jön még más is.
Törpeautó
Talán minden lemezárugyári klasszikus között a legklasszikusabb, oly régi, hogy első használói között vastagon vannak mai nagyapák is, de oly sokáig élt, hogy még a mostani kisgyerekek is kaphatták újonnan. 1953-tól 1993-ig gyártották, s 2003-ban még készült belőle egy ötvenedik éves, jubileumi széria, pontosan az eredeti stílus szerint.
Életemben először akkor láttam Törpeautót, amikor a csepeli nagyszüleim udvarán találtam egyet. Három pici ház volt az udvaron, nagyapám minden gyerekének épített egy szoba-konyhát, hátha nem lesz pénzük később sajátra. Aztán az én szüleim csak egy évet laktak ott, a harmadik, apró házrészt tehát kiadták Petz néninek. Az ő unokája hagyta ott az autót a lóca alatt, hogy én tíz évvel később megtaláljam. Most vagyok 44, ’72-74 táján eshetett az első törpeautózás, az a kocsi tehát nem is a legelsők közül való volt. Némi mocorgatás, olajozás után működött a rozsdás, horpadt kicsi gép, nyomkodtam a versenyzőfejet, kilőtt a pléhdoboz, döbbenet. Sokat bírtak ezek. Voltak keramitkockák lefektetve a nagyapám udvarán, a Törpe szépen hasított rajtuk, nem akadt el, pedig nem ilyen használatra tervezték. Vagy a fene tudja.
Eleinte pirosban és sárgában készült, fémsapkás mandróval, fémkerekekkel, aztán lett a fehér verzió a hetvenes években, majd a nyolcvanas években, a régmúlt dinoszauruszaként mindenféle árnyalatban és grafikával kapható lett. A piacon ma persze a legrégebbiek a legdrágábbak, dobozzal még a tízezer forintot is meghaladhatja az áruk, anélkül a felét érik. A későbbiek inkább ilyen 3-4000 forint körül mennek.
Volga taxi
Jó tíz évvel fiatalabb, mint a Törpeautó, igaz, ez trükköt nem tud, pléh és lendkerekes, ennyi. Persze csak a nevében Volga, mert a valódi szovjet termékkel csak rendkívül laza párhuzamot mutat, például négy kereke van. Létezett sima személyautóként is, én a hetvenes években elsősorban taxikivitelben láttam a boltokban, de Zsolti szerint később lett belőle erősen sportkocsi-festésű, fehér, de továbbra is taxi. A személykocsinak EH 16-20, a taxinak JA 20-11 a rendszáma. Szinte nincs belőle jó a piacon, mert tartós mechanikája miatt péppé lehetett használni. Dobozzal együtt, jó állapotban az értéke ezért simán meg is haladja a tíz lepedőt.
Go-Start autócsalád
A Volgánál volt azért lejjebb is impresszionista autóábrázolásban. A Go-Start már az újabb trendeknek megfelelő, rugómotoros, hátrahúzós széria. Minden példánya műanyag kerekes, műanyag alvázas, hiszen a nyolcvanas évek gyermeke. Kevés maradt fenn belőle, az is mind különböző, ezért igen sokféle változatban készülhetett. Micsoda káosz lehetett ott a fejekben – a hunyorított szemmel, erősen másnaposan tényleg sciroccói vonásokat mutató rendőrautó, illetve a Lotusnak semmiféle tudatmódosító hatása alatt tűnő Lotus hátborzongatóan béna. Hogy mennyit érnek? Tudja a jó ég.
VW Transporter
Mindenkinek volt ilyenje. Feltehetőleg 1963-tól készültek ezernyi kivitelben, mentőként, pepsis kocsiként, postásként, de valamennyi változat közül a csúcs a rali-szervizkocsi volt, a tetején négy pótkerékkel. A sikerültebb arányú Elzett lendkerekesek egyike volt, valahogy jobban is morgott benne a mechanika, mint a többiben, kis suttyókként az osztálybeli haverjaim mind szerették, én is. Ha az amerikai fiatalok VW Transporter 1 iránti lelkesedését a hippimozgalom alapozta meg a hatvanas években, akkor a mi rajongásunknak az Elzett tette le az alapkövét ugyanakkor. Meg még később is, hiszen a Busz a nyolcvanas évekig készült. A nagy darabszámok, tartóssága miatt a mai értéke csak 3-4000 forint, dobozzal együtt kicsivel az öt ezres fölött.
Zsolti azonban hozott egy másik Bogár buszt is, hogy utólag is a csehek által megsemmisítve érezhessük magunkat. A kisebbik lendkerekes busz első kerekei kormányozhatók, karosszériája kivételesen precíz, ráadásul variálható is – a villogó elfordításával pickuppá alakítható. Itthon is lehetett kapni 40 forintért. És az igazi nagy truváj: azért kormányozható az első kerék, mert létezett hozzá olyan dobozos játék, amelynél három különböző autót lehet rákapcsolni egy tekerős, drótos távirányítóra, ez a busz közülük az egyik. Hogy ma mennyit ér? Talán 5-10 ezer forintot.
