Rozsdás lemezroncs az ócskapiacról? Precíz YatMing a nemzetközi vásárból? Mini-kártyák fóliabörtönben? Mercedes SLC az RC-kőkorszakból? Igen, igen, igen! Megmutatom, mikkel gyarapodott 2011-ben a tulajdonképpen rendezetlen és minden koncepciót nélkülöző kisautó-gyűjteményem.
Egy ember megszületik valahol és valamikor, egy tárgyat legyártanak valahol és valamikor. Emberek és tárgyak előbb-utóbb összetalálkoznak, sokszor váratlanul, mindenféle előzetes szándék nélkül, máskor gondos tervezés és szervezés után. Tervezésben én gyenge vagyok, viszont örömmel emelek fel mindenféle lábam elé gördült kavicsot, és ha tetszik, haza is viszem. Nagyrészt így gurultak elém ezek a modellek is, bár, volt, amelyikre már vadásztam egy ideje. 2011 szerzeményei, többségük szinte semmit se ér, de nekem kedvesek, ezért szívesen meg is mutatom őket.
Oldsombile Toronado
Kezdjük egy olyan modellel, amire már régen rákívántam, ráadásul ez volt az első beszerzés 2011-ben. Februárban gázoltuk le Sipos Úrral a nagy nemzetközi játékkiállítást, a nürnbergi Spielwarenmessét, ott láttam meg egy angol nagykereskedő cég standján ezt az 1966-os Oldsmobile Toronadót. Ez a full-size amerikai kupé ugyanarra az E-body platformra épül, mint például a Buick Riviera, a hajtáslánca pedig megegyezik a Cadillac Eldoradóéval, tehát, ritka kivételként az amerikai mamutok között, elsőkerékhajtású. A műszerfala akár egy kisebb űrhajóé, eléggé futurisztikus lehetett a hatvanas évek második felében. Talán nem véletlen, hogy az egyik holdutazó űrhajósnak, Walter Schirrának is állt a garázsában egy példány. A YatMing Signature sorozatot azért lehet szeretni, mert jó áron kínál egészen elfogadható minőségű modelleket, én ezért, ha jól emlékszem, ötezer forintnyi eurót adtam a vásár bontásakor kibontakozó, féllegális kótyavetyében. Meglepően szépek rajta a krómok, és a vékony krómkereteket, amik sok alapszintű modellen elég ramatyul tudnak kinézni, ezen egy okos ötlettel nem elnagyolt műanyag rátétekkel, hanem festéssel jelenítették meg. Egészen mutatós a műszerfal és a beltér is, úgyhogy egy-egy YatMing Signature máskor is jöhet. Már csak azért is, mert a cég honlapján igen vonzó amerikai klasszikusokat láttam, például egy öngyilkos-ajtós, 1961-es Lincoln Continental kabriót vagy az 1956-os Lincoln Continental Mark II-est, amiről épp pár napja áradoztam
1949 Ford custom
Ugyancsak nürnbergi beszerzés egy 1:18-as Maisto modell is, egy 1949-es custom Ford kabrió az AllStars sorozatból. Ezt egy hollandustól szereztem be, nehéz alku volt, mert szerintem zokon vette, hogy kicsit udvaroltunk a magyar kolléganőjének. Végül valami hatezer forintnyi eurómba fájt, de annyira szép és aprólékos, hogy nem bírtam otthagyni. Az AllStars sorozatban átépített autókat kínálnak – ezen a Fordon például többszínű matt fényezés van, és tetkó stílusú dekorábrák, még a légszűrőház tetején is. Az 1:18-as modellekben az a jó, hogy nemcsak a formát mutatják, de egész sikeresen érzékeltetik a térbeli kiterjedést is, és persze kellőképpen részletesek. Én néha egészen közelről, fél szemmel, kicsit hunyorítva szoktam őket nézegetni, egy rendesen megcsinált autócska szinte tökéletesen felidézi az eredetit. Ezen a Fordon még a szelepek is ott kukucskálnak a felniken - csoda-e, hogy mostanában ezt tartom az éjjeliszekrényen?
Mini Cooper S, Monte Carlo
Angliában bóklászva bukkantam egy Oxfam Shopban erre a Solido gyártmányú, 1:16-os Mini Cooper S-re. (Ezekben a karitatív boltokban a gombostűtől a kecskéig mindent lehet kapni, amit már megunt valaki.) Három fontért kínálták, ennyiért nem lehetett otthagyni. Darabokban hevert a dobozában, de látszott, hogy megvan minden alkarész, csak össze kell majd legózni – ami mindössze egy percet vett igénybe. Ezt a sárga-fehér, „Full Pressure Energie” feliratos kivitelt egyébként nem találom a neten, persze, lehet, hogy ügyetlen vagyok. Illetve, a nyáron egyszer láttam egyet az amerikai ebay-en, ötven dollár körül árulták, de más nyoma nincs. A hivatalos kivitel a valóságnak megfelelő piros-fehér színű volt, illetve készült egy rally-kellékek nélküli, utcai Cooper S is a Solidónál, zöld színben.
