A Carrera CRC X1 drón/quadcopter/muticiopter (az önnek tetszőt tessen szíves aláhúzni), szóval ez a négyrotoros repülő modell a nekem leginkább tetsző gép a Carrera kínálatából. A kicsi, fantázianevén Micro Quadcopter már annyira pici, hogy néha már túl ideges, szinte láthatatlanul apró, a nagyobb testvér, a CA XL meg rögtönzött próbámon kevésbé tűnt harmonikusnak, beltérbe túl nagy, kültérre meg még talán nem elég erős. Ez utóbbi kijelentést összefüggéseiben tessék értelmezni: mivel mérete alapján az udvaron játszanánk vele, azt hinnénk, hogy stabil, mint egy szikla, de inkább csak annyira, mint egy hungarocell szikla. Nem áll a levegőben, mint a cövek, de ha mozog, azt kicsit nyúlósan teszi.
Az X1 viszont nem igér túl sokat, de azt betartja. Senki nem számít arra, hogy majd kültérben vitézül helyt áll, ezért nincsenek túlzott elvárások vele szemben. És ezeknek meg is felel. Beltérben viszont már elég fürge, nem is foglal el túl sokat a légtérből, igazán jó pajtás az íróasztalok közti légikalózkodásban.
Mindez természetesen csak a dobozból való kicsomagolás után derül ki. Ami már önmagában érdekes processz volt, mert alig vártam, hogy egymás mellé tegyem a Toy Lab korábban tesztelt drónjával. Ugyanis gyanúsan hasonlóak a méreteik, és engem mindig izgat, ha a modellpiacon egymáshoz megszólalásig hasonlító termékeket látok: vajon tényleg akkora a hasonlóság, mint én azt érzem? A kínai gyárak egymást is koppintják? (Igen, a Carrera is Kínában gyártat, de ugye ahogy azt manapság mondani szokás, ami nem Kínában készült, az hamisítvány)
Az asztalra pakolva a Carrera készlet tartalmát, kiderül, van itt különbség rendesen: az X1-hez csak egy akksi jár, ugyanakkor a távba való hat ceruzaelem is ott csücsül zsugorfóliában (ez egy elhanyagolhatónak tűnő, de mégis óriási különbség, aki látott már a játékát a hiányzó elemek miatt kipróbálni nem tudó gyereket toporzékolni, tudja miről beszélek), más a távirányító mérete és a funkciók kiosztása, kapunk egy nyakpántot, amire a távirányítót akaszthatjuk. Ugyanakkor a modell tényleg majdnem pont akkora, mint a Toy Lab gépe, közel ugyanolyan töltőt kapunk, és ugyanúgy két-két tartalék rotort csomagoltak a dobozba.
A töltők közt annyira kicsi a különbség, hogy első blikkre simán azt mondanánk, egyformák, és a rotorlapátok közt is nehéz megtalálni a differenciát. A Carrera távirányító nagyságrendekkel komolyabbnak hat, de használat közben nem érezni különbséget, mindkettő 2,4 GHz-es frekvencián dolgozik, nyoma sincs gagyi infrás rendszernek. A Carrera bukfenc-funkciója kezdőknek ideális módon egy külön gombbal aktiválható, de a Toy Labé bármelyik irányba tud flikflakkot csinálni (ami adott esetben nyűg is tud lenni, mert minden nagy mozdulatnak bukfenc a vége)
A legfontosabb és legmeghatározóbb különbséget magukon a drónokon találni: a Carrera copter hungarocell-szerű, fix keretet kapott, a Toy Lab copteren vékony, műanyagból készült keret van. Ez, pont úgy, mint a hungarocell-keret, beltérben nagyon hasznos, de kültérben szélérzékenyebbé teszi a gépet. Éppen ezért haladóknak jól jöhet, ha le lehet pattintani, és az elektronikát egy pici burkolattal lefedni, igaz, így a rotorokat semmi sem védi. Ezt a hungarocell-szerű kerettel nem lehet megtenni, az úgy oda van csinálva, hogy nagyon. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a Toy Lab drónt összesen egyszer mertem kipróbálni keret nélkül, szóval nem egy nagy probléma, ha nem lehet lepattintani. A vékony, műanyag keret rugalmasabbnak is tűnik, igaz a Carrera-drónban sem tudtam kárt okozni, pedig esett le, nem is egyszer.
Ha viszont eldobja az ember a drónt, de úgy rendesen, törhet a rotorlapát. És itt kell erősen figyelni. Igaz, az elsők pirosak, a hátsók feketék, de a jobb és baloldali rotorokat nem szabad összecserélni, mert más a forgásirányuk. És nagyon fontos, hogy felhelyezéskor győződjünk meg róla, nem toltuk-e rá a tengelyre túlságosan, mert akkor szorulni fog, és rendesen kitrimmelni sem lehet.
Márpedig a trimmelés fontos. Ezt nem csak a kistestű kutyák gazdái mondják, minden RC-modellnél alap, hogy megtaláljuk a semlegesen viselkedő állapotot. Ez drónoknál azt jelenti, hogy tartott gázon lebegéskor nem „csúszhat” sem jobbra vagy balra, sem előre vagy hátra, és a tengelye körül sem foroghat a modell.
Ezt az állapotot úgy tudjuk beállítani, hogy a kis botkormányokhoz tartozó trim-gombokkal addig játszunk, míg teljesen egyensúlyba nem kerül a gép. Erre ugye maximum hét percünk van, hiszen ennyi a teljesen feltöltött akksi játékideje. Hogy idáig eljussunk, legalább egy órára be kell dugjuk az USB-töltőt egy csatlakozóba.
Hét perc játékidő nem tűnik soknak. De. És ez egy mindkét mutatóujjat tudálékosan a magasba tartó de: egy repülő tárggyal a levegőben játszani, úgy hogy közben azon izgulunk, hogy nehogy összetörjük, véletlenül se aprítsuk salátává a fikuszt, és Bodri szőrét se csomózzuk össze a pici, sivító rotorlapátokkal, elég komoly odafigyelést igényel. Rendesen leszívja az ember agyát, ennyi koncentráció után jól esik egy kis pihi, és a technika is meghálálja, ha nem folyamatosan pörög nagy fordulaton.
Három dimenzióban mozogni egy ilyen géppel nem könnyű, folyamatosan változik a jobbra-balra, meg az előre-hátra, hiszen eleinte magunkhoz képest számoljuk ezeket, és amint szembe fordultunk magunkkal, a jobb máris bal, ráadásul nem csak forduláskor, de az oldalazó mozgáskor is figyelni kell az irányokra. Mivel ennyire összetett a dolog, a Carrera joggal írja a termékekre, hogy nyolc éves kor felett ajánlott. Igaz, nem fogok meglepődni, ha egy hatéves tereli hibátlanul a kis házidrónját, láttam én már kiskölköt, aki gyakorlatilag eltűnt a sokcsatornás távirányító mögött, és a felnőtt kézre méretezett doboz megtartása nagyobb feladat volt neki, mint a műrepülő modellel a szabályos gyakorlat bemutatása.
Azzal kezdtem, szerintem ez a Carrera-kínálat legjobb darabja és ide is kanyarodok vissza. Tény, hogy kültérben a kisebb drónok szélérzékenyebbek lehetnek, mint a nagyok. Csak hát ahhoz, hogy a szél kitérítő erejét kimozogja egy komolyabb modell, nagyobb teljesítményre van szükség, nagyon komoly elektronikára, és bizony az a model, amelyik ezt meg tudja oldani, már bőven a profik százezres nagyságrendű árkategóriájába esnek. Viszont egy nagyobb tömegű modell saját magában ésa környezetében is több kárt tud okozni, hiszen nagyobb a mozgási energiája, nagyobb rotorlapátok hasítják a levegőt.
Tapasztalataim szerint egy kisebb helikopterrel, vagy drónnal sokkal költséghatékonyabban lehet játszani (14490 forintos ára egész baráti), méretük miatt jobban viselik a lezuhanásokat, ráadásul ezzel a 17,5 centis drónnal tényleg el lehet lavírozni a szobában. Már ha nincs a közelben Papp Tibi, akinek olyan füle van, hogy csak ujjaival a hallójárataiban volt képes a drón visító zaját elviselni. A hozzá hasonló képességekkel megáldott családtagok és éles hallású háziállatok is kimondottan örülni fognak, hogy csak hét perc a játékidő. De ebben a hét percben az egész lakás akadálypálya, felszállunk a padlóról, majd megpróbálunk a dohányzóasztalon landolni, átlebegni a szék lábai közt, megkerülni a fotelt – ez mind olyan feladat, ami csak kimondva egyszerű, megcsinálni, pláne szépen, tízpontosan kivitelezni bitang nehéz. És ez ebben a játékban a szép.