Rába nyerges
Kivételesen szép darab, és ezt most minden irónia nélkül mondom. Az Elzettben itt különösen ügyeltek a festésre, a RÁBA betűtípusára, a részletekre, az arányokra. Ez volt az a magyar játék, amire annyira vágytunk, mint egy doboz Legóra. Közel méteres hosszúságú szerelvény, a korai kiviteleknél fém volt az ütköző, a fényszóró, a sárvédő, később mind műanyag lett. Ritka kivitel az átlátszó helyett piros szélvédős Rába. Fajtái: Tihany lakókocsis, billencs, autószállító, konténeres, platós, ponyvás, Shell-tartályos, Shell Interag műanyag tartályos, rönkszállítós, Magyar Posta felépítményes. Romosan ma 3-4000-et, szép állapotban 15-20 ezret ér. És meg is éri szerintem.
Lada 1500
Tudom, most mindenki anyázni kezd, hogy ez egy Polski 125-ös, de nem, nem, és nem, ezt Ladaként árulták. A nyolcvanas évek elején jelent meg fém kerekekkel, matricák nélkül, aztán elrondították. Ezzel a Ladával együtt az egyik legrégebbi Lendület Autó, a Bogár is műanyag kereket, csúf matricákat kapott. Mivel a Lada ritka, így, csomagban megér 15-20 ezret, nélküle 2-3-at. A VW néhány ezerrel olcsóbb.
Állólámpás Merci
Ilyet szinte senki sem látott, mert nagyon kis szériában készült. Semmilyen más lemezárugyáras autón nincsenek ilyen dísztárcsás felnik, komolynak szánták tehát, csak túl hamar jött a gyár halála. Gazdag a díszítés, ami a nyolcvanas években már nem volt jellemző. Külön felszerelt lámpák, lökhárítók (az első erről hiányzik), hűtőmaszk, rendszámtábla, viszont a gumikról elmaradt a jelzés. A nagy fejű csavarok miatt a gyártási idő a nyolcvanas évek végére tehető. Ritkasága miatt a mai ára a 10 ezer forinthoz van közelebb. Zsoltié még a nagy ritkán felbukkanó példányok között is furcsa, mert az általános ZL 19-77 helyett FT 54-33 a rendszáma (ami mellesleg teherautó-rendszám volt), a hátsó lámpái pedig nem ezüstök, hanem narancsszínűek, és más a matricázása is.
Érdekes kérdés: a hosszú hátsó lökhárító alapján ez az autó egy 280-as, benzines kivitel. A matrica 200 D rajta. Vajon kinek jutott eszébe az Elzettnél lefelé húzni az autó presztízsét? Gratulálok.
Lendület motorkerékpár
Ősi lemezárugyáras termék, a hatvanas évek elejétől készült. Megint csak egy olyan játék, amire mindenki felkiált – „nekem is volt ilyen!” Közel negyven éven át, a játékrészleg felszámolásáig készült, csak a szín változott – a zöld ritka belőle, s van olyan is, amelyiknek a tankján más a logó. Maga a motor valami negyvenes évekbeli, bakteleszkópos angol gépnek látszik, tehát már akkor elavult volt, amikor készíteni kezdték, szerencsére a motoros öltözete abszolút korhű. 5-10 ezer forintot ér, a zöld és a másfajta logós ennek két-háromszorosát.
Lendület helikopter
Hogy a mérnökök már a hetvenes években tisztában voltak a biztonságos játék fogalmával, bizonyítja a lemezárugyáras helikopter, amelynek rotorlapátjai elfordulnak a tövüknél. Rosszmájú megjegyzés lenne azt állítani, hogy csak a szállíthatóság miatt alakították ilyenre, higgyünk inkább a levágott pici ujjak gondolatától irtózó mérnöki aggódással kapcsolatos verzióban. Természetesen lendkerekes a gép, tolásra forogni kezdenek a lapátok, repülés közben a gyermek a szabad kezével, a kerekeket dörzs-üzemmódban hajtva imitálhatja a Klimov-gázturbina hajtóerejét.
Az első kivitelek sárga színűek voltak, hátul színtelen, vagy piros fém kerékkel, később műanyag lett a kerék. A propellerek anyaga és színe is változott, először piros plexit használtak, később sima, átlátszatlan műanyagot. Zsolti koptere a későbbi, Police-feliratos fehérek közül való. Doboztól és állapottól függően 2-8000 forintot ér az ilyen.
Lendkerekes egér
A lemezárugyári játék, amit a lányok is szerettek, a feleségemnek is van például egy ilyenje, most tették tönkre nemrég a fiaim. Nincs már sok ilyen egér, és ami működik, az igazán ritka. Többfajta volt, a leggyakoribb a szürke, műanyagból készült fekete vagy szürke farokkal. A dobozosak igazán ritkák, áruk 10 ezer forint felett van. Elvétve felbukkanó kivitel a rugós fém farkú, pici fülekkel, s a flokkolt, szürke változattal sem nagyon találkozni. Az itt bemutatottak között van két olyan is, amilyet szinte senki nem látott még: a piros farkú, illetve a kék színű, flokkolt állatka.
Ennyit mostanra a lend- és rugómotorok csikorgó világából. Zsolti nemsokára hoz még egy újabb adagot, arról is lesz poszt, hiszen nem meséltünk még a nagy lemezárugyári autókról, a Packardról, Jaguarról például. Előtte viszont jönnek majd még egyéb, furcsán ismerős emléktárgyak is, ígérem. Maradjanak vételben, brékó.