Mini kártyakollekció
Ha már Mini és rejtély, következzen egy másik Oxfam-es beszerzés: egy 45 darabos kártyakollekció, amit az Upper Deck nevű vállalkozás adott ki a Roverrel közösen. Az Upper Deck otthon van a gyűjtőikártya-szakmában, húsz éve ontják magukból a baseball-meg a kéziladba-kártyákat. Ezek a Mini-ábrázolások is biztos szépek, egyelőre azonban ezt nem tudjuk meg, mert a csomag originál, bontatlan, és a Vályi Pista azt mondta, hogy így többet ér. Hát, annál a két fontnál, amennyiért én vettem, biztosan, de egyelőre még kitartok, bár gyötör a kíváncsiság. Elégedjünk meg tehát a doboz fedlapjával, amin nagy meglepetésre egy Mini díszeleg. A hátlapon felsorolják, mit látnánk, ha kibontanánk: nos, a kezdetektől, az 1959-es Austin Seventől az 1997-es új, BMW-Mini-ig tart a sor, köztük Cooper Mk I, Countryman, Moke, Clubman, Elf, hogy csak néhányat említsek. Ha erős olvasói nyomás alá kerülök, hajlandó vagyok kibontani a dobozt, és közzétenni mind a negyvenöt kártyát. Ez esetben az értékvesztést Omm fizeti. :)
Aston Martin DB5 007
Ez a megviselt 1:36-os Aston Martin DB5 Greenwich bolhapiacán került elém, és egy fontért lett az enyém. Hiányzik a katapultáláskor hátracsapódó teteje, a figura az utasülésből (nagyon ki lett lőve szegény), eltört a katapultülést alaphelyzetben rögzítő mechanizmus, és nagyon kopott a festés. Viszont Mr. Bond rendíthetetlenül vezet a jobb egyben, és ez is valami. A Thunderball és a Goldfinger emblematikus Bond-autóját még ma is gyártja a Corgi, a honlapjuk tanúsága szerint most akciósan, 6.99 fontért, azaz kábé 2400 forint plusz postaköltségért a miénk lehetne – milyen kár, hogy épp nincs belőle raktáron. Sebaj, az Amazonon például simán hozzájuthatunk, igaz, ott már 49 fontért kínálják. Egyébként ebből a Bond-modellből fogyott eddig a legtöbb, 1965-ös piacra dobása óta konkrétan húszmillió – a Corginak igazán nem lehet oka a panaszra. (Az én roncsom valószínűleg az 1978-83 közötti időszakból származik, még Nagy Britanniában gyártották. Fel lehetne éppen újítani, de mivel nincs meg minden alkatrésze, nem sok értelme lenne a matatásnak. Bezzeg a kolléga nem adta fel. Azt már csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy épp az ősszel adták el egy árverésen, szerény hárommillió fontért azt a spéci DB5-öst, amit Sean Connery használt a forgatásokon.
Fire Chief lemezautó
A retró vonalon maradva, következzék egy kínai lemezautó. Ezt egy magyar bolhapiacon vettem pár hete, láttam, hogy roncs, de fillérekbe került, hát elhoztam, lakásdísznek megfelel. A stílus a 60-as évek elejének Amerikáját idézi, a tűzoltóparancsnok épp nagyon sietne valahova, ha nem szerelték volna ki az autó belét, ami gyaníthatóan egy elektromotort is tartalmazott. Valószínűleg nem távirányítós volt, hanem elől lehetett egy bolygókerékszerűség, és ha akadálynak ütközött, irányt váltott – bár lehet, hogy túlkomplikálom. De mindegy is, imádnivaló így, ahogy van.
Felhúzós lemezautó
Bezzeg ez a másik, felhúzós lemezautó mennyivel elegánsabb jelenség! Naná, hiszen a divatos dél-angliai fürdőhelyen, Brightonban bukkantam rá egy ajándékboltban az alsó korzón, ahová kishajós hűtőmágnesért tértem be, aztán tessék, ez lett belőle. Egyetlen mentségem, hogy olcsó volt, pár font, a pontos árára már nem emlékszem. Ezzel azonnal játszottam is egy kicsit a nagy móló korlátján, mire a gyermekeim pánikszerűen elmenekültek a közelemből. Hiába kérleltek, hogy ne égessem őket, nem bírtam magammal. Egyébként: megfigyelték már, hogy a kamaszkorú és felnőtt gyerekeink milyen nehezen tolerálják, ha az apjuk kisautó-rajongó? Ciki ez a szemükben valamiért, pedig még mindig jobb, mint ha mondjuk Rambónak képzelve magamat, egy forgógéppuskával szétlőttem volna a fish&chips-es bódét. Az enyémeknek legalábbis annyira herótjuk van a modellektől, hogy még ajándékba se vettek nekem soha, pedig a kis buták milyen olcsón letudhatnák így a születésnapot meg a karácsonyt. Na, mindegy, térjünk még vissza a húszas-harmincas évek atmoszféráját árasztó lemezautóra, amelyben a lady a sofőrrel épp korzózni indul, talán épp Brightonban, egy arrafelé nem túl gyakori, napsütéses napon. A hullámkartonból készült dobozra annyit írtak Kínában, hogy Collectable Item, elképzelhető tehát, hogy többféle verzió is van belőle, ám a pénztárcám szerencséjére csak a kicsi boltban csak ez az egyfajta volt.
Jeremy Sanders képeslapok
Egy másik üzletbe is beértem, hogy helyben készülő, egyedi képeslapokat vegyek, ám ott meg ezekre a karibi stílusú (gyaníthatóan kubai inspirációk alapján készült) autós képeslapokra bukkantam, darabja ötven penny, persze hogy nem hagyhattam ott. Egy bizonyos Jeremy Sanders olajfestményeinek reprodukciói, be lesznek egyszer keretezve – vagy nem. Inkább nem, mert már az összes szabad falunk tele van hasonló, olcsó képeslapokkal.
A woman who can do it all!
Azért ennek a darabnak a dolgozóasztal felett csak szorítok helyet: ritkán lát az ember hófehér tütüruhás balerinát, amint épp egy koszos autót szerel elmélyülten. A fotó a kaliforniai Rhea Anna munkája (http://www.rheaanna.com/), a képeslap belső felirata: Happy Birthday to a woman who can do it all! Megnéztem Anna fészbúk oldalát, ott találtam róla egy jó fotót, ami a képgalériában is látható. Hát hümmm, hogy is mondjam csak, szívesen elmennék vele egy fotósétára. Áj tink si ken du it óll.
Mercedes SLC
Közkeletű mánia az autósok között, hogy igyekeznek megszerezni az 1:1-es méretű drágaságaik modelljét. Én se vagyok mentes ettől a defektustól, a veterán SLC-mről már vagy négyféle kisplasztikát begyűjtöttem. Ezt a parányi, 1:87-es Schuchót Balogh Bence kollégám találta a müncheni repülőtéren, áldja meg az Isten érte. Az egész autó vagy hat centi, ám a pici méret nem volt akadálya a precíz kivitelnek: plexiből az első lámpák, festettek a hátsó lámpatestek, olvasható rendszám és egymilliméteres Mercedes-csillag hátul, a barokkfelnik szinte megszólalnak, egyetlen hibája, hogy a kerekek szerintem nagyobbak a kelleténél. . Ez már majdnem nanotechnológia, és mindössze 4,5 euróért!
A Minichamps 1:43-as modelljének dobozán felirat figyelmeztet: „Ez nem játék, hanem egy precíz, méretarányos modell!” És tényleg, nem lehet a Minichamps SLC-re panasz, a legapróbb részlet is élethű, beleértve a ködlámpákat, a műszerfalat, a fejtámlák formáját, a Mercedes-logót a motorháztető elején. Egyedül a lamellás oldalablakot rontották el, a csíkozás nem igazán észrevehető. Ezt az ornabaui Mercedes-találkozón lőttem júniusban, lázas betegen az árusok pultjai között kóvályogva. Húsz euróért kínálták, tízért hoztam el végül, az se kevés, de az érzés megfizethetetlen.
Mercedes SLC, ős-RC
És zárjuk a sort egy másik SLC-vel: ez egy távirányítós modell, persze valószínűleg nem működik, de Sipos Úrtól van rá ígéret, hogy megnézi egyszer közelebbről. A japán gyártmányú, Motora-Wave márkájú, 1: 24-es RC autóra az egyik hazai aukciós oldalon bukkantunk, a kipróbálást némiképp hátráltatja, hogy a belevaló elemek és akkuk összköltsége majdnem elérné a vételárat. Évszám sehol, a technológiája alapján a késő kőkorba sorolnám, valahová a hetvenes évekbe. Egy alapfokú gyerekjáték ez, csak egyenesen előre tud menni, illetve balra kanyarodni, úgyhogy az útvonalak megtervezése komoly előrelátást igényel. Ilyen menetképességekkel a Motora-Wave modellek 99 százaléka (ugyanerre az alvázra sokféle karosszériát ráhúztak, Ferraritól a Corvette-ig) nyilván egy székláb vagy ajtófélfa áldozata lett – ennek fényében az én, nem is tudom, meggypiros? SLC-m egy megkímélt túlélőnek minősíthető.
A túlélés, na igen, a túlélés alighanem kulcsszó lesz 2012-ben is, és nemcsak rég elfelejtett RC-modellek számára. Úgyhogy ennek szellemében kívánok boldog új évet minden modellmániásnak!
