Régóta tartozom ezzel az autóval, de nem lustaságból nem írtam róla. Amikor kölcsönkaptam, még csak az RC világ felszínét kapargattam, a sima felületre szánt, avagy on-road kocsik nem is igazán érdekeltek. Számomra a távirányítású autó az rücskös gumikról, rugóútról, és a porról szólt, bár mindig lenyűgöztek azok, akik valószerűtlen tempóval terelték a sima pályás gépeiket. A legnagyobb baj ezzel a HPI Sprint 2-essel az volt, hogy számomra túl profi.
A Mustang GTR kaszni nagyon szép, már a látvány is komoly benyomást kelt, aztán a súlya taglózza le az embert, vagyis az, hogy mennyire nincs neki. Mert nagyon könnyű, a Himotómhoz képest szinte lebeg, bár ez elég gonosz összehasonlítás a pick-upra nézve. A mérnökök nagyvonalúan használták a szénszálas műanyagokat, az alváz, és a felváz is ebből készült, és a mart alumínium lengőkarok sem túl súlyosak. Nincs kardántengely, sem fogaskerekek, ehelyett bordásszíj viszi a tengelyekre a hajtást. Ezt hallani is, azaz pont, hogy nem, legalábbis nekem, aki még nem ment ilyennel furcsa volt, hogy mennyire csendesen fut. Lopakodónak nyilván sok, mert a nyolckörös Modelcraft motor negyvenezres fordulaton sikít, de a KPE csőből vágott gumik zúgásánál alig hangosabb a hajtáslánc.
Hogy miért van rajta műanyag kerék? Rendes gumikkal ez egy komoly versenyautó, de a drift ebben a méretben is a tapadásvesztésről szól. Radikális átalakításokat nem igényelt az új szakág, a kerekeken túl csak kicsit sűrűbb olaj került a differenciálművekbe, így gázadásra még könnyebben keresztbe áll. Vannak, akik a teljesen zártra esküsznek, bár amennyi tapasztalatom van, nekem ez nem számított.
Kicsit olyan volt a helyzet, mintha a kezembe nyomtak volna egy versenyhegedűt, hogy játsszak rajta. Hiába profi az eszköz, ha én addig sosem zenéltem, nem fog menni, viszont azért kár lenne kihagyni, ha már nálam van. A drift valamilyen körbecsúszható ív nélkül könnyen debil pörgésbe fullad, ezért kinéztem egy szimpatikus járdaszigetet egy frissen aszfaltozott parkolóban. Amikor átvettem a kocsit, azt a tanácsot kaptam, hogy állítsam ívre, aztán csak a gázzal szabályozzam a csúszást.
Elmondva ez nem is hangzik bonyolultnak, de a gyakorlatban nyilván összetettebb a kérdés. Ha lassan mentem be a kanyarba, akkor megtört az ív, ha viszont túl gyorsan, akkor teljesen valószerűtlen szögbe állt az autó, ami nem szép. Tíz próbálkozásból nagyjából kétszer sikerült úgy megkörzőzni a járdaszigetet, hogy tényleg jól nézzen ki, szóval Vaugh Gittin Juniornak továbbra sem kell féltenie tőlem a munkahelyét. Sajnos csak egy akkum volt a géphez, így húsz percnél többet nem tudtam egyhuzamban gyakorolni, de nem volt rossz szórakozás.
Szerencsére kaptam egy garnitúra versenygumit is, krómfelnikre ragasztva, így megnézhettem, hogy megy, amikor nem a csúszás a cél. Rendesen ledöbbentem, mert a motor a gumikerekekkel sem erőlködött sokkal többet, mint a műanyag futófelületen, és ugyanúgy megcsúszott, csak nagyságrendekkel nagyobb sebességgel. Egyenesben, félgázról gyorsítva még könnyedén keresztbe állt, nyolcvannal egész biztos ment, bár ez még nem volt a vége. El sem tudom képzelni, hogy tudnak körökön át ilyen tempóval autózni velük, főleg úgy, hogy egyszerre többen vannak a pályán.
A tulajdonos megkért rá, hogy nagyon vigyázzak a kasznira, ezért tényleg óvatosan vezettem, de erősen gondolkodtam egy saját driftautó beszerzésén, pár nyúzós bódéval. Nem kell nekem karbon alváz, sem brushless motor, csak egy alap összkerekes kocsi, amire műanyag kereket tehetek. Félek, hogy egy újabb pénznyelő van kilátásban, de hátha megtanulok így menni:
